@Fejes László (nyest.hu):

Köszönöm. Szívesen utánaolvasnék, de nem tudom, hogy hol lehet.

Viszont így is sokat tanultam.

A "hal-al" elírás. Igazából hal-val akart lenni: 'hal-val a ragozás...'.

@bibi: Azt nehéz megmondani, hogy az ilyen nyelvjárási alakok még az eredeti formát őrzik-e, vagy a hosszú magánhangzóból lett megint diftongus. Van, ahol luo van...

@Roland2: Szerintem az obi-ugor nyelvekben mindehol megmaradt a w, csak bizonyos lejegyzésekben ezt jelölik (időnként) u-val. Az uráli-finnugor alapnyelvre w-t rekonstruálnak, ebből helyzetétől és nyelvtől függően lehetett v, beleolvadhatott magánhangzóba (tipikusan diftongust vagy hosszú magánhangzót alkotva, később rövidülhetett), vagy egyszerűen lekophatott. Csak úgy u nem lett belőle.

@bibi: A föld ragozása így első pillantásra helyesnek tűnik. Azt azért hozzátenném, hogy a legkorábbi állapotban nyilván megvolt a tővéghangzó, és ehhez kapcsolódott ez a többesjel, tehát valami ilyesmi lehetett: kala-j 'halak'. Amikor az (egyes szám) harmadik személyű birtokos jelölője, ill. a tővéghangzó lekopott, akkor értelmeződött át a megmaradt tővéghangzó a birtokos jelölőjének stb., szóval a kérdés kissé bonyolultabb. (Egyébként az -i- többesjel megvan a finnben is, de ott nem birtokos személyragok, hanem esetragok előtt használják.)

A halal inkább arabbüfésen hangzik, mint "ős-finnugorul"! :) Már csak azért is, mert a finnugor alapnyelvben elvben nem voltak mássalhangzóra végződő szavak...

Bocs, de ezen a kérdésen még egy darabig rágódni fogok.

Ez megfelelő ragozás?

(én)földim, (te)földid, földi, földink, földitek, földik

(a hal-al azért igencsak ős-finnugorul hangzik: pl. ik halik/kalik)

@Fejes László (nyest.hu): @bibi:

"Hm. Tehát erdetileg "lo(w)", "fü(w)" "kö)w)" maga a főnév. Bizonyos nyelvjárásban (?) még hallani a "lou-lau" formát, nyilván erről van szó."

Nem ennek az egykori szóvégi mássalhangzónak a nyomát őrzi az obi-ugor nyelvek lau (ló) szava ? Csak akkor a többi ugor nyelvben a v-ből u lett.

Hm. Tehát erdetileg "lo(w)", "fü(w)" "kö)w)" maga a főnév. Bizonyos nyelvjárásban (?) még hallani a "lou-lau" formát, nyilván erről van szó.

Köszönöm.

@Pesta: A ló, fű, kő végén a w nem lekopott, hanem beleolvadt a magánhangzóba -- ezért van, hogy a magánhangzó hosszú. Azokban az alakokban, amelyekben azonban a w megmaradt, majd v fejlődött belőle, ott rövid: lovak, füvet, köves stb.

A hasadásra további példa:

eredeti: nőm, nőd, neje, nőnk, nőtök, nejük

ma: nőm, nőd, nője, nőnk, nőtök, nőjük

ill.: nejem, nejed, neje, nejünk, nejetek, nejük

@bibi:

a ló, fű, kő stb. esetében eredetileg volt ott egy lekopott hangzó-félhangzó a szó végén. Sőt a „szó” végén is! :) Ez ma már csak ragozásban maradt meg: nem lót, hanem lovat - nem fűt, hanem füvet - nem kőt, hanem követ. A „szó" esete láthatóan már kettős, azt helyzettől függően „rendesen" is ragozzuk.

Volt, ahol jelentésváltozás is végbement:

só és sav: itt már két külön dolgot jelent a két szó, csak a régi mondás emlékeztet az eredeti alakra: az élet sava-borsa (nem pedig az élet sója-borsa).

@ddani: Ebben az esetben az "ajta(j)i" az eredeti forma, mint az "atajai", mind az "ajtói" új. Persze viszonylag. :)

régi traumám "a jármű ajtajai önműködően záródnak" közérdekű közlemény, gondoltam is, hogy helyes az a forma meg az ajtói is, tök jó végre olvasni erről :)

Hát a "barátim" igencsak ismerős nekem is, és akkor a baráti (=barátai) is érvényes kell hogy legyen. Az kérdésim azok lennének, hogy milyen adat alapján rekonstruálja a mai nyelvész a fenti "földi", "házi" formákat, milyen alapon lehetett megkülönböztetni a melléknévi formától (földi élet), illetve hogyan ragozták eleink pl. a "hal" szót --- talán hali? Mert a ló -- lói a mai fülnek is érthető ragozás. Úgy nézem, hogy az egyszótagú rövid szavak esetén elég furcsa formák adódnak: pl. övéi (családtagok) -- ői.

A beszélt nyelvben rengeteg az ehhez fogható "szabálytalanság". Pl. mint amikor a személyes névmás többes számában minden személyben kirakjuk a t. sz. jelét: én, te, ő; mink, tik, ők. Vagy pl. a birtokos névmásnál is vannak "furcsaságok": enyémek (enyéim helyett). Írásban azért nem látni ezeket gyakran, mert könnyen leparasztozzák az embert. :)