A Tinta Kiadó Könyvkiadó A magyar nyelv kézikönyvei című sorozatának 20. tagjaként jelentette meg Tótfalusi István Magyarító szótárát. 245 oldalon 12 600 címszót tartalmaz, kemény kötésben, védőborítóval 3990 forintba kerül.

Ideológiai háttér

Szintén a fülszövegben olvashatjuk, hogy a szótár „kínálati szótár”, azaz „az olvasó ösztönös nyelvérzékére és nyelvi tapasztalataira bízza, hogy a kerülni kívánt idegen szóhoz ajánlott magyar megfelelők közül válassza ki a mondatába leginkább illőt”. Érdekes kérdés, hogy mely szótár lehet az, mely nem hagy választást a használójának. A kifejezés biztosan nem jelenti, hogy a szótár minden esetben több magyar megfelelőt is felajánl: igen sok esetben csak egyet.

A szótár fülszövege nem a szótár gyakorlati hasznára hívja fel figyelmünket, hanem arra, hogy anyanyelvünk iránt érzett felelősségünk miatt kerülnünk kell a felesleges idegen szavakat. Mik a felesleges idegen szavak?A választ erre már az előszóból kapjuk meg. De megkapjuk-e valójában?

Amikor a fölösleges idegen szavakról beszélünk, akkor nem a rádió-ról [sic], a film-ről [sic], az atom-ról [sic], a vírus-ról [sic] és megannyi társukról folyik a vita, hanem arról az áradatról, amely főleg a szakmai indíttatású, de szélesebb körnek szóló szövegeinket befogadásképtelenné, megemészthetetlenné, érthetetlenné teszi a köz számára.

Ezt nem tekinthetjük valódi magyarázatnak arra, hogy mikor beszélhetünk felesleges idegenszó-használatról. A telefon helyett a kilencvenes évekig a posta hivatalosan csak a távbeszélőt használta, mivel az illetékesek szerint a telefon kerülendő idegen szó. Mi több, a Magyarító szótár is a távbeszélőt ajánlja telefon helyett! (Lejjebb az is kiderül, mit ajánl a mobiltelefon helyett!) Miben más a telefon, mint a rádió? A szótárban nem is találjuk pl. az (autó)busz, troli(busz) vagy a televízió szavakat, holott ezek idegen eredete nyilvánvaló. Ezek miért nem helytelenek? Erre hiába keressük a választ...

A felmerülő szempont az idegen szavak túl nagy száma, illetve hogy ez vezet a szövegek érthetetlenségéhez. Ez azonban egyszerűen nem igaz. Az olvasó, hallgató számára gyakran tűnik úgy, hogy egy szöveget azért nem ért, mert az abban felbukkanó szavakat nem érti. Mivel a szakszavak gyakran idegen eredetűek, az a benyomásunk támad, hogy a szöveg „nem magyarul van”, ezért érthetetlen. Valójában azonban nem erről van szó. Ha a nyesten obstruensekről és szonoránsokról írunk, akkor az olvasó úgy érzi, felesleges idegen szavakat használunk, ezért nem érti cikkünket. De jobban fogja-e érteni, ha zörejhangokról és zengőhangokról írunk? Aligha. Ha azt szeretnénk, hogy az olvasó értse a cikket, el kell magyaráznunk, mik ezek: ekkor viszont nyugodtan használhatjuk az idegen szavakat is, egyrészt, mert az olvasó ezzel gyakrabban találkozhat a magyar nyelvű szakirodalomban is, másrészt mert ezeket idegen szövegekben is felismerheti.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Bár a nyelvészeti szakirodalom szerint az idegen szavak használata természetes jelenség (és egyébként sem lehet élesen elkülöníteni az idegen szavakat a nyelvbe már „beépült” szavaktól), az előszó szerint a fölösleges idegen szavak használatának a következő okai lehetnek:

áltudományosság, arisztokratizmus, divatmajmolás, felkészületlenség, félműveltség, felületesség, gondolkodásbeli restség, igénytelenség, kényelemszeretet, nagyképűség, rangmutogatás, sietés, szakmai gőg, sznobizmus

Maga a szótár az idegen arisztokratizmus helyett az előkelősködés, elzárkózás, elkülönülés; a sznob helyett az előkelősködő, felkapaszkodott, úrhatnám magyar szavakat ajánlja. Tótfalusi tehát kétszer is idegen szót választ a lehetséges magyar megfelelő helyett: mit is állít tehát saját jelleméről?

