Kökény Lajos (1897-1985) szerkesztő az eszperantó mozgalom egyik kiemelkedő alakja: 1919 óta eszperantista, az ő nevéhez fűződik egyebek közt az Enciklopedio de Esperanto is, melynek első kiadása a Literatura Mondo gondozásában jelent meg 1933-ban. Évtizedeken át (egészen 1950-ig) parlamenti gyorsíróként dolgozik (ő volt a Rajk-per gyorsírója is). Számos eszperantó folyóiratot is alapított.

Kökény Lajos
(Forrás: XXI-a Universala Kongreso de Esperanto, Budapest, 2-9. aŭgusto 1929. Kongreslibro. Budapest, 1929)

Az 1928-ban írt A magyarság és az eszperantó című kiadványában így fogalmaz az eszperantó első világháború utáni helyzetével kapcsolatban:

„Ma már az eszperantó teljes győzelme egyáltalában nem probléma, csak idő kérdése. Kibírta az elhallgatást, kibírta sokszoros eltemettetését, kibírta még a világháborút és annak rettentes következményeit is. Itt van, áll szilárdan, hódító ereje teljében s nyugodtan, teljes bizalommal várja, amikor az egész művelt világon mindenki elfogadja ezt az ajándékot.” (3. oldal)

Kökény Lajos ekkor még nem sejthette, hogy hamarosan egy talán még nehezebb periódust kell átvészelnie a nyelvnek és a mozgalomnak. Mindezt ráadásul közvetlen közelről tapasztalhatja meg: 1941-1947 között ő volt a Magyar Országos Eszperantó Egyesület (MOEE) elnöke, majd 1947-1950 között társelnöke.

Kökény Lajos emléktáblája Pécsen, az Eszperantó parkban
(Forrás: Wikimedia Commons / G. Nagy Róbert / CC BY-SA 3 0)

Még népszerű eszperantó

Kökény Lajos 1947-ben megjelent Populara lernolibro (Népszerű tankönyv) című kis kötete 64 oldalon 40 leckében tárgyalja az eszperantót – kizárólag a célnyelven, de mindenféle nyelvtani magyarázat nélkül. Talán nem véletlen, hogy a kötet szövege név szerint is megemlíti Cseh Andrást, akiről a korábbiakban már olvashattunk: ő is a kizárólag a célnyelven történő oktatás híve volt. A fokozatosan nehezedő leckékben a dőlt betűs szedés jelöli az új nyelvtani anyagot. Nincs külön szószedete sem.

A Populara lernolibro címlapja

A Populara lernolibro új korszak hajnalán született, s hogy ez mennyire igaz, láthatjuk már a könyv 3. oldalán, a prepozíciók felsorolásánál. Itt az alábbi példamondatra bukkanhatunk: KUN Marx estis Engels en bona amikeco ’Marxszal Engels jó barátságban volt’. (A szerző a példát a kun ’-val, -vel’ jelentésű prepozíció használatára hozza.)

Hasonló mondat korábbi hazai eszperantó nyelvkönyvekben nemigen fordulhatott elő: a változás szellemét ezt követően a 14. leckében is jól láthatjuk. Úgy tűnik, Magyarország olyan demokratikus fejlődés útján indul el, melynek természetes része a (politikai) sokszínűség, a többpártrendszer. Itt egy képzeletbeli (vagy nagyon is valóságos) vidéki látogatás leírásáról olvashatjuk a következőket (magyar fordításban):

„A paplak mellett állt az elöljáróság. Sok évvel ezelőtt ott uralkodtak a falusi diktátorok, de most itt a demokrácia uralma van. [...] A tér nyugati részén van a szociáldemokrata párt székháza. A kommunista pártnak, a radikális pártnak és az agrárpártnak is voltak saját székházai, de ezek a falu más részeiben voltak. A párttagoknak gyakran eltérő véleményük volt, de kompromisszumokat is kötöttek.” (19. oldal)

A teljes első lecke

Boldog ország: többpárti demokrácia, hol kompromisszumot is képesek kötni a szereplők. Hát hol vannak még a kékcédulás választások (1947. augusztus 31.)? 1947 persze nemzetközi szinten is új keretek közé helyezte Magyarországot: a tankönyv szövegét olvasva már értesülünk az 1947. február 10-i párizsi békeszerződés eredményeiről, melynek következtében Kárpátalja a Szovjetunióhoz került (és nem mellesleg Magyarország a trianoni határokhoz képest is kisebb lett három faluval). Arra a kérdésre, mely országok hazánk szomszédai, a 28. oldalon ezt a választ találjuk:

„Északon van Csehszlovákia, északkeleten a Szovjetunió, délkeleten Románia, délen Jugoszlávia, nyugaton Ausztria.”

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A vidéki látogatás és a geopolitikai ismertető után a kötet hősei megtekintik a fővárost is, ahol szembesülnek a IX. kerület nyomorával és a Szabadság-hegy környékének luxusával. Az új rend persze már itt is meglátszik:

„Mégis, már megmutatkozik az új politika. Már modern házakat építettek a dolgozóknak, és ezek a lakások fürdőszobával és más komforttal megmutatták azt az utat, hogy a politika és a technika helyes összekötésével minden munkásról méltón lehet gondoskodni.” (42-43. oldal)

A 33. leckében egy modern gyárba is ellátogatunk a tankönyv segítségével: itt szinte azonnal kiderül, hogy a gyár igazgatója évekig annak egyszerű munkása volt. Munkásból gyárigazgató? A válasz azonnal érkezik a leckében:

„A modern időben a legnagyobb „úr” a munka, és sokévnyi munkavégzés nélkül senkinek nincs joga gyárigazgatónak lenni.” (48. oldal)

A tankönyv 36. leckéjéből megtudjuk, hogy Zamenhof a lengyelországi Białystok városában született 1859. április 14-én, amivel kapcsolatban több aggály is felmerülhet: egyrészt Białystok a kérdéses időszakban nem volt (az éppen amúgy sem létező) Lengyelország része, másrészt ugyan Zamenhof 1859-ben született, de december 15-én. Az ellenben igaz, hogy Zamenhof 1917. április 14-án hunyt el (ahogy az a lecke végén helyesen is szerepel).

Egy olvasmány az elöljárószók használatáról

„...vasfüggöny ereszkedik le...”

A háború után az eszperantó ígéretes kezdettel indít: 1945-öt követően az első országos eszperantó kongresszust 1946 nyarán tartják Orosházán. Ezt 1947-ben követi a pécsi, 1948-ban a győri és 1949-ben a gyulai kongresszus. A háború után újjászerveződő mozgalmat 1947-től ismét a Magyar Országos Eszperantó Egyesület (MOEE) fogja össze, mely fuzionál az ismét létező Magyar Eszperantista Munkások Szervezetével: a szervezetnek társelnöke Baghy Gyula, Kökény Lajos és Tiborc Zsigmond is (elnöke pedig Vasady-Kovács Ferenc államtitkár).

1947-ben került sor a második világháború utáni első (sorrendben 32.) Eszperantó Világkongresszusra is a svájci Bernben. A dolog magyar vonatkozásból azért különösen érdekes, mert a berni világkongresszus kínálta lehetőséggel élve hagyja el az országot Svájcon keresztül Angliába Soros György. A történetről röviden olvashatunk Tivadar Soros Crusoes in Siberia and The Fairest Judgement (Crusoe-k Szibériában és a legigazságosabb döntés) című kötetének előszavában is, melyet az eredetileg eszperantó nyelven (a Crusoes in Siberia eredeti címe Modernaj Robinzonoj – Modern Robinzonok ) megjelent kötet angol fordítója, Humphrey Tonkin írt. A kötet 2010-es megjelenésekor George Soros maga is tartott egy rövid beszédet, melyben utal apjára, annak Maskerado (Álarcban) című kötetére és arra, hogy Soros Tivadar volt a Literatura Mondo alapítója, valamint pár szóban a saját, Angliába történt emigrálására.

Kökény Lajos tankönyvének utolsó négy leckéje pontosan azokat a témákat tárgyalja igen részletesen (levelezés, utazás, kongresszusok, irodalom), melyek során az eszperantó használatával megnyílik a világ a Churchill 1946-os fultoni beszédében prognosztizált, vasfüggöny által kettéosztott Európában.

