Az erdélyi származású Cseh András (1895-1979) már egészen fiatalon, 1910-ben megismerkedett az eszperantóval. A katolikus papként is tevékenykedő Cseh Nagyszebenben dolgozza ki módszerének alapjait, majd egy 1920-ban tartott tanfolyam sikere után a húszas évek elején Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Bukarestben is tart sikeres eszperantó nyelvtanfolyamokat. Részt vesz a romániai eszperantó mozgalom első világháború utáni újjászervezésében, a húszas évek második felétől pedig Európa más országaiban (Svájc, Danzig, Magyarország, Svédország, Észtország) is sikerrel tanít saját módszerével. 1930-ban Hollandiában megalapítja a ma is létező Nemzetközi Eszperantó Intézetet. 1930-1933 közt előbb Arnhemben működött az Eszperantó Ház, melynek saját étterme, szállodája és oktatásra alkalmas termei is voltak (a második világháborúban a komplexum megsemmisült), 1933-t követően az Intézet székhelyét Hágába tette át. Hollandiában 1932-től Cseh – kezdők és haladók számára – újságot is kiad eszperantó nyelven, La Praktiko (A gyakorlat) címmel.

A hágai Nemzetközi Eszperantó Intézet falán látható tábla
(Forrás: Wikipédia (eszperantó változat) / Yvesn / GNU-FDL 1.2)

Szükségből erény

Amikor 1920-ban Cseh András Nagyszebenben számos nemzetiségből álló hallgatóságának eszperantó tanfolyamot tartott, azzal a problémával szembesült, hogy az első világháború utáni Romániában nem voltak hozzáférhető eszperantó tankönyvek. Külföldről sem lehetett beszerezni tankönyveket, így az oktató számára maradt a tábla és a kréta, a hallgatóságnak pedig a papír és a ceruza.

Cseh ezen kényszerű helyzet hatására alakította ki saját módszerét. A módszer tanári kézikönyvét gépelt formában már 1929-ben megjelentették Svédországban; kisebb módosításokkal később többször is kiadták. A kötet tartalmazza a tanfolyam alapelveit és a tanárok számára szóló részletes utasításokat. Sorozatunk korábbi részeiben láthattunk már példákat arra, hogy a direkt módszer hogyan is jelenik meg a hazai eszperantó nyelvoktatásban az első világháborút követően. Az alapvetően szintén a direkt módszerre épülő Cseh-módszer így az alábbiakból áll:

1. nem használ tankönyveket;
2. nem használja az anyanyelvet, az új szavakat a célnyelven magyaráz;
3. a tanfolyami résztvevők közösen, kórusban válaszolnak a tanár kérdéseire;
4. a beszélgetés aktualitásokról folyik tanár és diákok között, nem pedig tankönyvízű példákról;
5. a humor és a vicc széles körben való használata az oktatás során;
6. a hallgatóság rávezetése arra, hogy magától fedezze fel a nyelv szabályait.

A módszer lényege továbbá, hogy lehetőség szerint olyan oktató tartsa a tanfolyamot, akinek anyanyelve még véletlenül sem egyezik a hallgatóságéval. A módszer sikere azonban nagyban függ a tanár személyiségétől – egy már-már színészi képességekkel megáldott oktatóra van itt szükség.

A harmincas években az Intézet keretei közt mintegy 400 oktató sajátította el a Cseh-módszert – köztük olyanok, mint a magyar (és a színészi pályától egyáltalán nem távol álló) Baghy Gyula (1891-1967), az észt Henrik Seppik (1905-1990) vagy éppen az eszperantó atyjának legfiatalabb lánya, a treblinkai haláltáborban életét vesztett Lidia Zamenhof (1904-1942). A Cseh-módszerrel oktatott Fajszi Károly (1911-2004) is, aki számunkra azért különösen érdekes, mert az általa összegyűjtött eszperantó anyagok (a Fajszi-gyűjtemény) ma a világ negyedik legnagyobb eszperantó gyűjteményét alkotják, mely az Országos Idegennyelvű Könyvtár gondozásában áll.

Cseh András
(Forrás: Wikimedia Commons)

A Cseh-módszer és a tankönyvek

A Cseh-módszer lényege a tankönyvek hiánya, ám bizonyos dokumentumok mégis rendelkezésünkre állnak a módszer ismertetése során. Így egy 1929-ből származó Kursa vortaro. Verkis: la gelernantoj en la kursoj de Andreo Ĉe kaj Tiberio Morariu (Tanfolyami szótár. Alkották: Cseh András és Tiberiu Morariu tanfolyamainak hallgatói) című szószedet, melynek később (más címmel) több kiadása is megjelent. A szószedet eredetileg a Cseh András (és Tiberio Morariu) által, Svédországban tartott tanfolyamon keletkezett. Alkotói sajátos módon nem az oktatók, hanem a diákok, akiknek saját szavaikkal kellett elmagyarázniuk eszperantóul bizonyos szavakat. A kötetbe gyűjtött magyarázatok gyakorta viccesek és humorosak, néha nem feltétlenül szakszerűek, de mindenféleképpen találóak.

