Szerdahelyi István 1924-ben született a romániai Avasfelsőfalun. Tanulmányait is Romániában kezdte. A második világháborút követően két évre hadifogságba került, ahol oroszul is megtanult: szabadulását követően Budapesten telepedett le, ahol egyebek közt orosz szakos diplomát is szerzett.

Azt korábban már láthattuk, hogy a második világháborút és a Rákosi-korszakot követően a hazai eszperantó mozgalom 1955 körül kezd ismét éledezni: ekkor alakul meg az Országos Eszperantó Tanács, mely 1960. október 30-tól a Magyar Eszperantó Szövetség nevet viseli. Ekkoriban éled újjá az eszperantó tankönyvkiadás is: Baghy Gyula és Király Lajos tankönyvei mellett pedig 1962–1963-ban a tankönyvszerzők neve közt megjelenik Szerdahelyi Istváné is, aki egy négy negyedévre tervezett tanfolyam anyagát írja meg.

Szerdahelyi István (1924–1987)
(Forrás: ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék)

A hidegháború meleg pillanatai

Az egységes kötetben 1963-ban megjelent tankönyv első negyedévi (és azt követő) anyagai külön füzetben jelennek meg Budapesten 1962–63-ban. Ne feledjük a jegyzet és az ebből megszülető tankönyv születésének körülményeit sem: a hidegháború – némi képzavarral érve – talán legforróbb pillanatai éppen ekkoriban zajlottak.

Egyet kell értenünk Victor Klemperer azon állításával, melyet a Harmadik Birodalom nyelvéről írott könyvében tett: „Mert ahogy szokás egy kor vagy egy ország arculatáról beszélni, egy korszak jellegét a nyelve ugyanúgy megmutatja.” Nincs ez másként a hidegháború eszperantó tankönyveinek nyelvi anyagát vizsgálva sem.

Talán nem meglepő, ha egy ilyen világban már rögtön az első negyedévi anyag harmadik leckéjében (rögtön a 10. oldalon), eszperantó nyelven az alábbi néhány sor olvasható – Hofival élve féltő, figyelmeztető jelleggel:

A Szovjetunió nagy ország. [...] A moziban láttam egy érdekes szovjet filmet. A tanárunk már volt a Szovjetunióban.

Szerdahelyi István 1963-as nyelvkönyvének címlapja

A szovjet jelenlét a tankönyvi ábrázolás során az eszperantó tanfolyam tantermében is megfigyelhető, immáron a negyedik leckében, a 16. oldalon:

A tanteremben az asztalon kis zöld zászló áll. Az Esperanto zászló. Iskolánknak van magyar és szovjet zászlója is.

A Szovjetunió pozicionálása a világhatalmi ranglétrán az ötödik leckében is megfigyelhető, amikor a felsőfok tárgyalása kapcsán az alábbi mondat olvasható:

A Szovjetunió a legnagyobb ország a világon.

Egy szovjet ballisztikus rakéta 1959-1962 körül
(Forrás: Wikimedia Commons / CIA)

Önmagában ez a mondat ekkoriban – a földrajzi terjedelemre vonatkozóan mindenképp – teljességgel igaz is, ám ha még valakinek mindig kétsége támadna, milyen történelmi időket is élünk, még mindig az ötödik leckében (az eszperantó tankönyvek történetében először) felbukkan az alábbi kifejezés: interkontinentális rakéta. 1962 őszén a kubai rakétaválság éppen a harmadik világháború képét vetítette előre, így nem meglepő az sem, ha a tankönyvben – az eszperantó segítségével – megfogalmazódik a béke iránti vágy is (a hatodik leckében):

Dolgozzunk a békéért, a testvéri egyetértésért. Az Eszperantó fog nekünk ebben segíteni.

A második negyedév anyagában (1962) felbukkan a „világbéke” és a „békeharcos” fogalma, ill. a 10. leckében Lenin alakja is megjelenik egy tankönyvi olvasmányban. Ugyanitt mi sem kézenfekvőbb, mint a ĉirkaŭ ’körül, köré’ jelentésű prepozíció ismertetésekor elhangzó azon példamondat, hogy: „Az úttörő vörös nyakkendőt kötött nyaka köré”.

Szovjet úttörőjelvény vörös csillaggal és Leninnel
(Forrás: Wikimedia Commons /)

Az eszperantó a kétpólusú világban

Természetesen az elkötelezett eszperantista szerző – amellett, hogy tankönyve tagadhatatlanul egy bizonyos történelmi kor terméke is egyúttal – határozottan törekszik arra, hogy az világpolitika által teljesen áthatott hétköznapok nyelvébe bevigye az eszperantó szellemiségét is. Az egyensúly keresésének szándéka a kötetben több helyen is fellelhető: a már 1963-as dátummal megjelent harmadik negyedévi anyagban is ez a törekvés látható akkor, amikor egymás után az alábbi megállapításokat olvashatjuk. Először is az eszperantó nyelvkönyvben határozott utalást találunk a kétpólusú világrendre:

A Szovjetunió és Bulgária szocialista országok. Az Egyesült Államok és Franciaország kapitalista országok.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ezt követően azonban – egyelőre igen szerényen – az eszperantó kultúrtörténetébe is betekintést nyerhet az eszperantó nyelvkönyvet kezébe vevő érdeklődő:

Bulogne-sur-Mer egy tengerparti francia város. Ott zajlott az első Eszperantó Világkongresszus.

Białystok egy kisváros. Ott született Lazaro Ludoviko Zamenhof, az eszperantó szerzője.

A későbbiekben Szerdahelyi ez utóbbi vonulatra még jobban ráerősít: Zamenhof alakja többször is felbukkan, de ugyanígy találhatunk az első eszperantó tankönyvre, újságra, az első eszperantó nyelvű versre, regényre, drámára, filmre, bélyegre stb. utaló mondatokat, példákat is.

Az Iszkra címlapja. Mottója: „Szikrából lobban ki a láng”
(Forrás: Wikimedia Commons)

A harmadik negyedévi anyag 15. leckéjében persze az eszperantó tematika egyre gyakoribb előfordulása mellett egy Leninnek tulajdonított idézet is felbukkan: „Szikrából lobban ki a láng”. Való igaz, hogy a Lenin által 1900-ban alapított Iszkra  (Szikra) című újság mottójaként használta az idézetet, ám azt eredetileg a dekabristák írták Puskin egy, a Szibériában fogva tartott dekabristákhoz írt versére válaszul.

A kötet későbbi részeiben is megfigyelhető az egyensúlyra való törekvés. Míg egyrészt az eszperantó irodalmi alkotások (fordítások és eredeti művek) címeivel és alkotóival is találkozhatunk, a világirodalom részeként természetesen az orosz-szovjet irodalom is ott van a sorok közt (ha más nem, szerzők és címek formájában). Ugyanígy olvashatunk a magyar történelem nagy alakjairól (legalább említés szintjén): Dózsa, Rákóczi, Kossuth és Széchenyi neve mellett azonban az egyetemes (és hazai) munkásmozgalom nagy nevei is ott vannak a példák közt: Frankel Leó, Marx, Lenin, Engels.

A tankönyv egy oldala

A negyedik negyedév tanfolyami anyaga egészen más érdekességekkel is szolgál: ez egyben talán a politikai háttértől legkevésbé befolyásolt része a tankönyvnek. A huszadik leckében a fordítási feladatok között pl. erról olvashatunk:

Magyarországon az emberek átlagos magassága 162 cm. A férfiaké 167, a nőké 157. Az emberek átlagos testsúlya hazánkban 63,5 kg, ebből a férfiaké 66 kg, a nőké 61 kg.

Az elmúlt másfél évszázadban általános tendencia, hogy mind az átlagos testmagasság, mind az átlagos testsúly folyamatosan nő: ehhez képest érdekes pillanatkép ez az 1963-as adat.

A negyedik negyedév anyagában aztán – tekintve, hogy a nyelvtanulók immár egyre biztosabbak nyelvtudásukban – egyre több eszperantó nyelvű irodalmi szemelvényt is találunk (Baghy, Kalocsay, Kabe, Zamenhof stb. tollából). Számos eszperantó közmondás mellett zárásként egy Émile Boirac (1851-1917) francia eszperantistának tulajdonított mondást is olvashatunk. „Az eszperantó a demokrácia latinja”.

Émile Boirac – korabeli karikatúra
(Forrás: Wikipédia, eszperantó változat)

A kor ideológiai hátterétől leginkább mentes negyedik negyedévi anyagot nyelvtani magyarázatok és szószedet zárja. Ahogy a folytatásból látni fogjuk, Szerdahelyi István munkássága azonban sem az interlingvisztika, sem az eszperantó tankönyvek terén nem ér véget: ő lett az 1966-ban megalapított eszperantó nyelv és irodalom szak vezetője is.

Források

Eszperantó nyelvkönyv. Szerkesztette: Szerdahelyi István. Kéziratként kiadja: Magyar Eszperantó Szövetség, 1963