Vigyázat, spoilerveszély!

Cikkünkben igyekeztünk nem elárulni a regény főbb fordulatait, de néhány részletet óhatatlanul el kellett árulnunk. Aki szeretné elolvasni a regényt, de nem szeretne semmit sem előre tudni, inkább olvassa el a művet, és csak ezután térjen vissza cikkünkhöz!

Christopher More Lamb (Bárány) című regénye 2002-ben jelent meg, és a The Gospel According to Biff, Christ's Childhood Pal (Evengelium Biff, Krisztus gyermekkori barátja szerint) alcímet viselte. A magyar fordításban az eredeti cím egyáltalán nem jelenik meg, az alcím elejéből lett a regény címe: Biff evangéliuma – az eredeti alcím maradéka csak zárójelben van alcímként feltüntetve: (aki Jézus gyerekkori haverja volt). A megoldás igencsak sajátos, hiszen az alcímek általában olyan szerkezetek, melyek önálló címek is lehetnének. Az Aki Jézus gyerekkori haverja volt ugyan elmenne önálló címnek (vö. Akiért a harang szól), de akkor Biffet emelné a középpontba, szemben a főcímmel, melyben Biff csak elbeszélőként jelenik meg. Ráadásul a zárójel miatt önálló címnek nem lehet felfogni. Ha viszont a tipográfia sugallta értelmezés ellenére úgy értelmezzük, hogy nincs alcím, hanem a Biff evangéliuma (aki Jézus gyerekkori haverja volt) a mű címe, ez viszont nem grammatikus, hiszen az akinek Biffre kellene vonatkoznia, de a magyar nyelv szabályai szerint ilyen szerkezetben ez nem lehetséges. Megoldás lehetne például a Biff evangéliuma, (azé, aki Jézus gyerekkori haverja volt), de ez még bonyolultabbá teszi a szerkezetet. A regény nyelvi szempontból számos egyéb érdekességgel is szolgál.

A magyar kiadás borítója

A regény története szerint Biff, Jézus (a regényben Józsua vagy Jozsó) gyermekkori barátját az ezredfordulón egy angyal visszahozza az élők sorába, hogy megírhassa Jézus valódi történetét. S mivel korunkban az angol a Föld legfontosabb nyelve, természetesen angolul. Hogy ez lehetséges legyen, Biff megkapja a nyelveken szólás tudományát, és beköltözik az angyallal egy amerikai motelba. Míg Biff megírja történetét, az angyal sorozatokat néz a tévében.

Moore gondosan ügyel arra, hogy a Biff által leírtak – amennyire ez lehetséges –  összhangban legyenek a négy kanonikus evangéliummal. Ez a feladat már csak azért sem jelent különös nehézséget, mert a történet nagy része Jézus életének azon szakaszáról szól, melyről az Újszövetség nem szól. A regény egyik központi problémája, hogy míg Jézus tudja, hogy ő a messiás, fogalma sincs, hogy messiásként mit kell (illetve szabad vagy nem szabad) tennie. Ugyanakkor mindezt Moore rengeteg humorral mutatja be, de közben kínosan ügyel arra, hogy nehogy bárki vallásos érzését megsértse. (Még a csodákat sem vonja kétségbe, nem próbál rájuk racionális magyarázatot adni.) Az író inkább eljátszik bizonyos gondolatokkal, mint azt sugallja, hogy bizonyára a leírtak szerint történt mindent. Az utószóban is leírja, hogy bár a regény nagy része Jézus távol-keleti útját írja le, maga inkább azt hiszi, hogy Jézus és a keleti vallások tanításai azért vágnak bizonyos pontokon egybe, mert általános emberi értékeket hirdetnek.

Tudni egy nyelvet – mi is az?

