Orsolya nevű olvasónk olyan fogas kérdést tett fel, hogy az már szinte harap:

Miért van az, hogy az országnév és a hozzá kapcsolódó nép neve eltér, ám mind a nép, mind az ország neve japán (ill. Japán)?

Orsolya úgy érti, hogy általában eltérnek az országnevek és a velük kapcsolatos melléknevek (amelyeket például az ottani lakosokra is alkalmazhatjuk, de persze tárgyakra is), a Japán (országnév) és japán (melléknév) az egyetlen kivétel. Miért?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Semmi jót nem ígérhetek, mert végső soron erre nincs válasz, csak egy érdekes történet van, aminek ez a vége. Mielőtt a magyar japán (Japán) szóba belemennék, tisztázzuk a szó eredetét. A japánok a saját országukat Nippon(-koku)-nak, vagy kevésbé hivatalos regiszterben Nihon(-koku)-nak nevezik. Ebben a névben a nippon (vagy nihon) szó szerint azt jelenti, hogy ’a Nap eredete’, vagyis ’Kelet’, a -koku összetételi tag pedig azt, hogy ’ország, állam’. De a japán szó nem ebből származik, hanem végső soron Japán kínai elnevezéséből. Ezt kínai betűkkel ugyanúgy írják, mint a japán nippon/nihon szót, és a jelentése is ugyanaz, de másképpen ejtik: a standard, ún. pinyin átírásban rìběn. Ezt a kínai szót vette át a maláj nyelv, valamelyik dél-kelet-kínai nyelvváltozatból, dzsepang formában. A régi kereskedelmi útvonalakon, portugál közvetítéssel juthatott el a szó Európába, valamikor a 16. században (a portugálban nincs dzs hang, ezért zs- kezdőhanggal, amit j-vel írnak). A szó kezdetén a [j] hang (például a németben, ami a magyar szó közvetlen forrása lehetett) valószínűleg „betűejtés”, a helyesírás szerinti kiejtés következménye, vagy (ami majdnem ugyanazt jelenti), egyfajta „latinosítás”, hiszen az köztudott volt, hogy az újlatin nyelvek szó eleji zs-, dzs- stb. hangja leggyakrabban latin [j] szókezdő hangból ered.

Japán nők Japánban, jappányban
(Forrás: Wikimedia Commons / Toyohara Chikanobu (1838–1912))

Nos a magyarba is ebben az időszakban kerülhetett be a szó, először köznévként (japán, jappány ’kimonó’, illetve japán, japon ’japán ember’). Az ország neveként a 18. században már valószínűleg a Japónia és a Japánia volt a legelterjedtebb. Lehetett tehát egy „boldog” korszak a magyar nyelvben, amikor az ország neve és a neki megfelelő melléknév harmóniában voltak: Japánia ∼ japán és (vagy) Japónia ∼ japon. (Ezek jól illeszkednek más országneveknél használatos mintákhoz, ld. külön táblázatban.) De egyáltalán nem biztos, hogy valóban lett volna egy olyan időszak, amikor valóban csak ezeket az alakokat használták.

A 18. és főleg a 19. században azonban egyre gyakrabban használták a Japán szót az ország neveként (néha a Japánország vagy a Japán országa szerkezetekben). Ezt én idegen, leginkább német hatásnak tulajdonítom, hiszen azokban a nyelvekben, amelyekkel a magyar a legtöbbet érintkezett (és ez kétségkívül főleg a német), nincs -ia (-ie) Japán nevének végén. Úgy veszem észre, hogy a 19. század első felére teljes volt a sokféleség: az ország neve még Japánia és már Japán alakban is használatos volt, a melléknév pedig létezett japán és japáni alakban is (utóbbit persze a Japánból alkották meg). A 19. század második felétől a Japánia országnév, úgy látszik, eltűnt, csak a Japán maradt. A melléknév azonban továbbra is kétféle volt: japán és japáni. Az utóbbi csak a 20. század elején tűnt el. (Adynál, Kosztolányinál még megtaláljuk, de ezek irodalmi szövegek; lehet, hogy akkor már régies volt.)

Mármost a Nagy Japán Rejtély a következő: Az még érthető, hogy idegen, főleg német hatásra a Japániát felváltotta a Japán, és megjelent az ebből alkotott japáni melléknév. De az már nem érthető, hogy ezután miért maradt meg a Japánia országnévhez illő japán melléknév, miért nem tűnt el, miért nem adta át a helyét a japáni-nak? A Japán ∼ japáni megfelelésnek is rengeteg párhuzama van más országnevek esetében (Ciprus ∼ ciprusi, Egyiptom ∼ egyiptomi, Izland ∼ izlandi stb.). Akkor miért alakult mégis másképpen a történet?

Japán a rendkívüli ország
(Forrás: Wikimedia Commons / SeaWiFS Project, NASA/Goddard Space Flight Center, and ORBIMAGE)

Innentől spekuláció következik, hiszen azért rejtély a rejtély, mert nem tudjuk a választ. Az én egyik gyanúm az, hogy a Japán ∼ japáni-féle párokból sok van ugyan, de általában távoli országok esetében (talán Ciprus a legközelebbi). Persze Japán is nagyon messze van, de valószínű, hogy minél távolabbi egy ország, annál ritkábban használatos a neve. Tehát elképzelhető, hogy a közelebbi, ismertebb országok esetében a Szlovákia ∼ szlovák, Románia ∼ román sokkal gyakoribb mintázat, mint a Laosz ∼ laoszi-féle párok. Ez gyengíthette a Japán ∼ japáni pár fennmaradását. Egy másik tényező az lehetett, hogy a japáni újabb keletű melléknév volt, mint a japán (az országnév Japán alakban való rögzülése után keletkezett), és lehet, hogy a beszélők érezték az újító jellegét.

De a legfontosabbnak azt tartom, hogy a japán-hoz hasonló melléknevek között, az országokkal, népekkel kapcsolatosak között is az -án végződés nagyon gyakori, szinte önálló képzőnek minősül. Ez azért van, mert a latin -an- képzőt gyakran használták népnevek és más embercsoportok, például felekezetek nevének megalkotásában: albán, anglikán, germán, gregorián, humán, indián, litván, mediterrán, mohamedán, puritán, román – ezek mind latinos képzések, bár a legtöbb nem a latinból, hanem más európai nyelvekből került a magyarba. És sok más olyan melléknév van, amelyek népekre vagy embercsoportokra utalnak, és -án-ra végződnek, bár a végződésük nem a latin -an- képző folytatása, pl. alán, dán, habán, oszmán. Arra gyanakszom, hogy a japán melléknév ebbe a sorba illeszkedett a magyar beszélők nyelvérzéke szerint, és ezeknek a hatására maradt fenn.

„Szabályosak”	„Kivételesek”	Csak -i toldalékkal
Abházia ∼ abház, Albánia ∼ albán, Ausztrália ∼ ausztrál, Bulgária ∼ bulgár, Dánia ∼ dán, Etiópia ∼ etióp, Grúzia ∼ grúz, Hollandia ∼ holland, Indonézia ∼ indonéz, Jordánia ∼ jordán, Litvánia ∼ Litván, Macedónia ∼ macedón, Norvégia ∼ norvég, Oszétia ∼ oszét, Portugália ∼ portugál, Románia ∼ román, Szerbia ∼ szerb, Szíria ∼ szír, Szlovákia ∼ szlovák, Szlovénia ∼ szlovén, Tanzánia ∼ tanzán (?), Tunézia ∼ tunéz (?) A melléknév „rövid mgh + msh” végű: Arábia ∼ arab, Mongólia ∼ mongol, Brazília ∼ brazil Az országnév nem -ia végű, pedig a melléknév alakja szerint az is lehetne: Argentína ∼ argentín, Ukrajna ∼ ukrán	Perzsia ∼ perzsa, Ausztria ∼ osztrák, Bosznia ∼ bosnyák, Malajzia ∼ maláj, Anglia ∼ angol	Algéria ∼ algériai, Bolívia ∼ bolíviai, Gambia ∼ gambiai, India ∼ indiai (az ind mást jelent), Kolumbia ∼ kolumbiai, Libéria ∼ libériai, Líbia ∼ líbiai, Mauritánia ∼ mauritániai, Namíbia ∼ namíbiai, Nigéria ∼ nigériai, Szomália ∼ szomáliai, Zambia ∼ zambiai