Az ógörög hehezett zárhangok ostobán réshanggá válnak, csak azért, hogy némelyikük utána újra zárhang legyen. A látszólag értelmetlen csúszkálás okait fogjuk felderíteni.

Az ógörögben három sorozat zárhang van, a szokásos zöngétlen ([p], [t], [k]) és zöngés ([b], [d], [g]) sorok mellett van egy zöngétlen hehezett ([pʰ], [tʰ], [kʰ]) sor is. Ezek közös jellemzője, hogy a szájüregben valahol (az ajkaknál, a nyelv elejénél, vagy a nyelv hátánál) rövid időre zárt képzünk, majd hirtelen kiengedjük a levegőt. A zöngés hangoknál mindeközben a hangszalagok is rezegnek, a zöngétleneknél nem, míg a hehezetteknél még a zár felpattanása után, a rákövetkező magánhangzó elején sem rezegnek. A zárhangot követő zöngétlenséget – a zöngétlen magánhangzót – érezzük [h]-nak, és írjuk [ʰ]-val.

A [θ] a [sz]-hez, a [ɸ] a [f]-hez hasonló hang, de kicsit előrébb képzik mindkettőt a párjánál. Később használni fogunk még néhány IPA jelet: a [ð] a [θ] zöngés párja, a [x] a magyar doh utolsó hangja, a [γ] a [x] zöngés párja. Mivel hangtani részletekbe merülünk, kénytelenek leszünk a szokásosnál pontosabbak lenni.

A zárhangokkal szemben a réshangok ejtése közben rés marad az ajkak, vagy a nyelv hegye és a fogak vagy a fogmeder, vagy a nyelv háta és a lágyszájpad között. Ez a rés nagyon szűk, így az átpréselődő levegő örvényleni kezd és ezzel zörejt hoz létre. Az ógörögben egyetlen réshang van, a [sz]. Az újgörögben ezzel szemben nyolc: [f], [v], [θ], [ð], [sz], [z], [x], [γ] (vigyázat, a [x] nem [ksz]!). Ezek többsége a korábbi zárhangokból jött létre. A létrejöttükért felelős folyamatot réshangúsodásnak vagy még inkább spirantizációnak nevezzük. (A réshang idegen neve a spiráns.)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Zárból rés

Az élő nyelvek folyamatosan változnak. A spirantizáció az egyike a mássalhangzókat érintő változásoknak. Az angol sok változata őrzi a közgermán zöngétlen zárhangot például ezekben: better ’jobb’, open ’nyílt’, a (fel)németben viszont réshangot találunk helyettük: besser, offen (a jelentésük azonos). Hasonlóan, réshanggal ejtik ezeket a szavakat pl. a liverpooliak, az ottani angol, a scouse tehát ebből a szempontból jobban hasonlít a felnémetre. Sok alnémet nyelvjárásban viszont zárhang van ezekben a szavakban, mint a standard angolban.

A toszkánai olaszban is réshangot találunk a standard olasz zárhangok helyett, de itt is csak akkor, ha azok magánhangzó után állnak: lato [láθo] ’oldal’, aperto [aɸerto] ’nyílt’ (a helyesírás a standard olasz – és a korábbi latin – kiejtés zárhangjait tükrözi).

A magyarban szintén réshangot találunk ott, ahol pl. a finn őrzi a közös ős zárhangjait: pl. pää [pē] ~ fej, kota ’kunyhó’ ~ ház. A bibliai héberben egyenesen váltakoznak a zárhangok a réshangokkal: magánhangzó után réshangot, egyéb helyen zárhangot találunk, pl. [káθav] ’megírt’ – [jixtóv] ’ír’. Itt az arab őrzi az eredeti zárhangokat: [kataba] ’megírt’ – [jaktubu] ’ír’.

A példák száma szinte tetszés szerint bővíthető, vagyis meglehetősen gyakori hangtani jelenséggel van dolgunk.

Eközben Görögországban…

Az ógörög zárhangok nagy része is réshanggá vált. Már korábban említettük, hogy a három hehezett zárhangnak ma zöngétlen réshangok felelnek meg: φ = [pʰ] > [f], θ = [tʰ] > [θ], χ = [kʰ] > [x]. Itt és alább a nyíl előtt az ógörög, utána az újgörög hangértéket, kiejtést találjuk. A helyesírás konzervatív: nem, vagy csak sokkal lassabban változik, itt ezzel nem is foglalkozunk.

Zár-réshangnak – latinosan affrikátának – nevezzük azokat a mássalhangzókat, amelyekben egy zárhang zárja lassan oldódik fel, a felpattanás után még sokáig surrog a résben a hang. A magyar zár-réshangok a [c], a [cs], a [dzs] és – vitathatóan – a [dz].

A felnémet, liverpooli, toszkánai és héber spirantizációval szemben azonban a görög változás feltétel nélküli, azaz a hehezett zárhangok réshanggá válása a szóbeli helyzettől függetlenül történik. A liverpooli angolban, a toszkánai olaszban és a bibliai héberben a zárhang megmarad, hacsak nem magánhangzó előzi meg. De a felnémetben is csak magánhangzó után találjuk a réshangot: pl. angol pipe, német Pfeife ’cső’, angol tongue, német Zunge [c-] ’nyelv’. Szó elején zár-réshang (esetünkben [pf c]) lesz a közgermán zárhangból, a liverpooli angolban pedig itt megmaradnak a zárhangok.

Ezzel szemben a görögben nem számít, hogy a szó elején, vagy belsejében volt a hehezett zárhang, mindkét helyen réshanggá vált: pl. πείθω [pétʰó] > [piθo] ’meggyőzök’, τρέφω [trepʰó] > [trefo] ’táplálok’, τρέχω [trekʰó] > [trexo] ’rohanok’, θέλω [tʰeló] > [θelo] ’akarok’, φέρω [pʰeró] > [fero] ’elviselek’, χρίω [kʰrió] > [xrio] ’bekenek’.

A kétrés-kísérlet

A 19. és 20. században Görögország kétnyelvű volt, a görög nyelvnek élt egymás mellett két változata. A mesterségesen a klasszikus ideálhoz igazított katharevusza (καθαρεύουσα [katʰarewúsza] > [kaθarevusza] ’tisztított’) és a nép által használt dimotiki (δημοτική [dēmotikē] > [ðimotiki] ’népi’) változat. „Küzdelmük” a dimotiki győzelmével látszik zárulni, bár a győztes sok elemét átvette a legyőzöttnek..

A kvantummechanika híres kísérlete helyett arról van szó, hogy ugyan előfordul nyelvekben egy-egy szótőn belül két szomszédos réshang, mégis viszonylag ritka az ilyesmi a világ nyelveiben. A hehezett zárhangok kapcsolatából éppen ilyen hangkapcsolatok jönnek létre az újgörögben: ἰχθύς [ikʰtʰüsz] > [ixθisz] ’hal’, χθές [kʰtʰesz] > [xθesz] ’tegnap’, φθάνω [pʰtʰanó] > [fθano] ’érkezek’. Így van ez legalábbis az újgörög műveltnek tekintett változatában, a katharevuszában. Ebben a mára eltűnőben levő nyelvváltozatban az ógörög hehezett zárhangjai helyett mindig zöngétlen réshang áll. (Ha a fenti görög szavakra, majd a kis szürke hangszóróra kattintunk, meghallgathatjuk a kiejtésüket.)

A magyar legtöbbször megtartja az ógörög kettőshangzót, esetleg két külön magánhangzóra is bontja (pl. Európa, Zeusz, Auróra). Az orosz az újgörög mintát követi: Европа [jevropa] ’Európa’, Зевс [zefsz] ’Zeusz’, Аврора [avrora] ’Auróra’.

Az újgörög réshang-réshang kapcsolatoknak egy másik forrása is van: az ógörög αυ [aw] és ευ [ew] kettőshangzók második eleme. Ez [v]-vé vált, és zöngétlen hangok előtt zöngétlenedett is. Tehát az újgörög katharevusza változatában réshang-réshang kapcsolatot találunk ilyenekben is: εὐθύς [ewtʰüsz] > [efθisz] ’rögtön’, εὐχή [ewkʰē] > [efxi] ’kívánság’, παύσω [pawszó] > [pafszo] ’abba fogok hagyni’ (igen, áttételekkel innen van a médialejátszók pause gombja!).

Résből zár

Sok-sok nyelv tulajdonságait számba véve megállapítható, hogy bizonyos jelenségek gyakrabban fordulnak elő, mások ritkábbak. Ennek sok oka lehet, pl. a gyakoribb jelenség könnyen kiejthető, vagy jól hallható lehet. De ez a két tulajdonság sokszor egymásnak ellentmond: ami jól hallható, az esetleg nehezebben kimondható, amit könnyebb kimondani, azt nehezebb megérteni. Az itt tárgyalt kapcsolatok sorrendje a legritkábbtól a leggyakoribbig a következő: rés-rés ≻ zár-zár ≻ zár-rés ≻ rés-zár.

A réshang-réshang és zárhang-zárhang kapcsolatoknál gyakrabban fordulnak elő a nyelvekben réshang-zárhang és zárhang-réshang kapcsolatok. Az újgörög elterjedtebb, dimotiki változata azt a megoldást választja, hogy a [sz]-t nem tartalmazó réshang-réshang kapcsolatok második tagját zárhanggá változtatja „vissza” (pl. χθές ógörög [kʰtʰesz] > katharevusza [xθesz], dimotiki [xtesz] ’tegnap’). A [sz]-t tartalmazó kapcsolatoknak a másik réshang tagjából lesz zárhang. Ennek az az oka, hogy – mint fentebb láttuk – a többi réshangnak van zárhang megfelelője, csak a [sz]-nek (és a [z]-nek) nincs, az már az ógörögben is réshang volt. Ezért csak a másik réshangot lehet zárhanggá tenni. Természetesen a mai görög beszélők nagy többsége nincs tisztában azzal, hogy a [sz]-n kívül a többi réshang egy korábbi zárhangból származik.

A mesterséges, „művelt” nyelvváltozatokra jellemzőbb, hogy „nehezebb”, ritkább hangmintázatokat is megtűrnek, míg a természetesebb, népszerűbb változatok megszabadulnak az ilyenektől. Vö. magyar pszichológus „művelt” [psziho-], népszerű [sziho-] vagy [szpiho-] ejtése.

A dimotikiben a zárhang-zárhang kapcsolatokból is réshang-zárhang kapcsolat jön létre. Ezáltal megkülönböztethetetlenné válnak az ógörög hehezett és hehezetlen zöngétlen zárhang-zárhang kapcsolatok. Az alábbi táblázatban az ógörög alak mellett a hagyományosabb katharevusza és az innovatívabb dimotiki alakokat is adjuk. Mint látjuk, az ógörögben nagy változatosságot mutató zárhang-zárhang, [sz]-zárhang, zárhang-[sz], sőt siklóhang (a [w] ilyen)-zárhang, agy siklóhang-[sz] kapcsolatoknak a modern újgörögben kizárólag réshang-zárhang vagy zárhang-[sz] kapcsolat felel meg.

	ógörög	katharevusza	dimotiki
χθές	[kʰtʰesz]	[xθesz]	[xtesz]	’tegnap’
ὀκτώ	[októ]	[okto]	[oxto]	’nyolc’
φθάνω	[pʰtʰanó]	[fθano]	[ftano]	’érkezek’
ἑπτά	[hepta]	[epta]	[efta]	’hét’
εὐθύς	[ewtʰüsz]	[efθisz]	[eftisz]	’rögtön’
εὐχή	[ewkʰē]	[efxi]	[efki]	’kívánság’
ἐπικαλέσθω	—	[epikaleszθo]	[epikaleszto]	’meg fogom idézni’
παύσω	[pawszó]	[pafszo]	[papszo]	’abba fogok hagyni’
εὐσεβής	[ewszebēsz]	[efszevisz]	[epszevisz]	’jámbor’

A rés-rés kapcsolat kerülése más nyelvekben is előforul. Mint láttuk, a felnémetben ugyan réshanggá váltak a magánhangzót követő zöngétlen zárhangok (angol book [buk], felnémet buch [bux] ’könyv’), de ez nem történt meg [sz] (azaz egy réshang) előtt: angol fox [foksz], felnémet fuchs [fuksz] ’róka’. Az angol diphthong [difθong] ’kettőshangzó’-t is sokan ejtik [dipθong]-nak.

A mai görögben a katharevusza és dimotiki alakok nagyfokú keveredését tapasztaljuk. Ugyanazon beszélő használhatja formálisabb körülmények, ritkább szavak esetében a réshang-réshang vagy zárhang-zárhang kapcsolatot tartalmazó alakot, míg más helyzetekben vagy gyakoribb szavaknál a réshang-zárhang vagy zárhang-[sz] kapcsolatot tartalmazó alakot. Azaz fentebb szokás szerint egy idealizált nyelvállapotot mutattunk be.

Az összeesküvés

Nézzük a következő párokat:

γράφω [grapʰó] > [γrafo] ’írok’	ἔγραψα [egrapsza] > [eγrapsza] ’írtam’
τρέχω [trekʰó] > [trexo] ’fut’	ἔτρεξα [etreksza] ’futottam’
καθίζω [katʰizdó] > [kaθizo] ’ülök’	ἐκάθισα [ekatʰisza] > [ekaθisza] ἔκατσα [ekatsza] ’ültem’

Amint arról már volt szó, az ógörög hehezett zárhangok közül a [pʰ] és a [kʰ] az aorisztosz (múlt idő) [sz] tolaléka előtt hehezetlenné válnak. Az újgörög beszélő azt látja – pontosabban hallja –, hogy ahol a jelen időben zöngétlen réshang ([f], [x]) van, az aorisztoszban zárhang lesz. Ez persze lehetne csak egy nyelvtörténeti kövület, hiszen az újgörögben már nem hehezetlenedik a zárhang [sz] előtt, már nincsenek is hehezett zárhangok. Ugyanakkor az újgörög beszélőnk „szabályosan” is le tudja vezetni az aorisztoszt: a jelen időben található [γraf-] és [trex-] tőhöz a [-sza] toldalékot hozzáadva a réshang-réshang kapcsolatokat javító mechanizmus éppen a tapasztalt [eγrapsza] és [etreksza] alakokat hozza létre. (A tő eleji [e]-ről korábban írtunk.)

A καθίζω [katʰizdó] > [kaθizo] ’ülök’ esetében egymás mellett él a klasszikus ἐκάθισα [ekatʰisza] > [ekaθisza] ’ültem’ és az újgörög újítású ἔκατσα [ekatsza] alak. Ez utóbbi a [kaθ] tőhöz járuló [sza] toldalék „javított”, zárhangosított változata.

Az ógörög hehezetlenedés és az újgörög zárhanggá válás összeesküdve hozzák létre ugyanazokat az alakokat. A különbség csak annyi, hogy az ógörögben nem létezett a [tsz] kapcsolat, így ott ez nem jöhetett létre, az újgörögben viszont igen.

És még nincs vége…

Átírásainkban figyelmes olvasóink észrevehették, hogy a zöngés zárhangok ([b d g]) is réshanggá váltak. Erről legközelebb lesz szó.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése