Ismétlés – latinul reduplicatio [reduplikáció] – szinte minden nyelvben előfordul. A magyarban jellemzően erősít, kb. ’nagyon’ jelentésben: lassan-lassan odaérünk, mozgás, mozgás!, vagy pedig ismétlődést fejez ki: meg-megállt, le-lepottyant. A többes szám jele is lehet, például az ausztráliai virájgyúráj nyelven: wagga ’varjú’, wagga wagga ’varjúk’ (ez utóbbi egyúttal egy ausztráliai város neve is). Formai szempontból ezekben az esetekben teljesen konkrét a reduplikáció: a teljes szóalak változatlanul ismétlődik. A jelentés azonban néha konkrét: meg-megáll, wagga wagga, máskor viszont elvontabb. A maláj orang szó jelentése ’ember’, az orang-orang-é viszont nem ’két (vagy több) ember’, hanem (az emberhez hasonlító) ’madárijesztő’.

Részleges ismétlés

Az ismétlés sokszor a szó alakjának módosításával jár együtt: pl. fireg-forog. Itt a fireg-nek nincs jelentése, az csak a forog megváltoztatott ismétlése.

A görögben és a latinban többek közt a befejezett igealakok töve ismétlődik. Ez az ismétlődés azonban nem a teljes tövet érinti. Lássunk először néhány latin példát. (A c betű hangértéke [k], az s [sz], a többi betű a szokásos hangértékben szerepel. Mint említettük, a görög – és ugyanígy a latin – igékre egyes szám első személyű alakjukkal hivatkozunk.)

	jelen	befejezett jelen
1	curro	cucurri	’fut’
2	mordeo	momordi	’harap’
3	spondeo	spopondi	’esküszik’

A ’futok’ tehát curro, az ’elfutottam’ pedig cucurri, a ’harapok’ mordeo, a ’megharaptam’ pedig momordi. A befejezett alakokban mintha dadogna a beszélő, a szó eleji mássalhangzót és az azt követő magánhangzót kétszer ejti.

A spondeo példája pedig azt villantja fel, hogy ha mássalhangzó-kapcsolat van a tő elején, az ismétlés egészen bonyolulttá válhat, erre alább még kitérünk.

Még részlegesebb ismétlés

A latinban csak néhány igének van reduplikációval képzett befejezett töve, a görögben viszont ez általánosan jellemző. Lássunk tehát görög példákat. (Az átíráshoz magyarázatot sorozatunk egy korábbi részében adtunk. Nem fogunk itt szólni sem az ún. attikai, sem a duratív (nem pillanatnyi) alakokban megjelenő reduplikációról.)

	jelen	befejezett jelen	befejezett múlt
4	λύω [lüó]	λέλυκα [lelüka]	ἐλελύκειν [elelükén]	’old’
5	παιδεύω [pajdewó]	πεπαίδευκα [pepajdewka]	ἐπεπαιδεύκειν [epepajdewkén]	’nevel’

A latinban az első mássalhangzó és az azt követő magánhangzó is ismétlődött, itt viszont csak a mássalhangzó, a magánhangzó nem, ahelyett mindig ε-t találunk (λύω [lüó] ’oldok’ → λέλυκα [lelüka] ’megoldottam’, nem *λύλυκα [lülüka]). A másolás tehát a tőnek egészen kis részét érinti, egészen pontosan egy mássalhangzót. Aki olvasott a tulajdonságok nélküli magánhangzóról, esetleg emlékszik, hogy az is ε-ként jelenik meg, amikor nincs utána magánhangzó, amit megnyújthatna. A befejezett múltban a reduplikált tő előtt a múlt idő jeleként az augmentum is megjelenik (ἐλελύκειν [elelükén] ’megoldottam volt’). A következő igék megerősítik a feltevésünket, hogy a reduplikáció is a tulajdonságok nélküli magánhangzót tartalmazza.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

	jelen	befejezett jelen	befejezett múlt
6	ἄγω [agó]	ἦχα [ēkha]	ἤχη [ēkhē]	’vezet’
7	ἐθέλω [etheló]	ἠθέληκα [ēthelēka]	ἠθελήκειν [ēthelēkén]	’akar’
8	ὀφείλω [ophéló]	ὠφείληκα [óphélēka]	ὠφειλήκειν [óphélēkén]	’tartozik’

