Kávé, sütemény, nappali, fotel – ezek ugyanúgy néznek ki egy eszperantó „apanyelvű” családban is, mint máshol. Igaz, van egy lényeges különbség. A könyvespolcon Ludwik Zamenhof, az eszperantó nyelv kidolgozójának picike mellszobra, mögötte jó néhány sornyi eredeti eszperantó vagy fordításirodalom (például a magyar irodalom néhány remeke), a cédétartóban eszperantó nyelvű popzene.

Együtt a család. Jobbról: Edit, az anya, Tamás, az apa, és kettő a három gyerekük közül, Csaba és Anikó
(Forrás: nyest.hu)

Amikor már természetes

„A mi életünket az eszperantó végülis minden szempontból átitatja. Az nem igaz ugyan, hogy ennek jegyében telik az életünk, de nagyon fontos a számunkra. A szokásos évi programba például mindig beletartoznak a legkülönbözőbb országokban rendezett, nemzetközi eszperantó találkozók. Azt hiszem, eddig egyetlen olyan nyaralásunk volt, ami nem eszperantós barátság kapcsán szerveződött...” Slezák Tamás és a tizenhat éves nagylánya, Anikó fogad bennünket Mosonmagyaróváron. Az édesapa mindhárom gyermekéhez: kamasz lányához és a két kisebb fiúhoz is a kezdetektől fogva eszperantóul beszélt.

„Ma már nem kell külön ragaszkodnunk hozzá, hogy itthon is így beszéljenek, hiszen a különféle nemzetközi találkozókon amúgy is elég alkalmuk van használni a nyelvet” – magyarázza Tamás.

Hitetlenkedem. Minek küszködnének a felügyelet alól kikerült gyerekek, hogy a – leginkább – szüleiknek olyan fontos eszperantón értessék meg egymással magukat, amikor valószínűleg az iskolában mind tanulnak angolul? Nem egyszerűbb egy sokkal gyakrabban használt nyelven értekezniük? Anikó a fejét rázza. „Dehogy. Nem mindenki ugyanolyan jól beszél eszperantóul, de ezekre a találkozókra az én korosztályomból nagyrészt olyanok jönnek, akik születésük óta tanulják.”

Szerinte ő nagyjából a középfokú nyelvvizsga szintjén áll az eszperantótudásával. Apai fejingatás következik. „Valószínűleg a felsőfokúval sem lenne gond. Csak a nyelvtant kellene átvennie – azt ugyanis sosem tanult, mivel a napi használat során sajátította el a nyelvet.”

Ludwik Zamenhof, az eszperantó kidolgozójának mellszobra
(Forrás: nyest.hu)

Magától ért(et)ődik

Mind a három gyerek nagyon könnyen tanul nyelveket, mondja Tamás. Ez, magyarázza, régóta ismert előnye az eszperantó nyelvtudásnak.

„Nekem ez természetes” – mondja Anikó. „Nem érzem olyan különlegesnek, mert ebbe nőttem bele, és már a szüleim is az eszperantó kapcsán ismerkedtek össze. De örülök, hogy így alakult. Persze sokan kérdezik, hogy mi értelme az egésznek, mert senki se beszéli – ami nem így van. Igaz, hogy ha külföldre megyek, nem fogok tudni eszperantóul kérdezősködni az utcán, de ismerkedésre nagyon jó: egy-egy eszperantó találkozón igenis ezen a nyelven értetem meg magam.”

Az ugyan kiderül, hogy Anikó már nem szívesen válaszolgat eszperantóul – nem produkálja magát. De azt mondja, azért ez hasznos tudás – a találkozókon, külföldi utakon megismert barátnőivel is például eszperantóul csetel.

Sorolják, ki merre járt már az „eszperantó-kapcsolatoknak” köszönhetően – Anikó, a nagylány már egyedül megjárta Németországot, a családdal pedig számtalan helyen megfordultak. Némi szervezéssel – mondja az apa – tulajdonképpen egész Európát körbejárhatnák úgy, hogy minden országban lenne kit meglátogatniuk, kinél megszállniuk.

