Hetven évvel ezelőtt, 1944. március 19-én került a Margarethe hadművelet keretében Magyarország német katonai megszállás alá. Az évforduló kapcsán az alábbiakban Soros Tivadar Álarcban. Nácivilág Magyarországon című könyvét vizsgáljuk, mely (jobbára) a náci megszállást követő időszakról szól.

Soros (1936-ig Schwartz) Tivadar Nyíregyházán született 1894-ben. Az első világháborúban önként jelentkezik a frontra, ám egysége hamarosan orosz fogságba esik. Hadifogolyként a Távol-Keletre, Habarovszkba kerül. A központi hatalmak veresége után, az orosz polgárháború kellős közepén kalandos úton jut el onnan Európába és hazájába, Magyarországra.

Soros az első világháború idején tanul meg eszperantóul (ahogy a korszak több más nagynevű magyar eszperantistája is), idehaza pedig 28 évesen Kalocsay Kálmánal és Baghy Gyulával közösen 1922-ben megalapítja a Literatura Mondo című eszperantó irodalmi folyóiratot.

A Literatura Mondo első száma – 1922 októbere
(Forrás: Wikimedia Commons / Pataki Márta / CC BY-SA 3.0)

Soros ebben a folyóiratban írja le először szibériai élményeit (melyek később Modernaj Robinzonoj címen önálló kötetben is megjelennek 1924-ben). Hamarosan azonban Soros eltávolodik a folyóirattól – megnősül, megszületnek gyermekei: Pál 1926-ban, György 1930-ban.

Az ügyvédként dolgozó Sorost és családját Budapesten éri a második világháború – az 1944 márciusa és 1945 februárja közti időszakról Soros a háború után kezdi írni visszaemlékezéseit, melyek 1965-ben a Kanári-szigeteken, egy eszperantó kiadónál jelennek meg Maskerado ĉirkaŭ la morto. Nazimondo en Hungarujo címen; angol fordításban 2000-ben, magyarul 2002-ben jelent meg.

Soros Tivadar (1894–1968)
(Forrás: literaturamondo.org)

1944. március 19.

Már a könyv felütése is meglepő egy olyan korszakban, amikor a zsidótörvények és az amúgy is egyre romló háborús helyzet miatt talán mindennek nevezhető a zsidók élete Magyarországon, de a kalandos jelző talán nem az elsők között jutna az ember eszébe... Soros mégis így ír:

Úgy szép az élet, ha változatos és kalandos, de nem árt, ha szerencséje is van az embernek.

(15. oldal)

A szép, változatos és kalandos élet azonban olykor bizonytalan, pontatlan, de mindenféleképp riasztó és nyugtalanító hírekkel is szolgál a háború során:

Már 1940-ben azt híresztelték, hogy több mint tízezer „tisztázatlan állampolgárságú” személyt összegyűjtöttek és a német megszállás alatt álló Lengyelországba deportáltak. A németek legtöbbjüket Kamenec-Podolszknál egy folyóba kergették és agyonlőtték. Egyre gyakrabban jöttek hírek tömeges kivégzésekről, rabszolgamunkáról és zsidólázadásról (a varsói gettóban). Bennünket e sorscsapások nem értek el, így fennsőbbséges lelkierővel, némán tűrtük mások szenvedését. Beértük annyi önvédelemmel, hogy nem hittük el az embertelenségeket.

(16–17. oldal)

„Tisztázatlan állampolgárságú” zsidók – a Soros által Kamenyec-Podolszkijban zajlott történésekre – ha nem is pontosan az általa leírt módon és megjelölt időpontban – 1941 nyarán került sor
(Forrás: rabbi.zsinagoga.net)

A távolról származó és pontatlan hírek ellenére azonban az embertelen valóság egyre közelebb ér Magyarország akkori határaihoz és Budapesthez is. 1944. március 19-én pedig bekövetkezik Magyarország német megszállása is:

Eljött 1944. március 19.

Ugyanolyan nap, mint a többi. Kicsit csípős az idő, de szép nap ígérkezik. Már reggel szívderítő tavaszillat szállong a levegőben. Kávéházban ülök, jó asztalnál kaptam helyet. Most is épp olyan műgonddal szolgálják föl a kiadós reggelit, mint máskor, csak a reggeli újságot átnyújtva súgja fülembe a pincér:

– Hallotta, hogy az éjjel bejöttek a németek?

Még nem hallottam. Évek óta a levegőben volt a német megszállás, s éppen ezért senki nem gondolta, hogy tényleg bekövetkezik. A hír hallatán magam is megdöbbentem, hisz a magyar kormány készséggel teljesítette a németek minden kívánságát, csak hogy elkerülje a megszállást.

(17. oldal)

Német csapatok a Halászbástyán – 1944 márciusa
(Forrás: mek.oszk.hu)

A kötetben a szerző többször is „kaland”-ként utal az életre; 1944. március 19. után ez a kaland azonban – összehasonlítva a szerző korábbi életére jellemző kalandokkal (mint például az első világháborús és szibériai kalandjai) – már magának Soros Tivadarnak is más tétekkel bír:

[E]lrohant az idő. Ötvenéves házasember lettem, két fiú apja, aki már nem teszi könnyen kockára az életét, az övéit pedig minden veszélytől óvja. Ám jól tudtam, hogy a békés polgári létnek mindenképp vége szakad. Új kaland vár rám, ha nem is vághatok bele olyan gondtalanul, mint ifjúkoromban. Előérzeteim soha nem tapasztalt szorongással töltöttek el. Családom előtt persze nem mutathattam félelmet vagy csüggedést, ám kötelességem volt, hogy finoman éreztessem velük a fenyegető veszélyt.

(21. oldal)

A veszély pedig a zsidókat mindenkinél jobban fenyegeti.

Zsidókról – több szemszögből

Miért is látja különösen veszélyesnek az ügyvéd Soros Tivadar a zsidók helyzetét az 1944. március 19. utáni Magyarországon? A potenciális és kézenfekvő választ Soros Tivadar igen röviden így fogalmazza meg:

E nagyszámú csoportnak a nemzeti vagyon jelentős része volt még a birtokában.

(26. oldal)

Más, sztereotíp és negatív előítéleteken alapuló véleményeket idézve a szerző a zsidók külsejében és viselkedésében véli felfedezni az okokat – azok összes nem kívánt következményével. Soros így ír ezzel kapcsolatban:

Egy 1937-es németországi kiállítás (Der ewige Jude – Az örök zsidó) anyagának részlete– a zsidók felismerhető külső jegyeikről
(Forrás: Wikimedia Commons / Bundesarchiv, Bild 119-04-29-38 / CC-BY-SA 3.0)

A magyar irodalomban gyakran úgy festik le a zsidót, mint horgas orrú, görnyedt hátú embert, akit már a beszédmódjáról, hehezetes mássalhangzóiról is föl lehet ismerni. Sok író szerint a zsidó ravasz, alattomos, és folyton gesztikulál.

[...]

Ami a zsidós kiejtést illeti, a legszebben beszélő magyar színészek – Rózsahegyi Kálmán, Varsányi Irén – történetesen zsidók voltak. Ha a zsidó külső szokásos leírását veszem alapul, akkor azt mondhatom, a külsőnk miatt sem nekem, sem családtagjaimnak nem kellett félnünk.

Az igazság az, hogy a zsidóságot sajátos öltözékükkel, pajeszukkal hangsúlyozó ortodoxok kivételével a külső alapján lehetetlen eldönteni, ki zsidó és ki nem az. A zsidóságot csakis a kötelezően előírt ismertetőjegy, a sárga csillag tette láthatóvá. Így feleslegessé vált minden vizsgálódás és mérlegelés. Akin csillag van, az zsidó, annak kijár az ütleg.

(39. oldal)

Varsányi Irén (1876–1932) – 1903-ban
(Forrás: Wikimedia Commons)

A történet egy későbbi pontján két bujkáló zsidó párbeszédét követve az alábbiakat olvashatjuk a kérdéssel kapcsolatban:

– Viselkedjen természetesen és egyszerűen! Ne legyen túl okos, mert a zsidót nem is mindig a külsejéről lehet megismerni, sokkal inkább arról, hogy folyton izeg-mozog, stréber, mindent tud, és mindent jobban tud. Mindenről eszébe jut egy sztori, több nyelven beszél, és állandóan gesztikulál.

