Tamás Gáspár Miklós (az alábbiakban TGM) írásaiban rendszeresen kiáll az emberi jogokért, elítéli a diszkrimináció sok fajtáját, a rasszista, szexista, homofób megnyilvánulásokat, felhívja figyelmünket arra, hogy a bennünk élő előítéletek hogyan járulnak hozzá, hogy akár észrevétlenül és akaratlanul is sértsük mások emberi jogait. A rasszizmus ma elfogadhatatlannak minősül Magyarországon: rasszista nézeteiket a közbeszédben a legtöbben álcázni kényszerülnek. A szexizmus terén már kevésbé rózsás a helyzet, erről szól a hvg.hu-n megjelent A politikai bírálat elzüllése című cikke.

Lingvicisták ott
(Forrás: Flickr / Pargon / CC BY 2.0)

A diszkrimináció a másik ember legfontosabb, legbelsőbb, megváltoztathatatlan tulajdonságait érinti: a származását, a nemét, a nemi szokásait, vagy az anyanyelvét. Ez utóbbit lingvicizmusnak nevezik. A nyelvi diszkrimináció számtalan módon jelenik meg. Környékünkön sajnos sok példáját tapasztaljuk az államnyelvtől eltérő anyanyelvűek hátrányba hozásának. Ugyanígy jellemző, hogy a magasabb presztizsű csoportok a saját nyelvváltozatukat tekintik etalonnak. TGM is a példák sorát gyarapítja több cikkében, ezt már többen jelezték. A legutóbbi cikkével kapcsolatban tesszük ezt most mi is.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A macsó

Így ír TGM: „hogy miként lett a magyarországi sajtóban a »mácsó«-ból »macsó«, megérne affajta nyelvhelyességi cikket, aminőért úgy rajonganak értem sokan.” Az jó jel, hogy mintha érezné, hogy nem helyes, hogy mások nyelvváltozatát kritizálja. TGM szerint tehát a macsót helyesen mácsónak kellene mondanunk magyarul. Hogy miért, azt nem árulja el, valószínűleg annyi az ok, hogy ő így érzi. De ez – szögezzük le – nem komoly érv, hiszen sokan mások meg máshogy érzik.

Egy macsó
(Forrás: Wikimedia Commons / www.kremlin.ru / CC BY 3.0)

A spanyol eredetű macsó (vagy mácsó) vándorszó. A magyarba valószínűleg már az angolból került, hiszen az elmúlt néhány évtizedben az angol a fő forrása a nemzetközi szavaknak. Az angolban – a magyar helyzethez hasonlóan – két elterjedt kiejtése van: az amerikaiak inkább [mácsó]-nak, a britek inkább [mæcsó]-nak ejtik (azzal a nagyon nyílt [e]-vel, [æ]-vel, ami szinte már egy rövid [á], amit [ȧ]-val szokás jelölni). Ennek az eltérésnek az lehet az oka, hogy ez a magánhangzó az amerikai nyelvjárásokban egyre zártabbá és kettőshangzóvá válik, míg Angliában inkább nyílik. (Hallgassunk bele Michael Jackson Bad című számába: szinte [é]-vel  – vagy [ée] kettőshanggal – ejti a bad ’rossz’ szót. Így tesz Sean Penn is, amikor a filmbeli nevét mondja az I am Sam c. filmben. Ezzel szemben egy brit beszélő egészen nyíltan ejti az ilyen szavakat.) Az amerikaiak tehát úgy érzik, hogy az ő rövid a-juk nagyon eltér pl. a spanyol rövid a-tól, ezért inkább a jóval nyíltabb [á]-val ejtik. Az angliai rövid a viszont egész jól közelíti a spanyolt. (Ugyanígy Venezuela fővárosának a nevét, Caracast Angliában inkább [körækösz]-nek, Amerikában viszont [körákösz]-nek ejtik.)

Lehet, hogy a kétféle magyar ejtés – a TGM által lenézett [macsó] és az általa használt [mácsó] – a két angol ejtés folytatója. Ez ellen szól ugyanakkor, hogy az angol „rövid” a-t (hallhattuk, egész hosszú tud lenni ez a „rövid” a) ma [e]-nek szoktuk átvenni: match → meccs, batman → [betmen], ham and eggs → [hemendeksz] stb., az [a]-val való helyettesítés korábban átvett szavakra jellemző: pl. Hamlet → [hamlet] (nem [hemlöt]), Macbeth → [magbet] – meg kell jegyeznünk, ezek többnyire német közvetítéssel kerültek a magyarba –, míg a mai átvételeknél McDonald’s [megdonálc], Macintosh→[mekintos]. Így tehát [mecsó]-t várnánk a [mácsó] mellett. De még az is lehet, hogy az átvevők itt „érezték”, hogy ez spanyol szó, és ezért tudták, hogy akkor inkább [a]-val kell az angol [æ]-t helyettesíteni. (Ahogy a hamburger sem lett [hembörger], mert belejátszott az ismert város, Hamburg ejtése, de Obama is [obama] és nem [obáma] vagy [obema], mert felismerhetően nem angolos név.)

A macsó betmen
(Forrás: Wikipedia (angol változat))

Ha közvetlenül a spanyolból (vagy a németből, vagy a franciából) vette át a magyar a szót, akkor a dilemma az, hogy a spanyol (vagy francia, vagy német) rövid [á]-t mivel helyettesítse. Ragaszkodhat a magánhangzó minőségéhez, de akkor fel kell adni a rövidségét: a rövid [á]-kal ejtett [ȧkȧdémiá]-hoz már TGM is túl fiatal. Ezért marad a magánhangzó hosszúvá tétele: [mácsó]. A kurrens szokás azonban nem a magánhangzó minőségéhez, hanem a rövidségéhez hűen helyettesít: pl. machete → [macsete] (bár itt is van némi bizonytalanság), Machu Picchu → [macsu-], Madeira → [madejra], Salma Hayek → [szalma hajek] (vagy [hájek], de nem [szálma]). Semmi okunk tehát elhinni, hogy bármi különös volna a macho [macsó]-ként való átvételében.

Az iPad

TGM egy érdekes hipotézissel folytatja cikkét: „nyilván ugyanazok követték el [ti. akik a macsót használják a mácsó helyett], akik így ragoznak: »iPaddel«, »iPadről«, mintha azt amúgy svábosan-osztrákosan »ejped«-nek kellene ejteni…”. Egy hosszasabb kutatás deríthetné csak ki, vajon valóban ugyanazok macsóznak, akik iPaddeleznek és iPadrőlöznek is. Azonban több dolgot is megtudunk ebből TGM-nek a nyelvről való hiedelmeiről. Az egyik, hogy az iPad szót – ezúttal nem mernénk a tárgyragot közvetlenül hozzátenni (iPadet? iPadot?) – szerinte „helytelen” „svábosan-osztrákosan” [ejped]-nek ejteni. Egy nyelvész kevésbé kategorikusan annyit jegyezne meg, hogy nem jellemző magyar anyanyelvűekre, hogy így ejtsék, ritkán hallani ilyet. A laikus nevezheti az ilyen nem létező alakot akár „helytelennek” is, de – lássuk be – megtévesztő a nem létezőt helytelennek nevezni.

Ejped
(Forrás: Zazzle)

Az viszont már különösebb, hogy TGM azt hiszi, hogy ha „helyesen” [ájped]-nek ejtjük, akkor mindenképp iPaddal, iPadról volna a toldalékolt alak. Pedig ez nem így van. Vizsgáljuk meg néhány, a magánhangzóiban hasonló tövet.

A csillag azt jelenti, hogy az adott alak nagyon furcsán hangzik, a kérdőjel azt, hogy kicsit furcsán. Nekem. Másnak meg más ítéletei lesznek ezekről és a többi hasonló szó ragozott alakjairól (pl. Áder, ámen, Bábel, jáger, kábel, káder, kráter, láger, látens, pátens, páter, Práter, stájer, Szájer, vátesz), tessék próbálgatni!