A magánhangzóval kezdődő igék esetén a befejezett igető megegyezik az augmentált tővel, ami ugye a tulajdonságok nélküli magánhangzó. De hová tűnt a reduplikáció elejére várt mássalhangzó?

Vannak nyelvészek, akik szeretnék megmutatni, hogy a nyelvek nagyon hasonlítanak egymásra. Mivel olyan nyelv van, amelyikben magánhangzóval nem kezdődhetnek szavak, csak mássalhangzóval, olyan viszont alig (ha egyáltalán), amelyikben mássalhangzóval nem kezdődhetnek, feltételezik, hogy minden nyelvben, minden szó mássalhangzóval kezdődik. Amikor nem ezt tapasztaljuk, akkor egy kiejtetlen, nulla alakú mássalhangzó van ott. Felmerülhet, hogy ez ellentmond annak a korábbi megállapításunknak, hogy a görögben még a [h]-val kezdődő szavak is magánhangzó-kezdetűként viselkednek. Az ellentmondás csak látszólagos: az érintett görög szavak [h]-ja az őt követő magánhangzó része, előtte pedig egy kiejtetlen mássalhangzó áll.

Még mielőtt elfogadnánk, hogy itt nem reduplikáció van, hanem augmentum, tegyük fel, hogy a tő elején egy nulla alakú mássalhangzó van, és ez másolódik szintén nulla alakban: ∅αγ- → ∅V-∅αχ- → V-αχ- → ᾱχ- → ἠχ-. Vagyis itt ugyanúgy reduplikációt találunk, mint eddig, de a szó eleji mássalhangzó hiányában ebből csak a tulajdonságok nélküli magánhangzó jelenik meg, így a reduplikáció megvalósulása itt egybeesik az augmentummal. A magánhangzóval kezdődő tövek befejezett múlt idejű alakja ezután nem tud különbözni a befejezett jelen idejű tövüktől, ugyanis a reduplikációtól megnyúlt magánhangzót az augmentum nem tudja tovább nyújtani. (A továbbiakban a befejezett múlt idejű alakot már nem adjuk meg.)

Még bonyolultabb esetek

A reduplikáció szempontjából a szóeleji mássalhangzó-kapcsolatokat két csoportra oszthatjuk. Az első csoportba a zöngétlen zárhang ([p p^h t t^h k k^h]) + folyékony hang ([l r m n]), valamint a zöngés zárhang ([b d g]) + [r l] kapcsolatok tartoznak. Ezekre adunk néhány példát.

	jelen	befejezett jelen
9	πνέω [pneó]	πέπνευκα [pepnewka]	’lehel’
10	χράω [khraó]	κέχρηκα [kekhrēka]	’jósol’
11	βλάπτω [blaptó]	βέβλαφα [beblapha]	’károsít’
12	γράφω [graphó]	γέγραφα [gegrapha]	’ír’

Láthatjuk, hogy az első csoportba tartozó töveknél a két tőkezdő mássalhangzóból csak az első ismétlődik, a második nem. A reduplikáció tehát egy mássalhangzót másol, és egy tulajdonságok nélküli magánhangzót tesz utána. Azt is észrevehetjük, hogy a hehezett tőkezdő mássalhangzó helyett hehezetlen párja jelenik meg (ennek okát egy későbbi cikkben fogjuk felderíteni – maradjanak velünk).

A másik csoportba tartozik az összes, nem az első csoportba tartozó mássalhangzó-kapcsolat. Ezekre is adunk példákat.

	jelen	befejezett jelen
13	σπείρω [szpéró]	ἔσπαρκα [eszparka]	’magot vet’
14	ψεύδω [pszewdó]	ἔψευσμαι [epszewszmai]	’becsap’
15	γνωρίζω [gnóriszdó]	ἐγνώρικα [egnórika]	’ismertet’

Azt figyelhetjük meg, hogy a magánhangóval kezdődő szavakhoz (6–8) hasonlóan a szókezdő mássalhangzó itt sem másolódik. Emiatt sok nyelvtaníró azt tanítja, hogy a befejezett igetövet néha reduplikációval (4–5, 9–12), máskor viszont augmentummal (6–8, 13–15) képezzük. Azonban a magánhangzóval kezdődő tövek esetében beláttuk, hogy reduplikációval is magyarázhatók az adatok. Ez azért előnyös, mert így „butább” – úgy is mondhatjuk, egyszerűbb – lehet a nyelvtanunk, nem kell eldöntenie, hogy vajon augmentum vagy reduplikáció képezze-e a befejezett igealak tövét. Jó volna valahogy a második csoportba tartozó mássalhangzó-kapcsolatokról belátni, hogy különböznek az első csoportbeliektől, ráadásul úgy, hogy ebből következzen, hogy itt sem másolódik a reduplikációban a mássalhangzó.

A szótag a megoldás?

Az iskolában a magyar szótagról azt tanultuk, hogy az elején egy mássalhangzó lehet, ezt egy magánhangzó követi, majd jöhet még egy vagy több mássalhangzó. Nem teljesen világos, hogy ha ez így van, akkor hogyan szótagolódhat a tréfa: a -fa megfelel az imént említett feltételeknek, de a tré- nem, csak a -ré-. Mondhatjuk persze, hogy a tréfa épp azt bizonyítja, hogy a szótag elején több mássalhangzó is lehet, de zavaró, hogy szó belsejében ez mégsincs így. Pl. a satrafa első szótagja csak hosszú (tá) lehet, vagyis sat-, hiszen ha sa-tra-fa lenne a szótagolása, akkor rövid (ti) lenne az első szótag. Nézzük csak meg egy hevenyészett hexameterbe foglalva: Xanthippé egy satrafa, nem más – mondta a vándor, vagyis: (tá-tá)-(tá tá) (tá-ti-ti) (tá tá) (tá-ti ti) (tá-tá).

A magyarban korábban nem voltak szó elején mássalhangzó-kapcsolatok. Azonban a más nyelvekből átvett szavakban az ilyenek feloldására két stratégia létezett. A zárhang+[r l] kapcsolattal kezdődő szavaknál a két mássalhangzó közé került egy magánhangzó: brat > barát, claustrum > kolostor; az [s]+mássalhangzó kezdetű szavaknál azonban a kapcsolat elé: skola > oskola/iskola. Később eltűntek a magánhangzó-betoldó szabályok és megjelentek a szó eleji mássalhangó-kapcsolatok: tréfa, sperma (a görög σπερ- [szper-] ’magot vet’ tőből).

Olyan nyelvekben, amelyekben lehet egy szótag elején is mássalhangzó-kapcsolat, azt tapasztaljuk, hogy ezek a kapcsolatok nem mindig egyformán viselkednek. Például a spanyolban ugyan kezdődhetnek mássalhangzó-kapcsolattal szavak (Granada, trabajo ’munka’), a más nyelvekből átvett [sz]+mássalhangzó kezdetű szavak elején mégis megjelenik egy [e]: görög sperma > spanyol esperma ’sperma’. Az olaszban ugyan nem jelenik meg ez az [e], viszont a hímnemű névelő lo az ilyen szavak előtt, nem pedig il, mint rendesen: lo sperma, de il servizio ’a szolgálat’, il pranzo ’az ebéd’.

A sokoldalú Woody Allen a Minden, amit tudni akarsz a szexről, de sosem merted megkérdezni (1972) című filmjében többek között egy spermát is alakít.

Ezeket a jelenségeket lehet úgy magyarázni, hogy egy szóeleji, mássalhangzót megelőző [sz]/[s] nem egy szótag elején, hanem egy előző szótag végén van, ezzel szemben a [gr tr pr] kapcsolatok mindkét tagja szótag eleji. A spanyolban nem kezdődhet szó szótagvégi mássalhangzóval – ezért megjelenik előtte egy [e] –, az olaszban igen, de ott a névelő vált emiatt alakot – il helyett lo lesz: így a szótagolás lo s-per-ma, azaz a szó- és a szótaghatár nem esik egybe. Ráadásul a korábban emlegetett, minden nyelvet nagyon hasonlónak gondoló nyelvészek szerint a [sz]/[s]+mássalhangzó kapcsolat soha, semmilyen nyelvben nem tartozhat egyetlen szótaghoz.

A reduplikáció mint lakmuszpapír

Aki jól figyelt, sejtheti, hogy a görög reduplikáció látszólagos kétféleségét is így fogjuk magyarázni. A következő listában felsorolunk néhány korábban említett görög igét. A tövük első szótagját zárójellel határoljuk, az első szótag első mássalhangzóját – amit a reduplikáció másol, és ami esetenként nulla alakú – aláhúzzuk. A tulajdonságok nélküli magánhangzót V-vel jelöljük. (Az utolsó igében feltételezünk és jelölünk egy nulla alakú magánhangzót is, amit a ☺ jel képvisel, ennek azonban itt nincs jelentősége.)

	tő	reduplikált tő
4	(λύ)ω [(lü)ó]	λV(λυ)κα → λέ(λυ)κα [le(lü)ka]	’old’
12	(γρά)φω [(gra)phó]	γV(γρα)φα → γέ(γρα)φα [ge(gra)pha]	’ír’
6	(∅ἄ)γω [(∅a)gó]	∅V(∅α)χα → ∅α(∅α)χα → ᾱχα → ἦχα [ēkha]	’vezet’
13	(∅☺σ)πείρω [(∅☺sz)péró]	∅V(∅☺σ)παρκα → ∅ἔ(∅☺σ)παρκα [∅e(∅☺sz)parka]	’magot vet’

Tehát a reduplikáció nem mérlegel semmit, gépiesen másolja az első szótag első mássalhangzóját – akár rendes mássalhangzóról, akár nulla alakúról van szó –, utánateszi a tulajdonságok nélküli magánhangzót, majd lefutnak a görögben általánosan működő szabályok, amelyeket már korábban megismertünk. Ezek szerint a máshonnan tulajdonságokat nem szerző magánhangzó [e]-ként jelenik meg, az egymás melletti magánhangzók összevonódnak, a hosszú ᾱ-ból pedig η lesz. Az eredmény a magánhangzóval és a második csoportba tartozó mássalhangzó-kapcsolattal kezdődő igék esetén az augmentumra hasonlít, ez azonban csak véletlen egybeesés: épp ezeknek az igéknek az elején van egy nulla alakú mássalhangzó, aminek a másolása a kiejtésben nem hagy nyomot.

A latin spondeo∼spopondi ’esküszik’ ugyan nem a görög mintát követi, azért itt sem a tő eleji s ismétlődik (*sospondi, *spospondi). Azaz, ahogy sejthettük, a latinban sem a spo- ennek a szónak az első szótagja. Ez az ige spanyol leszármazottaiban is megmutatkozik: esposo ’hitves’, esponsales ’házassági eskük’, espónsor ’szponzor’.

Amint az olaszban a névelő, úgy a görögben a reduplikáció lakmuszpapírként jelzi, hogy egy adott szó első szótagja nulla alakú mássalhangzóval kezdődik-e, vagy nem. Kísérleteink ugyan nem olyan látványosak, mint azok, amiket kémia órán láttunk, cserébe viszont jóval olcsóbb a nyelvi lakmuszpapír.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése