Nagyon érdekes kérdést küldött Eszter nevű olvasónk:

Ezt írta az Index: „Három kislányt támadt meg egy kutya”. Nekem a címbeli ige „támadott”. A támadt igét úgy használnám, hogy

Három kislányra támadt a kutya.

Nagy szél támadt.

Ez csak az én pécsi nyelvérzékem szerint van így? A ’meg’ okozza a ragozási különbséget?

Eszter kiinduló észrevételével teljesen egyetértek, a standard magyar nyelvben (nemcsak a pécsiben) úgy mondjuk ezt a mondatot, hogy Három kislányt támadott meg egy kutya. Ez idáig egyszerű, a bonyolult kérdés az, hogy vajon miért? Valóban a meg igekötő (vagy általában az igekötők) jelenlétén múlik a különbség?

Azzal kezdeném, hogy a másik két idézett példa megítélésében már nem értek teljesen egyet Eszterrel. Én úgy mondanám, hogy Három kislányra támadott (nem pedig támadt) a kutya. Abban persze egyetértünk, hogy Nagy szél támadt (nem pedig támadott). Lehet, hogy csak konzervatív beszélő vagyok, mert a Magyar Történeti Korpuszban sem találtam támadt alakot abban az értelemben, hogy ’valaki ellen fordult’, csak abban, hogy ’keletkezett, létrejött’.

A flotta akkor támadt, amikor szél támadott?
(Forrás: Wikimedia Commons / Ludolf Bakhuizen (1631–1708))

Érdekes jelentéshasadása ez az egyébként ismeretlen eredetű támad igének, aminek valószínűleg ’(fel)kel, elindul’ lehetett a korábbi jelentése. Az egyik használata, a ’keletkezik, létrejön, megszületik’ csak a múlt idejű egyes szám harmadik személyű alakban tér el a másiktól, a ’vmi ellen indul’ használattól (az előbbi mindig támadt, az utóbbi általában támadott). Ritkaság, hogy ilyen nagy mértékű az egybeesés (vagy megfordítva, hogy ilyen kis számú eltérő alak van) két ige között. Egy teljesen hasonló példát tudok, a valahova tévedt ’véletlenül odakerült’ és a tévedett ’nem volt igaza’ esetét. És talán még az ér és az érik hasonlítható hozzá, de azok között is több az eltérő alak, hiszen a második ikes. De a múlt időben köztük is csak az egyes szám harmadik személyben van eltérés (a karámhoz ért, de érett a meggy).

Érett meggy
(Forrás: Wikimedia Commons / Sahehco / CC BY-SA 3.0)

A legérdekesebb azonban az – és ebben is igazat adok Eszternek –, hogy az igekötő jelenléte valahogy befolyásolja az alakoknak még ezt a kevés eltérését is. Való igaz, hogy a rátámadt nekem sem hangzik teljesen elfogadhatatlannak (bár azt nem mondanám, hogy a kislányra támadt), sőt, a Történeti Korpuszban 21-szer ez szerepel, míg a rátámadott csak egyszer. Viszont a megtámadt egyszer sem fordul elő ebben a főleg irodalmi szövegeket tartalmazó adattárban, mindig megtámadott az alakja. (Azt nagyon bonyolult lett volna vizsgálni, hogy mi a helyzet akkor, amikor az igekötő nem az igealakkal egybeírva szerepel, ezt nem tudtam ellenőrizni.)

Mi lehet mindennek a magyarázata? Mint annyiszor, itt is a különbségek funkcionális terheltségére kell hivatkoznunk. Amikor igekötő nélkül áll a támad egyes szám harmadik személyű múlt idejű alakja, akkor fennáll a félreértés veszélye, tehát nagyon informatív, hogy azt mondjuk-e, hogy támadt (mert ennek jelentése ’keletkezett’), vagy pedig azt, hogy támadott (mert ez meg azt jelenti, hogy ’támadásba lendült’). Igaz, hogy a két ige többi alakja egybeesik, de legalább akkor igyekszünk nem elmosni a különbséget, amikor ennek van szokásos nyelvi kifejezési lehetősége. Az igekötős alakok viszont már nem keverhetőek össze egymással. A megtámad, a rátámad és a feltámad már nem kétértelműek, tehát sem abban a bizonyos egyes szám harmadik személyű múlt idejű alakban, sem a többi alakban nem lehet összekeverni a két használatot.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ennek alapján a megtámadott, a megtámadt és a feltámadott, illetve a rátámadott, a rátámadt és a feltámadt közti választás tulajdonképpen közömbös, és azt várhatnánk, hogy ezek egyforma gyakoriak (50–50%). Mégsem így áll a dolog, a megtámadt gyakorlatilag nem fordul elő, míg a rátámadt messze sokkal gyakoribb, mint a rátámadott (legalábbis az irodalom nyelvében), a feltámadott pedig régies a feltámadt-hoz képest. Erre semmilyen magyarázatot nem lehet adni, a véletlen alakította így, vagy olyan tényezők, amiket még nem értünk. Viszont az a tény, hogy a rátámadt alak sokkal gyakoribb, mint a rátámadott, magyarázhatja azt, hogy a kislányra támadt Eszternek nem is hangzik olyan rosszul (nekem viszont elég suta). Ő valószínűleg közelebb érzi a rátámadt alakhoz, hiszen -ra/-re ragos a bővítménye, míg az én nyelvérzékem számára ennél erősebb az a hatás, hogy a támad ’ellene indul’ múlt idejű E3 alakja mindig támadott.