(125. oldal)

Vagyoni helyzet, külső, viselkedés... – Még szerencse, hogy a szerző az amúgy igen vészterhes idő kellős közepén is képes humorral tekinteni saját helyzetére: a kötetben például számos zsidó témájú viccet is olvashatunk. A könyv hangulatának érzékeltetése érdekében álljon itt az egyik vicc a sok közül, annak kapcsán, hogy elterjed annak a híre, hogy a hitüket elhagyó zsidók különleges bánásmódban részesülnek:

Két fivér úgy dönt, hogy kikeresztelkedik. Elsőnek az idősebbik kerül sorra. Öccse a templomkapuban várja. Telik-múlik az idő, végre csak előkerül a bátyja. Az öccse izgatottan kérdi:

– Na, milyen volt?

A bátyja tetőtől talpig végigméri, aztán megvetően így szól:

– Büdös zsidókkal nekem semmi dolgom – s azzal elmegy.

(44. oldal)

Ebben a környezetben nincs más választása a túlélésre vágyó embernek, csak a rejtőzködő kivárás; ahogy maga Soros többször is írja: mimikri.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Álarcban

Homo homini lupus est – ember embernek farkasa; főként igaz volt ez 1944-1945-ben – Soros Tivadar ennek kapcsán nem kevés kritikával szól a „Zsidó Tanácsokról”:

Amikor a zsidók módszeres üldözése elkezdődött, ebben nem a németek, nem is magyar bérenceik, hanem – ki hinné? – maguk a zsidók jártak elöl. A városi vezetőkből megalakultak a Zsidó Tanácsok.

(28. oldal)

Ügyvédként maga is megdöbbenve tapasztalja, hogy (ha közvetve is, de) a Zsidó Tanács által listázásra ítéltek első csoportjában ott vannak a zsidó ügyvédek. Az ekkor a Zsidó Tanács által behívottakkal ellentétben Soros úgy dönt, nem hajlandó birka módjára a vágóhídra vonulni.

Álarcban. Nácivilág Magyarországon
(Forrás: antikvarium.hu)

Önként mentek vágóhídra a barátaim is. Taszigálni sem kellett őket, még villamosjegyet is váltottak. Hatszáz behívott zsidó ügyvéd vesztette életét 1944-ben, amint erről az ügyvédi kamarában a második világháború után elhelyezett emléktábla tanúskodik. Sokuk elkerülhette volna a dicső mártírhalált, ha nem vesz tudomást a Zsidó Tanács felhívásáról.

(31. oldal)

Soros így nem vesz tudomást a Zsidó Tanácsról, annak rendelkezéseiről és úgy általában a március 19-et követő időszak semmilyen törvényéről. Igyekszik kibújni ezek alól, véleményét az alábbiakban összegezve:

Számomra a hatályos törvények a németek bevonulása napján erkölcsi alapjukat veszítették, s így aztán habozás nélkül vettem semmibe őket. Csakis az számított, hogyan vészeljük át a következő néhány hetet. Azt egy pillanatig sem gondoltam, hogy a német megszállás ennél tovább is tarthat.

Veszély idején az a legnagyobb baj, hogy az emberek képtelenek választani a kínálkozó sok rossz lehetőség között. Én tisztán láttam: a következő pár hónapot csakis úgy élhetjük túl, ha nem zsidóként élünk.

(33. oldal)

Ahogy korábban már láthattuk, Soros meggyőződése szerint a sárga csillag csak láthatóvá és sérülékennyé, áldozattá teszi az embert – ezt elkerülendő megszületik tehát az elhatározás: a mimikri, a beolvadás, a feltűnés nélküli új és hamis személyazonosság egyetlen cél érdekében, a túlélésért:

Az elkövetkező hónapokat csak keresztényként vészelhetjük át. Ez lett a vezérelvem, de azt még nem tudtam, hogyan ültessem át a gyakorlatba. Le kell vetkőznünk eddigi azonosságunkat, és új bőrbe kell bújnunk.

De hogyan? Mi legyen az első lépés?

Valamilyen módon új személyazonossági papírokra kell szert tennünk, új lakásba költöznünk, új néven új életet kezdenünk.

(36. oldal)

Soros Tivadar tehát mindent elkövet azért, hogy első körben a családját s önmagát mentse a vészből. Később azonban, ahogy lehetősége nyílik rá, segít, akin csak tud:

Életemben az az alapelv vezetett, hogy segélykérőnek ne mondjak nemet. [...] Úgy éreztem, egy kicsit mindenkiért felelősséggel tartozom. Őszintén segíteni akartam, de józan eszem határt szabott jóindulatomnak. [...] Mindig a realitás talaján maradtam.

Fiaimmal is meg akartam ismertetni ezt az elvet. Meghatározásom így hangzott:

– Akkor kell segítenünk, ha az eredmény felülmúlja a befektetett energiát vagy egyéb áldozatot. Ne sajnáljunk semmit, ha a megsegített ember többet nyer, mint amennyit mi veszítünk.

(73–74. oldal)

Apa és fiai kapcsolatáról a könyv rendkívül érdekes részletekkel szolgál.

Tivadar, Pál, György

A Maskerado angol nyelvű kiadását szerkesztő Humphrey Tonkin utószavában az alábbiakat olvashatjuk Soros György, Soros Pál és Soros Tivadar viszonyával kapcsolatban:

Megkockáztathatjuk, hogy az utóbbi időben minden nyugati tőkés és emberbarát közül Soros György gyakorolta a legtartósabb hatást a közép- és kelet-európai országok fejlődésére. Az a – koronként bírált – döntése, hogy nyereségének jó részével a Nyílt Társadalom Alapítványon keresztül a nyugatias demokrácia és a piacgazdaság felé segíti ezeket az országokat, arról tanúskodik, hogy egy széles látókörű, elkötelezett társadalmi reformerrel állunk szemben. Talán kevésbé látványosan tevékenykedik testvére, Pál, e rendkívül sikeres mérnök, aki kölcsönprogramjaival afrikai kisvállalkozókat, ösztöndíjai révén pedig amerikai bevándorlókat támogat.

E kivételes életpályák mögött olyan apa áll, aki rendkívüli hatással volt mindkét fiára.

(215–216. oldal)

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a kötetet olvasva Soros Tivadarnak első kézből származó információi vannak önmagára és fiaira vonatkozólag is – 1944-1945-ből. A szerző önmagával kapcsolatban egyebek mellett ezt írja:

Az évek során külön filozófiát fejlesztettem ki, hogy igazolni próbáljam természetes lustaságomat: lényege, hogy nem érdemes kiválóságra törni. Aki valamivel kitűnik, azt könnyen azonosítják az eszméivel és gondolataival, s ha ezeket az eszméket támadják, akkor vagy az eszméi esnek áldozatul, vgy ő maga. Én nem vágytam a mártíromságra, ezért mindig igyekeztem szélárnyékban maradni.

(30. oldal)

A túlélés érdekben is hangoztatott mimikri-filozófia részeként tehát Soros önmaga és családja (és később számos más személy) számára hamis papírokat szerez és így kísérlik meg kivárni a „frontátvonulást”. A baj csak az, hogy a belföldi helyzet a fronthelyzet romlásával párhuzamosan romlik: nagyobbik fiát, Pált hamarosan munkaszolgálatra hívják be.

Soros Pál (1926–2013)
(Forrás: graphics8.nytimes.com)

Pali fiamat kisgyerek korától fogva önállóságra neveltük. Több sportágban is jó eredményeket ért el: úszott, síelt, evezett, bokszolt, teniszezett. Sportolóként hozzászokott a gyors helyzetfelismeréshez és döntéshez. Úgy gondoltam, az lesz a legjobb, ha maga dönt a sorsáról.

(78. oldal)

A döntés itt is a túlélés mellett és a munkaszolgálat elutasítása mellett szól. És hogyan ír azonban Soros Tivadar kisebbik fiáról, az ekkor még csak 14 éves Györgyről?

Fiam mozgásából már kicsi kora óta hiányzott a harmónia, vagy egyszerűbben úgy is mondhatnám: rendetlen egy kölök volt.

(102. oldal)

A „rendetlen kölök” annyira rendetlen, hogy menetrendszerűen elhagyja iskolai ellenőrzőfüzetét – emiatt kicsapással fenyegetik. Szülei a legrosszabbra készülnek fel – s készítik fel kisebbik gyermeküket:

Diszkréten elkezdtük fölkészíteni a fiút a jövőjére. Úgy tűnt, hogy tudományos karrierje megrekedt, és jobban teszi, ha kicsapása után másutt keresi a boldogulást, például – ezt én ajánlottam – álljon cipészinasnak.

(103. oldal)

Soros György
(Forrás: Wikimedia Commons / Johnleemk / CC BY 2.5)

Soros György élete azonban máshogy alakul – nem cipészinas lesz belőle. 1947-ben apjával a berni, 32. Eszperantó Világkongresszuson való részvétel után Nagy-Britanniába utazik, hogy ott (Ipswichben) részt vegyen az Ifjúsági Eszperantó Világszövetség kongresszusán – s onnan már nem is tér vissza. Bátyja, Pál, egy évvel később a magyar sícsapat tagjaként utazik Svájcba – ahonnan nem tér haza. Tivadar (és felesége) 1956 után távozik az országból.

Hitler, Horthy, Szálasi

Soros Tivadar sajátos és személyes véleményét azonban nem csupán saját családtagjaival szemben olvashatjuk a kötetben. Sorra kerül számos politikus (és közember) is. Soros Tivadar a kötet egy pontján azt is elmeséli, hogy személyesen volt alkalma látni Hitlert az 1936-os téli olimpián Garmisch-Partenkirchenben. Markánsan fogalmaz a Führerrel kapcsolatban is. Úgy látja, Hitler beszédeiben már a kezdet kezdetétől benne rejlik – hatalma csúcsán is – a bukás:

Hitler az 1936-os téli olimpián. Soros Tivadar kötetében azt írja, itt volt alkalma viszonylag közelről látni a Führert személyesen is
(Forrás: Wikimedia Commons / Bundesarchiv, R 8076 Bild-0019 / CC-BY-SA 3.0)

Épp ez az érdekes Hitler viselkedésében: a szavaiban még a győzelmei csúcsán is mindig érződik valami homályos nyugtalanság, valami sötét sejtés, hogy nem lesz jó vége annak, amire vállalkozott.

(34. oldal)

Hitler mellett Hortyhról, annak államférfiként a zsidókkal szemben tanúsított magatartása miatt sincs egyértelműen hízelgő véleménye a szerzőnek:

Mind fullasztóbb lett a légkör. [...] Nem vált be az a reményem, hogy Horthy kormányzó a magyar állam önállóságának legalább a látszatát megpróbálja fönntartani. [...] Azt hittem, hogy ha Horthy a zsidók deportálása miatt – akik mégiscsak magyar állampolgárok – kilátásba helyezi a lemondását, akkor a németek nem erősködnek tovább. De Horthyban föl sem merült a lemondás gondolata. Most nem izgatta az állam önállósága. Horthy az a fajta „kemény” ember volt, aki nyugodt időben – bizonyos korlátok között – teszi a kötelességét, ám vészterhes helyzetben nem vállalja a döntés ódiumát. Mások még nálam is elítélőbb véleménnyel vannak róla.

Horthy számára minden zsidó vogelfrei lett. Eddig soha nem gondoltam bele, milyen borzasztó jelentéssel bír ez a szép szó: „szabad, mint a madár”. De miféle szabadsága van a madárnak? Mindenki lelőheti, elpusztíthatja. Nem védi törvény. Olyat még nem hallottam, hogy egy madár panaszt tett volna. Most nekünk is ilyen sorsot szántak – illetve még rosszabbat, mert mi repülni sem tudtunk.

(50. oldal)

Horthy Miklós fehér lovon Budapesten, 1919
(Forrás: Wikimedia Commons)

A mélypontot a nyilasok uralma jelentette sokak, így Sorosék számára is az országban. A szerző így ír a hatalomátvételről:

– Szálasi nyilatkozata! A nyilasok átvették a hatalmat! – kiabálták a rikkancsok.

Megvettem az egylapos különkiadást, s mint aki még most sem ezen a földön jár, a szalagcímre bökve odaszóltam egy mellettem álló újságolvasónak:

– Most mondja, honnan veszik ezt az őrültséget?

Az illető szótlanul, tetőtől talpig végigmért. Megrémültem: most döbbentem végre rá, hogy Horthy puccsa elvetélt, a kormányzót letartóztatták, a németbérenc Szálasi-hívek vették át a hatalmat, és engem az iménti mondatomért akár le is lőhetnek.

