Mitől vers a vers? – Ezt nem mindig olyan könnyű megmondani. A leggyakoribb válasz talán az, hogy vers az, ami rímel („Orrom fehér, farkam kék: / Én vagyok a Malév-gép.”). Persze aki ismer olyan verset, amely nem rímel („Férfiúról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott / s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját...”), az tudhatja, hogy nem ez a jó meghatározás. Aki ismer szabadverseket, az végképp elbizonytalanodhat, hogy mit is mondjon, és az talán azt válaszolja, hogy vers az, ami nem ér ki a lap széléig. Erről aztán mindenki úgy érzi, hogy kicsit ciki, mert valami olyasmivel határozza meg a verselés lényegét, aminek – benyomásaink szerint – pont a verselés lényegéhez van vajmi kevés köze. Pedig ez sem olyan rossz meghatározás, mint amennyire elsőre hangzik. Most induló, Verselő című sorozatunkban a verselés, a verstan területére kalauzoljuk el olvasóinkat. Első lépésben nem kevesebbre vállalkozunk, mint hogy meghatározzuk, mi a vers.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A „Mi a vers?” kérdésre nemcsak azért nehéz válaszolni, mert a versek bonyolult dolgok, hanem azért is, mert a kérdés félrevezető. A vers ugyanis nemcsak és nem elsősorban valami, hanem a vers az valamilyen vagy valahogyan – még ha ez a grammatikai formából nem is látszik elsőre (a vers nem melléknév, hanem főnév). A nyelv rendkívül logikátlan ebből a szempontból: a vers ugyanis a prózának a párja; alapesetben ami nem vers, az próza, és fordítva. (Majdnem: aki ismer prózaverset vagy makámát, legyen türelemmel; ezekre a sorozatban még kitérünk.) De míg azt gyakran mondjuk, hogy: „Olvastam egy nagyszerű verset”, az már furcsábban hangzik, hogy „Olvastam egy nagyszerű prózát”. Utóbbi helyett gyakrabban említjük a próza szó helyén a műfajt: regényt, elbeszélést, novellát stb. Előbbi esetben azonban a legritkábban említjük a vers helyett a konkrét műfajt: „Olvastam egy nagyszerű elégiát/ódát/dalt stb.”. Ebből következően a prózáról – bár azt sem könnyű meghatározni „Próza az, amit kinyomtatnak” – írja Ottlik Géza Próza című prózagyűjteményének egyik darabjában.  – legalábbis sejtjük, hogy az elmondás módjára, formájára vonatkozik, a verssel kapcsolatban azonban sokkal kevésbé vagyunk ennek tudatában.

A vers műforma; az a mód, ahogyan elő van adva valami. Ebből következően a vers független a tartalomtól: bármit elő lehet adni versben (és prózában is). És ha ez az utóbbi kijelentés igaz, akkor az olvasó az alábbi szövegrészletekről könnyű szerrel meg tudja tippelni, hogy verses művek-e vagy prózaiak:

1.

Szokványos nyári éjszakának indult. Sétáltam kocsmáról kocsmára. Talán éppen a Nylonban ittam, a HÉV-végállomás mellett, a Margit hídnál (vagy azt akkor már lebontották?). Nem tudom, lehet, hogy a Boráros téren. Ezek a séták mindig reggelig vagy épp két napig tartottak, és akárhová vezettek. Mindenesetre, valahol ültem, ittam.

2.

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam? Te ismered a házam, s ha emlékezni tudsz a hálószobámra, azt is tudhatod, milyen szegényes, elhagyott ilyenkor innen a Logodi-utca, ahol lakom.

3.

A teherpályaudvaron úgy lapultam a fa tövéhez, mint egy darab csönd; szürke gyom ért számhoz, nyers, különös-édes.

4.

Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.

5.

Ha vihar jő a magasból, ne bocsáss el, kicsi bátyám. Ha falomb közt telihold lép, kicsi néném, te vigyázz rám.

Victor Vasarely szobra Pécsett
(Forrás: Wikimedia Commons / Váradi Zsolt / GNU-FDL 1.2)

Részletekkel persze nem könnyű... És talán más megítélés alá estek volna ugyanezek a sorok, ha nem olvasni, hanem hallgatni kellett volna a szöveget. Például az 5. részlet valószínűleg olvasás alapján is inkább versesnek tűnik, míg az 3. vagy a 4. felolvasva talán más oldalát mutatja, mint leírva. Mert persze az sem mindegy, hogy hogyan írjuk le a részleteket. Mi lenne az olvasó benyomása, ha a fentieket a következőképpen adtuk volna közre?

1.

Szokványos nyári éjszakának indult.
Sétáltam kocsmáról kocsmára.
Talán éppen a Nylonban ittam,
a HÉV-végállomás mellett, a Margit hídnál
(vagy azt akkor már lebontották?). Nem tudom,
lehet, hogy a Boráros téren.
Ezek a séták mindig
reggelig vagy épp két napig tartottak,
és akárhová vezettek.
Mindenesetre, valahol ültem, ittam.

2.

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam,
s ha emlékezni tudsz a
hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.

3.

A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.

4.

Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák
ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.

5.

Ha vihar jő a magasból,
ne bocsáss el, kicsi bátyám.
Ha falomb közt telihold lép,
kicsi néném, te vigyázz rám.

Nem mindegy tehát a tördelés sem! Nem árulunk el nagy titkot, hogy a fenti öt szöveg mindegyike vers, sőt, mindegyik ismert vers. 1. Petri György: Hogy elérjek a napsütötte sávig; 2. Kosztolányi Dezső:Hajnali részegség; 3. József Attila: Eszmélet; 4. Radnóti Miklós: Hetedik ecloga; 5. Weöres Sándor: Ha vihar jő a magasból. Mégis némelyikük megtévesztően prózainak hathatott első lejegyzési módjában. De tényleg azért lennének a fenti szövegek versek, mert költőik úgy írták le őket, hogy a sorok ne töltsék ki az oldaltükröt? – Természetesen nem; az, hogy az oldaltükör többnyire nem telik ki, csak következmény.

Méghozzá annak a következménye, hogy a vers legalapvetőbb egysége nem a mondat, hanem a sor. A próza esetében a sorok nem érdekesek: egy-egy prózai szöveget bárhogyan „ki lehet nyomtatni”, hogy Ottlik meghatározását továbbvigyük; a próza esetében a mondatok az elemi alkotóegységek. A nyomtatási képre hivatkozó versmeghatározás tehát majdnem jó; legalábbis egy nagyon fontos és alapvető tulajdonságára mutat rá a versnek.

Sorok
(Forrás: Wikimedia Commons / Row17 / CC BY-SA 2.0)

A másik alapvető és lényegi tulajdonság pedig a ritmus – és ezt most vegyük a lehető legtágabb értelemben. Mi adja a ritmust? Mi a ritmus lényege? – Gondoljunk csak a szívritmusra, a vonat zakatolására vagy akár egy könnyűzenei szám instrumentális intrójára. Hogy mi ezekben a közös? Az, hogy valamilyen hanghatások többé-kevésbé szabályosan ismétlődnek bennük. A ritmus tehát nem más, mint valaminek az ismétlődése. Az ismétlődés pedig kötöttséget jelent. A verses beszéd nem más, mint ismétlődéseket tartalmazó, kötött beszéd. (A próza ilyen vonatkozásban kötetlen.)

A verses szöveg ritmusát persze nem egyféle dolog adhatja. Alapesetben formai ismétléseket találunk a versben: ide tartozik a rím, az alliteráció (a kezdőhangok összecsengése), a sorok szótagszámának vagy a sorokban található rövid és hosszú szótagok szabályos ismétlődése. De az ismétlések lehetnek természetesen tartalmiak is (ilyen például a gondolatritmus), így a forma látszólagos szabadsága, szabálytalansága ellenére a dikció mégis lehet kötött. A versben szabályosan ismétlődő, váltakozó jelenséget a vers ritmustényezőjének nevezzük.

Ritmus
(Forrás: Wikimedia Commons / Displaced)

Verstani sorozatunk további részeiben a verseket először ritmustényezőik alapján fogjuk megvizsgálni. Így megismerkedünk majd a különböző verselési rendszerekkel (időmértékes, ütemhangsúlyos, szimultán). Közben persze a különböző elterjedt versformák is terítékre fognak kerülni.

Ajánlott olvasmány

Beöthy Zsófia: Poétai iskola. (Online tananyag tanároknak és diákoknak)

Fenyő D. György: Poétai iskola. Bevezetés a líra világába. Korona Nova Kiadó, 1997.

Ferencz Győző: Gyakorlati verstan és verstani gyakorlatok. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.