A nomád pásztoroknak sok idejük jutott rá, hogy alaposan megfigyeljék a csillagokat, s neveket adjanak nekik – a mongol puszták felett részletgazdagon fénylik az éjszakai égbolt. A mongolok csillagokkal kapcsolatos ismereteinek egyik régi, látványos és kézzelfogható emléke egy 16. századra keltezett fanyomatos csillagtérkép, amit ma a Mongol Állami Könyvtárban őriznek. A kör alakú, másfél méter átmérőjű térképen mintegy 1400 csillag van feltüntetve mongol nevével együtt.

A naprendszer bolygói
(Forrás: Wikimedia Commons / WP / CC BY-SA 3.0)

Természetesen ez a térkép nem csak a mongol pásztorok megfigyelésein alapul, hanem a kínai, a tibeti vagy épp az indiai tudomány eredményei is tükröződnek rajta. A tudós vizsgálódás és a csillagkatalógus mellett azonban érdekesek azok a történetek, legendák is, amelyeket a pásztorok az égbolt jelenségeihez kötve meséltek. Fantáziájukat megmozgatta a Nap, a Hold és számos csillagkép is. Az ilyen történetekben megtalálhatjuk a régi mongol hitvilág elemeit, melyek azonban sokszor keverednek a mongolok közt több száz éve jelenlévő buddhizmus hatását mutató elképzelésekkel. Az alábbiakban nem csupán egyes égitestek, égi jelenségek mongol elnevezései kerülnek elő, hanem a hozzájuk kapcsolódó mesés történetek is.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A Nap

A legszembetűnőbb égi jelenség a Nap (mongolul Нар [nar]), tőle függ az emberek élete, a Nap fénye és melege nélkül nincs élet a Földön, de ha túl sok lenne ezekből, az már pusztítóvá válhat. Egy mongol monda szerint valaha az égen nem egy, hanem hét nap is volt, s a hét nap tüze olyan hőséggel árasztotta el a földet, amit az emberek nem tudtak elviselni, a szárazság elpusztított mindent. Megkértek hát egy neves vitézt, Erhí mergent (Эрхий мэргэн [erhí merg^en] ’hüvelyk mesteríjász’), hogy íjával és nyilaival lője le a napokat az égről. Erhí mergen magabiztosan vállalta a feladatot, kevélyen még azt is kijelentette, hogy hét vesszővel hiba nélkül fogja lelőni az összes napot, s ha nem így lenne, levágja az íjhúr feszítésére használt hüvelykujját és a föld alá bújik. El is kezdte sorban lenyilazni a napokat, s az első hatot mind le is lőtte egy-egy pontos lövéssel. De mikor hetedszer is megfeszítette íját, s kilőtte nyílvesszőjét, épp egy fecske repült arra az égen, s a nyílvessző a fecske farkát eltalálva irányt változtatott és célt tévesztett. A hetedik nap ekkor megriadt és elbújt a hegyek mögé, már nem lehetett lelőni. Erhí mergen megharagudott a fecskére és lovával üldözőbe vette, de hiába fogadkozott a ló, hogy utoléri, a fecskét nem tudta beérni. A vitéz mérgében levágta lova mellső lábait, s otthagyta a pusztában. A ló megmaradt hátsó lábain ugrándozva ugróegérré változott (a mongol neve алаг даага [al^ag dág] ’tarka csikó’), a vitéz pedig mivel nem tudta betartani kevély fogadalmát, s nem sikerült hét lövéssel lelőnie a hét napot, ígéretéhez híven levágta hüvelykujjait és egy föld alatti üregbe bújt szégyenében. Az égen megmaradt egyetlen nap máig látható, de óvatosságból el-elbújik, ezért váltakoznak az éjjelek és a nappalok. A fecske farkán, amit Erhí mergen eltalált, ma is ott a nyíl nyoma, ezért villás alakú, s a föld alá bújt vitézből pedig tarbagán (тарвага [tarw^ag]), egy mormotaféle keletkezett, aminek csak négy ujj van a mellső lábain. A tarbagán hajdani életére emlékezve gyakran előbújik föld alatti odújából, s felágaskodva az eget kémleli. A történet rajzfilmváltozata az alábbi videón látható:

A mongolok egyébként előszeretettel vadásszák a tarbagánt, nagyon zsíros húsa ma is közkedvelt csemegének számít, bár mivel bolhái pestist terjeszthetnek, vadászata nem éppen veszélytelen. A tarbagán vadászatakor a vadász az állat kíváncsiságát használja ki, s feltűnő öltözéket vesz magára. Mikor a tarbagán kíváncsian kibújik az odújából és felegyenesedve a furcsa jelenséget szemléli, jó célpontot nyújt a vadász számára. Ha sikerült elejteni, a legkedveltebb recept szerint úgy készítik el, hogy húsát felforrosított kövekkel együtt visszavarrják a tömlőszerűen lenyúzott bőrébe, s ott párolják meg. Csak a hátáról nem esznek meg egy darabka húst, amit „emberhúsnak” neveznek – ez emlékeztet rá, hogy valamikor ember volt a tarbagán is.

