A dinnyefa nevű, trópusi növény magyarosított nevét nagy méretű, sárgadinnyére emlékeztető gyümölcseiről kapta. A kifejezés nem a magyarban született, hanem a spanyol melón de árbol tükörfordítása. A növény Mexikóból terjedt el, ma is elsősorban a Karib-tenger térségében nő.

Dinnyefa
(Forrás: Wikimedia Commons / Jagbot / GNU-FDL 1.2)

A növény magyar elnevezésből azonban nehéz megalkotni a gyümölcs nevét. Nyilván nem nevezhetjük dinnyének, dinnyefának, a dinnyefagyümölcs viszont túl körülményes lenne. A faeper mintájára lehetne fadinnye (erre csak néhány találat van a neten).

Gyakrabban találkozhatunk idegen eredetű nevével, mely a spanyolból terjedt el. A spanyol elnevezés papaya (de előfordul melón papaya, azaz ’papaya-dinnye’ néven is), a magyarban rögtön két formában találkozhatunk vele: papaja és papája. De melyik a helyes?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Olvasónk, reméljük, nem dőltek be a beugratós kérdésnek, pláne nem azt kezdték nézni, hogy melyiket húzza alá a helyesírás-ellenőrző. A Wikipédia kizárólag a papaja formát használja. A Wikipédia gyakorlata érdekes: egyfelől kijelentik, hogy

A magyar Wikipédiában minden külön szavazással nem szabályozott kérdésben az AkH. az irányadó. Indoklás: a Wikipédiának nem feladata, hogy a magyar helyesírás rendszerét kialakítsa vagy megváltoztassa, és erre szakmai kapacitása sincs. Rendelkezésünkre áll az erre illetékes testület, a Magyar Tudományos Akadémia szabályzata, tehát azt minden külön értesítés helyett egyszerűen a Wikipédiában érvényes helyesírási irányelvnek tekintjük.

– másfelől azt is írják, hogy

amennyiben ellentmondás tapasztalható a korábbi kiadások, helyesírási szótárak és útmutatók, valamint az OH között, akkor az OH az irányadó.

Ráadásul ezt azzal indokolják, hogy „Tekintve, hogy az akadémiai helyesírás legfrissebben publikált változata az OH”, ami nem igaz, hiszen az Osiris Helyesírása követni igyekszik az akadémiai helyesírást, de azt nem határozza meg. Persze hogy a kuszaság teljes legyen, az OH. – szemben az összes akadémiai kiadvánnyal – tartalmazza a gyümölcs idegen eredetű nevét, méghozzá papája formában.

A kétféle forma oka könnyen megmagyarázható: a spanyol szóban a második szótagra esik a hangsúly, és mivel az nyílt (nincs a végén mássalhangzó), a magánhangzó hosszan hangzik. Akik tehát a spanyol (vagy angol) beszélt nyelvből ismerik a szót, azok hosszú magánhangzóval ejtik, és természetesen papája alakban írják. Akik viszont az írott formát ismerik, azok egyszerűen lecserélik a [j] hangot jelölő y-t j-re, és papaját írnak, és ennek megfelelően beszédben a második szótagban rövid magánhangzót ejtenek. Mindkét megoldás teljesen jó.

Forrás: Wikimedia Commons / Rodrigo.Argenton / CC BY-SA 4.0

Ha mégis meg kellene mondanunk, melyik forma eltérjedését támogatnánk, akkor mindenképpen a papaja mellett foglalnánk állást, hiszen a papája egybeesik a papa szó egyik (egyes szám harmadik személyű birtokos személyraggal ellátott) alakjával – illetve ennek minden esetragos alakjával. Ez időnként megtévesztő lehet – lásd a cikk címét. Ugyanakkor általában az ilyen egybeesések nem szoktak gondot okozni – a színészek sem keverik össze a súgólyukat a benne ülő súgójukkal –, és akik már hozzászoktak a papája formához, azok miért ne használhatnák azt? Kiáltsuk együtt: virágozzék minden gyümölcs!