A nyelvészeti szempontból érdekes kérdés H. Jánostól érkezett:

„Rendszeresen azt hallom, illetve úgy olvasom, hogy valaki számon kér valakit egy vita során, vagyis tulajdonképpen 'elszámoltatja valamiről'. (Pl. Sanyi számon kéri Pistát.) Helytelennek érzem, mert úgy gondolom, számon kérni csak valakitől valamit lehet. Kérem, segítsenek eloszlatni kétségeimet a helyes szóhasználatot illetően!”

Van olyan, amikor a számon kérés nem éppen kellemes

„Helyességről” persze nem nyilatkozom, legfeljebb elterjedtségről vagyok hajlandó beszélni, hiszen a nyelvet nem központilag meghatározott szabályoknak engedelmeskedve használjuk, hanem mi magunk alkotjuk, a magyar beszélők közössége. De az nagyon érdekes, hogy egy olyan kifejezésnek, mint a számon kér, amelynek jelentése a felépítése alapján alig érthető (vagyis nem áttetsző), hogyan alakul a bővítménykerete, vagyis milyen bővítményekkel állhat. A kérdésben nem is az lepett meg, hogy a számon kér valakit használatot „helytelennek” érzi a kérdező (én is ritkának gondolom, bár már hallottam), hanem az, hogy az egyetlen elfogadható változatként a számon kér valamit valakitől bővítménykeretet említi, nekem viszont a számon kér valamit valakin tűnik sokkal természetesebbnek. Nincs ebben semmi különös, hiszen a nyelvet nemcsak hogy mi alkotjuk, hanem attól függően, hogy milyen környezetben sajátítottuk el és használjuk, egy kicsit eltérően is ítéljük meg. Még csak az kéne, hogy a H. János által vagy az én általam természetesebbnek tartott változatot valaki az egyetlen „helyesnek” kiáltsa ki!

Ami a különböző bővítménykeretek elterjedtségét illeti, hiába nézünk szótárakat vagy nyelvművelő irodalmat, nem tudunk meg róla sokat. Az egyetlen hiteles forrás a használatot rögzítő korpusz, vagyis szövegtár. Sajnos általános és bőséges korpuszok csak a legutóbbi években készülnek. Történeti kérdésekben jobb híján a Magyar Történeti Korpuszt érdemes használni, bár ebben főleg irodalmi művek vannak, a különböző korszakok nem egyenlő mértékben vannak feldolgozva, és még más gondok is vannak vele. Végignéztem a számon kér használatait, és a következőket találtam:

Először néhány általános megjegyzés. Mivel a történeti korpuszban a későbbi korszakokból sokkal több adat van, mint a korábbiakból, az előfordulások számát (ha egy évből egynél több adat is van, azt a mű megjelenési évszáma utáni zárójeles szám jelöli) nem szabad komolyan venni. Mint említettem, szinte csak irodalmi szövegek szerepelnek a korpuszban, tehát azt sem tudhatjuk, hogy a beszélt nyelvben milyen volt a különböző bővítménykeretek megoszlása. Azt sem tudjuk, hogy hány adat származik ugyanattól a szerzőtől, akár egy-egy évben, akár több éven keresztül. Nem tudjuk, hogy a szerzők honnan származnak, milyen nyelvváltozatot beszélnek, és mennyi idősek voltak, amikor a művük megjelent. Ezért csak nagyon hozzávetőlegesen tekinthetjük ezeket az adatokat mérvadónak.

Webkorpusz

Ami a részleteket illeti, úgy látszik, a H. János által legtermészetesebbnek tartott bővítménykeret valóban a leggyakoribb, a legrégebben és legtovább használatos változat, szemben azzal, amelyik számomra a legtermészetesebb – a számonkér valamit valakin bővítménykeret első előfordulása 1939-es, és csak a 20. század végétől látszik nagyon elterjedtnek (ami összefér azzal, hogy nálunk otthon így mondták). Érdekes módon az a változat, amelyet H. János helytelenít, sokkal régebbi, mint az általam legtöbbször használt (első előfordulása 1875-ből származik), és feltehetően máig használatos, viszont általában sokkal ritkább, mint az összes többi. Ez nagyjából válasz is a levélíró kérdésére: azért érezheti „helytelennek” ezt a bővítménykeretet, mert nagyon ritka. (Legalábbis abban a korpuszban, amely a rendelkezésünkre áll. Érdemes lenne megnézni a Szószablya nevű magyar webkorpuszt is, amely másfél milliárd szavas szöveget tartalmaz. Abban viszont egyáltalán nincsenek megjelölve a szövegek forrásai, még a keletkezésük éve sem szerepel, ezért a változás vizsgálatához az nem használható.)

Az analógia elve

Végül még egy szó arról is, miért és hogyan ingadozhatnak az ilyen kifejezések bővítménykeretei. Mint említettem, a számon kér használata és felépítése között alig érezhető, nem áttetsző az összefüggés. Nagyjából azt jelenti, hogy 'felelősségre von', 'elszámoltat', 'kérdőre von', 'követel', de a szám és a kér is csak távolról hozható összefüggésbe ezzel a használattal, az pedig egyenesen rejtélyes, hogy mi indokolja a számon szó -on toldalékát. Nem is firtatom itt, mi a kifejezés eredete, mert a mindenkori nyelvhasználók azt úgysem ismerik, nem az határozza meg, hogy hogyan használják a kifejezést.

Úgy tűnik, a legrégebben használt bővítménykeret (a <vkitől> <vmit>) a kér vkitől vmit, ill. követel vkitől vmit igék bővítménykeretének mintáját követi, talán azzal összefüggésben, hogy maga a kér ige szerepel a kifejezésben. Az a gyanúm, hogy a két későbben megjelenő bővítménykeret (a <vkin> <vmit> és a <vkit>) azért jött létre, mert a kifejezés használata jobban hasonlít más igék használatára, mint a kér vkitől vmit vagy a követel vkitől vmit használatára, és ezeknek a más igéknek a mintájára alakult át a bővítmények használata. Így a számon kér vkit nyilván az elszámoltat vkit, felelősségre von vkit mintájára alakult ki, a számon kér vkin vmit pedig a keres vkin vmit, követel vkin vmit. behajt vkin vmit mintájára.

Vagyis összefoglalva: ha egy kifejezés bővítménykerete nem áll összhangban azzal, hogy más hasonló alakú és/vagy használatú kifejezéseknek mi a bővítménykerete, akkor ez a nyelvi rendszernek olyan gyenge pontja, amelyet a nyelv használói hajlamosak „kiegyengetni”, „megerősíteni” azzal, hogy a bővítménykeret megváltoztatásával nagyobb egységességet hoznak létre. Ezt a fajta elvet a nyelvészek az analógia elvének nevezik, és nagyon sok nyelvész régóta úgy gondolja, hogy a nyelv változásának és végső soron a szerkezetének ez a fő szervező elve.