Írásunk elsősorban Bakay Kornél tudományos pályafutásának finnugor és magyar őstörténeti vonatkozásait tekinti át. Munkásságát igyekszünk politikai nézeteinek változásától függetlenül tárgyalni. Életének fordulatai azonban erősen befolyásolták tudományos nézeteit, így néha említenünk kell a Bakayra jellemző erős nemzeti érzés és a tudomány kapcsolódási pontjait is.

Bakay Kornél 1963-ban szerezte egyetemi diplomáját régészet–történelem szakon. Pályája nagyon sikeresen indult. Szakdolgozatát továbbfejlesztve hamarosan egyetemi doktori fokozatot szerzett (dr. univ.) Művét 1965-ben publikálta. Címe: Régészeti tanulmányok a magyar államalapítás kérdéséhez (Bakay Kornél 1965).

Dolgozatában Bakay Kornél összegyűjtötte és feldolgozta a Kárpát-medence 10-11. századi lelőhelyeiről ismert kétélű kardokat. Ezek a fegyverek a honfoglaló magyarok harci technikájának változására utalnak. A nomádok körében általánosan használt könnyű szablya a lovas harcmodorhoz igazodva alakult ki. A kétélű kard ereje azonban akkor mutatkozik meg, ha két kézzel markolják meg. Ez lovaglás közben nehéz lehetett, de őseink megpróbálták. Erre utal, hogy a kardok mellett a sírokban lószerszámok és lócsontok is előfordultak, tehát ezeket a fegyvereket is lovas harcosok használhatták. Bakay Kornél véleménye szerint a kétélű karddal felfegyverzett vitézek a szerveződő magyar állam haderejének katonái voltak. Szegény sorból kerültek ki, de szolgálataikért birtokot kaptak és nemesi rangra emelkedhettek.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az 1960-as években és a 70-es évek elején Bakay Kornél az Ipoly folyó melléki honfoglalás- és államalapítás-kori temetők feltárását vezette. Az ásatásait összefoglaló könyve 1978-ban jelent meg (Bakay Kornél 1978a). Ugyanebben az évben publikált a Magyar História sorozatban egy ismeretterjesztő művet is, melynek címe: A magyar államalapítás (Bakay Kornél 1978b). Ekkor már a kőszegi Városi Múzeumban dolgozott. Előtte öt évig azonban a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságát vezette. Igazgatói teendői mellett részt vett a régészeti topográfia készítésében és a somogyvári apátság területén folytatott ásatásokat. Erre a korszakra 2003-ban így emlékezett vissza:

„hiába volt bennem megalkuvó alkalmazkodási igyekezet, a somogyi kommunista vezetők rövid úton eltávolítottak igazgatói székemből, sőt évekre kitiltottak Somogy megyéből, megakadályozva a somogyvári ásatások folytatását is.” (Bakay Kornél 2004. 216.)

„Kitiltása” egyébként csak három évig tartott. Más visszaemlékezők szerint Bakay Kornél mint a megyei könyvtár és levéltár, valamint a múzeumi igazgatóság közös párttitkára, kicsit túlzásba vitte a megalkuvó alkalmazkodási igyekezetet… (Magyar Kálmán 2008)

Bakay Kornél 1978-ban megjelent művei közül a magyar államalapítással foglalkozó könyve saját régészeti adatain és történelmi teóriáin alapul. Felhasználta benne a kétélű kardok társadalmi hátteréről kidolgozott koncepcióját, a somogyvári ásatásaival párhuzamosan az Árpád-ház leszármazási rendjéről megalkotott nézetét, valamint az Ipoly-menti temetőkben tett megfigyeléseit. A könyv ismeretterjesztő jellegéből következően mesélő stílusú. A kötet végén olvasható bibliográfia lényegében csak a történeti források felé vezeti el az olvasót, feldolgozások nem szerepelnek benne. A témában jártas olvasó könnyen felismeri, hogy a szerző mikor kinek a nézeteit ismerteti. A szakirodalomban járatlanok kedvéért és a kollégák megbecsülése végett azonban ildomos lett volna neveket is írni. Nevén nevezve leginkább két szerző fordul elő a kötetben: először is Marx, aztán pedig „marxista történetírásunk egyik jeles művelője, Molnár Erik”.

Az 1978-ban megjelent másik Bakay-mű címe: Honfoglalás és államalapítás kori temetők az Ipoly mentén. Ez igazi tudományos alkotás, komoly szakirodalmi ismeretekkel és jegyzetekkel. Az egyik lábjegyzet, a régészek körében nevezetes 172-es éppen a tudományosság jegyében támadja meg a mestert, László Gyulát. A lábjegyzetben Bakay Kornél, miközben össze-vissza dicséri mesterét, leírja, hogy László Gyula bizonytalan lelőkörülményű temetőkre alapozta nézetét a honfoglalók nagycsaládi temetkezési rendjéről, ráadásul a rendelkezésre álló régészeti anyagnak mindössze 0,77%-át tanulmányozta. Ezután más szerzőktől vett idézetekkel mószerolja tovább László Gyulát, végül pedig spekulatív kombinációs módszernek nevezi a mestere által képviselt irányzatot (Bakay Kornél 1978a: 166–167.). Ez az idézet különösen szép:

„Annál távolabb leszünk az objektív igazságtól, minél ingatagabb alapra helyezzük következtetéseinket, s minél merészebben kapcsolunk össze lazán vagy éppen sehogy sem összefüggő adatokat. Az erős szubjektivitásnak pedig éppen arra van nagy hajlama, hogy ilyen merész combinatiokat alkosson.” (Szentpétery Imre 1906: 612–613., idézi Bakay Kornél 1978a: 167.)

Ennél pontosabban le sem lehetett volna írni, hogy mi a probléma az 1990-es évektől új útra tévedő Bakay Kornél műveivel!

Hová megy Bakay Kornél?

1994-ben jelent meg a szerző Kik vagyunk? Honnan jöttünk? című könyve. Ez a kötet a Magyar Cserkész folyóiratban publikált Bakay Kornél-írások gyűjteménye. A szerző itt ismerteti először finnugor és magyar őstörténeti nézeteit. Szembehelyezi magát a „marxista tudósokkal” és a „hivatalos magyar történetírással”.

Ez a könyv nem tudományos mű, történeti forrásait itt-ott megnevezi, de hogy állításai honnan származnak, kinek a munkáiból, esetleg saját fejéből, arról nem tudunk meg semmit. Egy tudós leereszkedik hozzánk, és először azt közli velünk, hogy a szkíták nem irániak voltak (meglehet), kultúrájuk azonban feltétlenül a magyarok meg a többi keleti lovasnép rokonaivá teszik őket.

Ez kicsit tág értelmezése a rokonságnak. De akár tovább is tágíthatnánk. Például az ősmagyarok eleinte halászó-vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, később pedig a földművelés lett a legfontosabb, aztán, ugye jött az ipari forradalom is… Végeredményben kulturálisan mindenki lehetne a rokonunk.

Később jönnek a sumér–magyar szóegyezések. Csak egy példa: az aszaur megegyezik a magyar ’huszár’ szóval. Lehet, hogy az aszaur szó egykor tényleg létezett, de ezt Bakay nem adatolja lábjegyzettel. Azt viszont kikéri magának, hogy a nyelvészek a huszárt szerb jövevényszónak tartsák (Bakay Kornél 1994:10–11.).

Bakay idézi (bibliográfiai adatok nélkül) Ammianus Marcellinus ókori történetírót, aki Erdélyt Kaukalandnak nevezi. Az összetett szó első tagját a székelyföldi helynevekkel hozza összefüggésbe, amelyekben a kő hegyet jelent. Ezenkívül Nesztor, az orosz krónikaíró a Kárpátokat Kauka-zusnak nevezi (Bakay szerint így, kötőjellel), ráadásul a Kaukázust is Kaukázusnak hívják. (Bakay Kornél 1994:15.) (Érti valaki ez utóbbi összefüggést?)