Mégis, hogy kezdődik egy ilyen történet? Az ember elvégre mégsem kezd csak úgy légből kapott ötletként egy számára is idegen nyelven beszélni a gyerekéhez. Tamás tízéves korában tanult meg eszperantóul, és elég hamar megtapasztalta, miféle előnyei is vannak a nyelvtudásának: tizenegy évesen már eszperantó úttörőtáborba utazott az akkori Jugoszláviába, bolgár, szerb, szlovén, román, olasz gyerekek közé. „Emlékszem, hogy a kísérő tanárunk engem kért meg, hogy tolmácsoljak – ő akkor még nem beszélte elég jól a nyelvet” – meséli. „Van, akivel azóta is tartjuk a kapcsolatot, már a gyerekeink is összebarátkoztak.”

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Latin helyett, angol mellett

Kis megszakítás a történetben: hazaér Edit, az édesanya, a kisebbik fiúval, Csabával. A kissrác oda is huppan rögtön a kanapéra, néhány halk (csak sejtem, eszperantó) szót vált az apukával. Az anyuka pedig már be is kapcsolódik a beszélgetésbe. Ugyancsak szakavatott ismerője a témának. Nemcsak használja, de oktatja is az eszperantót.

„Valóban kiváló alapozó nyelv. Én valamikor középiskolás koromban találkoztam vele egy újságban, és addigra már tanulgattam németül, úgyhogy ismertem a nehézségeit... az eszperantónál meg úgy éreztem, hogy a némethez képest hihetetlenül könnyű – alig akartam elhinni. Azután amikor angolul kezdtem el tanulni – már eszperantó nyelvtudással a zsebemben –, azt állapítottam meg, hogy rengeteg szónál tulajdonképpen csak a kiejtést kell megtanulnom, hiszen a jelentését már értettem.”

Persze elsősorban a latinos szókinccsel rendelkező nyelvek tanulását könnyíti meg az eszperantó, mondják. „Egyébként a latin is teljesen megfelelne erre a célra, ha nem lenne olyan nehéz a nyelvtana” – magyarázza Edit. „Az eszperantó azért olyan egyszerű, mert logikus, akár a matematika. Nem véletlenül lehet gyorsan elsajátítani” – teszi hozzá a férje.

Mint mondják, a képlet oda-vissza is működik. Aki több idegen nyelvet is beszél, az valószínűleg a kisujjából kirázza az eszperantót; aki viszont küszködik a nyelvtanulással, az újabb lendületet kaphat egy könnyebben vett akadály; az eszperantó után. „Persze bármelyik idegen nyelv segíti a másik elsajátítását. Csak a belefektetett energia különbözik. És nem mindegy az sem, hogy az eszperantó megalkotója, Zamenhof igyekezett elkerülni a különböző nyelvek buktatóit, ugyanakkor megtartani belőlük azt, ami egyszerűvé és hatékonnyá teszi egymás megértését.”

Azt azért leszögezik, tudni kell, hogy az ember mire használhatja az eszperantót. Azt hiába várnánk, hogy – mint ma az angolt – a világ bármely táján eszperantó-tudásunkat előkapva megértessük magunkat. De amire hivatott, azt nagyszerűen be tudná tölteni, mondja a házaspár. „Sokkal egyenrangúbb kommunikációt eredményezne az EU-ban is, mint a túl hangsúlyossá vált angol” – véli Tamás.

Csaba az eszperantó nyelvű könyvekkel
(Forrás: nyest.hu)

Nyelvtan helyett anyatejjel

Azért mindenki máshogy beszéli egy kicsit az eszperantót, mondja a tapasztalt találkozó-látogató család. „Főleg a japánok!” – nevetgél a tízéves Csaba. „Nem tudják kimondani az összes hangot... de még így is könnyű: például minden főnév o-ra, minden melléknév a-ra végződik” – folytatja a világ legtermészetesebb módján értekezve nyelvtani fogalmakról.

