Ma hajnalban még félálomban hallottam a rádióban, hogy a Magyar Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) milyen követelményeket javasol arra nézvést, hogy kik taníthatnak 2013 szeptemberétől erkölcstant. Miután végighallgattam, elég gyorsan felébredtem. Majd rögtön utána az jutott eszembe, hogy egy igazi „feddhetetlen ember” nyilván nem álmos reggel 6-kor, nem leszegett fejjel vánszorog ki az ágyából, és nem kell ahhoz híreket hallgatnia, hogy felébredjen... Aztán szép lassan rájöttem, nem ez az egyetlen hiba az én – erkölcsi bizonyítványom szerint egyébként kifogástalan – kis életemben, ami eleve alkalmatlanná tenne a feladatra, az erkölcsi nevelésre, amit egyébként magyar nyelv és irodalom szakos tanárként művelnék (ha éppen tanítanék). A javaslat ugyanis a következőképpen szól.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

MSZOE javaslat

Erkölcstan tantárgy oktatására csak magas hivatástudattal rendelkező fedhetetlen [sic!] életmódot folytató pedagógusokat lehet alkalmazni.

Olyanokat, akik példás családi életet élnek, pl. nem lehetnek elvált személyek, nem élhetnek élettársi kapcsolatban és legalább egy házasságban született gyermeket nevelnek (vagy örökbe fogadtak).

Az erkölcstan tantárgyat tanító pedagógus csak az lehet, akinek nincsenek káros szenvedélyei, nem dohányzik, nem alkoholizál, aki mentes a szexuális aberrációktól, otthonukban sem néznek sexfilmeket [sic!].

Az általános iskolákban erkölcstan tantárgyat oktató pedagógus életviteléről alapos környezettanulmányt kell készíteni.

Nem elég a módszertani és elméleti felkészültség és a gyorstalpaló továbbképzési tanfolyamok elvégzése.

Hoppá! Jó reggelt, szép új világ! Az igen szép, hagyományos gondolat, hogy a tanár mutasson példát; nagyjából egyet is értek vele: ne neveljünk olyasmire, amit mi magunk teljes személyünkkel nem tudunk képviselni, amely dolgok fontosságában mi magunk egyáltalán nem hiszünk. Itt az az aprócska probléma azért felmerül, hogy a tanár keze meglehetősen (és egyre inkább!) meg van kötve. Saját tantárgyamat, a magyar nyelv és irodalmat tekintve például én személy szerint nem igazán hiszek abban, hogy 9. osztályban (14-15 éveseknek) a középkori Mária-himnuszok vagy akár a lovagi szerelmi líra jól befogadható. Mégis, tanárként módszertani kihívásnak élem meg: igyekszem majd kapcsolatot teremteni a 15 évesek és lovagok és a szentek világa közt. És nekem még egyszerű dolgom van: egy ének-, rajz- vagy egy testnevelő tanár már sokkal nehezebben valósítja meg a fenti nagyszerű eszményt.

A dolog tehát nem annyira egyszerű, hogy „mutassunk jó példát”. Nem azt mondom ezzel, hogy ne mutassunk semmit! De, mutassunk: egy lehetséges, lehetőleg minél teljesebb és hitelesebb gondolatrendszert, amit szívvel-lélekkel tudunk képviselni. De odáig nem merészkednék, hogy mutassunk egyféle jó példát. Ezt kifejezetten károsnak tartanám. Én azt szeretném, ha a diákjaim azt látnák, hogy a világ nem egyféle, sőt – Uram bocsá’! – nem fekete-fehér, hanem sokféle, és sokféleképpen jó. És az egyik legnagyobb emberi érték, amit szeretném, ha minden diákom magáévá tenne, éppen az, hogy a sokféleséget el tudjuk fogadni, hogy toleránsak, türelmesek, sőt empatikusak, elfogadóak legyünk a tőlünk különbözőkkel kapcsolatban.

Szent Ágoston
(Forrás: Wikipédia)

Ez az első és legsúlyosabb pont, ahol nem tudom mire vélni az MSZOE ajánlását. A „követelmények” egyféle „jót” írnának elő, de, vegyük észre, hamis előfeltevéseket tartalmaznak. Ezer kérdés merül fel bennem: valóban „feddhetetlenebb-e” (elnézést a kifejezésért, magamtól sose használnám ezt a szót, mert túl erős!) az a tanár, aki családban él, nem iszik, nem dohányzik, van legalább egy gyereke, nem néz pornót (az otthonában), de néha kicsit megalázza a tanítványait, hogy levezesse a felgyülemlett feszültségét? Mi van azzal, aki egyedülálló, egy hónapban egyszer pocsolyarészegre issza magát, de ezt senki meg nem látja rajta, mert az iskolában angyali türelemmel és empátiával nevel? Ő tényleg rosszabb erkölcstanár lenne?

Aztán gyors egymásutánban próbálom „jóvá tenni” az MSZOE-követelményeket, hátha mégis alkalmas lennék... Például, gondolom naivan, egy „alapos környezettanulmányban” nem ártana meghatározni, hogy egy héten hányszor porszívózik egy igazán feddhetetlen tanár. Minden nap el kell mosogatnia? Muszáj reggel, vagy ráér este is? És az ingek: az ingek ujjára nyilván nem vasal élet. A nem fogadott hívásokat mindig ellenőrzi a mobilján? És vissza is hívja azokat, akik keresték. Az e-mailjeire 24 órán belül mindig válaszol. A szemetet szelektíven gyűjti. Minden tekintetben környezettudatosan él, nem bocsát ki széndioxidot. Pénzt ad a szegényeknek az utcán, az ételmaradékot leviszi a hajléktalanoknak. De lehetséges egyáltalán, hogy ételmaradék legyen egy igazán feddhetetlen háztartásban? – Itt megint megakadok az önkínzásban.

Csak ekkor bukik ki belőlem a harag: kinek mi köze van hozzá? Van-e egyáltalán joga az iskolának, az intézményfenntartónak ezt a „környezettanulmányt” elvégezni? Nem számít-e hátrányos megkülönböztetésnek, hogy csak a házasságban élő gyerekesek lehetnek erkölcstantanárok? Tényleg nem nézhet egy tanár a szabadidejében pornót? Elvileg – tudtommal – egy állásinterjún nem kérdezhetnek meg semmi ilyesmit... Az Egyenlő Bánásmód Hatóságához vajon elmehetnék ezzel a problémával? – Ha igen, nem fognak unatkozni majd egy „erkölcsös világban”.

Illusztráció Bulgakov A Mester és Margaritájához
(Forrás: Facebook / Julia Petrov)

De akkor vigyük még tovább az MSZOE vízióját! A tanári karokban meg persze természetes módon, szinte magától kialakul majd a választóvonal a felsőbbrendűek, az erkölcstan oktatására alkalmasak, és az arra alkalmatlanok közt. Ez nyilvánvalóan jó hatással lesz az ott folyó pedagógiai munkára, erősíti majd a kollégák együttműködését (persze szigorúan kaszton belül). Ha lesznek egyáltalán, akik alkalmasak, nem irigylem őket: nekik fel kell majd vállalniuk, hogy ők bizony ilyen értelemben feddhetetlenek.

Az alapvető hiba persze ott van, hogy ezt az abszurditást egy pillanatig is komolyan vettem, ahelyett, hogy kényelmesen, vállamat megrándítva kinevettem volna. Mint az empátiát fontosnak tartó ember próbáltam belehelyezkedni abba a gondolatrendszerbe, amely a fenti javaslatot szülte. A megfogalmazók jó szándékát nem kétlem, de az álszentség, amely szavaikból süt: elszomorít. Mert valójában ez a feladat nem is olyan nehéz, mint elsőre gondoljuk: házasságban élni, gyereket nevelni, nem dohányozni, nem inni, nem nézni pornót: csupa külsődleges dolog, amelyet megtenni nem lehetetlen; némi önfegyelmet ugyan igényel, de sok mindennél könnyebb. Sok más, fontosabb dolognál egyszerűbb: könnyebb, mint valóban türelmesnek lenni, könnyebb, mint valóban egyenlően bánni, könnyebb, mint megérteni a sokféle diákot, könnyebb, mint úgy szeretni felebarátainkat, ahogy önmagunkat. Sokkal könnyebb, mint jó tanárnak lenni.