-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
Olvasóink nem szeretik, ha a nyelvtudományra, a nyelvészekre mint szaktekintélyekre hivatkozunk a laikusok tévhiteinek cáfolásakor. Pedig bizonyos kérdésekben igenis érdemesebb a Google helyett inkább a tudósokra hallgatni. Ilyenek például a tudományos kérdések...
Sokan gondolják, hogy a mai világban a szaktudásnak mind kisebb értéke van, hiszen a Google segítésével bárki rövid idő alatt egy adott szakterületet fontosabb tudásanyagának a birtokába juthat. Az információk birtoklása ma már nem olyan érték, mint az internet előtti korszakban volt. De valóban így van ez? Ha olvasóink vannak olyan szerencsések, hogy beleolvasnak az oldalainkon található kommentekbe, szinte bármelyik cikk alatt találkozhatnak ilyen „Google-szaktekintélyekkel”, akik érveiket alátámasztandó azonnal képesek csípőből idézni a Wikipédiát, illetve hasonló forrásokat megcáfolhatatlan „tudományos” bizonyítékaként sokszor igencsak légből kapott állításaiknak.
Ha pedig valóban így van, hogy ma már bárki szert tehet a szaktudásra az internet segítségével, akkor minek kell hosszú éveket tanulni az egyetemen? És nem egy letűnt világ maradványai-e azok a szaktekintélyek, akik végigjárták a – ma sokszor pejoratív jelzőként használt – hivatalos tudományos utakat? Szükségünk van egyáltalán a szaktekintélyekre a problémamegoldásban a Google világában? – A The Conversation cikke szerint nagyon is, és még azt is megtudhatjuk, hogy miért.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Bárkinek igaza lehet?
Sokszor hallani olyan cinikus hangokat, amelyek azt hirdetik, hogy szinte bármely álláspont mögé odahelyezhető egy megfelelő „tudományos kutatás” – csak épp a mintát és a módszereket kell ügyesen megválasztani. Sokszor hangzik el az a kétely is, hogy az adatok manipulálásával „bármi alátámasztható”. Sőt, szép számmal vannak olyanok is, akik kész összeesküvés-elméletek alapján alakítják ki álláspontjukat a mindennapokat is érintő tudományos kérdésekkel kapcsolatban. (Jó példa lehet ilyesmire a globális felmelegedésről, a klímaváltozásról szóló társadalmi-közéleti vita.) Mi lehet az oka ennek a jelenségnek? – A „Google-tudósok” megjelenése és publicitása csak egy, bár korántsem elhanyagolható dolog. De biztosan szerepet játszik benne az is, hogy a tudományos álláspontok, érvek nincsenek kellő pontossággal és minőségben közérthetően megfogalmazva. Arról nem is beszélve, hogy a posztmodern korszak hozott egyfajta „világnézeti pluralizmust”, amely szerint nincsenek örök érvényű, abszolút igazságok, mindenkinek meg lehet a maga igaza, a maga története a maga érvrendszere szerint, és ezek egyenlő rangúak, egyik sem jobb, mint a másik.
Amikor tudósok vitatkoznak, a hipotéziseik például radikálisan különbözhetnek egymástól, abban azonban egyet kell érteniük, hogy a vizsgálati módszerek, a tudományos kutatás alapelvei melyek, és hogy ezeket hogyan alkalmazzák. A játékszabályok, amelyek kötik a kezeiket, tehát azonosak; a hipotéziseik és sokszor az eredmények is azonban eltérőek. Abban is egyet fognak érteni, hogy a kritikus gondolkodás szükséges feltétele a tudományos tevékenységnek. Kiindulópontjuk pedig szükségképpen az lesz, hogy a vélemények, az álláspontok nem egyenlő értékűek: vannak köztük jobbak (értsd: jobban alátámasztottak) és kevésbé jók (értsd: gyengén alátámasztottak). A hétköznapjainkban pedig azt szeretnénk, ha az előbbiek véleménye érvényesülne akkor, amikor megépítenek egy repülőt, vagy elfogadnak egy protokoll egy orvosi kezelésre vonatkozóan.
De ha ez így van, miért bíznak olyan kevesen a szakértőkben? Miért gondolják a szaktekintélyek véleményének figyelembe vételét a tekintélyre hivatkozó érvelési hibának? Miért nem bíznak a „hagyományos/hivatalos orvoslásban”? Miért keresik a teljesen tudománytalan alternatívákat? – Legyen szó rákgyógyításról, oltásokról, nyelvstratégiáról vagy a finnugor nyelvrokonságról.
(Forrás: Flickr / Alan Cleaver / CC BY)
Google-tudósok
Sok kérdésre lehet jó választ találni a Google segítségével, de azért messze nem mindre. Általában a bonyolultabb kérdések nem válaszolhatók meg egy egyszerű „guglizással”. Ez már csak azért is elég intuitív, mivel ha megválaszolhatóak lennének, akkor tudósok nem töltenének el éveket vagy akár évtizedeket a megválaszolásukkal. Ahhoz ugyanis, hogy egy komplexebb kérdést megválaszoljunk, nem pusztán könnyen (vagy nehezen, ez mindegy) visszakereshető adatokra, információkra van szükség, hanem bizonyos képességekre is. Ilyen például a kritikus gondolkodás, amely egy szakterületen eltöltött idő összes tapasztalatához is köthető. Ezért van az, hogy egy szakértő általában nem ad egyszerű, rövid válaszokat egy kérdésre: ő látja a nüansznyi különbségeket, míg egy laikus ezeknek nincs tudatában.
Ehhez jön még hozzá az úgynevezett Dunning-Kruger-hatás, amely szerint minél kevesebb tudással és képességgel rendelkezik valaki egy adott területen, annál kevésbé van ennek tudatában. Minél laikusabb valaki, annál könnyebben gondolhatja tehát, hogy szakmai kérdésekhez értő módon hozzá tud szólni. Ugyanígy: aki meg van győződve róla, hogy a Google segítségével minden kérdés megválaszolható (vagy ha nem, akkor az nem érdekes kérdés), az nem érti, mi értelme van éveket eltölteni egy-egy szakterület tanulmányozásával az egyetemen – alap- mester- vagy doktori képzés keretében. Ez a fajta „álhozzáértés” sokszor veszélyesebb, mint a teljes tudatlanság.
A mai világ pedig azért „veszélyesebb”, mint az internet előtti, mert a rengeteg Google-tudós álszakértelme szabadon terjedhet, publicitást kaphat kommentek, blogbejegyzések stb. formájában. Éppen ezért kulcsfontosságú lenne a megbízható tudományos ismeretterjesztés, illetve a kritikai gondolkodásra való nevelés az iskolában.
Forrás