Mi itt a nyestnél eleve nagyon szimpatizálunk mindennel, aminek X és Y szerkezetű a címe, a Háború és békétől a Fanny és Alexanderon át a Frédi és Béniig. Pláne, ha egy ismeretterjesztő sajtóorgánumról van szó! Ráadásul az Élet és Tudomány címének egyik eleme összecseng a mi címünk egyik felével, az Nyelv és Élet című rovatuk pedig a másikkal. Az már persze óvatosságra int minket, hogy a rovat szerkesztője Grétsy László, akinek munkásságával, nézeteivel kapcsolatban akadnak fenntartásaink –  ugyanakkor úgy gondolnánk, azért nem a legrosszabb kezekben van a rovat. Illetve így gondoltuk egészen mostanáig, egészen addig a pillanatig, míg egy olvasónk fel nem hívta figyelmünket arra, mi jelent meg az augusztus 12-ei számban:

A szer szóval kapcsolatban kétségtelenül sok érdekességet el lehet mondani. Az azonban, hogy minek a kapcsán kerül szóba a Nyelv és Életben, a cikk felütéséből nem derül ki:

A fenti néhány mondat azonban annyi meglepetéssel szolgál, hogy el is felejtjük megkérdezni, mi a cikk apropója. Először is: a nyelvtudomány nem ismeri az ősszó fogalmát. A magyar nyelvészetben ugyan előfordul az ősi szó abban az értelemben, hogy ’valamelyik (uráli, finnugor, ugor) alapnyelvből származó szó’ (azaz olyan szó, melynek megfelelője legalább egy rokon nyelvben kimutatható), azonban ez sem igazán szakszerű, inkább az ismeretterjesztő irodalomban használatos. Az ősszó használata viszont a tudománytalan nyelvészkedésre jellemző.

A szakszerűtlen nyelvezete ellenére persze még lehetnének helytállóak a cikk megállapításai, ám sokkoló kijelentésekkel szembesülünk. Először is a magyar nyelv „mindkét ági nyelvrokonairól” olvasunk. Már a kifejezés is csúnya félreértésre utal, hiszen nem egy nyelvnek lehetnek különböző ági nyelvrokonai, hanem egy családfának lehetnek ágai. (A mai nyelvek az ágak végei.) Így például az uráli családfa finnugor és szamojéd nyelvekre ágazik, a finnugor finn-permire és ugorra, az ugor pedig magyarra és obi-ugorra, az obi ugor-pedig hantira és manysira. A saját ágon levő nyelveket közelebbi, a más ágon levő nyelveket távolabbi nyelvrokonoknak nevezzük. Ennek értelmében az obi-ugor nyelvek a magyar nyelv legközelebbi rokonai, a finn-permiek távolibbak, a szamojéd nyelvek pedig a legtávolibbak. Számunkra meglepő, hogy Grétsy László nevét adja az efféle „alternatív rokonításokhoz”, ilyesfajta tudományellenes vonzalomról eddig – szemben önjelölt utódjával – még nem tett tanúbizonyságot. Ha a szerző – szemben a mai szaktudománnyal – valamiért hisz a török-uráli rokonságban, akkor a török nyelveket nevezhette volna a legtávolabbi rokon nyelveknek, de semmiképpen sem valamilyen „másik ági” rokon nyelveknek.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az már ismét szaknyelvi kérdés, hogy törökös nyelvekről a tudomány nem tud. A szóban forgó nyelveket nevezik török nyelveknek, esetleg törökségi nyelveknek, de nem törökös nyelveknek. A törökös legfeljebb olyan fordulatokban bukkan elő, mint a törökös szerkezet vagy a törökös kifejezés – azaz olyan jelenségeket neveznek törökösnek, melyek általában jellemzőek a török(ségi) nyelvekre. 

