Simicska Lajosnak igencsak sokat köszönhetünk. Nagy figyelmet kapott interjúi nyomán írtunk a geci szó eredetéről, majd olvasói megjegyzések kapcsán a genyó és a gyenya, illetve az ondó eredetéről is. Úgy tűnik, olvasóink igényeit ezzel mégsem elégítettük ki, csak felizgattuk őket. Olvasónk, Tamás az alábbiakat írja:

Simicska úr aktuális és mondjuk úgy, karakán vélemény nyilvánításával kapcsolatban felmerült a társaságunkban, hogy vajon honnan eredhetnek a hétköznapokban oly sokat hallott káromkodásaink illetve trágár szavaink, szófordulataink. Mivel Önök a fentebb említett megnyilvánulással kapcsolatban is tárgyilagos elemzést tártak a közvélemény elé, így gondoltam megkérdezem Önöket a következő kifejezések eredetével kapcsolatban is: pina, fasz, baszd meg.

Sajnos olvasónk társaságát ki kell ábrándítanunk: az ebbe a szókincsrétegbe tartozó szavak egészen különböző eredetűek. Ami konkrétan az említett kifejezéseket illet, a baszd meg a baszik ige felszólító módú, egyes szám második személyű, igekötővel ellátott alakja. Mivel a baszik ige eredetéről már korábban írtunk, és nem szívesen ismételjük magunkat, a kérdés ezen részére nem válaszolunk. A pina és a fasz eredetéről viszont szívesen írunk, már csak azért is, mert ez nyelvészettörténeti szempontból is izgalmas téma.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a pinának csak egyetlen, de elég bizonytalan magyarázata van. Eszerint a fan szóval lenne azonos eredetű. Természetesen nem az angol fan [fen] vagy fun [fan] szóról van szó, hanem azzal, amelyet ma lényegében csak a fanszőr(zet) összetételben használunk. Bizonyára sokan lelkesek lesznek, ha megtudják, hogy a finnugor korban ez még *puna alakú volt. Sajnos azonban hasonlóság ide vagy oda, a pina idevonásának éppen a hangtani kritériumok állnak leginkább útjában (az uráli etimológiai szótár, az Uralisches Etymologisches Wörterbuch teljesen elveti a pina idetartozását). A tővégi magánhangzó megmaradására még csak-csak találnánk magyarázatot (egy képző segített megőrizni, mely később aztán lekopott), még a magánhangzó-változásra (hangrendi átcsapásra) is találnánk magyarázatot (puna-pina ikerítés), de a szó eleji p-nek mindenképpen f-re kellett volna változnia (vagy legalább b-re). A fan ugyan hangtanilag távolabb áll a *puna alaktól, de szabályosan változott.

A többi finnugor nyelvvel való összevetésből az is kiderül, hogy a szó eredeti jelentése ’szőr’ lehetett – a magyarban később a jelentése ’fanszőr(zet)’-re szűkült, sőt ma már igényli is a szőr(zet) utótagot. (A magyar szókészlet finnugor elemei szótár szerint adatolt ’olyan fiatal növény, palánta, amelynek már dús, szétágazó a gyökérzete’ jelentésben is.) Éppen ez mutatja, hogy a pina levezetése jelentéstanilag nem lenne problémás: ’szőr’ > ’pinaszőr’ > ’pina’. A finnségi nyelvekben a puna ’pír, vörösség’ jelentésben használatos, ebből képezték a ’piros’ színnevet is: finn punainen, észt punane stb. Feltehető, hogy a finnségi nyelvekben egyes állatok vörösesbarna szőrét kezdte jelölni a szó, majd a színjelölés vált dominánssá a jelentésben.

A pina eredete tehát nem ismert, a finnugorból való levezetése igen bizonytalan: hangtanilag nagyon szabálytalan. További érdekességként megemlíthetjük, hogy a Pina mint személynév már a 12. század végén felbukkan, de igencsak bizonytalan, hogy ennek a pina ’női nemi szerv’ szóhoz van-e köze. Bizonyíthatóan ebben a jelentésben szintén személynévben bukkan fel először Pynas (azaz pinás) alakban, 1513-ban. Köznévként csak 1808-tól kezdve adatolt, akkor is szótári adatként jelenik meg.

Foglaljuk össze az eddigieket!
(Forrás: Wikimedia Commons / Andy.boge / CC BYX-SA 3.0)

A fasz eredete legalább ennyire bizonytalan, de egészen más okból. Ennek a számiban (lappban) pontosan a magyarral megegyező jelentése van, a különböző nyelvjárásokban kb. [puohtja] ~ [puoccsa] ~ [púccs] stb. alakokban van meg. Ez hangtanilag is tökéletesen megfelel a magyar szónak, *paćɜ alakban rekonstruálják (ennek ejtése kb. [pacsa] vagy [pacse]). Ezen kívül csak egy mari pisa [pisza] ’kisfiú pénisze’ szóról merült fel, hogy ide tartozhat, de hangtani okokból ezt kizárták.Tehát akárcsak a fehérnek, ennek is csak a lappban van megfelelője.

A megfelelés tehát hangtanilag és jelentéstanilag is tökéletesnek tűnik, mégsem meggyőző, mégpedig azért, mert az egész nyelvcsaládban csak két, egymással távoli rokonságban álló nyelvben van meg. Márpedig ha a szó az alapnyelvben megvolt, akkor elég valószínűtlen, hogy két, egymástól távol álló nyelvben maradjon fenn. Persze a többi nyelvből való kiveszése magyarázható azzal is, hogy tabuszó, és az azonos származás mellett szól az is, hogy egyik szó eredetére sem merült fel más magyarázat a két nyelvben. Ennek ellenére az etimológiát nem tarthatjuk biztosnak, hiszen lehet, hogy a két nyelvben véletlenül, egymástól függetlenül bukkant fel két olyan szó, mely egyébként tökéletesen megfelelhetne egymásnak. Az ilyen véletlennek éppen akkora az esélye, mint annak, hogy két, egymástól történetileg független szó hasonlítson egymásra, mint a magyar fiú és a román fiu, a magyar ház és a német Haus vagy magyar nő és a kínai nü.

Gustaf Retzius svéd orvos-antropológus egy számi rénpásztort méricskél
(Forrás: Wikimedia Commons / Nordic Museum)

Láthatjuk tehát, hogy egy szó eredetében nem csupán a hangtani és jelentéstani megfelelések jelenthetnek bizonytalansági tényezőt, hanem az is, hogy a szó mely nyelvekből, nyelvjárásokból van dokumentálva. Az alacsony dokumentáltság bizonytalanságot jelent.

A fasz, akárcsak a pina, a nyelvemlékekben először a belőle képzett melléknévben bukkan fel: a faszú már 1370 és 1380 között, míg a fasz főnév 1405 körül. Ami külön érdekesség, hogy ’(ostoba) ember, férfi’ jelentésben is már 1590 környékéről adatolt.