Verselő című sorozatunk első részében megtudhattuk, hogy mitől vers a vers, hogy sokkal kevésbé valami, mint inkább valamilyen. Azt is számításba vettük, hogy miben különbözik a prózától. Végül arra jutottunk, hogy a vers fő jellemzője a ritmus (valamilyen formai vagy tartalmi mintázat ismétlődése), amiből következik, hogy a verses beszéd kötött; alapegysége pedig nem a mondat, hanem a sor. Gondolatmenetünket legutóbb ott hagytuk abba, hogy a verses formájú szövegeket szokás annak alapján csoportosítani, hogy mi ismétlődik bennük, azaz, hogy min alapul a szöveg ritmusa. Ezt neveztük ritmustényezőnek. A továbbiakban azokkal a versekkel foglalkozunk, amelyekben a ritmustényező a rövid (könnyű) és a hosszú (nehéz) szótagok váltakozása.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Talán mindenki jól emlékszik arra, hogy vannak olyan szövegek (versek), amelyeket ész nélkül skandálva is el lehet mondani. Így lett például a „szárnyat igéz a malacra” sorból „szárnyati gézamalacra” a Bóbitában, de például az eposzokkal is könnyen elbánhatunk ilyen módon:

Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző
Fénnyel jársz egyedűl. Rajtad sürü fellegek, és a
Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek.

(Vörösmarty Mihály: Zalán futása)

Azt, hogy a ritmikus szövegek skandálhatók, eltapsolhatók (azaz ritmizálhatók), már az óvodában megtapasztaljuk. Az énekórákon használatos „ti” és „tá” nem más, mint a rövid és a hosszú szótag. A verstanban a szótagokat hagyományosan rövidnek (ti) és hosszúnak (tá), a nyelvészetben könnyűnek és nehéznek nevezzük.  Mivel minden közlésünket tudjuk szótagolni, nem meglepő, hogy némelyik köznapi megnyilatkozásunknak jellegzetes időmértékes ritmusa van:

Kértem a bátyám, hozza a késeket el ma.

  –   ◡ ◡   –   –       –  ◡◡  – ◡◡   –◡

Tóth Gyula, bádogos és vízvezeték-szerelő

  –      ◡◡   –  ◡◡     –  – ◡◡  –   ◡◡ –

Mint a fenti ritmizálásból látható, a verstanban a hosszú szótag jele a „–”, és a rövid szótagé a „◡”. Ha meg tudjuk különböztetni a rövid és a hosszú szótagokat egymástól, akkor bármilyen közlést tudunk az időmérték szerint ritmizálni. A fenti példa alapján is meg lehet fogalmazni a szótagok hosszúságára (nyelvészeti terminológiában: súlyára) vonatkozó szabályt. Hosszú a szótag, ha hosszú benne a magánhangzó, vagy ha a magánhangzót egynél több mássalhangzó követi. Rövid a szótag akkor, ha a magánhangzó rövid és utána legfeljebb egy mássalhangzó áll. Fontos szabály még, hogy a verstani ritmizáláskor a szótag a verssoron belül nem ér véget a szóhatároknál, a következő magánhangzóig tart. Elsőre egyszerűen hangzik, ám a gyakorlatban előfordulnak érdekes, problémás esetek.

Már a régi görögök is...
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az időmértékes verselés alapegysége tehát a szótag. A szótagok pedig szabályos ismétlődésük révén nagyobb egységekbe, úgynevezett verslábakba csoportosulnak. A versláb legalább két szótagból álló szakasz; nagyon sok fajtája van, itt most csak a leggyakoribbakat illusztráljuk egy-egy példán:

pici (◡◡) – pyrrichius

kávé (– –) – spondeus

kiált (◡–) – jambus

bácsi (–◡) – trocheus

kicsi lány (◡◡–) – anapesztus

lágy fagyi (–◡◡) – daktilus

kikötőben (◡◡ – –) – ionicus a minore

bálványai (– – ◡◡) – ionicus a maiore

Mónika show (–◡◡–) – choriambus

A verslábak háromfélék lehetnek: emelkedők (vagy jambikusak: jambus, anapesztus, ionicus a minore), ereszkedők (vagy trochaikusak: trocheus, daktilus, ionicus a maiore), illetve semlegesek (pyrrichius, spondeus, choriambus). A verssorok pedig, amelyek verslábakból épülnek fel, a verslábaktól függően szintén vagy emelkedők, vagy ereszkedők lehetnek. Ha ettől valamelyik sor eltér, az ritmustörést okoz.

Sorozatunk következő részében már közelebb merészkedünk az időmértékes versekhez, megismerkedünk néhány időmértékes sorfajtával és strófaszerkezettel is. Addig is a rövid és a hosszú szótagok ismeretében olvasóink kipróbálhatják, hogyan tudnak verset írni az eddig megismert verslábak segítségével.

Ajánlott olvasmány

Beöthy Zsófia: Poétai iskola. (Online tananyag tanároknak és diákoknak)

Fenyő D. György: Poétai iskola. Bevezetés a líra világába. Korona Nova Kiadó, 1997.

Ferencz Győző: Gyakorlati verstan és verstani gyakorlatok. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.

Verstani lexikon