A tankönyv 55. oldalán Kökény Lajos így fordul képzeletbeli diákjához, aki eszperantót tanul és használni is akarja a nyelvet:

Kíváncsi ember? Szeretné tudni, milyenek a brazil fizetések? Szeretne informálódni arról, milyenek a svájci hotelek és éttermek viszonyai? Szeretne információt kapni a dél-európai munkanélküliségről? Hírekre vár az Egyesült Államok legfrissebb politikai fejleményeiről? Vagy a svéd szociálpolitika aktualitásai érdeklik? Nem kell soká várnia, mert az eszperantó nyelvű levelezés révén kívánsága hamar teljesül.

Egy olyan világban, ahol a „nemzetközi helyzet egyre fokozódik”, ahol a Rákosi-rendszer már úgyszólván a spájzban van, ahol a híreket hamarosan csak központilag adagolják, az eszperantó és az általa kínált információs szabadság egyre gyanúsabb.

Vélhetőleg nem George Soros volt az egyetlen, aki eszperantó kongresszust használt fel lehetőségként a nyugatra történő távozásra, ahogy valószínűleg sok eszperantista használta a nemzetközi nyelvet arra, hogy tájékozdójék a világ dolgait illetően.

A magyarországi határzár – a vasfüggöny – vázlata
(Forrás: Wikimedia Commons / Kaboldy / CC BY-SA 3 0)

S míg 1948-ban lehetővé válik az eszperantó általános iskolákban választható nyelvként történő oktatása, a budapesti Dunamenti Eszperantó Konferencián Nagy Imre és Rákosi Mátyás is támogatásukról biztosítják az eszperantót, néhány hónappal később már radikális változás készülődik.

Sorozatunk korábbi részében már láthattuk, hogy Tiborc (korábban Tieder) Zsigmond már egy 1931-es cikkében is kijelenti: „Semleges eszperantó mozgalom nincs!”. Úgy tűnik azonban, a szocializmus építésében és a Rákosi-rendszer támogatásában az eszperantó mozgalom (sajátos módon talán éppen „túlzott” nemzetközisége miatt) túlságosan is semlegesnek találtatott. A „négy láb jó, két láb rossz” orwelli világában az eszperantó nemkívánatos nyugati kapcsolatai rossz fényt vetettek a nyelvre és a mozgalomra. Rákosi az eszperantóval szemben is alkalmazta híres-hírhedt elvét: aki nincs velünk, az ellenünk van. (Zárójelben azért hozzátehetjük, a keleti blokkban ekkoriban az eszperantó helyzete általában nem volt túl kedvező.)

Tiborc Zsigmond némileg eufemisztikusan (vagy álszemérmesen?) így fogalmaz:

„...a mozgalom csak szűk keretek között fejlődhetett, mert a legtöbb eszperantista az ország újjáépítésének fontosabb munkájával volt elfoglalva. Végül azt indítványozták a munkáseszperantisták, hogy az egyesület egyelőre szüneteltesse munkáját, hogy az elvtársak minden erejüket az ország felépítésének munkájába állíthassák. A vezetőség ezt a nézetet magáévá tette, és így a magyarországi eszperantó mozgalom egyelőre megszűnt.” (Tiborc, 18. oldal)

„Aki nincs velünk, az ellenünk van
(Forrás: mek.oszk.hu / A Dunánál : Magyarok a 20. században (1918-2000))

Az 1922 óta létező, Tivadar Soros (Schwartz Tivadar) által alapított Literatura Mondo utolsó száma 1949 nyarán jelenik meg, majd – pénzügyi akadályokra hivatkozva – soha többet. 1949. októberében egyik napról a másikra abbamaradtak a budapesti rádió eszperantó nyelvű adásai, majd 1950. április 6-án a MOEE is kimondta feloszlását.

Az újjászerveződést követő újabb újjászerveződésre néhány évet ismét várni kellett.

Források

Kökény Lajos: A magyarság és az eszperantó. A Hungara Heroldo folyóirat kiadása, Budapest, 1928

Ludoviko Kökény (Kökény Lajos): Populara lernolibro de Esperanto. Internacia gramatiko por komencantoj. Literatura Mondo, Budapest, 1947

Tiborc Zsigmond: Az eszperantó Magyarországon. Bibliográfia. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest, 1959

Tivadar Soros: Crusoes in Siberia and The Fairest Judgement. Mondial, New York, 2010

Ulrich Lins: La danĝera lingvo. Studo pri la persekutoj kontraŭ Esperanto. Progreso, 1990