(154–155. oldal)

Szálasi Ferenc átveszi a hatalmat
(Forrás: Wikimedia Commons / Bundesarchiv, Bild 101I-680-8284A-37A / Faupel / CC-BY-SA 3.0)

Soros írásában még ebben a válságos időszakban is átüt a humor a sorok között; a nyilas uralommal kapcsolatban azt is olvashatjuk:

A nyilas rendszer láthatóan nem örvendett nagy népszerűségnek – nemcsak azért nem, mert még kegyetlenebbül bánt a zsidókkal, mint a Sztójay-kormány, hanem azért sem, mert éppen akkor kötötte az ország szekerét a németekéhez, amikor a legtöbben már kiábrándultak a Harmadik Birodalomból. Ám szinte senki nem mert szót emelni a rendszer ellen. Vagy ha akadt is ilyen vakmerő, az sem hallathatta a hangját, mert a közvéleménynek nem volt fóruma. Kivételképpen egyetlen újság bátorkodott bírálni Szálasit: a Pesti Posta nevű heti vicclap. Ez már a puccs utáni első héten a címlapon hozta Szálasi egész oldalas képét, ám annyiban eltért a valóságtól, hogy Szálasi fejét fordítva helyezte a nyakára. A kép alatt a szöveg: „Szálasi úgy jön, mint aki megy!”

(158. oldal)

Hamarosan azonban az ostromgyűrű bezárul Budapest körül, a Soros-család pedig az 1944-45-ös időszak talán legszürreálisabb pillanatait éli meg.

Németek a fürdőszobában, oroszok Budapesten

Az ostrom során történik pedig egyszer, hogy a fürdőszoba felől hatalmas robaj támad: meglepetésre egy német katona esik be a szoba ablakán. Összeül a családi tanács: mi legyen?

Soha nem uralkodott el rajtam a gyűlölet. Bár a hitlerizmus áldozata lett sok kedves barátom és két testvérem, mégsem azonosítottam Hitlert és rendszerét a német néppel. Fiaimat is ebben a szellemben próbáltam nevelni.

Aznap – mintha csak a sors akarná próbára tenni hozzáállásomat – egyszer csak nagy robajlást hallottunk a fürdőszobából. Mi történt? Egyik fiam benézett, majd izgatottan jelentette:

– Egy német katona van a fürdőszobában.

[...]

A véletlen úgy hozta, hogy ez a német kiskatona, a német nagyhatalom képviselője, most itt állt négy zsidó előtt, akik ugyanolyan barbár és értelmetlen gonoszsággal bánhattak volna el vele, ahogy a németek bántak el zsidók millióival.

(208–209. oldal)

Egy cigarettányi idővel később és némi párbeszéd után a család döntése értelmében a német kiskatona ugyanott távozik, ahol jött – a fürdőszoba ablakán át.

Talán mi is részvétlenül viselkedtünk, amikor így sorsára hagytuk: nem láttuk el se jó tanáccsal, se néhány civil ruhadarabbal, hogy könnyebben elmenekülhessen az oroszok elől.

Mint afféle álkeresztények, mi nem tudtunk olyan keresztény magaslatokra vergődni, hogy aki megdob kővel, azt kenyérrel dobjuk vissza.

(210. oldal)

Távozása egyben a német megszállás vége is jelképesen – a felszabadulás hamarosan elérkezik:

A felszabadult Budapest
(Forrás: Wikimedia Commons / id. Takács István (1946))

– Itt vannak az oroszok!

1945. január 12. délután kettőt mutatott az óra.

(211. oldal)

A szibériai hadifogságban az orosz nyelvvel is megismerkedett Soros Tivadar, így – saját és családja szerencséjére – szót ért a lakást és Budapestet felszabadító szovjet katonákkal . Hamarosan azonban kiderül, hogy a malenkij robot, a fosztogatás, a már-már hétköznapi (nemi) erőszak új túlélési stratégiát kíván:

A hitlerizmus letűnt, az élet ment tovább – de már nem a régi kerékvágásban. Az orosz megszállás új veszélyekkel fenyegetett. Az orosz módra megregulázott, osztályharcos ideológiával nyakon öntött világban csak új manőverekkel, újfajta alakoskodással lehetett elviselhetővé teni a mindennapi életet.

(213. oldal)

Az 1944-1945-ös időszak egyik – talán kevéssé ismert – krónikása Soros Tivadar, kinek Álarcban. Nácivilág Magyarországon című könyve személyes, de annál érdekesebb betekintést enged a korszak világába.

Felhasznált irodalom

Soros Tivadar: Álarcban. Nácivilág Magyarországon. Trezor Kiadó, Budapest, 2002.