A nyesten nem szokásunk szépirodalmi vagy szórakoztató irodalmi művekről kritikát, ismertetést írni. Hogy ezúttal mégis idegen területre merészkedünk, nem a mi hibánk: tulajdonképpen más merészkedett a mi területünkre. Már a mű címe is nyelvi, pontosabban helyesírási provokáció, hiszen az érvényes helyesírási szabályok szerint a nem létező külön írandó,a regények (illetve enciklopédiák) címeiben pedig csak az első szót írjuk nagybetűvel (ha nem tulajdonnév). Inczédy Tamás ugyanis nem csupán a Nemlétező Szavak Enciklopédiája címet adta kisregényének, hanem a címben szereplő mű szerepel is a regényben, ráadásul nyelvfilozófiai kérdések kiindulópontjául is szolgál.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A szavak, amelyek nincsenek

Géza bácsi megalkotja élete nagy művét, a Nemlétező Szavak Enciklopédiáját. Leírta az összes lehetséges szót, ábécérendbe rendezte őket, majd kihúzta azokat, amelyeknek vannak jelentéseik. Nem véletlen, ha a módszer emlékeztet minket Isten nevének keresésére – azt elárulhatjuk, hogy a történet majd itt is valami hasonlóan misztikusba fog fordulni, de igazán nem szeretnénk elárulni a történet végét.

Bármilyen meglepő, de a történet során kiderül, hogy egy ilyen enciklopédiának is lehet óriási haszna, méghozzá anyagi. Mivel pedig vége a nyolcvanas éveknek, a főhősök természetesen nem a népgazdaság javára hasznosítják a terméket, hanem saját életszükségleteiket finanszírozzák belőle. Mivel pedig az enciklopédia egyfajta bőségszaruként, szampóként vagy terülj-terülj-asztalkámként funkcionál, nem csoda, ha többen rá akarják tenni a kezüket – ez vezet a könyv tulajdonképpeni történetéhez.

A kötet kétségtelenül felvet nagyon szellemes ötleteket, például hogy a nem létező szavak elpusztulnak vagy életre kelnek azáltal, ha használatba veszik őket. Ugyanilyen szellemes játék az, amikor valaki azért érti mások beszédét, mert ismeri a benne előforduló szavakat: igaz, úgy tudta róluk, hogy nem léteznek. Nagyon mélyre ható filozófiai diskurzusokat azért ne várjunk, nem is biztos, hogy regénybe való az ilyesmi – a szórakoztatás szintjén megteszi az is, ami Inczédy művében szerepel, irodalomtól viszont azért ennél többet várnánk.

Forrás: Wikimedia Commons / Brian / CC BY 2.0

A szavak, amik vannak

A kisregény stílusát tekintve leginkább jópofizónak mondható, igyekszik a mai beszélt nyelvhez közel álló hangon megszólalni, de sajnos ez túl sokszor vezet erőltetett viccelődéshez, elcsépelt szójátékokhoz, mint az „ez azért már mégiscsak sokk” vagy a „most légy okos, homokos!”. Az alábbi párbeszéd esetleg szellemesnek tűnhet azok számára, akik nem sokat tudnak a nyelvészetről, nyelvészkörökben azonban szintén megkopott:

– Géza bá alkalmazott nyelvész?

– Dehogy vagyok én alkalmazott! Szabadúszó vagyok!

Az sem különösebben meggyőző, hogy a regényben felbukkanó celebet L. Földi Róbertnek hívják – „a szóvicc nem jó vicc”, tartja a mondás.

A kötet egyébként is rejt nyelvi érdekességeket, például szó esik a kerékpárok áttéteiről. Nem, sok furcsaság van a kötetben, de rákos kerékpárok nincsenek: a szó az áttétel helyett szerepel valamiért. Érdekes az is, hogy amikor Rudi felhívja, Géza bá válaszol. Ha fordításról lenen szó, azonnal leiterjakabra gyanakodnánk, hiszen magyarul nem válaszolunk a telefonnak (telefonra? vagy válaszoljuk a telefont?), hanem felvesszük. Annak nem találtuk nyomát, hogy a szerző ezeket is viccnek szánná, vagy éppen a mai magyar beszélt nyelv jellegzetességeit használná stilisztikai eszközként – inkább az a gyanúnk, hogy egyszerű gondatlanságról van szó.

Többszörös áttét?
(Forrás: Wikimedia Commons / Thegreenj / GNU-FDL 1.2)

Elbeszéléstechnika

A könyv öt fejezetből áll, mindegyikben más az elbeszélő. Az írók általában azért szokták váltogatni az elbeszélőket, hogy több nézőpontból világítsák meg az eseményeket. Rendkívül hatásos lehet, amikor azzal szembesülünk, hogy ugyanazon eseményeket mennyire különbözőképpen értelmezik a résztvevőik. Inczédy forradalmi újítása, hogy a szereplők váltogatásának semmilyen hasonló funkciója nincs, lényegében bármelyik fejezetnek bárki lehetne az elbeszélője – legalábbis aki az eseményekben részt vesz. (Kivéve az utolsó fejezetet, erről lásd lejjebb.) A különböző elbeszélők nyelve sem egyénített, mindannyian ugyanazon a nyelven, ugyanabban a stílusban szólalnak meg, ugyanúgy látják a világot.

Igazi fordulattal az utolsó fejezet szolgál, mely egy levél. Ez egyfajta magyarázatot kíván szolgáltatni a korábbi fejezetekben történtekre, sőt, világmagyarázattal szolgál. Miközben a regény szinte realista környezetből indul, és fejezetről fejezetre szakad el a valóságtól, egyre inkább az abszurd és a fantasztikum felé véve az irányt, az utolsó fejezet, ahelyett, hogy a történetet zárná le, vagy az eseményekből bontana ki valamiféle „a valóságra való rádöbbenést”, váratlanul kívülről magyarázza meg, hogy mi hogyan is van. Ráadásul ez a magyarázat sekélyes, hiányos (nem ad magyarázatot például a csúcstechnológiát képviselő csoda-tengeralattjáróra), ugyanakkor túlméretezett is (olyan dolgokat von be, mint az Atlantisz vagy a túlvilág, melyekről szó sem esett az előző fejezetekben). Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy ilyen rossz befejezéssel a Lost óta nem találkoztunk.

Összegzés

Könyvekről olvasna?

További könyvismertetések a nyesten!

Mivel a kötetet elsősorban az enciklopédiával kapcsolatos ötletek miatt olvastuk, tulajdonképpen jót szórakoztunk. A szerzőnek valóban volt néhány szellemes sziporkája – ez azonban messze kevés ahhoz, hogy kisregény legyen belőle. A nyelvi esetlenségeken is jól szórakoztunk, de inkább nyelvészként, mint olvasóként. A történet kétségtelenül eseményekben és fordulatokban gazdag, aminek köszönhetően nem válik unalmassá – hamarabb tennénk le a görcsösen viccelődő stílus miatt. Rögvalóról aligha beszélhetünk, és a perverz szex is inkább csak említés szintjén jelenik meg a történetben, ha valaki ilyen jeleneteket szeretne olvasni, máshol keresgéljen. Őszintén szólva erősen kételkedünk abban, hogy ezzel a művével az író a baráti körén jelentősen túlterjedő rajongótáborra tehetne szert, de az biztos, hogy a fejlődésnek még tág tere áll előtte.

Ami viszont többünk figyelmét is felkeltette, és egyértelmű elismerésünket váltotta ki, az a borító. A borító tetején húzódó sárga csíknak köszönhetően az Albatrosz könyvek dizájnjára hajazó borító igazán ízléses és kellemes benyomást kelt. Reméljük, hogy a hasonló szépségű borító közé legközelebb meggyőzőbb tartalom kerül.