Tarbagánvadász – a fején és a kezében levő bojtok a tarbagán kíváncsiságának felkeltésére szolgálnak
(Forrás: a Magyar-Mongol Nyelvjárás- és Népi Műveltségkutató Expedíció archívuma)

A Hold

A mongoloknál a Hold neve Сар [szar] vagy Саран [szar^an], s más nyelvekhez (a magyarhoz is) hasonlóan nem csak az égitestet, hanem a naptári hónapot is ugyanezzel a szóval jelölik. Egyes eredettörténetekben a Hold egy tündér vagy királylány, aki felszállt az égbe, míg egy másik így magyarázza létrejöttét:

Egyszer Buddha mester egyik tanítványának adta a csengőjének a nyelvét, hogy kétszer köpülje meg vele az óceánt, majd jöjjön vissza (ez utalás arra, hogy a szárazföld az idők kezdetén a tejtenger köpülésével jött létre). A tanítvány el is ment, s mikor egyet köpült az óceánon, kibukkant belőle a Nap, mikor másodikat köpült, felbukkant a Hold. Gondolkozott, mi bukkanhat még fel, ha tovább köpül, s mivel kíváncsi volt, nem tartotta Buddha parancsát és harmadszor is megköpülte a tengert. Ekkor létrejött a Fiastyúk csillagkép (lásd alább), majd mikor negyedszer is köpült egy Ráhu nevű óriási szörny bukkant elő, aki fel akarja falni az egész világot. Ekkor Buddha úgy rendelkezett, hogy a Nap és a Hold egyike őrizze Ráhut. A Nap azt mondta, hogy ő olyan forró, hogy ha ő őrizné, akkor elégnének az élőlények – őrizze inkább a hűvös Hold. Így aztán a Hold őrzi, a rajta látható folt Ráhu, aki azonban három évente le akarja gyűrni a Holdat (holdfogyatkozás). Az emberek ilyenkor nagy zajt csapnak, hogy elijesszék.

Ráhu egy indiai ábrázolása a feleségével, Karalival
(Forrás: Wikimedia Commons / Arkrishna, Redtigerxyz / CC BY-SA 3.0)

Más történetek szerint Ráhu ellopta az élet vizét, s mikor Buddha üldözőbe vette, a Nap és a Hold mellett menekült el. Buddha kérdésére a Nap és a Hold megmutatta merre ment, így Buddha el is fogta Ráhut, s derékban kettévágta. Az élet vize, amit lenyelt, kicsordult a testéből, rá a borókára és a fenyőre, amik ettől örökzölddé váltak. Mivel az élet vizétől Ráhu is örökéletű lett, nem halt meg, hanem bosszút esküdött az őt eláruló Nap és Hold ellen, s időnként megpróbálja lenyelni őket (nap- és holdfogyatkozás). Mivel azonban teste alsó része hiányzik, amit lenyelt nem marad meg benne, a Nap és a Hold bántatlanul jut ki a testéből.

A boróka szakrális növény a mongolok számára, a belőle készített füstölő a vallásos szertartások nélkülözhetetlen kelléke
(Forrás: Wikimedia Commons / Rasbak / GNU-FDL 1.2)

A Hold jól látható foltjainak magyarázatát adja az a mítosz, ami szerint Buddha egyszer hatalmas testű nyúllá változott, hogy zsákmányállatként táplálékává váljon az állatoknak, s így segítse őket. A ragadozó állatok meg is ették a nyulat, bőrét pedig az egyik istenség elhelyezte a Holdra, ez látszik rajta ma is.

A bolygók elnevezései

A bolygók elnevezéseire a mongolok kölcsönszavakat és fordításokat is használnak. A kölcsönszavakat a Földön kívüli öt belső bolygóra alkalmazzák, s a mongolok közt elterjedt buddhizmus hatásának köszönhetően – tibeti vagy ujgur közvetítéssel – a szanszkrit nyelvből vették át ezeket. Eszerint mongolul a Merkúr neve Буд [bod] (< szkr. Budha [bud^ha]), a Vénuszé Сугар [szog^ar] (< szkr. Sukra [szukra]), a Marsé Ангараг [ang^ar^ag] (< szkr. Aṅgāraka [anggáraka]), a Jupiteré Бархасбадь [barh^aszbadⁱ] (< szkr. Bṛhaspati [brhaszpati]), a Szaturnuszé [szancsⁱr] (< szkr. Sanaiscara [szanaiszcsara]), s maga a bolygó jelentésű гариг/гараг [garⁱg/gar^ag] szó is szanszkrit eredetű a mongolban (< szkr. graha [graha]), ahogy a világűr neve is, a сансар [szansz^ar] (< szkr. saṃsāra ’az élet körforgása’).

A csak viszonylag nemrég felfedezett külső bolygók megnevezésére az európai felfedezőik által a görög-római mitológia alapján adott nevek fordítását használják ma a mongolok. Így az Uránusz nevét a görög mitológiában betöltött szerepének megfelelően a Тэнгрийн хаан [tengrín hán] ’az ég ura’ kifejezéssel fordították le (a [hán] ’kán, uralkodó, császár’ szó helyett használják még itt a ван [van] ’fejedelem, király’ szót is). A Neptunusz hasonló módon [dala^en hán] Далайн хаан ’a tenger ura’ lett, a Plútó pedig (amelyet nemrég visszasoroltak törpebolygóvá) [delhín hán] Дэлхийн хаан ’a föld ura’. A Föld bolygó neve mongolul Дэлхий [delhí], eredeti jelentése ’világ’.

A tenger ura, a Neptunusz
(Forrás: Wikimedia Commons / NASA)

Felhasznált és ajánlott irodalom

Miért jön a nyárra tél? Mongol eredetmondák és mítoszok. Szerk. Birtalan Ágnes, Terebess Kiadó, Budapest 1998

Birtalan Ágnes: Die Mythologie der Mongolischen Volksreligion. (Wörterbuch der Mythologie) Klett-Cotta 2001

Mongol eredetlegendák (mongol nyelven)