Ez tehát azt jelentené, hogy a túlzott idegenszó-használat, mellyel lépten-nyomon találkozunk, a magyar nyelvhasználók súlyos erkölcsi válságáról tanúskodik. Mivel mi a nyesten nyelvi kérdésekkel foglalkozunk, ennek megítélésébe nem mennénk bele. Kérdés azonban, hogy a tünetek kezelése elvezethet-e a betegség gyógyításához, azaz a magyar szavak használata javíthatja-e torzult jellemünket. A Tinta Kiadó Könyvkiadó őszintén aggódhat az erkölcsi értékek megmaradásáért, bizonyára ezt jelképezi az a döntésük is, hogy VV Alekoszt teszik meg a szótár kampányarcává.

Van-e létjogosultsága?

De felejtsük el a fülszöveget és az előszót, melyek úgyis csak kényszerű járulékos részei egy kötetnek, és mentegessük a szerzőt és a kiadót azzal, hogy csak ezt a kellemetlen mellékfeladatot nem sikerült megoldaniuk. Vizsgáljuk meg magát a szótárt, méghozzá először műfaji szempontból.

Nem kell ahhoz nyelvvédőnek lennünk, hogy időnként úgy érezzük: egy-egy idegen szó helyett szívesebben használnánk valami magyarosabbat. Ott zúg a fejünkben a struktúra, és sehogy nem jut eszünkbe, hogy szerkezet vagy felépítés. Ilyenkor persze jól jönne egy olyan szótár, melyből ki tudjuk keresni a megfelelő szót. Ilyen célokra specializálódott szótártípus van, méghozzá legalább kétféle: az egyik az idegen szavak szótára, a másik a szinonimaszótár – az előbbi magyarázatokat is tartalmaz, az utóbbiban nem csak idegen szavakat találunk. Nem véletlen, hogy az -ító-szótár ismeretlen műfaj a lexikográfiában: ha lenne ilyen, lényegében olyan sűrített idegen szavak szótára lenne, melyben csak megfelelők vannak, nincsenek magyarázatok. Egy ilyen szótár viszont zsebszótárként funkcionálna jól – és most csináljunk úgy, mintha 2011-ben nem lenne kérdés, hogy érdemes-e még papíralapú szótárakat kiadni.

A Magyarító szótár szócikkeinek jelentős része olyan szó, melyet a potenciális szótárhasználó nem is ismer. Mikor jutna eszünkbe utánanézni, hogy milyen magyar szót használjunk az abalienáció, az abandon, az abbau, az abderita, az abdikáció, az abdikál, az abdomen, az abfall vagy az abhorreszkál helyett? (Ezek a példák az első oldal első oszlopából származnak!) Mikor mondtuk ki vagy írtuk le utoljára, hogy cizellőr ‘vésnök’, diárium ‘napló’, epicier ‘fűszerkereskedő’, grünspan ‘rézrozsda’, hereditárius ‘örökletes’, inkulpál ‘megvádol’, liber ‘könyv’, morbido ‘szelíden, lágyan’, ortodontia ‘fogszabályozás’, window ‘ablak’ stb.? Mikor találkoztunk utoljára a lemur szóval ‘kísértet’, a zónázik szóval ‘potyázik’ értelemben? Aligha ezek a szavak azok, amelyek elárasztják és érthetetlenné teszik a magyar szövegeket. Ezek joggal lehetnének címszavak egy idegen szavak szótárában, hiszen a nyelvhasználó bármilyen ismeretlen idegen szóba beleütközhet – teljesen feleslegesek azonban egy olyan szótárban, amelyben az általunk ismert idegen szavak magyaros megfelelőit keressük.

Nem illenek az ilyen szótárakba azok a szócikkek sem, melyekben a szerző csak magyarázni tudja az idegen szót, igazi magyar megfelelőt nem tud adni. Az gyeszjatyináról például azt írja, hogy „orosz területmérték”: ebből még az sem derül ki, hogy kb. mekkora, azt pedig aligha írhatjuk egy szövegbe, hogy valaki „12 orosz területmérték földet vett”. A leszbikus az egyik meghatározás szerint „saját neméhez vonzódó (nő)”: mégiscsak furcsa lenne azt mondani, hogy „Szerintem a szomszédom saját neméhez vonzódó nő”. Érdekes módon nem szerepel az ideillő meleg, mely a homoszexuális megfelelőjeként megjelenik.

