Jelent már meg a nyesten írás azzal a címmel, hogy „a székely legkorábbi emlékei” – miért ajánlunk akkor most egy másik írást ugyanebben a tárgyban? A homokmégyi felirat kapcsán elmondott módszertani megfontolások miatt: mert van a homoródkarácsonyfalvi és a vargyasi feliratnál korábbi tárgyi emlék, amelyen a székely írás jelei ismerhetők föl – vagy legalábbis olyan jelek, amelyek a székely írás jelei is lehetnek –, egy vaskohó fúvókadarabján maradtak fenn. Ezt a korai emléket egyelőre mégis érdemes elválasztani a székelyföldi feliratoktól: azokat minden bizonnyal székelyek készítették, és magyar a szövegük, a fúvókadarabról egyelőre nem tudunk ilyen biztonsággal nyilatkozni. Ha szerencsénk van, előbb-utóbb megszűnik ez a bizonytalanság – amíg nem, addig érdemes óvatosan nyilatkozni e lelet ügyében.

A bodrog-alsóbűi fúvóka feliratos darabja
(Forrás: Wikipédia (magyar változat))

Firkáló őskohász

A Somogyfajsztól néhány kilométerre fekvő Bodrog-Alsóbűn Gömöri János és Magyar Kálmán régi vaskohókat tártak föl – hasonlókat találtak Somogyfajszon is. Ezek a vaskohók sok hasonlóságot mutatnak a megelőző időszak avar olvasztóival, de a somogyfajszit és az alsóbűit is a honfoglalást követően építették, a 10., vagy a 11. században.

A somogyfajszi és alsóbűi kohók úgy készültek, hogy egy nagyobb, földbe ásott munkagödör oldalába olvasztókemenceként szolgáló üregeket vájtak. Ezeket aztán befalazták, az üreg falába pedig agyagból égetett fúvókát – egy rövid cső, az egyik oldalán kiszélesedő tölcsérben végződik – illesztettek, ehhez csatlakoztatták kívülről a fújtatót, amelynek segítségével a levegőt pumpálták a tűztérbe. Ahogy a kemencék elhasználódtak, fokozatosan bővítették a munkagödröt, a régit pedig az olvasztás melléktermékeivel temették be. A fúvókák igen nagy számban fordulnak elő ezeknek a régi vaskohóknak a törmelékanyagában, ebből a régészek arra következtetnek, hogy a kohókat minden vasolvasztás után föl kellett újítani. A kohókban egyébként 30-40 százalékos fémtartalmú gyepvasat dolgoztak föl, ez mocsarakban, állóvízben keletkező, agyaggal kevert barnavasérc.

10. századi őskohó föltárása
(Forrás: mek.oszk.hu / Gömöri János, A 9-10. századi vaskohászat. In: A honfoglalásról sok szemmel I.)

Az 1999. március 24-én előkerült leletek tisztogatása közben vették észre, hogy az egyik fúvókatöredéken írásjelek (és egyéb karcolások) vannak. A jeleket a fúvóka kiszélesedő részének peremébe vájták, még az agyag kiégetése előtt. Négy írásjel ismerhető föl, elhelyezkedésükből nem állapítható meg egészen biztosan, hogy a teljes felirat ránk maradt-e, vagy csak egy töredék: az első betű előtt biztosan nem volt jel, de a fúvóka törésvonala nem zárja ki, hogy a jelsor folytatódott – mások szerint az utolsó betű elérte a peremet, tehát teljes szöveggel van dolgunk. A fúvóka mindössze 5,5-7 cm nagyságú, így a betűk aprók, egy centiméter körüliek, de vonalaik többsége jól kivehető, mindössze az első betű középső része mosódott el. Mind a négy betűt jól ismerjük a székely írás emlékeiből – a bodrog-alsóbűi fúvóka tehát a legkorábbi olyan emlék, amelynek egyértelműen köze van a ma ismert székely ábécéhez. Ez azonban még kevés ahhoz, hogy egyértelműen kijelenthessük: a székely írás legkorábbi emlékéről van szó – mindaddig, amíg nem tudjuk, hogy a betűk hangértéke is megegyezik a megfelelő székely jelek hangértékével.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

„Fújjuk, fújjuk!” – vagy mégsem? Forró talaj, tüzes vita

Négybetűs felirat megfejtése akkor sem mindig egyértelmű, ha az összes betű hangértékét ismerjük – különösen, ha magánhangzókat is többféleképp olvashatunk a leírt jelek közé. A rövidke fúvókafeliratnak több megfejtése született, ezek egy része komolytalan. A vaskohót föltáró Gömöri János első javaslata szerint a fúvókára azt írták, hogy „Anyának”, később ő maga sem látta igazolhatónak ezt a próbálkozást, és inkább Vékony Gábor megfejtését fogadta el.

Vékony a székely ábécé jeleinek hangértékében olvassa a feliratot, így a következő jelsort kapjuk: fonak. Vagyis a négy betű egyike, a harmadik valójában ligatúra – két betű összevonása –, így összesen öt hangot tudunk biztosan azonosítani a feliratban. Vékony szerint azonban az o betű ebben az időben még az [ú] hangot jelölte, s a később ismert, a v jellel szoros rokonságban álló u betű később alakult ki. Az értelmezésre Vékony különböző írásaiban több megoldást is javasolt, végül a fúnák olvasat mellett döntött. A szöveg értelme pedig ’fúnék’ – ez egyfajta „serkentő varázsige”, s a munka elősegítésére szolgált: valójában csak alakilag feltételes mód, funkciója szerint óhajtó mód. (Ma a felszólító móddal fejeznénk ezt ki: olyasmi, mint Erdélyben a „menjek már”, vagy a „dolgozzunk”.) Mivel a vasat régi szóhasználat szerint fújták, a felirat jelentése olyasmi lehet, hogy ’olvasszuk!’.

Vékony nem állt meg a jelek megfejtésénél, további következtetéseket vont le a rövidke szövegből. Arra építve, hogy a na ligatúra ilyen jelzése a Bolognai Rovásnaptárból ismeretes, igazolva látta, hogy a naptár előzménye már a 10. században meglehetett. Szerinte a fúvóka megerősíti saját föltételezését, hogy a székely írás a Kárpát-medence nyugati részén alakult ki a 9. században, 864 és 873 között. Mindezt kiegészítette még azzal, hogy a lelőhelyen talált cserepek és kerámiák díszítése, illetve a vasolvasztás módja a korábbi helyi anyagi kultúra folytatása, azaz a vaskohók a korábbi lakosok emlékei – s mivel a fúvóka felirata magyarul van, nyilvánvaló, hogy a korábbi lakosok nyelve is a magyar volt, tehát magyarul nem a 9. század végétől, a honfoglalástól beszéltek a Kárpát-medencében, hanem már előtte is. Ezzel Vékony vissza is tér az általa máshol is védelmezett kettős honfoglalás elméletéhez.

A somogyfajszi Őskohó Múzeum
(Forrás: GeoLocation / Peti József / CC BY-SA 3.0)

Vékony Gábor megfejtési kísérletét Fodor István régész bírálta élesen. Fodor szerint „teljességgel valószínűtlen”, hogy a fúvóka és felirata a 10. századból származik – más régészek szerint viszont egyáltalán nem az, bár vannak, akik szerint inkább 11. századi. (Ez egyébként az olvasat szempontjából lényegében mindegy.) Fodor szerint Vékony szövegéből az olvasható ki, hogy szerinte a felirat készítője „jártas volt a glagolita, görög, avar és cirill írásban” – Vékony azonban ezt sehol nem mondta (írásait ismerve tudhatjuk, hogy nem is mondhatott ilyet). Vékony Gábor azt állította, hogy a székely írás az avar írásból alakult ki, és kölcsönzött betűt a cirill ábécéből. Itt történetesen az f jelről beszélt, és megjegyezte, hogy az a cirill mintájául szolgáló görögben a [θ] ([t^h]) jele volt. Azt, hogy a székely és az avar írás(ok?) között mi volt a kapcsolat, egyelőre pontosan nem tudjuk, egyáltalán nem biztos, hogy közvetlen leszármazásról beszélhetünk. Azt azonban nem csak Vékony gondolja, amit az f jeléről ír, többen ugyanígy vélik.

Fodor azt is fölrója Vékonynak, hogy módszertanilag helytelen a bűi felirat egyik betűjét „a szarvasi avar felirat, a másikat a görög és glagolita, a harmadikat pedig az 1690-es székely rovásemlék betűivel egybevetni”. Csakhogy Vékony nem ezt tette, hiszen valamennyi betűt a székely ábécé megfelelő jelével azonosította. Vékony a fúvókán látható székely jelek eredetéről, kapcsolatairól beszélt: hogy a székely ábécé f jele a cirill írásból származik, az n jelét megtaláljuk a szarvasi és a nagyszentmiklósi avar feliratokon (ez is így van), valamint hogy a na ligatúrát ismerjük a Bolognai Rovásemlékből. Ez szintén igaz. Tegyük azt is hozzá: jóllehet a bolognai naptár fennmaradt kézirata valóban 1690-ből való, mint Fodor megjegyzi, a lemásolt anyag viszont jóval (legkevesebb kétszáz évvel) korábbi, és semmi okunk föltételezni, hogy a ligatúrát csak a másolatot készítő Marsigli gróf kreálta volna, aki a székely írást egyébként nem ismerte. (A Bolognai Rovásemlék részletes ismertetésére hamarosan visszatérünk majd.)

Lassan járjunk, tovább érünk

Abban viszont igaza van Fodor Istvánnak, hogy a fúvóka nem igazolja, hogy a székelyek – vagy más magyarok – a honfoglalást megelőzően már régebben megtelepedtek a Kárpát-medencében. Vékony érvelésének a végső következtetései a tőle más alkalommal is látott hipotézishalmozással születtek. Nézzük még egyszer ezt a láncot: a lelőhelyen talált tárgyak folytonosságot mutatnak a korábbi helyi kultúrával, azaz a vaskohók a korábbi lakosok emlékei – ez már önmagában sem igazolható, hiszen a helyiek ugyan továbbra is ott maradtak egy másik etnikum betelepedése után, de az újonnan érkezettek át is vehetnek eljárási módokat és technikát. A 10. vagy 11. századi vaskohók értelemszerűen a 10. (vagy 11.) századi emberek emlékei – akik között lehettek korábban ott élők, csak újonnan érkezettek, és a két népesség keveredhetett is. Vékony szerint abból, hogy a fúvóka szövege magyar, az következik, hogy a korábbi lakosok nyelve is magyar volt. Ez azonban legfeljebb akkor volna igaz, ha az előző állítás védhető lenne, de még akkor is elég erős fenntartásokkal, merthogy a nyelvcsere igen jól ismert jelenség. Ha a kohókat az egykori avarok 10. századi utódai építették volna, abból sem következne, hogy ezek az utódok nem cserélhettek nyelvet a honfoglalás után. Sőt: egészen pontosan tudjuk, hogy előbb-utóbb valamennyi, a magyarokat megelőzően itt élt népesség nyelvet cserélt.

Somogyfajszon az egykori kohászat rekonstruálásával próbálkoznak – az egykori szövegekkel sincs könnyebb dolgunk
(Forrás: Picasa / TTSE közös képtár)

Mi az tehát, amit biztosan tudunk a jelenlegi adatok alapján az alsóbűi fúvóka feliratáról? A régészek szerint 10. vagy 11. századi. Világosan olvasható rajta négy jel, mindegyik azonosítható a székely írás valamelyik betűjével. Vékony olvasata, ami az egyes betűk hangértékének megadását illeti, alapvetően helyes – de az na ligatúraként értelmezett jelről érdemes azért elmondani, hogy az egy egyszerű a betű is lehet, mert a fúvóka görbülete is okozhatja a megszokott a-tól való eltérést, azaz hogy a betű függőleges szára némiképpen ívelt. Egyelőre nincs más adatunk arra sem, hogy az o jel az u hang jelölésére is szolgált, de éppenséggel nem elképzelhetetlen, hiszen több írásrendszerben is találkozunk ezzel a gyakorlattal, többek között a keleti türk írásban is. Nem lehetünk biztosak benne, hogy a jelsor nem folytatódott, azaz hogy a fennmaradt szöveg nem töredék.

Nagyon bizonytalan, hogy elfogadható-e Vékony értelmezése és a felirat funkciójának azonosítása (azaz hogy mágikus munkasegítő szöveg): ezt a hipotézist nem lehet minden kétséget kizáróan igazolni, de teljesen elvetni sem. Minthogy nagyon kevés jelet látunk a fúvókán, és nem tudhatjuk, hogy ez teljes szöveg-e vagy töredék, sőt még a betűk hangértékének meghatározása sem teljesen egyértelmű, jobb ilyenkor megállni, és elfogadni, hogy nincs még elég adatunk a továbblépéshez.

Úgy tűnik, abban igaza van Vékony Gábornak, hogy voltak olyan korai székely szállásterületek, amelyek nem estek messze a lelőhelytől. Igaz, a Dél-Dunántúlon inkább Baranya területére szokás székely szállásokat lokalizálni – de Somogyban (és Tolnában) szintén vannak nyomai szórványos székely telepeknek, ilyen lehetett például Segesd – Somogyfajsztól légvonalban úgy 30 kilométerre. A fúvóka felirata persze nem jelenti azt, hogy Somogyfajszon székely telep volt – de ha nem tekintjük lehetetlennek azt a föltevést, hogy a homokmégyi honfoglaló sírban esetleg kabar származású harcos török nyelvű feliratára bukkantunk, akkor azt sem zárhatjuk ki, hogy Alsóbű vidékére akár Segesd környékéről, akár Baranyából, Tolnából, de akár a távolabbi Szerémségből vagy a nyugati őrhelyekről odavetődött egy olyan székely „lövő”, aki ismerte a székely írás korai változatát. Az alsóbűi fúvóka feliratának megnyugtató megfejtésére még várnunk kell, de hogy köze van a székely íráshoz, azt csaknem biztosra vehetjük.

Irodalom

Fodor István: Vélemény a bodrog-bűi rovásírásleletről. História. 21/8. 1999.

Vékony Gábor: A székely írás emlékei, kapcsolatai, története. 2004