Mint fentebb jeleztük, Biff megkapta a nyelveken szólás tudományát, azaz tudott angolul (meg minden más nyelven is – a szobapincérrel spanyolul beszél). De mi is az a nyelvtudás? Mit jelent, hogy tudunk egy nyelven? Akkor mondjuk, hogy tudunk egy nyelven, ha képesek vagyunk rajta kommunikálni. De bárki bármennyire is jól ismer egy nyelvet, mindig egy bizonyos változatát ismeri, mindig lesznek szavak, amelyeket ismer, és mindig lesznek, amelyeket nem. Ráadásul a szavak, szerkezetek mindig bizonyos – részben nyelvtől független – tapasztalatokhoz is kötődnek, ez alapján helyezzük el őket stilisztikailag. Ha megkapjuk azt a képességet, hogy minden nyelven beszélünk, vagy akár egyetlen nyelvet beszélünk, de azt „tökéletesen”, akkor az éppen azt jelenti, hogy ezek a támpontok számunkra elvesznek. Biff azonban valószínűleg nem ilyen nyelvtudással rendelkezik. Amikor megtalálja a Bibliát, akkor a következőképpen írja le benyomását annak nyelvéről (Pék Zoltán fordítása):

A könyv tényleg a Biblia, ahogy sejtettem, de sokkal díszesebb angol nyelven íródott, mint ahogy én írok. A Tóra és a Próféták beszédének fordítása itt-ott zavaros, de az első része ránézésre ugyanaz, mint a mi Bibliánk. Ez a nyelv elképesztő... rengeteg szava van. Az én időmben nagyon kevés szavunk volt, talán százat ha használtunk rendszeresen, abból is harminc a bűnösség szinonimája volt. Ezen a nyelven az ember egy óráig káromkodhat anélkül, hogy kétszer használná ugyanazt a szót. Szavak nyájai, hordái... ezért kell ezen a nyelven megírnom Józsua történetét.

A szöveg számos képtelenséget tartalmaz, kezdve azzal, hogy az ószövetség kanonizációja Jézus idejében még nem zárult le, tehát Biff nem ismerhette az Ószövetséget a mai formájában (ma is vannak eltérések az egyházak között). Nem tudjuk, mennyire gondolhatta komolyan az író – vagy veszik komolyan az olvasók –, hogy Jézus idejében az egyszerű emberek kb. száz szóval kommunikáltak, de olyan tévhitek, hogy bizonyos csoportoknak nagyon kicsi – néhány százas vagy ezres – a szókincsük, ma is élnek. Az is elterjedt tévhit, hogy az angolnak különösen nagy lenne a szókincse (és hogy egyre csak nő). Az is tévedés, hogy egyes nyelvek alkalmasabbak lennének bizonyos történetek megírására. Ez legfeljebb azon a szinten igaz, hogy a legpontosabban az a nyelv írhatja le a történetet, amelyet az a közösség beszél, melyben maga a történet megesett, hiszen ennek a szókincsében vannak meg azok a szavak, melyek a közösségben használt tárgyakat, szokásokat, elvont fogalmakat lefedik.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az angol sítlussal Biffnek meggyűlik a baja. Ismeri a szavakat, ismeri jelentésüket is, de a stílusértékükkel nincs tisztában. A magyar fordítás így adja vissza vívódását:

Igyekszem rávenni az angyalt, hogy nézzük az MTV-t is, hogy onnan tanuljam meg a mostani szövegeket, de rohadjak meg, ha bármit is értek a hiphopból, még a nyelveken beszélés adományával is. Hogyhogy a buksza mindig nő, a köcsög mindig férfi, de mind a kettő lehet gyökér? Hogyhogy a csíkot felrántják, a spanglit sodorják, az anyagot meg általában lövik? Miért baj az, ha vaalki retkes, és miért jó, ha tökös? Tulajdonképpen mi a különbség egy dzsí meg egy gádzsi között? A lóvét miért virítsam, ha a fuxot meg villantani kell. Megannyi égető kérdés.

Természetesen ha létezne nyelveken szólás abban az értelemben, hogy valaki minden nyelven képes kommunikálni, annak azt kellene jelentenie, hogy minden nyelvváltozatot is ismer, ráadásul egyszerre.

Többnyelvűség az ókorban

A regény többnyelvű környezetben játszódik, hiszen Galilea és Júdea, ahol Jézus tevékenykedett, eleve többnyelvű vidék volt – a regényben szereplő keleti utazás során pedig Biff és Józsua kénytelen néhány további nyelvet megtanulni. Számos esetben – mint azt korábban Eduardo Mendoza Pomponius Flatus különös utazása című regényében láttuk – kérdés, hogy valami milyen nyelven hangzott el.

Egy tevéknek való hashajtóval kapcsolatban például elhangzik, hogy

Mindig bejön. Illetve ki.

