Franciául eau-t írunk, de [ó]-t mondunk, ha ’víz’ -re akarunk utalni. Az írás és a kiejtés markáns (ám szisztematikus) eltérése, vagy a raccsoló r hang nem is a legbonyolultabb jelenség, amivel a franciául tanulóknak meg kell birkózniuk. Létezik ugyanis a franciában egy bujkáló hang, ejtése a magyarban leginkább az [ö]-re hasonlít, amit hol ejtünk, hol nem. Már-már azt hinnénk, hogy sok szóban csak az íráskép őrzi, de aztán csak felbukkan énekekben, versekben vagy imákban. Ráadásul minőségileg nem is feltétlenül tér el más hangoktól (legalábbis a standard franciában), a viselkedése alapján mégis külön hangként (azaz pontosabban fonémaként) kezelik a francia fonológiában, és hívják instabil, néma vagy kieső e-nek, esetenként svának (a továbbiakban ezt a hangot [ə]-val fogjuk jelölni). Miről is van tehát szó?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Hang és betű

Előfordul azonban, hogy egy sosem ejtett e betű szerepet játszik a francia hangjelölésben. Például jelezheti, hogy az e-t megelőző mássalhangzó palatális: a g például jelölhet [g]-t, de [zs]-t is, ha e jön utána (garçon [gárszoⁿ] ’fiú’, de mangeons [maⁿzsoⁿ] ’eszünk’).

Kezdjük a legnyilvánvalóbbal: egy hangról beszélünk, és nem egy betűről. Bár legtöbbször az e betű jeleníti meg ezt a hangot, ez nincs mindig így: faisan [fözaⁿ] ’fácán’ (az ⁿ azt jelöli, hogy az előtte levő magánhangzó ejtésekor a levegő az orron át áramlik ki – az ilyen hangokat nevezik nazálisnak), monsieur [möszjő] ’úr’. Az persze igaz, hogy van olyan e betű, amelyet sosem ejtünk a franciában. Leginkább igevégződésekben fordul elő és egyfajta írásbeli maradványnak tekintendő: s’asseoir [szászwár] (a w egy úgynevezett félhangzót jelöl, kb. úgy hangzik, mintha azt mondanánk vá, de a v-nél nem érintjük össze a felső fogakat és az alsó ajkat; az oi betűkapcsolat általában ezt a hangot jelöli) ’leülni’, jouera [zsurá] ’játszani fog’, paiera [pejrá] ’fizetni fog’. Ezzel most nem foglalkozunk, hiszen ezekben a szavakban nincs jelen egy olyan hang, amely hol kiejtésre kerül, hol nem.

Ami a hangot illeti, az ejtése ma már többnyire megegyezik az elöl képzett, kerekített nyílt, rövid [ö]-vel vagy a zárt, hosszú [ő]-vel (hogy melyikkel, az többnyire az adott szótag szerkezetétől függ), bár történetileg valóban különbözött tőlük. Kérdés tehát, hogy van-e értelme megkülönböztetni a [ə]-t az [ö]-től és az [ő]-től, miért nem mondjuk inkább azt, hogy egy régi különbség megszűnt, vagy megszűnőben van. A fonetika, azaz a hangok fizikai jellemzőinek oldaláról nézve talán valóban egyre kevesebb értelme van a különbségtételnek, a fonológia (azaz a hangok egy adott nyelvben megfigyelt szerepe, viselkedése, egymáshoz való viszonya) oldaláról azonban távolról sem, ugyanis a [ə] viselkedése markánsan eltér a másik két említett hangétól.

Vigyázó szemetek...
(Forrás: Wikimedia Commons / Florian Siebeck / CC BY-SA 2.5, 2.0, 1.5)

Gyakran eltűnik

Az [ə] viselkedésének legfontosabb jellemzője a labilis vagy instabil kiejtés. Bizonyos helyzetekben nem szabad kiejteni, máskor viszont ki kell ejteni, de olyan is előfordul, hogy mindkettő lehetséges. Ez főként a gyors beszédtempóra érvényes: itt azt figyelték meg, hogy kieshet az [ə], ha nem zavarja a megértést, és amennyiben az ez által egymás mellé kerülő mássalhangzók kiejtése nem okoz problémát (például nem kerül egymás mellé három mássalhangzó). Nézzük most az [ə] kiesésének vagy megmaradásának három alapszabályát konkrét példákkal!

1. A [ə] magánhangzó előtt kiesik: bonn(e) idée [bonidé] ’jó ötlet’, gross(e) erreur [groserör] ’nagy hiba’

2. A [ə] szó végén (szünet előtt) is kiesik:

J’aime ma fill(e). [zsem máfij] ’Szeretem a lányom.’

Il a vu un tigr(e). [il a vü eⁿ tigr] ’Látott egy tigrist.’

3. A három mássalhangzó szabálya (Maurice Grammont fogalmazta meg): két mássalhangzó között többnyire kiesik az [ə] (la s(e)maine [szmen] ’a hét’, Le P(e)tit Prince [lö pti preⁿsz] ’A kis herceg’, tu r(e)commences: [türkomaⁿsz] ’te újrakezded’, un(e) blague [ünblág] ’egy vicc’), azonban ha a kiesése három mássalhangzó találkozását vonná maga után, megmarad (ezt aláhúzással jelöljük): chaque semaine [sák szömen] ’minden hét’, Emmanuel Petit [emánuel pöti] (személynév), notre liberté [notröliberté] ’a mi szabadságunk’, quelques précisions [kelköprészizjoⁿ] ’egy pár pontosítás’, gouvernement [guvernömaⁿ] ’kormány’.

A valóságban persze a helyzet ennél bonyolultabb. A gyors beszédben egyes szavakban ugyanis inkább az egyik mássalhangzót hagyják ki a háromból, amely egymás mellé kerülhetne, és így az [ə]-t sem kell kiejteni. Például a notre liberté hangozhat [notliberté]-ként is, ahol már az [r] sincs jelen, így az [ə] is kieshet.

A három mássalhangzó szabálya alól kivételt képez a zárhangok ([p], [t], [k], [b], [d], [g]) és a úgynevezett folyékony hangok ([r], [l]) kombinációja. Ha ezek követik a mássalhangzó utáni [ə]-t, akkor nem kell kiejteni: il faut qu(e) j(e) travaille [ilfok s tráváj] ’dolgoznom kell’, un(e) rob(e) pratiqu(e) [ün rop prátik] ’egy praktikus ruha’. Ennek az a magyarázata, hogy a zárhang – folyékony hang kombinációkat sokkal könnyebb kimondani, mint például két zárhang ([pt], [bk], vagy egy zárhang és egy réshang ([kf], [gv]) kombinációját, így az előbbiek esetében kevésbé okoz gondot három mássalhangzó találkozása.

Nézzünk végül egy olyan példát, amely nyolc potenciálisan kihagyható [ə]-t tartalmaz, ebből hatot egymás után. Tudható, hogy sok gyakori, egyszótagú funkciószó tartalmaz [ə]-t, így ha ezek egymás mellé kerülnek, és az [ə] mindegyikből kiesik, az már az érthetőség határát súrolja, ezért általában ilyenkor az [ə]-k felét ki szokták ejteni, így a mondatnak több lehetséges kiejtése is lesz:

J(e) n(e) t(e) l(e) r(e)d(e)mand(e)rai pas un(e) deuxième fois.
’Nem fogom azt tőled még egyszer megkérdezni’.

[zsöntölrödmaⁿdrépá ündözjem fwá]
[zsnötlörödmaⁿdrépá ündözjem fwá]
[zsnötlördömaⁿdrépá ündözjem fwá]

Mégis előbukkan

Az opcionálisan kiejtett [ə]-en kívül az [ə] olyankor is felbukkanhat, amikor nem számítanánk rá. Ez a helyzet a versekben, mondókákban, imákban, stb., ahol ritmikai okokból, vagy mert így könnyebb énekelni vagy szavalni, olyan helyeken is kiejtik az [ə]-t, ahol a hagyományos beszélt nyelvben nem tennék. Ez történik például a zöld egérkéről szóló népszerű gyerekdalban: une souris verte [ünö szuri vertö] ’egy zöld egér’.

Une souris verte Qui courait dans l’herbe Je l’attrape par la queue Je la montre à ces messieurs	[ünö szuri vertö ki kure dan lerbö zsö látrápö pár lá kő zsö lá montr á szé mészjő]	A zöld egeret Ami a fűben futkározott Elkapom a farkánál Megmutatom ezeknek az uraknak
Ref. Ces messieurs me disent Trempez-la dans l’huile Trempez-la dans l’eau Ça fera un escargot tout chaud	[szé mészjő mö dízö tranpélá dan lüílö tranpélá dan ló szá förá en eszkárgó tu só]	Ezek az urak azt mondják Mártsam olajba Mártsam vízbe Forró csiga lesz belőle
Une souris verte Qui courait dans l’herbe Je la mets dans mon chapeau Elle me dit qu’il fait trop chaud	[ünö szuri vertö ki kure dan lerbö zsö lámé dan mon sápó elmödi kilfe tro só]	A zöld egeret Ami a fűben futkározott Beleteszem a sapkámba Azt mondja, ott túl meleg van
Ref.
Une souris verte Qui courait dans l’herbe Je la mets dans mon tiroir Elle me dit qu’il fait trop noir	[ünö szuri vertö ki kure dan lerbö zsö lá mé dan mon tirwár elmödi kilfé tro nwár]	A zöld egeret Ami a fűben futkározott Beteszem a fiókomba Azt mondja, ott túl sötét van
Ref.
Une souris verte Qui courait dans l’herbe Je la mets dans ma culotte Elle me fait trois petites crottes	[ünö szuri vertö ki kure dan lerbö zsölámé dan má külot elmöfé trwá pötit krot]	A zöld egeret Ami a fűben futkározott Beteszem a bugyimba Odacsinál három pici kakit
Ref.
Une souris verte Qui courait dans l’herbe Je la mets là dans ma main Elle me dit qu’elle est très bien	[ünö szuri vertö ki kure dan lerbö zsölámé lá dan má men elmödi kele tre bjen]	A zöld egeret Ami a fűben futkározott A kezembe veszem Azt mondja ott jó neki
Ref.

Érdekes módon, a beszélt nyelvben gyakori jelenség, hogy három mássalhangzó szóhatáron történő találkozásakor betoldanak egy [ə]-t a könnyebb kiejtés kedvéért: match de foot [mátsö de fut] ’focimeccs’, ours blanc [urszö blaⁿ] ’jegesmedve’. Újabban pedig olyankor is betoldhatanak egy [ə]-t, amikor ezt a kiejtés megkönnyítése nem motiválná, például szavak végén szünet előtt. A leggyakoribb példa erre a bonjour ’jó napot’ köszönés: [boⁿzsúrö].

Mi a divat Párizsban?
(Forrás: Wikimedia Commons / MarkGGN / GNU-FDL 1.2)

A rejtélyes hang vizsgálata során felmerült egy olyan elemzési lehetőség is, hogy ne azt tételezzük fel, hogy az [ə] jelen van, és azt próbáljuk megmagyarázni, hogy mikor esik ki, hanem fordítva: megpróbálhatnánk azt feltételezni, hogy az [ə] nincs jelen, és azt megmagyarázni, hogy mikor kell beilleszteni. Ez a verzió azonban nem tud mit kezdeni az úgynevezett „hehezetes h”-val kezdődő szavakkal. Bár a franciában már nincs [h] hang, az írás még őrzi a h betűt. Főként a germán eredetű, írásban h-val kezdődő szavakra jellemző jelenség, hogy a szó ugyan magánhangzóval kezdődik, de több szempontból egyformán viselkedik a mássalhangzóval kezdődő szavakkal, így például az [ə] sem feltétlenül esik ki az ilyen szavak előtt: une brève halte [ün brevö ált] vagy [ün brev ált] ’rövid pihenő’. Egy magánhangzó előtt roppant nehéz lenne megmagyarázni az [ə] betoldását, még akkor sem, ha azt feltételezzük, hogy ezek a szavak a mássalhangzóval kezdődőekhez hasonlóan viselkednek, mert akkor még mindig csak két mássalhangzó találkozik, nem három. Ellenben a kiejtését és az esetleges elhagyását ez a feltételezés kiválóan megmagyarázza.

Források

Pierre Léon: Prononciation du français standard

François Dell: Les règles et les sons: introduction à la phonologie générative

Le e caduc