E. Ildikó nem teljesen szakszerűen tette fel a kérdését, mert kifejezések „helyességéről” érdeklődik, pedig a „helyesség” szaktudományos szempontból nem értelmezhető. „Melyik változat a helyes?” – ehelyett a kérdés helyett inkább így kellene kérdeznie: „Melyik változat az elterjedtebb (megszokottabb)?” Vagy: „Melyik változatnak nagyobb a presztízse?” „Melyik változat az elterjedtebb (megszokottabb) a legnagyobb tekintélyű nyelvváltozatokban?” Jó, tudom, ezek bonyolultabbak, de pontosabbak és értelmezhetőbbek. Tehát az eredeti kérdés így hangzik:

Hosszú ideje vitában állok a legújabb szakácskönyvem kiadójával a kevés, illetve egy kevés kifejezések használatáról. Az én álláspontom szerint ha azt írjuk, hogy a húst kevés sóval meghintjük, az azt jelenti, hogy nem elegendő az ízesítőszer, míg, ha úgy írjuk, hogy egy kevés sóval meghintjük, akkor az annyit tesz, hogy kis mennyiségű fűszert használunk.

Kérem, döntse el, hogy melyikünknek van igaza, melyik változat a helyes.

Kevés só vagy egy kevés só?
(Forrás: Wikimedia commons / kevindooley)

Kedves Ildikó, lehet, hogy kiábrándulást fogok okozni, mert nem tudok határozott választ adni a kérdésére. Végeztem egy apró felmérést az interneten található adatokban, de a kevés szó rettentő gyakori, rengeteg előfordulást kellett volna átvizsgálnom, én pedig épp csak belepillantottam az eredményekbe. Ezért csak töredékes képet sikerült kialakítanom. Azért remélem, valami hasznát tudja venni.

Először egy kis történeti áttekintés. Bizonyos, hogy a 18. sz. óta (a legrégebbi szövegek, amelyeket megnéztem, akkorról származnak) mind a kevés, mind és az egy kevés előfordul abban az értelemben, hogy 'kis mennyiségű', míg abban az értelemben, hogy 'túl kevés, nem elegendő', csak a kevés (egy nélkül) fordul elő. Ugyanakkor, ahogy az időben előre haladunk, ha jól látom, egyre ritkábban találunk olyan mondatokat, amelyekben a kevés (egy nélkül) azt fejezné ki, hogy 'kis mennyiségű'. Ezért ma ez a használat kissé régiesnek, irodalmiasnak hangzik. Érdekes módon éppen a szakácskönyvek, receptek azok a szövegek, amelyekben ma is gyakran előfordul. A receptek amúgy is sajátos műfajú szövegek, amelyekben megőrződnek régies fordulatok, mint például a végy (két tojást).

Tehát a rövid válasz: mindkét használat elterjedt, de az egy nélküli kevés abban az értelemben, hogy 'kis mennyiségű', inkább a szakácskönyv-szövegekre jellemző. Két dolgot azonban érdemes megjegyezni ezzel a rövid válasszal kapcsolatban.

Az egyik dolog, hogy az ún. „nyelvművelők” vagy „nyelvvédők”, akik a nyelvi illemtani tanácsadás álcája mögé bújva gyakran szakszerűtlenül mondanak véleményt nyelvi kérdésekben, és tudománytalan érvekkel harcolnak minden újítás ellen, régóta ellenzik az egy határozatlan névelő használatát. Annak ellenére, hogy ez a határozatlan névelő régóta integráns része a magyar nyelv minden változatának (bár természetesen nem minden változatban egyforma a használata), annak ellenére, hogy még a szó szoros értelmében vett irodalmi nyelvhasználatban is tömegével találunk rá példát, a „nyelvvédők” támadják azon az alapon, hogy germanizmus, vagyis német hatás. (A világ legkülönbözőbb nyelveiben, történetük különböző időszakaiban egymástól függetlenül megfigyelhető, hogy az 'egy' számnév határozott névelőként is használatossá válik. Ehhez a magyarban sem volt szükség német hatásra, de ha volt is ilyen hatás, na bumm, és akkor mi van?) A „nyelvvédők” igyekezetének hatására sok korrektor üldözi az egy mindenféle használatát. Szerzőként én is szembekerültem már ezzel, és sok sikert kívánok Ildikónak a harcához. :)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A másik dolog, amit meg kell jegyezni, hogy az Ildikó által kiemelt kétértelműség, ti. hogy a kevés használható 'kis mennyiségű' értelemben is, de 'túl kevés, nem elegendő' értelemben is, igazából ritkán áll elő. (Ez a fajta többértelműség egyébként sok más nyelvben is megfigyelhető, pl. a déli szláv nyelvekben a malo is mindkét értelmet hordozhatja.) Amikor a kevés azt fejezi ki, hogy 'túl kevés', akkor fókuszban, vagyis közvetlenül a ragozott ige előtt kell állnia (ha névszói szerkezetet vezet be, akkor azzal együtt), még az igekötő sem kerülhet ilyenkor a ragozott igealak elé, a szokásos helyére, és az egyetlen hangsúlyt a kevés viseli (félkövérrel jelölöm a hangsúlyos szótagokat):

Általában igaz az, hogy amikor írásban fogalmazunk, vigyáznunk kell arra, hogy csak egyféleképpen legyen felolvasható, amit írunk, mert az eltérő hangsúlyozás és dallam eltérő üzenethez vezethet. Tehát ha ügyelünk arra, hogy a kevés kókusz ne legyen fókusznak értelmezhető (ne álljon közvetlenül a ragozott ige előtt), akkor nem lesz úgy érthető, hogy 'túl kevés, nem elég kókusz'. És akkor nyugodtan írhatjuk egy-gyel is, vagy kicsit szakácskönyvesen régieskedve egy nélkül is.