Néhány példa 1929-ből:

akvo ’víz’ nem kávé, nem tea, nem sör, nem bor, nem pálinka, nem tej; az emberek isszák

Ameriko ’Amerika’  új, gazdag, hosszú és boldog világrész

Eŭropo ’Európa’ régi, szegény és boldogtalan világrész

fenestro ’ablak’ a rossz emberek ajtaja

fingro ’ujj’ gyűrűtartó

gramatiko ’nyelvtan’ modern labirintus, melyből az emberek nem tudnak kijutni (az eszperantónak nincs ilyen)

laboristo ’munkás’ erős, szegény ember a gyárban

libera ’szabad’ 1) azt tehet, amit akar, 2) nincs felesége

n ’(az eszperantóban a tárgyeset jele)’ a legnehezebb betű az eszperantóban

redaktoro ’(fő)szerkesztő’ ember, aki az egész világot kritizálja

simpla ’egyszerű’ az eszperantó nyelvtan tulajdonsága

Részlet a „Kursa vortaro...” című kiadványból

A hallgatóság által összeállított vicces szószedeteken túl azonban van még egy rendkívül érdekes könyv is, melyre a Cseh-módszer tanulmányozása során az alábbiakban hívjuk fel a figyelmet. Ez az észt Henrik Seppik La tuta Esperanto (A teljes eszperantó) című kötete. Ahogy azt fentebb már láthattuk, Seppik is oktató volt, a harmincas években a skandináv országokban és Csehszlovákiában is oktatott a Cseh-módszerrel. A második világháború után 10 évet ült a sztálini börtönökben, de 1957-ben Henrik Sepamaa néven így is kiadott egy eszperantó-észt és észt-eszperantó szótárt.

Hogyan is kerül azonban egy észt szerző műve (La tuta Esperanto) sorozatunkba? Először is úgy, hogy a kötet mindenben megfelel a Cseh-módszer azon követelményének, hogy csak a célnyelven szerepel benne mindennemű információ. A kötet 20 leckében és mintegy 180 oldalon tárgyalja eszperantó nyelven az eszperantó nyelvtant, bőséges példákkal és feladatokkal ellátva. Seppik a kötetet haladók számára írta és egyúttal tanfolyamvezetőknek, kézikönyv gyanánt.

További magyar vonatkozás: Henrik Seppik – okulva nemzetközi tanítási tapasztalataiból – az eszperantó hangsúllyal kapcsolatban az alábbi igen érdekes megállapítást teszi (tudatosítván, hogy a hangsúly az eszperantóban az utolsó előtti szótagon van):

„Különösen a magyarok, csehszlovákok és finnek ügyeljenek gondosan a helyes kiejtésre, mert anyanyelvük hatására esetleg nagyon is hajlamosak a szavak első szótagját hansúlyozni (la húngaraj ésperantistoj tútkore bónvenigas vin – ahelyett, hogy la hungáraj esperantístoj tutkóre bonvenígas vin ’a magyar eszperantisták szívből üdvözlik önt’).” [H. K.]

Henrik Seppik: „La tuta Esperanto” – részlet

S végül érdekessége a kötetnek, hogy első kiadása Budapesten jelent meg a Literatura Mondo (Irodalmi világ ) kiadásában – a hasonló nevű folyóiratot, mely kiadóként is működött, eredetileg Schwartz Tivadar (Soros György apja) alapította Kalocsay Kálmánnal és Baghy Gyulával közösen.

Források

Bujdosó Iván: Az eszperantó mint tervezett nyelv oktatása. PhD értekezés

Corsetti, Renato: La metodo Cseh: mitoj, fortoj kaj malfortoj

Enciklopedio de Esperanto. Hungara Esperanto-Asocio, Budapest, 1986

Konversacia vortaro. Verkis la gelernantoj en la kursoj de Andreo Cseh. Internacia Cseh-Instituto de Esperanto, Hago, 1930

Konversacia vortaro. Verkis la gelernantoj en la kursoj de Andreo Ĉe. Internacia Cseh-Instituto de Esperanto, Hago, 1930

Kursa vortaro. Verkis: la gelernantoj en la kursoj de Andreo Ĉe kaj Tiberio Morariu. Stokholmo, Eldona Societo Esperanto, 1929

La kurso de Andreo Cseh (kvara eldono). Internacia Esperanto-Instituto, Riouwstraat 172, Den Haag, Nederlando, 1957

Seppik, Henrik: La tuta Esperanto. Gramatiko por progresintoj. Gvidilo por kursestroj. Hungara Esperanto-Asocio, Budapest, 1987

Sepamaa, H.: Väike esperanto-eesti ja eesti-esperanto sõnaraamat. Eesti Riiklik Kirjastus, Tallinn, 1957