A kő mellesleg finnugor eredetű szó a magyarban. Tréfás kedvemben azt is írhatnám, hogy az Ammianus Marcellinusnál szereplő Kaukaland első eleme pedig finn. Lásd kaukaa: ’messziről, távolról’ (Papp István 1993⁴: 243.). Ez teljesen hihető etimológia, mivel a Kárpátok bércei már messziről látszanak. Nagy nyelvész vagyok én is…

Bakay Kornél első nekifutásra rögtön a dilettáns nyelvészet legmélyebb bugyrába ugrott. Azok, akik nem olvasták a Magyar Cserkész című folyóiratot (már megszűnt), ebben a könyvecskében találkozhattak először Bakay Kornél: Hogyan lettünk „finnugorok? című írásával. Később ezzel a címmel könyve jelent meg (Bakay Kornél 2010), még visszatérünk rá.

A továbbiakban sor kerül minden klasszikus őstörténeti témára: hunok-e a magyarok, hunok-e a székelyek, szkíta eredetű-e a hun eredetű székely–magyar rovásírás, kik voltak a kazárok, a kabarok, a szavárd magyarok stb. A folytatólagos események: a menekülés Etelközből, a kalandozások, a vérszerződés, az államalapítás szintén tárgyaltatnak. Mindegyik történet beleilleszkedik egy fantasztikusan dicsőséges, nemes eseménysorozatba, részévé válik annak a mítosznak, hogy magyarok voltak, vannak és lesznek mindörökké.

A tudomány és a nemzeti hevület

A Bakay Kornél által felvetett problémák jó része tudományosan megoldatlan. Források hiányában lehet, hogy az is marad. Ez azonban nem mentség arra, amit Bakay tesz: arra, hogy bizonyíthatatlan koncepciók terjesztésével hergeli magyarságtudatunkat, és hamis álmokba ringat minket. Teszi mindezt a következőkért:

„Azért, mert nyíltan vállaltam és vállalom a fajtám szeretetét. Azért, mert nem lelem örömömet olyan ún. adatok gyűjtögetésében, amelyek ránk nézve rágalmazóan negatívak vagy alap nélkül sértőek.” (Bakay Kornél 2004: 15.)

E mondatokból kitűnik, hogyan szelektálja Bakay a forrásait. A szövegből az is kiolvasható, hogy Bakay szerint vannak olyan kutatók, akik örömüket lelik a magyarság sértegetésében. (Szerintünk ilyen tudósok nincsenek.) Mindezen gondolatait Bakay az után írja le, hogy előtte Hóman Bálintot idézi, így:

„A laikus nem a tudományos módszer eszközeit használja és nem a tudományos igazságkeresés szempontjait tartja szeme előtt. Ítéletében a tudománytól távol álló szempontok, politikai pártállás, felekezetiség, kozmopolitizmus, internacionalizmus, rosszul értelmezett hazafiság, hírlapi olvasmányok és más egyéb tényezők befolyásolják, s mindezeken felül a már említett a priori ítéletek.” (Hóman Bálint 2002: 350., idézi Bakay Kornél 2004: 15.)

Hóman Bálint definíciója a laikusról teljes mértékben Bakay Kornélra illik. Bakay azonban azért idézi, hogy bizonyítsa, ő nem laikus, hanem olyan tudós, aki fellép a dogmák ellen.

Nem vonjuk kétségbe, hogy Bakay komoly tudományos gyűjtőmunkát végzett, ezt mindjárt tárgyalandó könyvei is bizonyítják. Csak éppen „nem a tudományos igazságkeresés szempontjait tartja szem előtt” (Hóman B.), mivel a tudományos nézeteit felülírja fajtájának szeretete. Tévesen felfogott magyarsága miatt adatgyűjtése szelektív és „ítéletében a tudománytól távol álló szempontok … befolyásolják” (Hóman B.).

