Legutóbbi cikkünkben egyebek mellett azzal az – első hallásra talán ijesztő – gondolattal foglalkoztunk, hogy „mások szavainak világában élünk” – legalábbis Mihail Bahtyin szerint. A neves orosz gondolkodó arra célzott, hogy a nyelvi szocializációnk során először mások megnyilatkozásait halljuk, azok alapján tanuljuk meg kifejezni magunkat és sajátítjuk el az általunk ismert közösségek nyelvi elvárásait.

Most egy tanóra példáján keresztül azt mutatjuk be, mit is jelent ez a gyakorlatban: hogyan válnak mások szavai a sajátjainkká, szinte észrevétlenül. Miközben ezen gondolkodunk, érdemes lesz körülnézni a falon is, a hallanivaló ugyanis a hozzá tartozó látnivalóval együtt fejt ki igazán tartós hatást.

Kézzelfogható nyelvtanulás: rajzórai eszközök és angol elnevezésük a falon
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

Tartalomhoz a forma

Finnországban jártunk egy két tannyelvű általános iskolában, ahol már az első évtől kezdve intenzíven használják a diákok az angol nyelvet. Az egyik harmadik évfolyamos osztály rajzóráján minden angolul zajlott: a diákok angolul kérdezték a tanárt, a tanár angolul válaszolt, és csak akkor használták a finn nyelvet, amikor a tanár ezt kifejezetten kérte (például megkérdezte, hogyan fordítanának le valamit finnre).

Egy másik osztályban az ötödikesek rajzórája nem ilyen volt. A tanárnő elmondása szerint ezek a diákok később kezdték angolul tanulni a tárgyakat, számos tanárváltás miatt elmaradásaik vannak, ezért gyakran még most is vissza kell térni az alapokhoz – például olyan kérdésekhez, hogy milyen nyelvet is használjunk a két tannyelvű órán.

A két tannyelvű oktatás eszméjének lényegét jól kifejezi a rendszer angol elnevezése: Content and Language Integrated Learning (’integrált tartalom- és nyelvtanulás’). A diákok a nyelvet nem önmagáért, úgymond elszigetelve tanulják, hanem tevékenységekbe ágyazva. Úgy is mondhatjuk, hogy a nyelvet arra használják, amire való: a közös munka szervezésére, információkeresésre, feladatmegoldásra, önkifejezésre. Ahhoz azonban, hogy a munka gördülékenyen menjen, gyakorló szakaszra van szükség, amikor beleszoknak abba, hogy munkájukat az idegen nyelven (ez esetben angolul) végezzék. A meglátogatott óra éppen ebbe a gyakorló szakaszba engedett bepillantást. Az óra célja az volt, hogy a diákok felelevenítsék és összefoglalják a legfontosabb szavakat és kifejezéseket, amelyek a mindennapi munkához szükségesek lesznek a félév hátralévő részében. A tanárnő azt is fontosnak tartotta, hogy a diákok nyelvi önbizalma nőjön: éljék meg, hogy már most olyan szintű nyelvtudásuk van, ami elég ahhoz, hogy akár háromnegyed órán keresztül angolul kommunikáljanak. Egyes gyerekek azonban inkább finnül beszéltek, így az angol használata folyamatosan téma volt.

Kész! Az órai munka gyümölcse: az új faliújság
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

Hogy van ez angolul?

A négyfős csoportokban dolgozó gyerekek kétféle feladaton dolgoztak. A diákok fele színes lapokra írta a rajzórán használt eszközök (ecset, festék, zsírkréta, színes lapok stb.) angol nevét, és le is rajzolta ezeket a tárgyakat, a többiek pedig az órán használatos kifejezéseket (Excuse me ’Elnézést’; Could you help me? ’Tudsz segíteni?’; I’m ready ’Kész vagyok’ stb.) írták fel. A szavakat és a kifejezéseket a tanár kivetítette, a diákok onnan másolták le azokat. A diákok időnként megkérdezték, melyik szó mit jelent, illetve a tanár is kezébe vett néhány tárgyat, rákérdezve az angol nevükre:

Tanár: What are these in English?

