Sorozatunk korábbi részeiben az 1898 és 1910 közti időszak hazai eszperantó tankönyveit vettük szemügyre; az első fecskétől kezdve, a boldog békeidők korai nyelvkönyvein át eljutottunk (a közben elindult eszperantó világkongresszusok hatására) azokhoz az évekhez, amikor egyre több tankönyv lát napvilágot. Sorozatunk előző részében a tankönyveken keresztül bepillanthattunk az eszperantó frazeológia és az eszperantó marketing megjelenésébe is. Az alábbiakban pedig arra fogunk vetni egy pillantást, hogy túllépve az általános nyelvkönyvek szerkezetén (nyelvtan, alapszókincs, szövegek, gyakorlatok) mennyiben színesedik a tankönyvek jellege.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Eszperantó frazeológia 1909-ből

Schatz Róbert Esperanta-hungara frazlibro. Magyar-Esperanto beszélgetések című, 1909-ben megjelent úttörő munkája 52 oldalon, 16 hétköznapi témakörbe szedett, eszperantó és magyar példamondatokat tartalmazó kis kötete voltaképpen nem is nyelvkönyv, hanem társalgási zsebkönyv. Az eszperantó mondatokon és magyar fordításukon kívül csak egy szerény előszóval rendelkező kis kötet azonban – bár sem szószedetet, sem nyelvtani magyarázatokat nem tartalmaz – számunkra mégis azért lehet különösen érdekes, mert – Jean Borel és Henri de Coppet korábban megjelent frazeológiai kiadványai alapján – talán az első igazán részletes eszperantó-magyar társalgási zsebkönyv, hétköznapi használatra.

Néhány példa (az eredeti, külön zamatot kölcsönző helyesírással): „Őszinte részvétemet.”; „Hol a jegypénztár?”; „Nincs elvámolni valója?”; „Már szakad a zápor.”; „Nyujtsa ide a pecsenyés tálat, azután adjon nekem mustárt (paprikát).”; „Kirakatában helyes arany-zsebórát láttam, mi az ára?”; „Vegyen be belőle naponta háromszor 15-15 cseppet.”; „Keljen át csavargőzössel a Dunán és ott találja a sodronykötélvasutat (siklót), a mely öt percenkint közlekedik.”; „Mennyibe kerül egy Bulgáriába szóló levél bérmentesítése?”; „Segitsen levetkőznöm, gombolja ki keztyűimet s kapcsolja ki bluzomat.”A Budapesten született Schatz Róbert orvos 1909-ben megjelent magyar-eszperantó társalgása mellett zsebszótárt is kiadott s igen aktívan vett részt az (orvosi) eszperantó mozgalomban is, de 1930 előtt elhagyta a mozgalmat – kabeizált. Ahogy maga a szerző írja műve előszavában, az eszperantó „[g]yakorlati alkalmazásának megkönnyitése célja ennek a müvecskének”, melynek témakörei és példamondatai oly életszerű és tipikus beszédhelyzeteket hivatottak szimulálni, melyekbe a 20. század elején egy eszperantó nyelvismerettel a világba induló utazó szembesülhet.

Az eszperantó-magyar társalgási zsebkönyv mellett az 1909-es év a nyelvtan speciális területeivel foglalkozó kiadványt is hoz. Ez a kiadvány két apró írást tartalmaz: az egyik a mindenkori eszperantóul tanuló diákság egyik mumusával, az összetett igeidőkkel, a másik pedig az eszperantó szórenddel foglalkozik.

Francisco Goya: Que viene el coco (1799). – Jön a mumus, eszperantó összetett igeidőknek álcázva
(Forrás: Wikimedia Commons / Francisco Goya (1746–1828))

Összetett igeidők és szórend

A Kolekto de Hungara Esperantisto című sorozat első számaként megjelenő 1909-es, alig 16 oldalon megjelenő kiadvány szempontunkból azért is érdekes, mert – nem hagyományos tankönyv lévén – olyan specifikus problémákkal foglalkozik, melyek – nyugodtan mondhatjuk – a mai eszperantóul tanuló diákság legfőbb aggodalmát is jelentik esetenként. Kakas F. tollából olvashatunk röviden az eszperantó összetett igeidőiről, Tholt Pál írása pedig az eszperantó szórendet taglalja.

Az eszperantóban – s ez az, amit általában az eszperantóval ismerkedő tanulók már a kezdet kezdetén megismernek – három igeidő van: múlt, jelen és jövő. Az összetett igeidők rendszere azonban – amellett, hogy a valóság jóval sokszínűbb árnyalására képes – nem tartozik a tanulók kedvenc tárgykörébe. A kiadvány első részében, melynek címe Az összetett igeidők az esperantóban (írta Kakas F.), a téma kifejtése kapcsán „látni fogjuk, hogy beszélhetünk:

1. folyamatban levő cselekményről, mely

a) most van folyamatban,

b) a multban volt folyamatban, vagy

c) a jövőben lesz folyamatban;

2. befejezett cselekményről, mely

a) éppen most lett befejezve,

b) a befejezés már a múltban megtörtént, vagy

c) még csak a jövőben fog megtörténni;

3. szándékolt elkezdésnél

a) mostani szándékról,

b) multbani szándékról, vagy

c) jövőbeni szándékról.” (4–5. oldal)

A fenti logikai vázlat tehát azt hivatott szemléltetni, hogy az egyszerű eszperantó nyelvtani elemek kombinálása mily hihetetlen gazdag nüanszok kifejezésére teszik alkalmassá a nyelvet. Azonban a szórendileg nagy szabadságot megengedő eszperantóban sem mehet persze minden úgy, ahogy tetszik épp a nyelvtanulóknak. Vizsgáljuk meg erről Tholt Pál írását!

Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékának eszperantó változatát az 1910-es, washingtoni (hatodik) eszperantó világkongresszuson mutatták be először
(Forrás: Wikimedia Commons)

A kötet második részét (11–16. oldal) kitevő, Az esperanto mondat szórendje című írás (Tholt Pál tollából) előszavában ezt olvashatjuk:

Szórend tekintetében az esperanto nyelv nagy szabadságot enged az íróknak s az esperanto nyelvtanok hangoztatják is azt az elvet: „fődolog a megérthetőség, szoros szabályok nem állíthatók fel”. Mindamellett az esperanto nyelvnek több mint 20 éves irodalmában, mely már terjedelemben és tartalmára nézve is olyan gazdag, hogy több kisebb nemzet is megirigyelhetné: bizonyos általánosságban elfogadott szórend kristályosodott ki a gyakorlatban. Ezen a szórenden tagadhatatlanúl észrevehető a nyelv legbuzgóbb követőinek, a franciáknak a hatása, kik talán akaratlanúl is reányomták az esperanto nyelv szórendjére a sajátos jelleget. Minthogy ezt a szórendi metodust követi maga a nyelvalapító is, valamint az esperanto irodalom eddig kimagasló alakjai: ez annyira átment már a köztudatba, hogy aki eme kialakultnak mondható szórenddel nem számol, írhat bár teljesen érthetően, mégis kiérezhető stylusában valamely faragatlanság, ami nagyon is feltünik azok előtt, akik a mai esperanto klasszikusok nyelvezetével már megbarátkoztak.

(11. oldal)

A verseci születésű tanár, Tholt Pál, az egyik első eszperantista volt Magyarországon. Szülővárosában már 1904-ben eszperantó csoportot alapított.

Az ifjú nyelv húsz éves nyelvtörténetének szórendi hagyományaira Tholt Pál szerint hazánkban különös figyelmet kell fordítani:

A magyar anyanyelvű esperantisták úgynevezett „magyarismusa” főképen abban domborodik ki az esperanto mondat szórendjében, hogy a mondat tárgyát nagyon sokszor az állítmány elé teszik.

Pl. A fiu a könyvet az asztalra tette. Ezt a mondatot az esperanto szórendet még át nem érzett magyar esperantisták következőleg hajlandók fordítani esperantóra: La knabo la libron sur la tablon metis; vagy: La knabo la libron metis sur la tablon. Mindkét esetben nagyon esetlen, pongyola az esperanto mondat.

(12. oldal)

SVO – Tholt Pál szerint az eszperantóban a normál szórendet is ez jellemzi
(Forrás: Wikimedia Commons / Rudloff / CC BY-SA 3 0)

Tholt Pál ezek után Zamenhofnak a drezdai világkongresszuson elhangzott beszédéből vett példákon keresztül személteti röviden a fenti példamondat leghelyesebb (alany-állítmány-tárgy-határozó) szórendű eszperantó változatát: La knabo metis la libron sur la tablon.

A szabad szórend azonban – Tholt Pál megfogalmazásában – az alábbi lehetőséget is felkínálja (melyre természetesen zamenhofi példák is rendelkezésre állnak):

A mondat élére – kiemelés szempontjából, vagy az előbbi mondatokhoz való kapcsolatnál fogva – bármely mondatrész kerülhet.

(15. oldal)

A frazeológia, a szintaxis és az összetett igeidők rendszerének speciális kérdéseivel foglalkozó művek mellett további érdekességeket is hoz magával az első világháború előtti évek eszperantó tankönyveinek termése.

Német, magyar, eszperantó

Az eredetileg szintén orvosnak készülő Rozsnyai Károly 1889-ben alapította antikvár, könyv- és zenemű-kereskedését, mely vállalkozását haláláig, 1923-ig maga vezette. Ennek címe érdekességképp: Budapest, Múzeum krt. 15. – A jelenlegi Központi Antikvárium címe: Múzeum krt. 13-15. A Rozsnyai Károly Gyors Nyelvmesterei című sorozatában számos nyelven adott ki – rendkívül népszerű – tankönyvet és társalgást; köztük eszperantóul is.

Sajátosan vegyes megoldást mutat a Rozsnyai Károly antikvár, könyv- és zenemű-kereskedésének gondozásában megjelent kötete, Esperanto. Gyakorlati esperanto-magyar-német beszélgetésekkel, a kiejtés pontos feltüntetésével és esperanto-magyar szótárral címmel. A nettó 44 oldalas kis mű három fő részből áll: az első hat oldalon röviden összefoglalja az eszperantó nyelvtanát, a második részben Beszélgetések cím alatt a 7–26. oldalon 34 témakörben szavak, szószerkezetek és rövid mondatok révén kínál hétköznapi használatra alkalmas eszperantó példákat – magyar és német (!) megfelelőkkel. Néhány kiragadott példa: „hogy áll az árfolyam?”; „be van oltva himlő ellen?”; „cselédet felfogadni”; „egy hajtókára kiinni”; „kaviár, osztriga, rák”; „a biztosítéknak át kellett égnie”; „ember a tengerben!”; „házbért emelni”; „földrengés volt”; „végeladás az üzlet feloszlatása miatt”; „kit szabad jelentenem?”; „zálogba vinni”; „őrültekháza”; „hordár, itt a podgyászom”; „van hölgyszakasz?”.

A kötet harmadik része az eszperantó-magyar és magyar-eszperantó összevont szótár (azaz az összes, mindkét nyelven előforduló szó egyszerre szerepel, abc-rendben), így például a magyar ’adni’ doni szót az eszperantó adori ’imádni’ szó követi.

Ami Schatz Róbert kötetével szemben Rozsnyai Károly kiadványát különösen érdekessé teszi amellett, hogy utóbbiban németül is szerepelnek a középső rész kifejezései, az, hogy Rozsnyai Nyelvmestere egyfajta áthidaló megoldás a Schatz-féle társalgási zsebkönyv és a hagyományos értelemben vett (minimum nyelvtant és szószedetet is tartalmazó) nyelvkönyvek közt.

Sós Edmund
(Forrás: Wikimedia Commons)

Sós Edmund (1863–1931) orvos; 1891-től Bécsben praktizált; az eszperantót 1900 körül ismerte meg. A páneurópai gondolat lelkes híveként eszperantóra fordította Coudenhove-Kalergi Páneurópai kiáltvány című írását. A későbbiekben is lelkes és aktív híve volt a páneurópai gondolatnak. Julius Glück (1877–1942) német anyanyelvű (cseh-osztrák) eszperantista és Sós Edmund eszperantó nyelvkönyve hét kiadást is megért, különböző címeken.

Az alábbiakban bemutatandó könyv pedig tényleg igazi kuriózum: Vollständiges Lehrbuch der internationalen Hilfssprache Esperanto. Bécsben, a Verlag Paul Knepler gondozásában jelent meg, 1910-ben: gótbetűs, német nyelvű eszperantó nyelvkönyvet tart a kezében az érdeklődő olvasó. Feltehetjük a kérdést, magyar szempontból miért is érdekes ez a 80 oldalas kis kötet? Részben azért, mert szerzőpárosának egyik tagja magyar származású: a sátoraljai születésű Sós Edmund.

Coudenhove-Kalergi, a páneurópai gondolat atyja
(Forrás: Wikimedia Commons)

A kötet ezen túlmenően nekünk, magyaroknak is rejt kultúrtörténeti érdekességeket. Tekintve, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia császári fővárosában, Bécsben adták ki, jobbára osztrák (de legalábbis az eszperantó iránt érdeklődő és németül tudó) közönségnek szánva, talán nem meglepő, hogy a kötet lapjain a szerzők a birodalom oly vidékeiről is megemlékeznek, mint Moravio (Morvaország) és Galicio (Galícia), illetve Bécs leírása kapcsán az osztrák-magyar szerzőpáros kedves kötelességének tesz eleget, amikor megemlékezik „a feledhetetlen császár- és királynő Erzsébet” bécsi szobráról.

Erzsébet királyné 1867-ben – eszperantó tankönyvi anyag
(Forrás: Wikimedia Commons / Emil Rabending (1823–1886))

Filológiai érdekességként pedig megemlíthetjük, hogy a kötet 32. oldalán szerepel egy rövid anekdota Szókratészről, a görög filozófusról:

Szokratész üdvözölt egy gazdag fiatalembert, akivel az utcán találkozott. A gazdag ember nem köszönt vissza. Szokratész barátai méltatlankodtak, de Szokratész azt mondta: „Miért mérgelődtök ennyire? Hogy ő nem olyan kedves, mint én? [fordította: H. K.]

A Glück-Sós szerzőpáros lábjegyzetben hivatkozik az anekdota eszperantó eredetijére: Kazimierz Bein (1872–1959) lengyel szemészorvosnak és a korai eszperantó egyik legnagyobb alakjának, számos mű eszperantó fordítójának egyik kötetéről van szó: Unua legolibro (Első olvasókönyv). S hogy ez miért filológiai érdekesség? 1911-ben Kazimierz Bein (eszperantó írói nevén Kabe) minden indoklás nélkül otthagyja az eszperantó mozgalmat (egy sajátosan eszperantó kifejezéssel élve: Li kabeis. ’Kabeizált.’), hogy soha többet ne foglalkozzon a nyelvvel – addigi eszperantó nyelven végzett irodalmi munkásságnak hatása azonban olyan nagy, hogy az utókor később is vissza-visszanyúl Kabe munkásságához. Ahogy azt a későbbiekben látni fogjuk, a fenti kis Szokratész-anekdota több más magyarországi eszperantó nyelvkönyvben is felbukkan – még évtizedekkel és történelmi korokkal később is.

Kabe későbbi, 1922-es kiadású Unua Legolibro című műve – évtizedeken át ható filológiai hatású mű annak ellenére, hogy a szerző már 1911-ben elhagyta a mozgalmat – kabeizált.
(Forrás: Wikimedia Commons)

A folytatásban hamarosan eljutunk az első világháború éveihez, ami számos vonatkozásban alapvetően új pályára kényszerítette az eszperantó mozgalmat – s hatása természetesen a hazai eszperantó tankönyveken is észrevehető.

Felhasznált irodalom

Esperanta-hungara frazlibro. Magyar-Esperanto beszélgetések. Összeállította: Dr. Schatz Róbert. Budapest, Kókai Lajos könyvkereskedése, 1909.

Az összetett igeidők az esperantóban (írta Kakas F.) – Az esperanto mondat szórendje (írta Tholt Pál, tanár). In: Kolekto de Hungara Esperantisto. No 1-a, Budapest, 1909.

Esperanto. Gyakorlati esperanto-magyar-német beszélgetésekkel, a kiejtés pontos feltüntetésével és esperanto-magyar szótárral. Rozsnyai Gyors Nyelvmesterei Bármely nyelv alapos elsajátítására tanár nélkül. Rozsnyai Károly antikvár, könyv- és zenemű-kereskedése, Budapest, é. n.

Julius Glück-Sós Edmund: Vollständiges Lehrbuch der internationalen Hilfssprache Esperanto. Verlag Paul Knepler, Wien, 1910.