Körülbelül száz évig, nagyjából 1750-től dívott a szokás, hogy egy adott elemet az azt rejtő ásványról nevezzék el. Voltaképp már az előző cikkünk (Miből lesz a vörösiszap?) főszereplője is ilyen volt: az alumínium is „ásványos nevezetű" elem (alumen-alumínium).

A fluor ásványa, a fluorit
(Forrás: Wikimedia commons)

Az ásványokról, ércekről átszármazott anyagnevek közül most még nem szólunk azokról, amelyek kifejezetten földrajzi vonatkozásúak is. Az ok az, hogy sok hasznos kőzet-ásvány már maga is a föltalálási helyéről kapott nevet: ezeket érdemes lesz külön áttekinteni, azokkal az elemekkel együtt, amelyek meg kifejezetten egy-egy országról, városról, vagy éppen egy folyóról neveztettek el!

Fluor         F

Az elemnév a folypát (CaF2, kalcium-fluorid) latin nevéből, a fluor lapisból ered: fluere azt jelenti, hogy 'folyni', a lapis meg annyit tesz, hogy 'kő' – jusson eszünkbe a lapidárium, vagyis a 'kőtár', ahol helyben lévő, valamiért érdekes köveket, illetve szobrokat, szobor- vagy sírtöredékeket, emlékműveket és műemléki építményeket, vagy azok maradványait lehet „múzeumszerűen" megtekintenünk.

S hogy miért ez a neve a kalcium-fluoridnak? Mert a fluornak ezt a vegyületét, a fluorit nevű ásványt ércek olvadáspontjának csökkentésére (azaz az olvadék gyorsabb megfolyósítására) használták, adalékanyagként. Erről már 1530-ban Georgius Agricola is megemlékezett. Így érthető ennek a fluorszármazéknak a magyar folypát elnevezése is. Maga a pát a német Spat átvétele, amely a spalten, azaz a 'hasad, hasít' igéből jön. Ez a megnevezés általánosan kötődött minden jól hasadó-hasítható ásványhoz.

Persze azt is rögtön látjuk, hogy bizony erősen sántít a dolog: ez a magyar pát szó ugyanis jól láthatóan „elvesztette" a németbeli szókezdő s hangot! A titok nyitja az, hogy a német Feld+spat, azaz 'földpát' (ez egy nagy ásványcsoport, ezek jelentik a földkéreg kőzeteinek mintegy 60%-át) összetételt tévesen a Felds+patkémnt tagolták, s így fordították magyarra. Tegyük hozzá, hogy a baki a valóban nagy nyelvújító Bugát Pál lelkén szárad: ő javasolta a szó elfogadását ebben a formában...

Magát a fluort csak 1886-ban tudta előállítani Henri Moissan: azért volt a feladat olyan nehéz, mert a fluor rögvest reagál a jelenlevő anyagokkal. Moissan munkájával kiérdemelte az 1906-os kémiai Nobel-díjat.

A hidrogén-fluorid (amely például az üveget is oldja; magyarul folysavként is emlegetik) belégzése halálos lehet, a bőrre cseppentve égési sérüléseket, akár csontig roncsoló elhalást okoz. Emellett gázként a bőrön keresztül is fölszívódik: kálciumelvonó hatása miatt már így is görcsöket, szívbénulást okoz, sőt, így is kezdi föloldani a nagy kalciumtartalmú csontokat...

A fluor nevét említve nem mehetünk el a fluoreszkál szó mellett sem. A fluoreszkálás magyarázata az, hogy egyes anyagok fotonokat nyelnek el, amelyeket utána kisebb energiájú fotonokként, azaz fény formájában sugároznak ki. Az elnyelt fény lehet akár az ibolyántúli energiatartományban is, ám a kisugározott fotonok már látható sugárzásként jelennek meg (az UV-fényt mi nem látjuk, de ha egy UV-lámpával „megvilágítunk" pl. egy skorpiót, akkor azt a sötétben világító, fluoreszkáló ízeltlábúként remekül láthatjuk – ez olykor nagyon hasznos lehet!

Fluoreszkáló skorpió
(Forrás: Wikimedia commons, Jonbeebe)

A fluoreszkálás kapcsán mindig fölmerül a foszforeszkálás jelenségének kérdése is (ez a jelenség is egy elemről, nyilván a foszforról kapta a nevét). Ezek valóban rokon fogalmak, éles határ sem húzható meg a kettő között, de a lényeg az, hogy a foszforeszkálás során egy tárgy kisugározza azt a fényt, amelyet „elraktározott", de nem azonnal, mint a fluoreszkálás esetében, hanem a kisugárzás elhúzódhat akár órákig is. Ha mondjuk lekapcsoljuk a villanyt, a sötétben láthatjuk, ahogy a foszforeszkáló anyag, például maga a villanykapcsoló, világít a sötétben: könnyen megtalálhatjuk.