Őskáosz vagy őstörténet?

A szerző elfogultságából adódó problémák tudományos műveinek szinte minden mondatában megjelennek. Hiába áll hatalmas anyaggyűjtés az 1997‒2005 között megjelent három kötet mögött (Őstörténetünk legkorábbi szakaszai régészeti forrásai I-III., készült a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyeteme számára), a tudományos eredmény csak maga az anyaggyűjtés. Bakay Kornél téves adatokból indítja gondolatmenetét, ráadásul nem is bizonyítja állításait. Az „egyetemi tankönyv gyanánt” készült könyvsorozata I. kötetében a sumérokkal kezdi a magyar őstörténetet: Götz Lászlóra hivatkozva azt írja, hogy a Mezopotámiától északra fekvő terület neve i. e. 2700 táján szubar-ki, azaz ’szubar föld’ volt. Ezután ezt az alakot Bakay Szubartura módosítja, majd összekapcsolja a szubar-szabír-szavárd népnévvel, ami szerinte egy és ugyanaz. Márpedig a magyarok régi neve a szavárd, illetve a szabír volt. Ezzel máris kész a sumér‒magyar rokonság (Bakay Kornél 1997: 43.).

Bakay nem bizonyítja, hogy ezek a népnevek közös etimológiájúak lennének, sőt egyáltalán semmit sem ír e népnevek etimológiai kutatásáról. Továbbá nem ír arról sem, hogy a népnevek története általában nem egyezik a népek történetével, az idők folyamán a népek elnevezése változhatott, és mellesleg elhallgatja, hogy a szabírok és a magyarok keleten maradt szavárd nevű néptöredéke nem egy időben, és nem ugyanazon a területen élt. Ezért nem is törekszik arra, hogy a szabírok és a szavárd magyarok azonosságát bizonyítsa. Egyszerűen a szavak látszólagos hasonlóságából indul ki. Azt már korábbi könyvecskéjéből is láttuk, hogy Bakay a nyelvészethez nem ért. Csodálatra méltó bátorság, hogy a nyelvészkedést tudományosnak szánt műveiben is folytatta.

A régészeti leleteket ismertetve Bakay Kornél hatalmas területeket és korszakokat fog át. Ezek a fejezetek hasznos információkat tartalmaznak. Meglepő azonban, hogy a különböző korok és területek régészeti kultúrái között a szerző nem régészeti módszerekkel: a tárgytípusok vagy a temetkezési rítus összehasonlító elemzésével teremt kapcsolatot, hanem ugyanúgy, mint bevezetőjében, változatlanul nyelvészeti érvekkel kísérletezik: 19. századi magyar kutatókat idéz arról, hogy a szkíták nyelve a sumérból ered (80.). A régészek manapság ezt hívják kevert érvelésnek, és minden kutatót óvnak tőle. Bakay Kornél azonban szívesen alkalmazza. Ugyanígy szívesen alkalmaz embertani érveket is a régészeti kultúrák közti kapcsolatok bizonyítására. Az ázsiai lelőhelyekről előkerült europid vonású emberek különösen érdeklik. Az egyetemi tankönyv gyanánt írt könyveiből azonban nem derül ki, miért jó az nekünk, ha a hunok vagy a szogdok europidok voltak.

Bakay Kornél művének II. kötetében először az ősmagyarok és a Kaukázus kapcsolatával foglalkozik, majd visszatér a szavárd‒szabír kérdésre. Jelen írásunkban hely hiányában nem tudunk végigmenni a szerző háromkötetes őstörténeti művén, hiszen szeretnénk a finnugor nyelvrokonságról kapcsolatos nézeteiről is megemlékezni. Így hát csak jelezzük, hogy amíg az I. kötet túlnyomórészt a régészeti kultúrákat tekintette át, a II. kötettől kezdve előtérbe kerülnek a történeti források, márpedig a sorozat címe nem ezt ígérte. Ezt az aránytévesztést egy szerkesztő segítségével ki lehetett volna küszöbölni, miként ki lehetett volna javítani a rengeteg helyesírási hibát, a keleti geográfusok és történetírók nevének egyedi átírását is. A szerkesztő segített volna az orosz nevek magyar írásmódjában is.

