A fluoreszkálás-foszforeszkálás után nem meglepő, hogy most egy hasonlóan viselkedő elemről szólunk, amely épp a fényével hívta föl magára a figyelmet.

Barit
(Forrás: Wikimedia commons, Pogány Péter)

Bárium              Ba

Egy bolognai cipész, Vincenzo Cascariolo lelkes magánalkimistaként, mint sok kortársa, időt-energiát nem sajnálva kereste a minden fémet arannyá változtató bölcsek kövét (olaszul pietra filosofale, angolul philosopher's stone). Az 1600-as évek legelején egy újabb kísérlettel próbálkozott: szénport és egy nehéz barnás ásványt (ez volt a későbbi barit, azaz bárium-szulfát, BaSO₄) hevített össze, majd amikor az egyveleg kihűlt, egy vasrúddal megböködve várta az eredményt. Sajnos a vas nem változott arannyá… De amikor a bölcsek kövének remélt anyaggal összekenődött fémet egy egyébként sötét szobába vitte, óriási meglepetésére azt látta, hogy az világít! Noha a fény végül elhalványult, Cascariolo arra is rájött, hogy ha az anyagot megint megvilágítja (mondjuk kiviszi a napra), akkor az „újjáéled”, és megint fénylik a sötétben. Hamarosan már egész Itáliában megismerték a különleges vegyületet, lapis Solaris, illetve pietra del sole azaz a ’nap köve’ néven.

Magának az elemnek a nevét a sorozatunk már több írásában is említett Humphry Davy báró ötlötte ki, 1808-ban, a barit ásvány (bárium-szulfát, BaSO₄, illetve súlypát – erről a pát szóról már megemlékeztünk…) nevére utalva.

Egyébként már 1772-ben Carl Wilhelm Scheele (ugye, már az ő nevét is megjegyezhettük sorozatunkból) rátalált a bárium-oxid kristályaira, ahogy két évvel később Johan Gottlieb Gahn is. Ez annyiban érdekes, hogy a bárium-oxid egy „problémás” anyag. Igen aktív vegyület, úgyhogy a természetben nemigen lehet vele találkozni – vízzel is, szén-dioxiddal is lelkesen reagál és alakul át más báriumos molekulákká, a már említett barittá, illetve bárium-karbonáttá (BaCO₃ – ennek az ásványnak a „megszólítása” witherit). A bárium-oxidot először a barote, illetve később módosítva a baryte néven emlegették. Ezeket a szavakat Louis Bernard Guyton de Morveau adta a báriumos kődarabkák nevének, a görög βαρυς [barüsz] ’súlyos, nehéz, nyomó, erős’ szó alapján – gondoljunk a barométer, azaz ’(lég)nyomásmérő, (lég)súlymérő’ szavainkra! Az ok logikus: ezek az ásványok igen nagy sűrűségűek (például a BaSO₄, a bárium-szulfát sűrűsége 4,5 gcm^–3 – ez annyit jelent, hogy egy jó maroknyi is 2-3 Kg-ot nyom). Már a régi német bányászok is Schwerspat-nak ’nehéz kőzet’-nek nevezték az anyagot. Később a neves kémikus, Lavoisier ismét változtatott egy kicsit az ásvány nevén: javaslata alapján baryta lett az új név.

Nos, végül elsőként Davy állított elő tiszta báriumot. Berzelius 1812-ben a lágy ezüstös alkáliföldfémnek a barytium [barícium] szót javasolta elemnév gyanánt, de a rövidebb, akkor már használatos Davy-féle bárium lett a befutó variáció.

A bárium-szulfáttal mi is találkozhatunk, ha nem is a legkellemesebb körülmények között: ez az a kásaszerűség, amelyet le kell nyelnünk egy gyomor- és bélrendszeri röntgenvizsgálat előtt, mivel a bárium atomjai jól nyelik az röntgensugarakat, intenzív fehér, belső árnyképként kirajzolva az emésztőcsatornánkat.

Báriumszulfátos bélvizsgálat
(Forrás: Wikimedia commons)

Sima, kavicsszerű ásványosbarit-köveket bőségesen találtak Olaszországban, Bolognában; emiatt hívták ezt az ásványt bolognai kőnek, illetve Bononia-kőnek is. A Szahara mentén pedig turistaként, szuvenír gyanánt ma is vásárolhatunk látványosan összefejlett barnás, különös selymességű baritkristály-alakzatokat, sivatag rózsája néven (ez a zsíros-selymes megjelenés azért érdekes, mert a barit alapvetően átlátszó; a baritrózsa viszont cseppkőszerű-gumós rendezettségű).

A sivatag rózsája
(Forrás: Wikimedia commons)

Irodalom

Dudichné dr. Vendl Mária, dr. Koch Sándor: A drágakövek – különös tekintettel a mesterséges drágakövekre, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1935

Nagy Anett: Motivációs stratégiák fejlesztése a fizikatanításban Szegedi Tudományegyetem, 2005 (PhD)

Jensen, K. A. Dansk kemi, 1985, 5, 149–157

http://www.freeweb.hu/hmika/Kemia/Html/Luciferi.htm

M. Prinz et al. (editors): Simon and Schuster's Guide to Rocks and Minerals, 1978, New York, Simon & Schuster

www.kfki.hu

Ball, D. W.: J. Chem. Educ., 1985, 62, 787–788.

Bates, R.: Geology of the Industrial Rocks and Minerals, New York

http://hu.wikipedia.org

International Union of Pure and Applied Chemistry. Nomenclature of Inorganic Chemistry

Pallas Nagylexikon

summerwine.gportal.hu

Weeks, M. E.: Discovery of the Elements, 7th ed., 1968, Journal of Chemical Education, Easton

Állatorvosi Szótár Magyar–Latin–Angol–Német, Mezőgazda Kiadó

http://www.gene.ucl.ac.uk/nomenclature

Molecular and Cellular Biochemistry, International Journal for Chemical Biology in Health and Disease

Liddell, H. G., Scott, Robert: A Greek-English Lexicon, 1940, Oxford: Clarendon Press, ISBN 0198642261

Györkössy Alajos: Magyar–latin kéziszótár, Akadémiai Kiadó