Baghy Gyula (1891-1967) nevével már számos alkalommal találkozhattunk a magyarországi eszperantó nyelvkönyvek történetét feldolgozó sorozatunkban. Az eszperantó irodalom és mozgalmi élet terén végzett sokoldalú munkássága mellett sorozatunkban arról is beszámoltunk, hogy a két világháború közt és 1945-t követően Baghy Gyula tankönyvíróként is maradandót alkotott az eszperantó történetében. Arról is olvashattunk, hogy a Rákosi-korszak fénykorában (legsötétebb éveiben) a Magyar Országos Eszperantó Egyesület (MOEE) kénytelen kimondani feloszlását – a néhány évvel későbbi, immáron sokadik újrakezdés élén pedig ismét ott találjuk Baghy Gyulát.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Folyamatos múlt

Az eszperantó Rákosit követő hazai újjászületéséhez minden bizonnyal hozzájárult az az esemény is, melyről a szerző tankönyvének már előszavában beszámol (ill. később, a 31. leckében is felbukkan a hír):

„1954 novemberében Montevideóban az UNESCO teljes ülése az eszperantó híveinek a világ minden részéről gyűjtött, 16 millió aláírással ellátott kérvénye alapján határozati javaslatot fogadott el, amely elismeri e nyelv gyakorlati értékét, támogatja annak célkitűzéseit, tanítását az iskolákban is javasolja, mert a kulturális kapcsolatok és békeépítés kitűnő eszközének tartja.” (4. oldal)

Ezen túlmenően, igazodva az 1956 utáni hazai (és nemzetközi) viszonyok adta lehetőségekhez, az előszóban a szerző az alábbi megjegyzést is teszi:

„Külön jelentősége van annak, hogy az eszperantót mint nyelvi eszközt a népi demokráciák eszperantó mozgalmai felhasználják nem csupán kulturális kapcsolatok létesítésére, hanem ezenfelül a béke ügyéért folytatott gyakorlati harcban és a szocialista építésben is.” (uo.)

Forrás: Wikimedia Commons / Madboy74

Az eszperantó mozgalom hazai újjáéledése 1955 körül veszi kezdetét: ekkoriban jön létre a MOEE utódaként a több néven is előforduló Országos Eszperantó Tanács (1960-tól: Magyar Eszperantó Szövetség), élén pedig 1955-1965 között elnökként ott látjuk Baghy Gyulát. Baghy az újjáéledt eszperantó mozgalom támogatására egy korszakalkotó nyelvkönyvet is ír. Eszperantó nyelvkönyv című, a bevezető leckével együtt összesen 33 leckéből álló tankönyve a mai napig ismert és használt forrásmű és tankönyv eszperantisták körében: az alábbiakban az 1968-ig több kiadást is megélt könyv 1959-es kiadásából idézünk (mely nem mellesleg Zamenhof születésének 100. évfordulójának évében és egyúttal a Varsóban megrendezett 44. Eszperantó Világkongresszus évében jelent meg).

Ha még mindig a kötet előszavát (és később 31. leckéjét) olvasgatjuk, az is kiderül belőle, hogy azt Baghy 1957-ben írhatta: ő ugyanis még csupán 42 Eszperantó Világkongresszust említ (a 43. kongresszust 1958-ban Mainzban rendezték).

Eszperantó és szocializmus

A tankönyv bevezetőjében is egyértelműen megfogalmazott békeharc és a szocializmus építése számtalan alkalommal visszaköszön a tankönyv szövegeiben, feladataiban. Még a bevezető leckében olvasható az alábbi, eszperantó nyelvű szöveg:

„Magyarország, a Magyar Népi Demokratikus Köztársaság [Magyar Népköztársaság] a mi igazi hazánk, és a magyar nyelv a mi nemzeti nyelvünk. [...] Az eszperantó, a modern gyakorlati latin békés megoldásként, a kultúra eszközeként szolgál minden jóakaratú értelmes ember számára. Használjuk nemes célokra: a szocializmus építésére és a világbékéért.” (9. oldal)

Az Erzsébet híd, mely a szocialista Magyarország építésének későbbi fázisában született újjá
(Forrás: H. K.)

A negyedik lecke olvasmányából rögtön megtudjuk, hogy új, elvtársi világ épül Magyarországon: a lecke két főhőse, Erzsi és Rózsi a városi tanácsnál és a szakszervezeti tanácsnál dolgoznak, ahogy az ezt követő leckék fordítási feladataiban szereplő levelek címzései is XY elvtársaknak szólnak.

A tankönyv 15. leckéje igazi csemege: a tanfolyam résztvevői gyárlátogatást tesznek. Ennek során a tanulók, miközben egyebek közt megtanulják a tő- és sorszámneveket, az időpont kifejezését eszperantó nyelven, olyan alapszavakat is elsajátítanak, mint laborestro ’munkavezető’, frezi ’marni (géppel’), torni ’esztergálni’ vagy éppen popolintereso ’népérdek’.

Ha már a számok gyakorlásáról van szó, a 16. leckében a magyar történelem sorsfordító dátumait is gyakorolhatjuk eszperantóul: 1222. (Aranybulla), 1514. (Dózsa-féle parasztfelkelés), 1848. (forradalom és szabadságharc) és 1919. (Tanácsköztársaság). A 17. leckében a kiemelkedően fontos történelmi eseményeket ismertető kurzus tovább folytatódik: a fordítási gyakorlatok között pl. ezt olvashatjuk:

„Máricus 15-e nemzeti ünnep. Nemzetünk legnagyobb ünnepe: ápr. 4, a felszabadulás ünnepe.” (83. oldal)

A Szabadság téren álló szovjet emlékmű
(Forrás: H. K.)

A tankönyv az új világ ismertetése során egyértelműen a Szovjetunió mögé pozicionálja országunkat. A tankönyv 19. leckéjében ezt olvashatjuk:

„A Szovjetunió felülmúlja országunkat a szocializmus építésében.” (89. oldal)

Persze idehaza is sok dolog épül a szocializmus alatt, ahogy ez hamarosan ki is derül a tankönyvből.

Épül az ország

A 22. és azt követő néhány leckében külföldi eszperantisták érkeznek Budapestre; nagy részük a keleti blokkból: Prokov Bulgáriából, Volanski elvtársék Lengyelországból, Budenko Csehszlovákiából, de az igazi nemzetköziség bizonyítékaként hazánkba látogat Dubois kisasszony is Franciaországból, ill. Henk van Ingen és felesége Hollandiából. A további leckékben e holland eszperantisták szemével pillanthatunk bele Magyarország életébe 1959-ben.

1959-ben a hazánkba látogató eszperantisták még láthatták a Nemzeti Színház épületét a Blahán
(Forrás: Wikimedia Commons)

Még rögtön a 22. leckében kiderül, hogy a Blaha Lujza téren áll még a később (1965-ben) lebontott Nemzeti Színház. A 25. leckében pedig azt is megtudjuk, hogy miután Budapest ostroma alatt a város hídjait „a német fasiszták felrobbantották”, az azt követő bő évtizedben közülük többet már újjáépített az új Magyarország, bár az Erzsébet híd felépítése még várat magára (átadására csak 1964-ben került sor).

Hőseink meglátogatják a Szabadság teret is, ahol megcsodálhatják a szovjet hősi emlékművet. Az új rendre utal a parlament tetején a vörös csillag, ill. a Felszabadulási emlékmű (a Szabadság-szobor) a Gellért-hegyen.

Az úttörővasút nyomvonalán
(Forrás: Wikimedia Commons / Kispados)

Kis-, úttörő- vagy gyermekvasút építése mindenkor hálás feladat az ország élén álló bölcs vezető számára, mert amellett, hogy a kortársak dalban fejezik ki hálájukat, a létesítményt a boldog és hálás utókor is szívesen használja. Ennek példáját láthatjuk a tankönyv 27. leckéjében, amikor külföldi eszperantistáink megcsodálják az úttörővasutat. Végezetül a 32. leckében betekintést nyerünk a hazai termelőszövetkezetek életébe. Túlzás és durva egyszerűsítés lenne azonban a szocialista Magyarország eszperantó tankönyvi propagandájaként értelmezni Baghy Gyula tankönyvét.

Vissza a gyökerekhez

Baghy a szocialista tematika kötelező elemei mellett a tankönyv 200 oldalán rendelkezésre álló keretei mellett maximálisan törekszik arra, hogy az eszperantó saját szellemiségét is bemutassa, a kezdetektől egészen 1959-ig. Ennek keretében egyrészt visszanyúl saját korábbi (Önoktató eszperantó nyelvmester, 1928 és 1945; La verda koro (A zöld szív – több kiadás) tankönyveihez, melyekből olvasmányokat, szövegeket, részben átdolgozott idézeteket is közöl.

A tankönyv 11. leckéje – a téma és a kép Baghy korábbi, 1928-as tankönyvében is felbukkant

A kötetet lapozva olvashatunk azonban számos eszperantó nyelvű prózai alkotást és verset is: Kalocsay Kálmán, Baghy Gyula, Zamenhof, Szilágyi Ferenc, Edmond Privat, William Auld és más eszperantista szerzők eredeti eszperantó nyelvű műveivel vagy fordításaival is megismerkedhetünk. A tankönyv olvasmányai szólnak az eszperantó történetéről, a mozgalmi életről is, a kötet igazi zárásaként pedig a szerző, talán az eszperantó nemzetközisége, a szocialista nemzetköziség és a magyar nemzeti jelleg közti egyensúlyra való törekvés jegyében közli az eszperantó himnusz, az Internacionálé és a magyar himnusz szövegét is (utóbbi kettőt Kalocsay Kálmán fordításában).

Forrás

Baghy Gyula: Eszperantó nyelvkönyv. Tankönyvkiadó, Budapest, 1959