A magyarban a szójáték azon alapul, hogy a bejön ’működik, hat’ kifejezés a be igekötőt tartalmazza. Ez más esetekben – de nem ebben a kifejezésben – a befelé irányuló mozgást jelzi, mely szembeállítható azzal, hogy a szer éppen az által működik, hogy tevéből kifele jön az, aminek kifele kell jönnie. Ez csak a magyarban működik, illetve ha más nyelvekben is, az csak a véletlen műve. Bizonyára fordítói leleményről van szó, ha az eredeti angol szövegben van is szóvicc, az feltehetően másként működik. (Az adott jelenetben egyébként feltehetően görögül beszélnek.)

Bejött. Illetve ki.
(Forrás: Wikimedia Commons / Jiří Sedláček - Frettie / CC BY-SA 3.0)

Egy másik jelenet egy buddhista kolostorban játszódik. Biff kifejezi büszkeségét és öntudatát, mire az egyik szerzetes csak annyit mond neki: „Egó”. Nem akarjuk elárulni, ki ez a szerzetes, de előélete alapján nem zárhatjuk ki, hogy tudott valamicskét latinul. Azonban a szó ebben az időben legfeljebb személyes névmás, abban a pszichológiai értelmében, ahogy a szerzetes használja, csak a 19. század végén jelenik meg. Persze fel lehet tételezni, hogy a szereplő valójában egy másik, hasonló értelmű fogalmat használni, melyet az író így „fordít” angolra – de ebben a „fordításban” kétségkívül csavar rejlik. (Persze nem kizárt, hogy a magyar fordító leleményéről van szó.)

Van, amikor Moore még tovább csavar a játékon. Biff egy alkalommal a molekula szót használja történetében, majd rögtön hozzá is fűzi:

Igenis volt molekula akkoriban is, úgyhogy hátrább, szálljatok le rólam.

Természetesen senki nem vonja kétségbe, hogy már időszámításunk kezdete körül is voltak molekulák. Azt annál inkább, hogy a molekula fogalma ismert volt. A molekulát nem azért nem említhették akkoriban, mert nem volt, hanem mert nem tudtak róla. Ez a játék arra épül, hogy a nyelvről való gondolkodás közben hajlamosak vagyunk összekeverni a szót azzal, amit jelöl. (Ehhez a jelenséggel találkozunk például akkor, amikor valaki azt hiszi, hogy csak azért veszünk át szavakat, mert korábban nem volt az adott jelenségre szó, azaz azt nem is ismertük.)

Bizonyos esetekben a magyar fordítás teszi homályossá, miről is szól az eredeti szóvicc. Biff abban reménykedik, hogy egy prostituált ingyen is lefekszik vele, ám Jézus kijavítja latinságát:

– Szerintem bejövök neki. Talán pro bono is elvállal, ha érted, mire gondolok – böktem oldalba és kacsintottam.

– Úgy érted a köz érdekében? Már latinul is elfelejtesz? „Pro bono” azt jelenti, hogy „a köz érdekében”.

A pro bono valóban a pro bono publico ’a közjó érdekében’ rövidülése, és az angolban olyan ingyenes vagy jelképes összegért végzett szolgáltatásra, önkéntes munkára utal, melyet a rászorulók részére ajánlanak fel, és valóban közérdeket szolgál. A latinban azonban nem követhet el hibát, hiszen a pro bono publico csak az angolban rövidült pro bonora. Elképzelhető, hogy az angol eredetiben Jézus csupán a publico elmaradására hívja fel a figyelmet (ami a latin szemszögéből valóban hiba, de az angoléból nem), a magyar fordításból azonban inkább úgy tűnik, hogy az általánosabb ’ingyenes (de nem feltétlenül a közjó érdekében történő)’ jelentésben való használatért rója meg.

Valószínűleg csak a magyar fordítás érdekességéről van szó, amikor a gyerekeket a szöveg töpörtyűknek nevezi. Ebbe ugyanis óhatatlanul belejátszik a szó másik jelentése (’kiolvasztott sertés zsírszalonna összesült darabja’), és zsidó környezetben ez különös disszonanciát kelt. Persze tudjuk, hogy töpörtyűt nem csupán sertésből lehet készíteni, és a zsidó konyha kedvelt fogása a libatöpörtyű, ámde a szó elsődlegesen mégis a sertésből készült finomságra utal.

A szöveg szerint Józsua a Gecsemánénál, illetve Gecsemánéban járt. A magyar bibliafordítói hagyományban a helyet így, vagy Gecsemáné kertnek szokás nevezni. Biffnek azonban tudnia kellene, hogy a szó jelentése ’olajmalom’.

A Gecsemáné kert (illetve az egyik feltételezett helye)
(Forrás: Wikimedia Commons / Mewasul / GNU-FDL 1.2)

Megbocsátásra váró vétkek

A 22. fejezetben az áll, hogy a jóga eredeti szanszkrit jelentése ’fegyelem’. Ezzel szemben a rendelkezésünkre álló források szerint a szó jelentése ’egyesülés, összekapcsolódás’ (a felső szellemmel). Hasonlóan, de legalább nyilvánvalóan téves, hogy az apostol azt jelenti, hogy ’elküldeni’. Valójában a görög απόστολος [aposztolosz] jelentése ’küldött’, tehát tényleg egy ’(el)küld’ jelentésű igéből származik, de természetesen névszó. Elképzelhető lenne, hogy a fordító összekeverte az angol sent – egyebek mellett ’(el)küldött’ – szót a send ’küld’ igével?

Nem ennyire egyértelmű hiba, de megtévesztő lehet a következő félmondat: „[...] a leprásoktól mindig kilelt a frász, ahogy mi héberek mondjuk”. Ebből az olvasó azt a következtetést vonhatja le, hogy a frász héber eredetű, holott nem az. Elképzelhető, hogy az angol eredetiben itt valóban egy héber eredetű szó állt – ebben az esetben fordítási hibáról lehet szó, hiszen ha a fordító nem tudta héber eredetű szóval fordítani az adott kifejezést, akkor ezt a fél mondatot el kellett volna hagynia.

Egy alkalommal egy sajtóhiba teszi humorossá a szöveget. Krisna tanácsát így tolmácsolja Jézus:

– Hogy nyugodtan ölje az ellent, mert azok lényegében már hallottak.

Nyilván arról van szó, hogy halottak, és egyszerű nyomdahibával van dolgunk.

Van példa azonban félrefordításra is. Biff és Józsua már hazafelé tartanak keleti útjukról, amikor viharba kerülnek, Józsua meg is sérül. Éppen arcát törülgeti egy kendővel, amikor utasokkal találkoznak. Az utasok egy ligurian nevű népből valók, Turin városából érkeztek.  Csakhogy a magyarban nincs olyan népnév, hogy ligurian – természetesen ligurokról van szó. A magyar nem ismer Turin nevű várost sem, az említett város magyar neve Torino. A hiba azért is különös, mert a regény szerint a kendőn megmarad Józsua arca, és ez az utasoknak annyira megtetszik, hogy elkérik tőle. Ez nyilvánvalóan tréfás utalás a torinói lepelre, melyet, úgy tűnik, a fordító nem értett meg – és számos olvasó, aki nincs tisztában Turin és Torino azonosságával, nem is fog.

A valóságban a torinói leplen nem csak az arc látszik
(Forrás: Wikimedia Commons)

Egyértelmű fodítási hiba (pontosabban a nem fordítás újabb esete), hogy a mikve szó angolos átírásban, azaz mikveh alakban bukkan fel. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy ragozott alakban: „a mikveht használták” – ez a megoldás érthetetlen.

Mikve Kumránban
(Forrás: Wikimedia Commons / ד"ר אבישי טייכר / CC BY 2.5)

A cím mondatszerkesztésének furcsaságához hasonló hibát találunk a regény utolsó jeleneteinek egyik mondatában:

Júdás egy szirtről kimeredő ciprusfához ért, amelybe több száz sírboltot véstek.

Mivel az amelybe vonatkozó névmást megelőző névszó a ciprusfához, a mondat azt jelenti, hogy a ciprusfába véstek több száz sírboltot. Ez nyilvánvaló képtelenség, és könnyen megérthetjük, hogy a mondat szándékolt jelentése nem ez: azt szeretné mondani, hogy a szirtbe véstek több száz sírboltot.

Minden jó, ha a vége jó

A regény legvége is egy nyelvi probléma megoldása: Mária Magdolna végre elárulja Biffnek, amit mindig is szeretett volna tudni: mi Isten valódi neve. Mivel azonban a zsidó hagyomány szerint Isten nevét nem szabad leírni, mi sem írjuk le. Aki kíváncsi rá, olvassa el a regényt (és ne a végén kezdje)!