Hogy az eszperantó alakítja-e ki az efféle nyelvtani gondolkodást egy tízéves gyereknél, jó kérdés. Az édesanya szerint az érdeklődésen is múlik, hiszen a fiúknak sosem tanítottak grammatikát: ugyanúgy sajátították el az eszperantót is, mint a magyart, csak az egyik nyelven az anyjukat, a másikon az apjukat hallották beszélni.

„Az iskolai adatlapokon be is szoktuk jelölni az anyanyelv mellé az apanyelvet” – mondja nevetve Edit. „Ilyenkor azt hiszik, viccelek. Pedig valóban apanyelvként tanulták meg...”

„Amikor már gyerekeket terveztünk, aggódni kezdtünk, mert nem szerettük volna kihagyni a megszokottá vált eszperantós találkozókat, de ha a gyerekeink nem beszélik a nyelvet, hogyan vigyük őket magunkkal? Aztán utánajártunk, hogy működik ez a családosoknál, és kiderült, hogy nem egy pár használta az anyanyelvén kívül az eszperantót is a kicsik születésétől kezdve.” Úgyhogy úgy döntöttek, az édesanya megmarad a magyarnál, de az édesapjuk eszperantóul fordul majd a gyerekekhez.

Hasznos vagy hasznosabb?

Persze eleinte nagyon nehéz volt, mondja Tamás. „Nem volt egyszerű megszokni, hogy a gyerekeimhez ne azon a nyelven beszéljek, ami a számomra a legtermészetesebb” – mondja. „Ha meg később a gyerekek osztálytársai, barátai itt játszottak nálunk, hozzájuk persze magyarul szóltam. Ehhez is hozzá kellett szokni.”

A családi ellenállás sem könnyítette meg a dolgukat, magyarázzák. Hiszen az első kérdés, amit a csodálkozó rokonok feltettek, az volt, hogy akkor már miért nem valami „hasznosabb” nyelven, mondjuk angolul beszélnek a gyerekeikhez. „Nehéz volt megértetnünk, hogy például egy felsőfokú nyelvvizsgára elegendő tudás csupán a belépő egy nyelvhez: az még nem elég a mindennapi természetes használathoz. Ráadásul, és ez még fontosabb, a nyelvhez egy identitás, egy teljes kultúrkör is tartozik. Az eszperantó ezzel szemben egy, ha úgy tetszik, nemzetközi identitást ad – a magyar mellé” – mondja Edit.

Aztán lassan megszokta a rokonság a felállást – ma már a nagyszülők is sok mindent megértenek eszperantóul. Így amikor külföldi vendégek vannak a családnál (ez összesen évente akár jónéhány hét), tolmácsolnak, ha szükséges, de az egész helyzet természetessé vált. „Még az is előfordult, hogy azt vettem észre, a két fiam eszperantóul beszél egymással, pedig egyébként természetesen magyarul szoktak. Annyira belefeledkeztek a megbeszélnivalóba, hogy ők maguk sem figyelték, milyen nyelven magyaráznak” – nevet az anyuka.

Olvasmányélmények, arcok, képek, üdvözlőlapok, országok és történetek... órákig mesélhetné a Slezák család, mit kaptak az eszperantótól. Mosolyognak, egymás szavába vágva mondják az eszperantó révén szerzett élményeiket. „Sokszor eszembe jut, mennyire megérte” – mondja az édesanya. „Amikor kinézek az ablakon és azt látom, hogy a fiam a belga Thomasszal és a horvát Denisszel szaladgál, játszik, kiabál az udvaron – és mindezt eszperantóul, arra gondolok, milyen jó döntést is hoztunk.”