Verselő című verstani sorozatunk legutóbbi két részében az ütemhangsúlyos vagy más néven magyaros verselésről volt szó. Előtte pedig szintén két részben az időmértékes verselési rendszerrel ismerkedtünk meg. Alapvetésünk pedig az volt, hogy a verset – bár sokszor tűnik úgy – nem a rím teszi verssé, hanem a ritmus, azaz valaminek a szabályos ismétlődése. Aki pedig rendesen odafigyelt az utóbbi cikkeinkben idézett irodalmi vagy népköltészeti művekre, az azt is megfigyelhette, hogy míg az időmértékes versek általában nem rímeltek, addig az ütemhangsúlyosak mind. De következik-e ebből, hogy az ütemhangsúlyos vers sajátsága a rím?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mielőtt azonban erre a kérdésre válaszolnánk, tisztázzuk, mi is az a rím! Azt már mondtuk, hogy a verses beszédnek nem a mondat, hanem a sor az alapvető egysége. Azt is láthattuk, hogy a ritmustényezők (szótagok hosszúsága, szótagok nyomatékossága) a sorokon belül érvényesülnek. A rím a sorok végének az összecsengése. Az „összecsengést” pedig az biztosítja, hogy a két (vagy több) rímelő sornak a vége legalább a magánhangzókban azonos. Az, hogy egy rím mennyire „jó”, függ a terjedelmétől (hány szótagra terjed ki) és a minőségétől is (teljes-e az azonosság, illetve mennyi az eltérés a hangokban). Persze nemcsak a sorok vége rímelhet (ezt végrímnek hívják), a sorokon belül is előfordulhat összecsengés, ezt belső rímnek hívják.

Érdemem bár abban áll is,
hogy versemre a banális
rím csengőit aggatom,
lelkem mégse rút kanális,
melyben tört tál – sőt kanál is -
hevert szerte szabadon.

Képzelmem – sajnos – anális,
és ha más teret tanál is,
ezt kívánja kiadóm.
Igy éneklek én kanáris
hangon, melyet sok tanár is
földícsér majd egykoron.

(Kosztolányi Dezső: Csacsi rímek)

Óh, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...

(Paul Verlaine: Őszi chanson; Tóth Árpád fordítása)

Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon...
(Forrás: Wikimedia Commons / Jean-Pol GRANDMONT / GNU-FDL 1.2)

Ahogy a fenti példákból is láthatjuk, a rímelő soroknak nem kell feltétlenül egymást követniük. Lehetnek továbbá nem rímelő sorok is a rímelők között, ezeket vaksoroknak hívjuk. Míg a rímelő sorokat az ábécé elejéről kezdjük el betűzni, a nem rímelő sorok jele az x. Fenti Kosztolányi-vers rímképlete például: a a b a a b; a Verlaine-vers képletének kitalálását az olvasóra bízzuk.

Attól függően, hogy a rímelő sorok hogyan helyezkednek el a strófákon belül, különböző fajta rímeket szokás megkülönböztetni. Ha szinte monoton módon, minden sor végén ugyanaz a rím, azaz a képlet a a a a (a...), bokorrímről beszélünk:

Költő,
minden hatalmat egybeöltő,
kit bámul reszkető, üvöltő
fönségébe sok emberöltő: –
a végtelenbe tündökölt ő.

(Kosztolányi Dezső: Csacsi rímek)

Ha két-két sor rímel, azt – elég logikusan – páros rímnek nevezzük; a képlete a a b b (c c):

Tüzesen süt le a nyári nap sugára
Az ég tetejéről a juhászbojtárra.
Fölösleges dolog sütnie oly nagyon,
A juhásznak úgyis nagy melege vagyon.

(Petőfi Sándor: János vitéz)

Amikor a rímpárok keresztezik egymást – szintén logikusan –, keresztrímről beszélünk; képlete: a b a b:

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A múltat s jövendőt!

(Kölcsey Ferenc: Himnusz)

Amikor pedig rímelő sorok más rímeket ölelnek körül, ölelkező rímről beszélünk. Ez így képzelhető el: a b b a, vagy a a b c c b. Olvasóinkra bízzuk, hogy fent idézett példáink közül megtalálják az ölelkező rímeket.

Ezeken a főbb típusokon kívül még sokféle rím képzelhető el. Utolsóként a kancsal rímet említjük, mert talán ez a legmulatságosabb. Ebben az esetben a magánhangzók nem vagy csak részben csengenek össze, a mássalhangzók (részleges) azonossága miatt a sorok mégis összecsengenek.

A nyelv olyan, mint a kecske:
Néha beletörik a bicska.

 

Itt járt tegnap Devecseri,
Jaj de nagyon bevacsorált.

(Kosztolányi Dezső: Csacsi rímek)

Devecseri Gábor, aki bevacsorált (és mellesleg ő fordította az Odüsszeiát és az Íliászt)
(Forrás: irodalmijelen.hu)

Végül pedig térjünk vissza a cikkünk elején feltett kérdésre: csak az ütemhangsúlyos versekben fordul-e elő rím? Természetesen nem: vannak rímes időmértékes formák is; ilyen például a leoninus, ami valójában rímes disztichont jelent. Azt azonban tudnunk kell, hogy a rím középkori találmány; a korábbi versek nem rímeltek – így az ókori (vagy annak mintájára később íródott) időmértékes versek sem. A magyar ütemhangsúlyos vershagyomány viszont rímelő szövegeket tartalmaz.

Sorozatunk következő részében kicsit eltávolodunk a formától, és megvizsgáljuk, mi ismétlődhet még a versben, ha nem valamilyen formai összetevő. Szó lesz a gondolatritmusról és a szabadversről is.

Ajánlott olvasmány

Beöthy Zsófia: Poétai iskola. (Online tananyag tanároknak és diákoknak)

Ferencz Győző: Gyakorlati verstan és verstani gyakorlatok. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.

Verstani lexikon