Bakay Kornél koncepciója úgy összegezhető, hogy a magyarság őstörténete a sumérokon, szkítákon, hunokon át követhető a Kárpát-medencéig. Az ősmagyarok a Kaszpi-tó előterében éltek, ott formálódtak néppé, s csak az arab hódítás elől kitérve költöztek északra, a Volga és a Káma találkozásának vidékére, a mai Tatarsztan és Baskortosztan területére. Ez az elmélet mostanában Erdélyi Istvánnál is felbukkant. Az oroszországi régészek velük ellentétben a baskíriai és tatárföldi régészeti kultúrák nyugat-szibériai eredetéről szoktak értekezni.

Mint látható, Bakay Kornél a tudományosnak szánt műveiben próbál a tudományos normákhoz igazodni, következtetéseiben azonban elragadja a nemzeti hév. A gyanútlan olvasó a sok információtól elkábulva könnyen bedől a megalapozatlan állításoknak, s azt hiszi, hogy tényleg tudományt olvas.

Hogyan lett Bakay Kornél finnugor?

2010-ben jelent meg a Hogyan lettünk finnugorok? című kiadvány, a Magyarságtudományi füzetek első darabja. Címlapja szerint Bakay Kornél írta, de szerepel benne Botos László és Marácz László írása is. A füzet II. fejezete (17‒70.) szintén a Hogyan lettünk finnugorok? címet viseli. E fejezetben Bakay Kornél kutatástörténeti áttekintést végez. Megállapítja azt, amit minden finnugrista tud, tudniillik, hogy a tudós ősök minimális nyelvi adatból állapították meg a finnugor nyelvrokonságot. Ebből azonban nem az következik, amit a szerző állít, hogy a finnugor nyelvrokonság első kutatói tévedtek. Hiszen az első megfigyelések után eltelt több mint két évszázadban a tudós utódok számtalan újabb adattal igazolták az ősök zseniális megsejtését. A korai művek kezdetlegességéből egyáltalán nem következik, hogy a finnugor nyelvrokonságról szóló állítás nem igaz.

A továbbiakban Bakay a Vámbéry Ármin által kijelölt csapáson halad tovább: a szabadságharc elvesztése után az idegen eredetű tudósok erőltették szegény magyarokra finnugor rokonságot. Vámbéry ezt írta:

Ha a nem magyar tudósok, mint Schlözer, Zeuss, Büdinger, Roessler stb. e kérdéssel azon tisztán tudományos tárgyilagossággal foglalkoztak volna, melyet tőlük, mint külföldiektől várni lehetett, és ha a magyar nép elleni, csak alig palástolható gyűlölet nem tűnnék ki mindenütt, egyébként érdemes munkáikból, akkor az olvasó a magyarok finn-ugor eredetének általok vélelmezett tanát szigorúan tudományos meggyőződés eredményeképen elfogadhatta volna. (Vámbéry Ármin 1882: V.)

Mit is írt Homan Bálint a laikusról? „Ítéletében a tudománytól távol álló szempontok, politikai pártállás, felekezetiség, kozmopolitizmus, internacionalizmus, rosszul értelmezett hazafiság, hírlapi olvasmányok és más egyéb tényezők befolyásolják…” Ez Vámbéry fenti mondatára is igaz.

A jól ismert és sohasem bizonyított vádak ‒ Hunfalvy Habsburg-ügynök volt, Trefort Ágoston parancsba adta a finnugor rokonságot ‒ Bakay Kornélnál is megjelennek. Megjegyezzük, ha ezek a vádak igazak lennének, akkor sem cáfolnának semmilyen nyelvészeti állítást, így azt sem, hogy a finnugor nyelvek közös eredetűek.

