Sajátos újságírói műfajjá vált Magyarországon olyan műsorokat készíteni, melyekben a műsorvezetők felvetnek egy témát, melyhez egyáltalán nem értenek – és akkor ezt alaposan kitárgyalják. Igyekeznek minél markánsabb véleményeket megfogalmazni olyan dolgokról, amelyekről két napja hallottak először, és amelyeket nem tartottak annyira érdekesnek, hogy ez alatt a két nap alatt a legalapvetőbb vonatkozó információknak utánanézzenek.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Így történt ez a Morning Show minapi adásában is. A műsor készítői valahogy felfigyeltek arra a mosonmagyaróvári családra, akikről már mi is írtunk. Slezák Tamás születésüktől fogva eszperantóul beszél a gyerekeihez, akiknek így az eszperantó éppen úgy anyanyelvük, mint a magyar. A téma kétségkívül érdekes, hiszen nem sok ilyennel találkozhatunk az országban – az eszperantó pedig több szempontból is izgalmas, hiszen egyfelől „kitalált” (mesterséges, tervezett) nyelvként különbözik a természetes nyelvektől, másfelől eredetileg nem volt anyanyelvi beszélője, mégis viszonylagos népszerűségre tudott szert tenni.

Úgy látszik, hogy ez sem elég ahhoz, hogy a műsorvezetőket érdekelje, ők ugyanis a legközismertebb információknak sem jártak utána. Az eszperantóról, ha másért nem, az utóbbi években azért lehetett hallani, mert rengetegen tettek eszperantó nyelvvizsgát csak azért, mert nyelvvizsga kell a diplomához. Mivel pedig a diplomához élő nyelvből szükséges a nyelvvizsga, vita folyt arról, hogy élő nyelv-e az eszperantó. Ennek ellenére a műsorvezetők bátran kijelentik, hogy Magyarországon „öten, na jó, tízen” beszélnek eszperantóul, illetve később döbbenten kérdezik: „ebből lehet nyelvvizsgázni?”.

Magyar eszperantista orvosok
(Forrás: Wikimedia Commons / Gnagyrobi / CC BY-SA 3.0)

Az, hogy nem lehet pontosan megmondani, hányan beszélik, nem csak az eszperantóra jellemző. Elég, ha arra gondolunk, hogy a magyarul beszélők számára vonatkozó adatok is bizonytalanok.  Az adatok pontatlansága leginkább nem az adott nyelv beszélőinek, hanem a hivatalos szervek hozzá nem értésének köszönhető. És persze ott vannak azok az esetek, amikor nehéz eldönteni, mit tekintünk nyelvtudásnak: egy csehül beszélő például elég sokat megért a szlovákból, de nem biztos, hogy képes szlovákul beszélni – akkor ő most tud szlovákul, vagy nem? Az eszperantó esetében még nehezebb megállapítani a beszélők számát, hiszen a különböző statisztikák hol az anyanyelvi beszélőket, hol a nyelvet rendszeresen használókat, hol azokat tüntetik fel, akik bizonyos szintű tanfolyamot elvégeztek.

Forrás: Wikimedia Commons / Gnagyrobi / CC BY-SA 3.0

Érthetetlen az a számolgatás is, hogy mennyivel érhet többet az, ha a szülő urdura tanítja a gyerekét, mint ha eszperantóra. Az csak a kérdés egyik fele, hogy egy nyelv használhatóságát nem csak az határozza meg, hogy hányan beszélik, hanem az is, hogy hol, vagy hogy akik beszélik, azokkal szót tudunk-e érteni más nyelveken is. Arról a problémáról nem is szólva, hogy miként tanítson urdut a gyerekének az a szülő, aki eszperantóul tud, urduul nem?

Egy eszperantista szülő személyes kultúrájának a része az eszperantó nyelv, az eszperantó irodalom, az eszperantó klubokba járás, a külföldi eszperantistákkal való találkozás. Nem csoda, hogy ezt tovább akarja adni a gyermekének, mint ahogyan általában más is szeretné, ha a gyereke örömét lelné abban, amiben ő. Ezért szeretnénk továbbadni anyanyelvünket, a rendszeresen túrázók ezért viszik magukkal gyerekeiket kicsi koruktól kezdve, az irodalomkedvelők olvasásra szoktatják a gyereket, aki hangszeren tud játszani, szeretné, ha gyereke is játszana valamin. Csodálkozni inkább azon lehetne, ha valaki ezt nem tenné meg.

A műsorvezetők szerint rendkívül vicces, hogy egy általunk nem ismert nyelven elhangzó szövegből semmit sem értünk. Pedig jó játék is lehetne, ha legalább viccből kicsit komolyan csinálnák. Például az állandó közbedumálás ellenére is hallható Ŝi havas dikan figuron kaj grizverdajn okulojn mondatból némi angol és újlatin nyelvismeret alapján eleve sokat megsejthetünk akkor is, ha egyáltalán nem tudunk eszperantóul (a mondat megfejtésének örömétől nem fosztjuk meg olvasóinkat). De legalább az interjúalany által mondott igen egyszerű mondatok megfejtésével is el lehetett volna komolyan bíbelődni anélkül, hogy a műsor unalmas okoskodásba fúlt volna.

Esperantaj flagoj
(Forrás: Wikimedia Commons / Ziko / GNU-FDL 1.2)

Végül az eszperantótól függetlenül a műsorvezetői érdektelenség rikító példájára hívnánk fel a figyelmet. Edit a műsorban kizárólag saját kötődéséről beszél, sőt maga említi, hogy vannak, akiket inkább le is beszél az eszperantó tanulásáról. Ennek ellenére a műsorvezetők nem tudnak elszakadni a fanatikus, a nyelv terjesztéséért mindent megtevő eszperantista sztereotip képétől, és folyamatosan elkötelezettségét hangsúlyozzák. Pedig Edit nem tesz mást, mint egyszerűen normális emberként éli az életét.