Hogy kissé objektívebb adatokat hozzunk (nem mintha TGM-et befolyásolná, hogy mások mit beszélnek), néhány Google-keresést is végeztünk:

Természetesen TGM ejtheti mindezeket csak és kizárólag -val és -ról ragokkal. De mindenképpen érthetetlen, miből gondolja, hogy egyrészt a dolgokat csak egyféleképpen lehet mondani, másrészt hogy éppen csak úgy, ahogy ő szokta.

Talán ott rejlik TGM tévedése, hogy azt hiszi, az úgynevezett vegyes hangrendű szavak közül azok, amelyek egy mély magánhangzó után egy „semlegeset” ([i], [í], [é], [e]) tartalmaznak, az illeszkedő toldalékokból mindig a mély magánhangzós változatot választják. Ez az [i] és az [í] esetében valóban így van (kokitól, papírból), az [é]-vel már nem feltétlenül (a kastélyból mellett nincs *kastélyből, de a szaténból mellett már létezik a szaténből alak is). Az [e] után pedig éppenséggel a mély toldalék a ritkább, ahogy azt a fentebbi táblázat mutatja. Egyszerűsítené a leírásunkat, ha kijelenthetnénk, hogy a szaténből, háremből alakok TGM-i értelemben „helytelenek”, azaz nem léteznek. Ezt a lehetőséget azonban kizárja az a tény, hogy nem ezt tapasztaljuk a magyar anyanyelvűek körében.

Látjuk, hogy az elterjedtebb iPaddel és iPadről mellett jelentős a TGM szerint „helyes” iPaddal és iPadról előfordulása is. Csakhogy TGM az okban téved: a helyesnek vélt alakokat nem az okozza, hogy „poroszos-angolos” [áj-] van az első szótagban a „svábos-osztrákos” [ej-] helyett. Ez a különbség ugyanis nem feltétlenül befolyásolja a toldalék magánhangzóját: pl. Steinerrel, Haiderrel (de azért akad, aki úgy mondja, Haiderral, a Google szerint az arány 8680 : 485, vagyis majdnem 18-szor annyian használják a Haiderrel-t, mint a Haiderral-t). Az iPaddal és iPadról sok előfordulását inkább a „vicces/progresszív brites(?)/betűhív” [-pad] ejtés okozhatja ([ájpaddal]) a „szokásos/amerikaias” [-ped] ejtés helyett ([ájpeddel]). Ha ugyanis a második szótagban [a] van, akkor az első magánhangzója lényegtelen: Einarral, Gajdarral.

Mondjuk az továbbra sem világos, miért fúj-fúj (vagy pfuj-pfuj) a „svábos-osztrákos” ejtés. Jobb volna a [nájlon], mint a [nejlon]? A [svájc] mint a [svejc]? A [spájz] mint a [spejz]? Ráadásul még a rag sem árulja mindig el, ki „svábos-osztrákos” és ki „poroszos(?)”: a spejzből 20 ezer találata mellett akad a spejzbólnak is majd 7 ezer, sőt a „szabályos” spejzben 9290 találata mellett a spejzban-ra 44 400 találat jut!

Lingvicisták itt (Cluj nem Kolozsvár)
(Forrás: vasarhely.ro)

A lingvicista

Az nem meglepő, hogy TGM nem érti pontosan a magyar magánhangzó-illeszkedés mikéntjét vagy a szókölcsönzés közben bekövetkező hangtani változások sajátságait. TGM nem nyelvész, nem várjuk tőle, hogy ilyen részletkérdésekben otthon legyen. Az már annál szomorúbb, hogy az, aki derék módon kiáll az emberi jogokért, aki – láttuk – szembeszáll a diszkrimináció számos megjelenési formájával, amikor nyelvi kérdésekről esik szó, saját előítéleteinek csapdájába esve, lekezelő hangnemű, lingvicista kinyilatkoztatásokat tegyen, amelyekre még érezhetően büszke is. A nyelvről az utóbbi száz évben szerzett sok ismeretből levont következtetések még nagyon nem terjedtek el a „művelt közönség” köreiben, ha egy egyébként rendkívül tájékozott ember is ennyire nem ismeri őket.