Egyébként nemcsak a fényenergia elnyelésével és kibocsátásával világíthatunk, hanem magunk is előidézhetünk fénykibocsátást mechanikai hatásokkal, dörzsöléssel, ütéssel: ez a tribolumineszcencia (ebben a latin tribulatio, azaz 'csapás, gyötrés, zaklatás' és a luminescentia, vagyis 'világítás, fénylés' szavak rejteznek). Elég egy kis cukrot a sötétben „megmozsarazni", látható lesz a halvány derengése; ha meg egy kockacukrot törünk félbe, akkor egy kis villanást észlelhetünk – persze ha már jól hozzászokott a sötéthez a szemünk.

Sok élőlény is (egysejtű, csalánozó, féreg, csiga, gomba, mélytengeri hal, rovar – szentjánosbogár!) világít a sötétben: ez a biolumineszcencia. Ez utóbbi szóban a bio- összetételi tag azt jelenti, hogy 'élet-', mint a biológia, biodízel, biográfia, biotermesztés, biokémia stb. szavainkban. Ehhez a jelenséghez is tartozik szótörténeti érdekesség! A biolumineszcencia lényege, hogy egy molekulát egy másik molekula (enzim) kicsit átalakít, és utána az átalakított molekula eredeti formáját visszanyerve egy kis energiát bocsájt ki: látható fényt. S mi ebben az érdekes? Az, hogy a fényt sugárzó molekulákat luciferinnek hívják. Ez a szó természetesen a latin lucifer szóra utal – az első tag a lux, vagyis a 'fény' szóra, a második szóelem pedig a fero, azaz a 'hoz, nyújt, létrehoz' igére megy vissza. Lucifer tehát annyit tesz, hogy 'fényhozó'. Legelőször görög és római költők használták a Vénusz bolygó jelzőjeként, illetve 'Esthajnalcsillag' értelemben. Ez utóbbi nem egy, hanem mindjárt két bolygót is jelent, a Vénusz mellett a Merkúrt is: mindkettő pályája közelebb van a Naphoz, mint a mi Földünké, így ezeket az objektumokat mindig Napunkhoz közelinek láthatjuk csak – az esti vagy a hajnali derengés idején. Végül ez a fényt hozó Lucifer lett a kereszténység egyházi latinjának 'bukott angyala'. (Ennek históriája már nem nyelvészeti, hanem vallástörténeti téma; annyit érdemes azért megemlíteni, hogy a Lucifer nevet még a Kr.u. III. században is büszkén viselte egy keresztény püspök...)

A luciferin szó egyébként egy gyűjtőnév: minden, a sötétben fényt kibocsátó, élőlényekben megtalálható szerves vegyületet jelenti, mert hát azért a különböző életformákban azért kissé eltérőek ezek a molekulák. Azon meg már bizonyára nem csodálkozik senki, hogy a fénytermelő kémiai reakciót serkentő, már említett enzim neve luciferáz – gyakorlatilag minden enzim neve -áz (angolban -ase) végződésű (amiláz, lipáz stb.)

Irodalom

Dudichné dr. Vendl Mária, dr. Koch Sándor: A drágakövek – különös tekintettel a mesterséges drágakövekre, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1935

Nagy Anett: Motivációs stratégiák fejlesztése a fizikatanításban Szegedi Tudományegyetem, 2005 (PhD)

Jensen, K. A. Dansk kemi, 1985, 5, 149–157

http://www.freeweb.hu/hmika/Kemia/Html/Luciferi.htm

M. Prinz et al. (editors): Simon and Schuster's Guide to Rocks and Minerals, 1978, New York, Simon & Schuster

www.kfki.hu

Ball, D. W.: J. Chem. Educ., 1985, 62, 787–788.

Bates, R.: Geology of the Industrial Rocks and Minerals, New York

http://hu.wikipedia.org

International Union of Pure and Applied Chemistry. Nomenclature of Inorganic Chemistry

Pallas Nagylexikon

summerwine.gportal.hu

Weeks, M. E.: Discovery of the Elements, 7th ed., 1968, Journal of Chemical Education, Easton

Állatorvosi Szótár Magyar–Latin–Angol–Német, Mezőgazda Kiadó

http://www.gene.ucl.ac.uk/nomenclature

Molecular and Cellular Biochemistry, International Journal for Chemical Biology in Health and Disease

Liddell, H. G., Scott, Robert: A Greek-English Lexicon, 1940, Oxford: Clarendon Press, ISBN 0198642261

Györkössy Alajos: Magyar–latin kéziszótár, Akadémiai Kiadó