Ebből a fejezetből semmi újat nem tudtunk meg. Hacsak azt nem vesszük, hogy Bakay nyelvészeti ismeretei továbbra is hiányosak. Idézi Klima Lászlónak egy tanulmányát arról, hogy hány finnugor eredetű szó van a magyar nyelvben, s az általa közölt számokat keveselli. Nem idézi viszont pl. Mártonfi Attila tanulmányát arról, hogy ezek a finnugor eredetű tövek és továbbképzett alakjaik ma is túlsúlyban vannak nyelvünkben. Akármit is ír Bakay Kornél, szövegének több mint 50%-át finnugor eredetű szavak alkotják. (Mártonfi Attila 2003)

A Bakay Kornél által írt következő fejezet a Finnugor gyökereink? cím alatt olvasható. E fejezetből végre megtudjuk, mi az igazság:

Azon tényt azonban, hogy ti. az ún. magyar‒finn típusú nyelvek nyelvtanilag is és csekély szókészleti egyezés révén is közel állanak a magyarhoz, nem lehet kétségbe vonni.

Hogy ki írta a fenti mondatot? Bakay Kornél! (2010: 76.) Akkor min vitatkozunk? „Mi hát a valós magyarázat?”

Nyilvánvalóan az, hogy ezredévekkel, vagy az obi-ugorok esetében cca. másfél ezer évvel ezelőtt a nagy lélekszámú magyarság szállásterületének közelében laktak ezek a kis, nyelvileg és gazdaságilag is fejletlen népcsoportok, akik a kereskedelmi és egyéb kapcsolatok folytán átvették a magyar nyelv szerkezetét és bizonyos mennyiségű alapszavát. (Bakay Kornél 2010: 76.)

Bakay Kornél tehát a finnugor nyelvek kapcsolatát nem tagadja, csupán kialakulását képzeli másként. Először volt a magyar nyelv… Amit aztán a bumburnyák finnugorok úgy-ahogy megtanultak.

A kötet következő fejezete (Őstörténetünk és nyelvünk erőszakos finnesítése ellen, 79‒92.) Marácz László és Bakay Kornél azon írásait tartalmazza, melyekben Rédei Károllyal vitatkoznak.

Mit tanul a magyar?

Bakay Kornél őstörténeti gondolatai beleillenek a gondolatkísérlet kategóriájába. Serdületlen gyermekekre azonban káros hatást gyakorolhatnak. A történelemtanárok körében nagy felzúdulást keltett a szerzőtársakkal együtt elkövetett alternatív tankönyvsorozata. A Történelemtanárok Egyletének szerveréről letölthető Nagy László több mint 20 oldalas bírálata Bakay Kornélék áltankönyveiről.

A bíráló utal arra, hogy Bakay Kornél kőszegi múzeumigazgatóként Szálasi Ferencet rehabilitáló kiállítást szervezett, és az 5. osztályosoknak szánt tankönyv is a nyilas emigráció „történészeinek” sumér‒szkíta‒pártus‒magyar leszármazási vonalát hirdeti. A bírálat egyébként pár mondatban érinti az általunk itt részletesebben tárgyalt Bakay-féle őstörténeti műveket is.

Magyarnak lenni büszke gyönyörűség

Bakay Kornél munkásságában a publicisztika külön vonulatot képez. A Magyarnak lenni büszke gyönyörűség című gyűjteményes kötetéből megtudhatjuk, hogy a szerző milyen nagy tisztelője László Gyulának. Emléktáblájának avatásán is ő mondott beszédet…

A kötet írásai főleg a magyarság őstörténetével és államalapításával foglalkoznak. A publicisztikai jellegből következően ezekben előfordulnak merészebb állítások is, például, hogy „az agglutináló magyar ősnyelv hordozói a DNS-jellemzők alapján … a Kárpát-medence őslakóinak is tekinthetők… … nyelvi és genetikai rokonságban állottak a közép- és belső-ázsiai szkíta-hun népcsoportokkal”  (Bakay Kornél 2004: 29.). Kérdésünk csupán annyi, hogy a DNS-nek vajon melyik szekvenciája árulkodik az agglutináló magyar ősnyelvről?

A magyarok és a szkíta-hunok (ha ugyan ilyen emberek voltak) közötti nyelvi rokonság feltételezése teljességgel alaptalan. A magyar‒szkíta-hun nyelvrokonságot, ha eddig nem bizonyították be a nyelvészek, már ezután sem fogják. Egyelőre a genetikai kapcsolat feltételezése is nagy merészség, mivel minimális kutatásokon alapul, de az még bejöhet.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2013. március 15-én Bakay Kornélt a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Az ugyanekkor Táncsics-díjjal kitüntetett Szaniszló Ferenctől a miniszter később visszakérte a kitüntetést. Meggyőződésünk, hogy ezt Bakay Kornél esetében is meg kellene tennie.

(A szerk.)

Ebben a kötetben jegyzetek nélkül ismétlődnek meg Bakay Kornél „egyetemi” tankönyvének őstörténeti állításai. Persze már tudjuk, hogy jegyzetek a tankönyv gyanánt készült műben is csupán a történeti, régészeti forrásoknál szerepelnek. Maguk az állítások bizonyítatlanok.

A publicisztika kisebb részét közéleti aktualitások ihlették. Például a Petőfiről és a „Trianoni gyászunkról” írottakat. A Színház a nemzet ellen című írás egy nemzetáruló színházi rendezésről szól. Bakay Kornél 2003 januárjában a Nemzeti Színházban járt. Az új épület tetszett neki, de a színdarab! A jelmezek és a díszletek megdöbbentőek, a főszereplő alakítása a magyar színházművészet mélypontja, az „első magyar drámai remekművet”, Katona József Bánk bánját a rendező „idétlen” módon aktualizálta. Összefoglalva: Vidnyánszky Attila rendezése múltunk megcsúfolása és a magyarság meggyalázása. Sajnálatos csalódás. A magyar tudomány nevében reméljük, hogy a közeljövőben Bakay Kornél több időt fog tölteni a Nemzeti Színházban, és most már kevesebbet foglalkozik a magyar őstörténettel.

Felhasznált irodalom

Bakay Kornél 1965: Régészeti tanulmányok a magyar államalapítás kérdéseihez. Dunántúli dolgozatok 1. Pécs

Bakay Kornél 1978a: Honfoglalás és államalapítás kori temetők az Ipoly mentén. Studia Comitatensia 6. Szentendre

Bakay Kornél 1978b: A magyar államalapítás. Budapest

Bakay Kornél 1994: Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Szombathely

Bakay Kornél 1997: Őstörténetünk régészeti forrásai I. Miskolc

Bakay Kornél 2004: Magyarnak lenni büszke gyönyörűség! Pomáz

Bakay Kornél 2010: Hogyan lettünk finnugorok? Magyarságtudományi füzetek. Enciklopédia I. Budapest

Hóman Bálint 2002: A történelem útja. Budapest

Magyar Kálmán 2008: Hozzászólás dr. Bakay Kornél: Szent László király oltalmazza Somogyvárt! (Somogyfajsz, 2003. május 28.) című írásához. Tudós Virtus 2008. 01. 03. (Már megszűnt honlap az interneten, a hozzászólás letöltve valamikor 2009-ben.)

Mártonfi Attila 2003: Próbák és példák a Magyar értelmező kéziszótár (2. kiadás, 2003) rejtett információinak feltárására. In: Alexin Z., Csendes D. (szerk.) I. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai. (MSZNY 2003.) Szeged. 8‒15.

Papp István 1993⁴: Finn–magyar kéziszótár. Budapest

Szentpétery Imre 1906: A történettudomány objectivitásának kritikája. Századok

Vámbéry Ármin 1882: A magyarok eredete. Ethnológiai tanulmány. Budapest

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése