-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
A zöngésségi hasonulás szempontjából rendhagyó módon viselkedik a magyarban a [h], a [v] és a [j]. Ráadásul mindegyik más-más módon hagy rendet: felemás módon hasonulnak, de az egyik épp ott, ahol a másik nem és viszont, a harmadik pedig „rossz” irányban hasonul. Ezeket az eseteket vesszük sorra. Listázzuk a mássalhangzó+[j]-re végződő főneveket is.
A magyarban a zöngésségi hasonulásban elsősorban a zörejhangok ([p]–[b], [t]–[d], [ty]–[gy], [k]–[g], [c]–[dz], [cs]–[dzs], [f]–[v], [sz]–[z], [s]–[zs]) vesznek részt. A zöngétlen zörejhangok (a fentebbi párok első tagjai) zöngés zörejhangok előtt zöngésekké válnak – a fentebbi párok második tagjai, a zöngések pedig zöngétlenek előtt zöngétlenekké. Így például a köpdös ejtése [köbdös], a habkő pedig [hapkő]. Azonban a helyzet ennél összetettebb, most az ettől az alaphelyzettől való eltéréseket vesszük számba, azt a három mássalhangzót vizsgáljuk meg, ami a szokásostól eltérően viselkedik.
![Ha[p]kő](/media/ha-p-ko.jpg?large)
(Forrás: Wikimedia Commons / deltalimatrieste)
Zörejes és zengő
Mielőtt a konkrét hangokat megvizsgálnánk, ismerkedjünk meg a hangok főbb csoportjaival. A magánhangzó–mássalhangzó különbséget mindenki ismeri. Majdnem ugyanilyen fontos különbség van a szonoránsok (a magyarosabb, de jóval ritkábban használt nevük zengőhangok) és az obstruensek (zörejhangok) között. A magánhangzók mind szonoránsok, a magyar mássalhangzók közül szonoráns a [j], [r], [l], [m], [n] és a [ny], továbbá – mint látni fogjuk – bizonyos helyzetekben a [v] és a [h] is.
A fentebb felsorolt, zöngétlen–zöngés párokat alkotó mássalhangzók zörejhangok. Ezekre jellemző, hogy a képzésük közben egy szűk résen át nyomuló levegő össze-vissza örvénylik, és ezáltal zörejeket képez. Ejtsük a zörejhang [s]-t: zajt hallunk; ejtsük a szonoráns [m]-t, zenei hangot hallunk. A magyarban – és sok más nyelvben – a zörejhangok zöngétlen–zöngés párokat alkotnak.
Hogy a [h] zörejhang vagy szonoráns-e, vitatott kérdés. Mivel ejtése közben a levegő nem halad át szűk résen, zörej nincs benne. A zöngétlenségét az okozza, hogy a hangszalagok annyira széthúzódnak, hogy nem kezdenek maguktól rezgésbe, szemben például a magánhangzókkal, amelyeknél közelebb vannak és a levegő áthaladásától rezegni kezdenek. Ugyanakkor a [h] volna az egyetlen szonoráns, amelyik alapesetben zöngétlen, az összes többi szonoráns hang zöngés.
(Forrás: ebay)
Hasonul, de nem hasonít
A standard magyarban a [v] a többi zörejhangtól eltérően viselkedik: hasonul, de nem hasonít. Amikor egy [v]-t zöngétlen zörejhang követ, maga is zöngétlenné válik: szívtipró [szíftipró], évszak [éfszak]. Azonban a [v] előtt nem zöngésednek a zöngétlen zörejhangok: hatvan [hatvan], nem [hadvan], Vasvár [vasvár], nem [vazsvár].
Gúnyolódásból szokás a zöngésítést „túlcsinálni”: vasi [vazsi], Vas megye [vazs megye]. Valójában ezeket nem ejtik így magyar beszélők, eltérés csak [v] előtt van.
Vannak viszont olyan magyar beszélők – éppen például Vasváron –, akik [hadvan]-t és [vazsvár]-t ejtenek. A szívtipró és az évszak náluk is [szíftipró] és [éfszak]. Az ő nyelvjárásukban tehát a [v] „teljes jogú” zörejhang: hasonít is, nem csak hasonul.
![Va[zs]vár](/media/va-zs-var.jpg?large)
(Forrás: Wikimedia Commons / Civertan / GNU-FDL 1 2)
Fonetikusok megfigyelték, hogy a magánhangzó előtti [v]-t sokan másképp ejtik, nem zörejhangként, hanem zörej nélkül, szonoránsként. Ez az ejtés a zörejtelenségében hasonlít a [w]-re, de csak az ajkaknál képezzük, míg a [w]-nél a nyelv háta is megemelkedik a lágyszájpad felé (ahogy pl. a [g]-nél). Van is erre IPA-jelünk, a [ʋ]. Tehát sav [sav], de savas [saʋas], vas [ʋas]. A [v] tehát éppen akkor hasonul, amikor mássalhangzó követi, és amikor emiatt zörejesen ejtjük, míg ha magánhangzó követi, akkor nem zörejes és nem is zöngésíti az előző mássalhangzót. A [v]-nek ez a felemás viselkedése megfigyelhető más, zöngésségi hasonulást mutató nyelvben is (pl. lengyel, orosz, szlovák).
Kérdés azonban, hogy vajon Vasváron, ahol a [v] zöngésít is, ott tényleg zörejesebb-e, azaz azért zöngésíti-e az előző zörejhangot, mert abban a nyelvjárásban maga is az. Bárhogy is van, az biztos, hogy a mássalhangzó előtti, tehát mindenképp zörejes [v] pl. a Wrangler [vrangler] szóban a standard nyelvjárásban nem zöngésít: hat Wrangler [hat vrangler], nem [had vrangler]. Ugyan ez ritkán előforduló helyzet, emiatt mégsem teljesen megnyugtató a magyarázat, hogy kétféle [v] van, ebből adódna a viselkedésbeli eltérésük.
Hasonít, de nem hasonul
Szintén felemás módon viselkedik a [h]. Zöngétleníti az előző zörejhangot: varázshaj [varáshaj], üvegház [üvekház]. Ez zörejhanghoz méltó viselkedés. Ugyanakkor, zörejhanghoz korántsem illően, ő maga nem zöngésedik. Még példát sem tudunk adni, hiszen a [h] csak magánhangzó előtt fordul elő, viszont ahhoz, hogy hasonuljon, zöngés zörejhangnak kellene utána állnia. Ha nem magánhangzó követi, a [h] helyett egy másik, hozzá sok szempontból hasonló hangot találunk, amit [ch]-val szoktunk a magyaros átírásban visszaadni: sah [sach], fach [fach]. Még az sem egyértelmű, hogy a [ch] és a [h] ugyanannak a hangnak két változata-e, vagy két egymástól független hang a mai magyarban.
A [ɣ] a [ch] zöngés párjának a jele. Kellően laza beszédben fordul csak elő a magyarban, pl. az igen-ben a [g] helyén.
Mindenesetre a [ch] (sem) zöngésedik: sahbarát [sachbarát], nem [saɣbarát], fachból [fachból], nem [faɣból]. Vagyis az a különös helyzet áll elő, hogy a [ch], ami zörejhang, nem vesz részt a hasonulásban, ezzel szemben a [h], amiben nincsen semmi zörej, részt vesz ebben a zörejhangokra jellemző hasonulásban: zöngétleníti a megelőző zörejhangot.
(Forrás: Wikimedia Commons / Robert L. Knudsen)
Csak szó végén hasonul
A magyar hangleíró-hagyomány zörejhangnak tartja a [j]-t, de erre sem a viselkedése (szinte sosem vesz részt a zöngésségi hasonulásban), sem a fizikai tualjdonságai (nincs zöreje) nem adnak okot.
A [v] és a [h] viselkedésétől is különbözik a [j]-é. Ez a mássalhangzó a legtöbb helyzetben kimarad a zöngésségi hasonulásból, se nem hasonít: kapjon [kapjon], nem [kabjon]; se nem hasonul: a tejpor [tejpor]-ban a [j] kiejtése nem változik. Ezen nem is csodálkozunk, hiszen a [j] nem zörejhang, hanem szonoráns. Tehát ugyanúgy viselkedik, mint pl. az [l].
A [j] egyetlen helyzetben zörejes a magyarban: mássalhangzó után, szó végén. Ez ritka helyzet, kötő (felszólító) módú alakokon kívül csak a férj, fürj, sarj és szomj szavakban fordul elő.
(Forrás: Wikimedia Commons / Tony Wills / CC BY-SA 3.0)
A szó végi zöngétlen [j]-t [ç]-nek, a zöngés párját [ʝ]-nek írjuk át, a megfelelő IPA jeleket alkalmazva. A kötő/felszólító mód egyes szám második személyében egy hosszú és egy rövid alakot találunk: kapjál és kapj (határozott tárggyal is: kapjad és kapd).
Az egyes szám második személyű, határozatlan tárgyú, rövid alakú kötő/felszólító módú igék nagyobb változatosságot mutatnak, ebben a helyzetben már zörejhangok is előfordulhatnak a szó végi [j] előtt, zöngétlenek is: lopj [lopç], lökj [lökç], döfj [döfç]; és zöngések is: dobj [dobʝ], rúgj [rúgʝ], óvj [óvʝ]. Látjuk tehát, hogy a [j] zörejhang-változata már részt vesz a zöngéségi hasonulásban: zöngétlen után zöngétlen [ç] lesz, zöngés után zöngés [ʝ]. Ez azonban nem a szokásos zöngésségi hasonulás, hiszen abban egy mássalhangzó az őt megelőző mássalhangzóra hat. Itt viszont az igető végi mássalhangzó zöngétlensége jelenik meg az őt követő mássalhangzón, a zörejhangként megjelenő [j]-n.
A különcködők
Látjuk tehát, hogy a magyarban három mássalhangzó viselkedik rendhagyó módon a zöngésségi hasonulás szempontjából. Közös sajátosságuk, hogy mindháromnak van zörejesebb változata is és kevésbé zörejes is. Ennek az a jelentősége, hogy a zöngésségi hasonulásban rendszerint csak zörejhangok vesznek részt.
A [v] viszonylag normálisan viselkedik: a zörejesebb – nem magánhangzó előtti – verziója hasonul (azaz zöngétlenedik, ha zöngétlen zörejhang követi: tévtan [téftan]), a kevésbé zörejes – magánhangzó előtti – verziója viszont nem zöngésíti az előző zörejhangot (hatvan [hatvan], nem [hadvan]).
(Forrás: Wikimedia Commons / Joris Hoefnagel)
A [h]-nak viszont épp a nem zörejes változata teszi zöngétlenné a megelőző zörejhangot (távhő [táfhő]), míg a zörejesebb változata semmilyen hajlandóságot nem mutat arra, hogy zöngésedjen (fachba [fachba], nem [faɣba]).
A legkülönösebb viselkedést a [j] mutatja: ennek ugyan csak a viszonylag ritkán, szó végén, mássalhangzó után előforduló zörejes változata hasonul, viszont a hasonulás itt, a magyarban teljesen szokatlan módon, nem visszafelé, hanem előrefelé hat. A [j] az előző zöngétlen zörejhang hatására válik zöngétlenné (lopj [lopç]).