Következetlenségek

A szerző gyakran maga sem tudja eldönteni, melyek a kerülendő idegen szavak. A giccses helyett több megfelelőt is ajánl, közöttük a szirupost és a limonádét. Csakhogy a szótár szerint ezek kerülendő idegen szavak: a szirupos helyett az érzelgős, édeskés, csöpögős, hatásvadász, émelyítő, a limonádé helyett a hatásvadász, érzelgős, szirupos. Egyébként a giccs „hatásvadász mű”, a limonádé „hatásvadász alkotás” is lehet, de míg a giccses helyett a szótár ajánlja a limondádét, addig a giccs helyett nem.

Hasonlóképpen: a homoszexuális mellett megfelelőként szerepel (többek között) a buzi és a buzeráns is, ám ezek önálló címszóként is szerepelnek, és helyettük a homokos vagy a meleg használata ajánlott. (Az nem világos, hogy a teljesen magyaros formát kapott (a buzeránsból keletkezett) buzi miért tiltott, ha a (homoszexuálisból keletkezett) homokos támogatott...

Korábban már említettük, hogy a szótár még a telefon helyett is a távbeszélőt ajánlja. De mit ajánl a mobil(telefon) helyett? Nos, a maroktelefon vagy zsebtelefon szavakat! Miért van az, hogy egy szó önálló használata kerülendő, míg összetételi tagnak nagyon jól megfelel?

Tévedések

Nem kell sokáig lapozgatnunk a szótárat ahhoz, hogy nyilvánvaló tévedésekre bukkanjunk. A legegyszerűbb eset az, amikor az ajánlott megfelelő sehogy sem felel meg. Így például az absztinens megfelelőiként a következőket találjuk: bornemissza, józan, mértékletes, mértéktartó, önmegtartóztató. Azonban képzeljük el a következő szituációt: Pityunak nem viszünk sört? – Á, nem, ő józan / mértékletes stb. Nyilvánvaló, hogy ezek a megfelelők csak igen korlátozott szövegkörnyezetben használhatók: a bornemissza viszont annyira archaikus, hogy legfeljebb olyan helyzetben használnánk, amikor az absztinens eszünkbe sem jutna.

A stiláris tévedések időnként azt mutatják, hogy a szerző egyáltalán nem érti bizonyos nyelvi jelenségek lényegét. Nehéz komolyan venni például azt a javaslatot, hogy a LOL helyett használjuk a hangosan felnevetni szókapcsolatot. (A ROFL nem szerepel.)

Hasonló a probléma a már emlegetett homoszexuális esetében: a helyette ajánlott buzeráns, buzi, homokos egészen más stílusrétegbe tartozik, a szintén ajánlott ferde hajlamú pedig végképp felrúgja a politikai korrektség elvárható szintjét. A szintén ajánlott azonos neműekhez vonzódó körülírás ugyan jelentésében és stílusában is megfelel, de nyilván nem pótolhatja a homoszexuális szót. Az ajánlott hat megfelelő közül tehát egyedül a meleg az, amely valóban használható az idegen szó helyett – a homoszexualitás helyett (ez nem is szerepel) azonban aligha felel meg a melegség. Nem szerencsésebb a leszbikus megfelelőjeként ajánlott nők közötti sem, de ez már egy újabb hibatípushoz vezet: amikor az ajánlott szó egyáltalán nem azt jelenti, mint az idegen.

A statisztika Tótfalusi szerint a kimutatás, nyilvántartás, táblázat, adatgyűjtés, adatelemzés szavakkal váltható fel. Az antenna helyett többek közt a légvezeték szót ajánlja. (A másik két ajánlat közül a vételérzékelő ugyan körülírásnak ügyes, de ezt hallva ki gondolna antennára? A másik ajánlat, a rovarcsáp pedig rendkívül furcsa, hiszen a rovarcsápot képletesen, játékosan nevezzük ugyan antennának, de az ajánlat éppen ezt a játékosságot öli meg – egy valódi antennát pedig semmiképpen nem hívnánk rovarcsápnak.) A muníció ugyan eredetileg tényleg ‘lőszer’-t jelent, de ma leginkább átvitt értelemben használjuk: a kifogyott a munícióból inkább helyettesíthető a kifogyott az érvekből (esetleg erőből, lelkesedésből, pénzből stb.) fordulattal, mint azzal, hogy kifogyott a lőszerből.

A szótár szerint a müezzin mohamedán pap, holott a valóságban a müezzin nem egyházi személy, hanem inkább a kántorhoz vagy a sekrestyéshez hasonló funkciót tölt be. A mitesszer sem ‘bőratka’.

A már említett lemur és zónázik megfelelői csak az említett elavult jelentésben szerepelnek. A lemur például ‘makiféle’ jelentésben nem szerepel (pedig maki címszó nincs, tehát bizonyára nem minősül idegen szónak), a zónázik több további jelentésére (pl. ‘vonat egy szakaszon megállás nélkül közlekedik’, illetve ‘labdajátékban zónavédekezést alkalmaz’) sem ad megfelelőt. A mínusz sem csupán ‘hiány’, ‘tartozás’ vagy ‘leszámítva’ lehet, hanem ‘negatív’ is. A farmer nem csupán ‘gazda, gazdálkodó’ lehet, hanem egy szövetfajta, ill. az ebből készült nadrág is. Lehetséges, hogy ezekben a jelentésükben nem minősülnek idegen szónak, vagy éppen elfogadható idegen szavak?

Érdekességként említsük meg azt is, hogy a werwolf helyett javasolt a farkasember, sőt, a küldött farkas is, de a legkézenfekvőbb megoldás, a vérfarkas nem szerepel! Vajon miért? Az egyetlen magyarázat az lehet, hogy azért, mert a vér- eleme nem a magyar vér ‘testnedv’ megfelelője, hanem az eredeti wer- (önállóan nem használt, valaha ‘ember’ jelentésű) elem átvétele. Hiába azonosítja a mai nyelvhasználó minden kétséget kizáróan egy ősi szavunkkal, Tótfalusi szerint ez a forma a magyar nyelvtől idegen.

A hibák között még egy sajátos említendő. Egyes szavak mellett szerepel a kiejtésük is. A walkman mellett azt olvashatjuk: [volkmen]. Érdekes, hogy került oda az az l, hiszen az angolban nincs ott, a magyar beszédben meg amúgy is hajlamos lenne kiesni (vö. bót ~ bolt, vót ~ volt). Ha viszont már emiatt megemlítettük ezt a szót, szánjunk még néhány sort állítólagos magyar megfelelőjére is. Tótfalusi szerint ez a sétálómagnó lenne. A nyolcvanas években ezt valóban ajánlották, de esetlensége (és a hasonló minták hiánya) miatt nem terjedt el. Ugyanakkor a sétamagnónak (a sétabot, sétapélca, sétaút mintájára) vagy a zsebmagnónak (a zsebkés, zseblámpa mintájára) jó esélye lett volna elterjedni. A nyelvvédők maguk akadályozták meg, hogy egy jó magyar forma elterjedjen, méghozzá azzal, hogy egy rossz formát propagáltak.

Összefoglalás

A Magyarító szótár megalkotását és kiadását áltudományos, sőt, kifejezetten tudományellenes célok motiválták. Ez önmagában még nem is lenne olyan nagy baj, de a szótár által terjesztett ideológia alkalmas lehet mások megbélyegzésére. Ezentúl bárki megvádolhat bárkit divatmajmolással, igénytelenséggel, nagyképűséggel azért, mert idegen szavakat használ, és hivatkozhat e szótárra. (E tényen semmit nem változtat az, hogy már korábban is léteztek hasonló „tekintély”-ek, akikre és amikre hivatkozni lehetett.)

Könyvekről olvasna?

További könyvismertetések a nyesten!

A mű a magyar nyelv védelmére hivatkozik, miközben kiiktatná szókincsünkből az olyan szavakat, mint a csehó, csízió, debella, dzsinn, epika, fez, filc, filctoll, gázsi, hozsannázik, hókuszpókusz, história, hotel, logika, menü, menza, pedagógus, pedáns, pedellus, srác, vádli, veranda. Döntse el az olvasó, hogy ezek használata mennyire ronthatja a magyar nyelvet, mennyire vezet érthetetlenséghez! Nem világos, hogy miért tartja Tótfalusi zavarónak a homoiusion és a homousion szavakat, amikor ezekkel a nyelvhasználók 99,9%-a egyedül Az ember tragédiájában találkozik.

Még nagyobb probléma, hogy a szótár arra, amire való, azaz hogy idegen szavak megfelelőit keressük ki, teljesen alkalmatlan. Ezzel szemben rengeteg felesleges és téves információt tartalmaz. Egy unalmas bölcsészbulit azonban kétségkívül könnyen feldobhatunk vele, garantáltan jól fogunk mulatni.

További olvasnivaló

Megjelent a Magyarítószótár

A szótár a kiadó honlapján

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése