Verstani sorozatunk legutóbbi részében az időmértékes verselés alapjaival ismerkedtünk meg. Megtudhattuk, hogy ezeknek a verseknek a ritmustényezőjét a rövid és a hosszú szótagok szabályos váltakozása adja. Megismertük azt is, hogy mi számít rövid, és mi számít hosszú szótagnak a verstan szerint. Láttuk, hogy a rövid és a hosszú szótagok jellegzetes sorozatai verslábakat alkotnak. Az alapokat tehát már mind tudjuk: a verslábak ismeretében bármilyen szabályos felépítést kitalálhatunk a verssoraink és a versszakaink ritmusához. Ha azonban nincs kedvünk (vagy időnk) újabb strófaszerkezetek kiagyalására, akkor is van mihez nyúlnunk…

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ha ismerjük a kanonikus sorfajtákat és strófaszerkezeteket, évszázados, sőt évezredes hagyományokhoz kapcsolódhatunk. Tévedés azonban azt hinni, hogy időmértékes ritmusú verseket csak az ókorban írtak. Bár „magyarosnak” nem az időmértékes verselési rendszert nevezik (hanem a sorozatunk következő részében tárgyalandó úgynevezett ütemhangsúlyost), mégis évszázados hagyománya van a magyar költészetben ennek a fajta verselésnek. Már a 16. században írtak időmértékes verseket magyarul, és a 18-19. század fordulóján alakulnak ki a magyar nyelvű időmértékes verselés általánosan elfogadott szabályai. És ne higgyük, hogy ezek ismeretlen szövegek, gondoljunk Kölcsey Husztjára, Berzsenyi A közelítő tél című versére, Radnóti Hetedik eclogájára vagy Weöres Bóbitájára. A következőkben néhány jellegzetes időmértékes verssorral és strófaszerkezettel ismerkedünk meg.

Haragot, istennő, zengd Péleidész Akhilleuszét,...

(Homérosz: Iliász; Devecseri Gábor fordítása)

Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott,...

(Homérosz: Odüsszeia; Devecseri Gábor fordítása)

Harcokat énekelek s egy hőst, akit Ítaliába...

(Vergilus: Aeneis; Lakatos István fordítása)

Éneklem a Fársáng napjait s Dorottyát,...

(Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya)

Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?

(Vörösmarty Mihály: Zalán futása)

Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?

(Radnóti Miklós: Hetedik ecloga)

Talán az egyik legismertebb időmértékes sorfajta a hexameter, ami – ahogy a neve is mutatja – hat verslábból áll: a verslábak vagy spondeusok (– –) vagy daktilusok (– ◡◡); az ötödik versláb kötelezően daktilus; a hatodik versláb pedig spondeus vagy trocheus (– ◡).

— ◡◡ | — ◡◡ | — ◡◡ | — ◡◡| — ◡◡ | —◡

Homérosz
(Forrás: Wikimedia Commons)

Hexameterben íródtak – ahogyan a fenti példáink is mutatják – az ókori eposzok, illetve a mintájukra készített későbbi nemzeti eposzok is.Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a fenti példák közül egy nem szabályos hexameter! Melyik ez az idézet? Mi lehet az oka annak, hogy a szerző eltér a konvencióktól? A helyes választ adók között értékes nyereményeket sorsolunk ki.A hexameter „kistestvére” a pentameter, ami – a neve ellenére – valójában nem öt verslábból áll, hanem hatból, csak a harmadik és a hatodik csonka versláb. (Így jön ki végső soron az öt.)

— ◡◡ | — ◡◡ | — X || — ◡◡| — ◡◡ |— X

A harmadik után úgynevezett sormetszet következik. A pentameter első fele klasszikusan két daktilusból és egy csonka verslábból (hosszú szótagból) áll. A későbbi pentameterek elején a daktilusok helyén állhatnak spondeusok is. A sor második felében azonban kötelezően két daktilus és egy csonka versláb (hosszú szótag) áll.

A pentameter ritkán fordul elő önmagában, mégis gyakori sor az úgynevezett disztichonban, amely egy hexameterből és egy pentameterből álló sorpár. Talán az egyik leghíresebb disztichon a thermopülai hősök sírfelirata:

Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak,
megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.

(Ponori Thewrewk Emil fordítása)

De az irodalomból is idézhetünk nagyon híres disztichonokat: ilyen Catullus Odi et amo (Gyűlölök és szeretek) című verse, de a fent már emlegetett Huszt is disztichonban íródott.

Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, mért teszem én ezt.
Nem tudom, érzem csak: szerteszakít ez a kín.

(Catullus: Gyűlölök és szeretek; Devecseri Gábor fordítása)

Bús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

(Kölcsey Ferenc: Huszt)

Az ókori görög költészet sokféle strófaszerkezetet hagyott az utókorra; és – többek közt – azért nagyon jó, hogy van egy Berzsenyink, mert ő a legfontosabb formákat mind használta is. Most az ő verseivel illusztráljunk kettőt a sok bevett strófaszerkezet közül. A szapphói strófa három tizenegyes szapphói sorból és egy adónisziból áll.

Szapphói tizenegyes sor: —◡ | —◡| —◡◡ | —◡ | —◡

Adóniszi sor: —◡◡—◡

Szapphói strófa:

Partra szállottam. Levonom vitorlám.
A szelek mérgét nemesen kiálltam.
Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben
Izzada orcám.

(Berzsenyi Dániel: Osztályrészem)

Szapphó és Alkaiosz
(Forrás: Wikimedia Commons / Lawrence Alma-Tadema (1836–1912))

Az alkaioszi strófa szintén híres; az i. e. 6. században élt költő, Alkaiosz a névadója, bár a forma nem az ő verseiből, inkább Horatius Thaliarchushoz vagy Berzsenyi Dániel Magyarokhoz című ódájából lehet ismerős. Négy sorból áll: az első kettő tizenegyes úgynevezett nagy alkaioszi sor, a harmadik kilenc szótagú jambikus sor, a negyedik pedig tíz szótagú, úgynevezett kis alkaioszi sor.

Nagy alkaioszi sor: ◡ — ◡ — ◡ | — ◡ ◡ — ◡ —

Ötödfeles jambikus sor: ◡ — ◡ — ◡ — ◡ — ◡

Kis alkaioszi sor: — ◡◡ — ◡◡ —◡ —◡

Alkaioszi strófa:

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon?

(Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz)

A sorok és a strófák vizsgálatát még sokáig lehetne folytatni, mi azonban itt abbahagyjuk. Aki érdeklődik, részletes leírásokat és versillusztrációkat találhat a Fazekas gimnázium verstani lexikonában. Sorozatunk következő részében már a magyarosnak is nevezett ütemhangsúlyos verseléssel foglalkozunk.

Ajánlott olvasmány

Beöthy Zsófia: Poétai iskola. (Online tananyag tanároknak és diákoknak)

Fenyő D. György: Poétai iskola. Bevezetés a líra világába. Korona Nova Kiadó, 1997.

Ferencz Győző: Gyakorlati verstan és verstani gyakorlatok. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.

Verstani lexikon