Ha E. L. James A szürke ötven árnyalata című bestselleréről van szó, többnyire egymással homlokegyenest ellentétes véleményekkel találkozunk. Találomra beleolvasva a Google által kidobott keresési találatokba azt tapasztaljuk, hogy az olvasói véleményeket legtöbbször a szélsőségek jellemzik: vagy rajongva imádják, vagy értetlenül állnak a trilógiává duzzadt regény népszerűsége és elképesztő eladási adatai előtt. Nem árulunk zsákbamacskát: szerintünk A szürke ötven árnyalata a ponyvairodalom meglehetősen silány terméke, mely az olvashatóság alsó határait súrolja. Ez nemcsak a történetben megjelenő tárgyi tévedéseknek vagy a félresikerült fordításnak köszönhető, a regény mint elbeszélő szöveg is ezer sebből vérzik.

Kötözz meg, és ölelj!

BDSM: az angol Bondage & discipline, Domination & submission, Sadism and masochism (kötözés-fegyelmezés, dominancia-alávetettség és szadizmus-mazochizmus) szavakból álló betűszó. Olyan szexuális szerepjátékok gyűjtőneve, amelyekben élesen elválik az irányító (úr/úrnő) és az alárendelt (szolga) szerep. Az élvezetek forrása elsősorban az uralom, illetve a kiszolgáltatottság érzése, a fájdalom adása, illetve elviselése, a nemi aktus csak részben vagy egyáltalán nem kap szerepet.

A szürke ötven árnyalatának egyik fő vonzereje, hogy nem pusztán erotikát és „mélyen megindító” történetet ígér (ld. fülszöveg), hanem betekintést is a titkokkal övezett, édesen mocskos BDSM világába. Azonban nem kell ahhoz pszichológusnak vagy gyakorló kikötözőnek lenni, hogy lássuk, a regényben ábrázolt románc valójában nem más, mint egy tapasztalatlan nő és egy manipulatív férfi „sima” bántalmazó kapcsolata, mely a trilógia végére a tündérmesék logikájának megfelelően a bántalmazó fél „megjavulásával” és házassággal ér véget.

Számos elemzés és vélemény hozzáférhető ezzel kapcsolatban, a továbbiakban minket inkább az érdekel, hogy A szürke ötven árnyalata hogyan működik elbeszélő szövegként.

Milyen a jó regény?

Olvasói véleményekben gyakorta találkozhatunk a szépirodalom–ponyva szembeállítással, melyben utóbbihoz szinte automatikusan a gyengébb minőség képzete társul, jóllehet nemigen létezik egzakt meghatározása annak, miben is rejlik pontosan szépirodalom és szórakoztató irodalom különbsége. Nyilván köze van a nyelvi megformáltsághoz, a karakterek árnyaltságához, mindenképpen szerepet játszik benne az irodalmi hagyomány, az aktuális kánon, de a divat, a marketing és a politika is befolyásolja, hogyan viszonyulunk egy szöveghez. Ugyanakkor talán nem is feltétlenül szükséges élesen elhatárolni az irodalom ezen részterületeit, lehet, hogy jobban járunk, ha egyszerűen csak jól és rosszul sikerült szövegekről beszélünk.

Csak az ember olvas...
(Forrás: Wikimedia Commons / Isaac Israëls (1865–1934) )

De mi alapján minősíthetünk egy regényt jónak vagy rossznak? Egy elbeszélő mű meghatározó elemei (a teljesség igénye nélkül): a cselekmény, az elbeszélés nézőpontja, tempója, a tér és az idő kezelése, a szereplők jellemábrázolása, ugyanezek szóbeli és cselekvő megnyilvánulásai, az elbeszélő, leíró és párbeszédes szövegrészek aránya, stb. Természetesen nem arról van szó, hogy a napernyő alatt vagy este az ágyban pihenésképpen olvasó, szórakozni vágyó emberek millióinak kellene tollat ragadni és bőszen jegyzetelve elmerülni az általuk olvasott szöveg narratológiai elemzésében. De a fentebb említett jellemzők, akár tudatában vagyunk, akár nem, befolyásolják az olvasmányélmény minőségét. Erősen leegyszerűsítve a dolgot azt mondhatjuk: nem attól jó egy regény, hogy amit leír, az igaz, még csak nem is attól, hogy hihető, hanem attól, ahogy a megjelenített regényvilág működik.

Fából vaskarika

A szürke ötven árnyalatának igénytelensége éppen abban rejlik, hogy nélkülözi ezt a fentebb tárgyalt világszerűséget. Nem is az a baj, hogy kliséket alkalmaz, hanem az, hogy két olyan kliséhalmazt próbál egyesíteni, amelyek összeférhetetlenek. A szerelmes ponyva és a pornó, akárcsak az olaj és a víz, képtelen keveredni egymással. Az előbbi elsősorban a női olvasók kegyeit keresve hozza létre a maga termékeit, melyek középpontjában az érzelmek állnak, elsődleges céljuk a szórakoztatás, és a testiséget többnyire szemérmesen kezelik. A pornóipar termékei elsősorban a férfiak igényeit tartják szem előtt, a középpontban a nemiség explicit ábrázolása áll, kizárólagos célja a szexuális izgalom felkeltése, meghatározó eleme a test eltárgyiasítása.

„… aki rossz lesz, megverem!”
(Forrás: Wikimedia Commons / John Willie (John Alexander Scott Coutts))

A szürke ötven árnyalatára műfajként ráaggatott mamipornó elnevezés utal arra, hogy esetleg itt a pornónak valamiféle nőiesítésére történik kísérlet, de a végeredmény – jóllehet financiálisan sikeres – elbeszélő szövegként nagyjából annyira működőképes, mintha a férfi közönséget megcélzandó egy Jane Austen-regényből próbálnánk akciófilmet készíteni.

Természetesen egy szerelmes ponyvaregény sem feltétlenül nélkülözi teljesen az eredetiséget vagy szellemességet (pl. Helen Fielding Bridget Jones naplója című regénye), de ezek a szövegek többnyire meglehetősen sablonosak: a történetmondásban a női nézőpont érvényesül, a főhősnő legtöbbször átlagos, sokszor esetlen, aki a történet végére magáénak tudhatja a férfit, aki viszont külsejét és/vagy társadalmi státuszát tekintve mindig átlag feletti. A regényvilágot úgy alkotják meg, hogy az egyszerű női olvasó ismerősnek érezze: gyakoriak a termékmegjelenítések, a lakókörnyezet, a ruházat részletes bemutatása, olyan, a történet szempontjából lényegtelen hétköznapi történések részletezése, mint pl. az öltözködés, főzés stb. Ezzel szemben a jellemábrázolás meglehetősen elnagyolt, a szereplők sokkal inkább hasonlítanak papírmasé figurákhoz, mint élő emberekhez.

Hepiend
(Forrás: Wikimedia Commons / Courier Mail, 4 May 1940.)

Ennek megfelelően A szürke ötven árnyalatának főszereplőjéről, Anastasiáról tudjuk, hogyan néz ki, milyen teát szeret, és milyen cipőt hord. Tudjuk, hogy kb. öt percenként rágja az alsó ajkát és/vagy elpirul, irodalmat tanul az egyetemen, és látta a Diploma előttöt. Azt viszont nem tudjuk, hogyan jutott el a húszas évei elejéig úgy, hogy semmilyen jellegű szexuális tapasztalata nincs, és az angol irodalmat jóval behatóbban ismeri, mint a saját testét.

A vágy titokzatos tárgya, Mr. Grey is hozza a ponyvasztenderdet: a szeme acélszürke, a teste kidolgozott, az egyik kezével helikoptert vezet, a másikkal zongorázik. Dolgozni nem nagyon látjuk a regényfolyamban, ha bent is van az irodában, öt percenként e-mailen évődik az ő Anájával. Ennek ellenére huszonhét éves korára milliomos cégtulajdonos, de az a jószívű fajta, aki a szegénység felszámolásán ügyködik, miközben a darfúri válságra is mindig jut pár perce.

Az ő pszichoszexuális fejlődéséről legalább annyit tudunk, hogy egy traumatizált gyermekkort követően keveredett élete első BDSM viszonyába egy jóval idősebb nővel (őt hívja Ana a Diploma előtt című film egyik szereplője után Mrs. Robinsonnak), akkor még alávetettként. Felnőve aztán már a saját alávetettjeit fenyíti rendszeresen luxuslakásának „játszószobájában”.

Az első ágyjelenetet megelőzően az alábbi dialógus zajlik a két főszereplő között:

– Ez azt jelenti, hogy ma éjjel szeretkezni fogsz velem, Christian? (…)

– Nem, Anastasia, nem azt jelenti. Először is én nem szeretkezek…én keményen baszok.

Ezzel a vélhetően túlfűtötten erotikusnak szánt, de szerintünk inkább komikus párbeszéddel lassan el is érkezünk oda, hogyan vall kudarcot E. L. James abbéli törekvésében, hogy a fából vaskarikát gyártson, vagyis a szerelmes ponyvát egyesítse a pornóval. Ami e kettő nászából születik, az egyáltalán nem valamiféle izgalmas hibrid, mint ahogyan azt a regényt övező marketinghadjárat próbálja elhitetni. A végeredmény a legsablonosabb pornográfia egy tündérmese tárgyi környezetébe helyezve, nyakon öntve némi szentimentális nyavalygással.

Ki beszél?

A szöveg főhőse egyben a narrátora is, aki egyes szám első személyben számol be a történésekről. Az ilyen típusú én-elbeszélés hagyományosan a történetmondás legszemélyesebb módja, többnyire azzal jár együtt, hogy a főszereplő-elbeszélő személyisége érzékletesebbé válik, hiszen a belső monológok által az olvasó „bele lát a fejébe”, ezáltal mintegy személyes ismerősévé lesz. Anának, A szürke ötven árnyalatának főszereplőjének esetében azonban ez nincs így. Szinte kizárólag az események leírását, illetve az ezekhez fűzött kommentárjait olvashatjuk (nagyjából oldalanként egy „szentséges basszantyú” vagy hasonló). A regény narrátor-főszereplőjének személyiségéről (a romantikus ponyva sablonjának megfelelően) ily módon nagyon keveset tudunk, a jellemábrázolás legkevésbé sem plasztikus.

Mindemellett gyakorta (különösen a nemi aktusok leírásánál) a főszereplő-narrátornak a pornó hatásmechanizmusára jellemző eltárgyiasulását látjuk. Hiába beszél Ana folyamatosan egyes szám első személyben, semmi személyesség nincs abban, amit mond, olyan, mintha kívülről látná/hallaná magát: pl. „habozó, pihegő a hangom”, „tágra nyílt szemmel bólintok”, „arcán elégedett mosollyal néz le rám, és biztos vagyok benne, hogy az enyémen csak hálát és elismerést lát”.

Nőtárgyak
(Forrás: Wikimedia Commons / Lavalamp66 / GNU-FDL 1.2)

Egy valóban élményszerű én-elbeszélésben ezek a mondatok valahogy így néznének ki: „habozom, pihegve beszélek”, „csodálkozva bólintok”, „elégedett mosollyal néz le rám, én pedig hálát és elismerést érzek”. Egy szó, mint száz, nem élményt olvasunk, hanem látványt, Ana szövege sokkal inkább hasonlít egy pornófilm egyes szám első személyben megírt forgatókönyvére, mint egy belső monológra. Élete első orgazmusát például nemes egyszerűséggel így kommentálja: „Ó, istenem. Ez különleges volt.”

A hímsoviniszta érem két oldala

A mamipornóval ugyanaz a probléma, mint a pornóval általában: a szexualitást nem két egyenrangú fél kölcsönös örömszerzéseként ábrázolja. A közösülés ehelyett egy olyan interakcióként jelenik meg, amelyben egyértelműen a férfi dominanciája érvényesül, a nő elsődleges feladata, hogy a férfi örömére tegyen. Sőt a nő szexuális élvezete lényegében ebben az alávetettségben gyökerezik. Természetesen nem törvényszerű, hogy bárki elhiggye, amit egy könyvben olvas, vagy egy filmen lát. A pornográf filmeket és könyveket nem véletlenül hívják felnőtt tartalomnak. Aki érett személyiséggel rendelkezik, és pszichoszexuális fejlődése nagyobb zökkenők nélkül lezajlott, az pontosan tisztában van vele, hogy a pornó nem a valóságot ábrázolja.

Ugyanakkor középiskolások között mozogva gyakran találkozhatunk azzal, hogy a fiatalok a szexualitással kapcsolatos kérdéseikkel magukra maradva az interneten könnyedén hozzáférhető pornográf tartalmakból szerzik ismereteiket, és A szürke ötven árnyalatát is kézről kézre adják a kamaszok. Számtalan tévhit, komplexus és testképzavar forrása lehet, ha valaki a pornóból tájékozódik a nemiség kérdéseit illetően. Ez ellen csak úgy lehet tenni, hogy a szexualitásról való beszédet nem övezik tabuk, illetve a testi és mentális fejlődés legérzékenyebb szakaszában lévő fiatalok számára az iskolai és a családi környezet lehetővé teszi az ez irányú tájékozódást.

Kétségek közt...
(Forrás: Wikimedia Commons / Joris Louwes / CC BY 2.0)

Az tehát önmagában nem baj, hogy sokan olvassák A szürke ötven árnyalatát, bár az élet rövid, és rengeteg sokkal jobb könyv van a könnyedebb lektűrök között is. A probléma az, hogy sokan valóságnak gondolják azt, amit A szürke ötven árnyalatában olvasnak. A szerelmes ponyvaregény és a pornó ugyanis ugyanannak a hímsoviniszta éremnek a két oldala. Az előbbi azt állítja, hogy valahol minden nőre vár egy férfi, aki majd boldoggá teszi, utóbbi pedig azt, hogy a szex olyasmi, amit a testünkkel csinálunk, és amit a nők annál inkább élveznek, minél többféle módon szereznek örömet egy férfinak (ha nem, akkor frigidek, vagy feministák). Azonban egyik állítás sem igaz, hiába próbálja elhitetni velünk A szürke ötven árnyalata, hogy az a szexi, ha a szőke herceg fehér ló helyett a nőjét csapkodja lovaglóostorral.

Források, olvasnivalók

Olvasói vélemények a moly.hu-n

Egy pszichiáter levele a fiatalokhoz A szürke ötven árnyalatáról

Antoni Rita: „A nők imádják a fasisztákat”? – kétségbeesésem ötven árnyalata

BDSM szócikk a Wikipédián