A finnugor adatok nagyjából helytállóak  – bár például a ’nemzetség’ jelentés csak egyetlen hanti (osztják) nyelvjárásból adatolhatolható, viszont ez igaz a manysira (vogulra) is – , de mivel a következő török szavak alakjaiban sz szerepel, az olvasó arra gondolhat, hogy ezek [s]-ként olvasandóak. Az persze örök probléma, hogy az ismeretterjesztésben milyen átírást alkalmazzunk, de ha belefér az ï használata, akkor nem világos, a komi śer szóban miért marad el az ékezet. Egyébként hajlanánk arra, hogy a török szót legjobb lenne a ma használt alakban írni (sıra). E szónak Csáki Éva Török–magyar szótára három jelentését adja meg: 1. ’sor, rend’, 2. ’eset, alkalom’, 3. ’osztály, iskolapad’. A ser- igető jelentése e szótár szerint ’felvázol (gondolatot), kiterít, előad, kirak vmit’ (a -mek a főnévi igenév végződése). A török ige eredeti jelentése ’kitart, türelmes’, ami, valljuk be, nem könnyen egyeztethető össze a ’rend, sor’ jelentésekkel. Arra utaló adatot, hogy a török sıra és sermek összetartozna, nem találtunk, sőt, a hangrendi különbség miatt ez első pillantásra inkább valószínűtlennek tűnik, de ebben nem foglalnánk állást. Az adatok sora azonban nem ér véget.

A Czuczor–Fogarasi szótárral már többször foglalkoztunk, etimologizálási elveiket tudománytörténeti kontextusban is elhelyeztük, a mongol–magyar kapcsolatokat érintő vizsgálataikról külön sorozatban szóltunk. Itt most legyen annyi elég, hogy a szótár ma már legfeljebb tudománytörténeti érdekességnek tekinthető. Sajnos a cikk még azt sem közli, hogy az idézett szavak mit jelentenek. 

Nem lehet véletlen! Az osztrák lábasház pont úgy néz ki, mint az osztják! Kell ennél több bizonyíték?
(Forrás: Fejes László (Osztrák Szabadtéri Múzeum))

Elégedjünk meg csak a latinnal: a series jelentése ’sor, sorozat, lánc’, de a ser- igetőből származik, melynek eredeti jelentése ’vet, ültet’. Könnyen kitalálható, hogy a ’sor stb.’ jelentés a sorba ültetett növények kapcsán alakult ki, a magyar jelentéshez semmi köze nem lehet. 

A következő idézet azért is zavarba ejtő, mert nem világos, miféle rokon népekről van szó. Vajon ide értendő a latin és a perzsa is, az uráli-török nyelvcsalád kibővül egy indoeurópai ággal is? Ami az uráli nyelveket illeti, ott valóban ’sor, rend’ a kikövetkeztetett alapnyelvi jelentés, de mint láthattuk, ezzel sem a török, sem a latin nem hozható összefüggésbe – akkor sem lehetne összefüggésbe hozni, ha a rokonság egyébként fennállna.

Az tény, hogy a szer szócsaládja a magyarban igencsak szerteágazó. Az az állítás, hogy „egy nyelvben sincs olyan kiterjedt szóbokra, mint nálunk”, inkább bombasztikus kijelentés, mint kutatáson alapuló megállapítás. Bizonyára ezért kerül oda a „talán”: ha valaki cáfolná az állítást, így könnyű visszakozni.

Eddig a pontig gondolhattuk, hogy Grétsy László talán nem is tud a cikkről, csupán a nevét adta a rovathoz, és ezzel valakik csúnyán visszaélnek. Itt azonban az ő nevével kerül bele megjegyzés. Persze azt sem értjük, miért éppen az ë magyarázatát érezte szükségesnek (és pl. a török alakban szereplő ï-ét miért nem). És nem értjük azt sem, miért kérdéses, hogy az ’eszköz’ jelentésű szer ide tartozik-e: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) meg sem kérdőjelezi az összefüggést.

Igaz, az Új magyar etimológiai szótár (ÚESz.) ezeket már külön tárgyalja. Eszerint viszont a ’határrész, falurész, utca házsor’ jelentésű szer egy ’föld’ jelentésű török jövevényszó származéka, míg a finnugor eredetű ’sor, rend, mód, eljárás stb.’ jelentésű szer egyik jelentése az ’eszköz’ is. Olyan forrást azonban, mely a ’sor, rend stb.’ és az ’eszköz’ jelentésű szert különböző eredetűnek tartaná, de a ’falurész stb.’ jelentésű szert a  ’sor, rend stb.’  jelentésű szerrel azonos eredetűnek tartaná, nem találtunk.  

A szerét ejti aligha hozható összefüggésbe a ’határrész, falurész’ jelentéssel: sokkal inkább a ’sor, rend’ vagy a ’mód, eljárás’ jelentéssel (ami az ’eszköz’ jelentéssel is összefüggésbe hozható.

A sor nem „távolabbi rokona” a szernek (szavak rokonságáról a tudomány nem beszél, távolságukról még annyira sem). A TESz. ír annak lehetőségéről, hogy a szer és a sor azonos eredetűek, szabálytalan hangfejlődésnek köszönhető elválásuk. Ezt a lehetőséget az ÚESz. már meg sem említi (a sor szócikkben pedig csak a nyelvtörténeti adatokat sorolja fel, a szó eredetéről annyit sem vet oda, hogy „ismeretlen” vagy „bizonytalan eredetű”.

Kár, hogy e származékokat a cikk szófajok szerint csoportosítva zúdítja ránk, így ugyanis összefüggéseik homályban maradnak. Akiket érdekelnek a részletek, azoknak korábbi cikkünket ajánljuk. 

A nyelvtörténeti oktalankodásból a cikk váratlanul purista kiokításba vált. A most már név szerint is ismert szerző a cikk végén azt az álkérdést teszi fel, hogy miért mondunk logisztikát akkor, amikor mondhatnánk szervezést is. Azért álkérdésről van szó, mert valójában kérdésnek álcázott felszólítással van dolgunk: ne használjuk a logisztikát, hanem helyett mondjunk, írjunk szervezést. A kérdést azért sem lehet komolyan venni, mert a válasz ott áll előtte: a logisztika jelentése sokkal szűkebb, mint a szervezésé. Ha azt állítom, hogy logisztikával foglalkozom, akkor a beszélgetőtársam sokkal pontosabb képet kap arról, hogy valójában mit csinálok, mintha azt mondanám, hogy szervezéssel. Bizonyos értelemben még megtévesztő is lehet, ha logisztika helyett szervezést mondunk. (Hasonlóan ahhoz, ahogyan sokkal pontosabban fogalmazzuk meg, ha azt állítjuk, hogy az origami a hobbink, mintha azt mondanánk, hogy a papírhajtogatás – annak ellenére, hogy az origami lényegében tényleg papírhajtogatás, szó szerint is ezt jelenti.)

Hajtogatlak, hajtogass tovább!
(Forrás: Wikimedia Commons / Desmond1234 / CC BY-SA 4.0)

Az egész szöveget kevéssé érezzük meglepőnek, ha figyelembe vesszük, hogy szerzője Buvári Márta, akinek munkásságára már felfigyeltünk (ő már nehezebben figyelt fel a miénkre). Buvári egyik mániája az idegen eredetű szavak üldözése. Ennek egyik iskolapéldája, hogy az alábbi mondatról:

Bár a kreativitás idegen szó, gyakran mégis az az érzésünk, mintha ezt a képességet a magyarok találták volna fel

– mely az ostoba provincializmus, a szűklátókörűség és a vak nemzeti gőg kvintesszenciája – csupán annyi jut eszébe, hogy „a „kreativitás” idegen szó, de van rá magyar, nem is egy: találékonyság, ötletesség, leleményesség, alkotó szellem”. Buvári nyilván egy élő Magyarító szótár, aki a szerről is csak azért ír le ennyi – legyünk nagyon udvariasak – alaptalan állítást, hogy ennek ürügyén nekieshessen a logisztikának.

Mindez azonban nem magyarázat arra, hogy miként mehetett át ez az írás Grétsy László kezén – tőle azért messze magasabb színvonalhoz vagyunk szokva, még akkor is, ha nézeteivel alapjában véve nem értünk egyet. De ha Grétsy úgy dönt, hogy idáig süllyed, az az ő baja. Azt viszont már nem értjük, hogy egy egyébként színvonalas ismeretterjesztő folyóirat miért engedi, hogy ezt az ő hasábjain tegye.