Diák: Color pencils.

Tanár: Mik ezek angolul?

Diák: Színes ceruzák.

A munkához szükséges kifejezések közül a tanár egyet különösen kiemelt:

Tanár: This is very important: Say it in English, please!

Tanár: Ez nagyon fontos: Kérlek, mondd angolul!

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A csoportban minden héten más feladatokat látnak el a gyerekek: van, aki vezeti a csoportot, más azért felel, hogy az eszközei mindenkinek kéznél legyenek, és vannak egyéb feladatok is. A diákok minden hónapban más csoportokat alkotnak. Ezzel a rendszerrel a tanárnő azt kívánja elérni, hogy a gyerekek minél többekkel megtanuljanak együtt dolgozni.

A tanár kommentárt is fűzött hozzá: ezt akkor kell használni, amikor valaki finnül szólal meg. Minden négyfős csoportban az egyik diák a vezető feladatát látta el, az ő dolguk volt rászólni a többeikre. Az egyik asztalnál feltűnően sokat beszéltek finnül, ezt a tanárnő nem is hagyta szó nélkül:

Tanár: Who is the leader?

Diák: (jelentkezik)

Tanár: ’Say it in English, please!’

Diák: Say it in English, please.

Tanár: Ki a vezető?

Diák: (jelentkezik)

Tanár: ’Kérlek, mondd angolul!’

Diák: Kérlek, mondd angolul!

A tanárnő itt azt gyakoroltatta a diákokkal, hogy a nyelvhasználati szabályokat egymással is tartassák be, és akinek a munka ellenőrzése a feladata, ne csak arra figyeljen, hogy mindenki a maga feladatát végezze, hanem arra is, hogy melyik nyelvet válassza. A tanárnő a diák szájába adja az ilyenkor alkalmazandó formulát, a diák pedig a szájára veszi azt és rászól az osztálytársára. Ennek a hangsúlyozása azért fontos, mert egy ilyen helyzetben a diákok – a tanár tekintélyének, a helyzetnek is engedve – magukévá teszik a tanár instrukcióját, és ők maguk is alkalmazzák, mintha ők is kis tanárok lennének. Mivel az egész a többiek szeme láttára történik, a jelenet a számukra is tanulságos lehet: valóban elvárás ennek a formulának az alkalmazása, tényleg komolyan kell venni az angolnyelvűséget.

Úgy látszik azonban, hogy annak a bizonyos asztalnak a diákjai továbbra sem vették komolyan a figyelmeztetést, mert a tanárnő ismét feltette az előző kérdését:

Tanár: Who is the leader in this group?

Diák: ’Say it in English, please.’

Tanár: Ki a vezető ebben a csoportban?

Diák: ’Kérlek, mondd angolul.’

Ezt mondjuk egymásnak udvariasan a rajzórán
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

A legutóbbi példa jól szemlélteti, hogy a tanár-diák párbeszédből az előzőhöz képest egy lépcső kimaradt: a diák egyből az elvárt fegyelmező mondatot használta, gyorsan alkalmazkodott az elvárásokhoz. Később, amikor diáktársait a finn használatán érte, nem várta meg, hogy a tanár szóljon rá: önmagától, az óra során legalább hatszor kérte a csoporttársait, hogy váltsanak angolra. Igaz, a fegyelmező szerepét nem minden kritika nélkül játszotta el. Minden alkalommal, amikor a Say it in English, please! formulát használta, a szokásosnál magasabb és elnyújtottabb hangon beszélt. Ezzel jelezte, hogy a tanár elvárásainak megfelelően muszáj ezt csinálnia, de egyben viccet is csinált a gyakorlatból – egyebek mellett valószínűleg azért, hogy túlzott tanárosságával ne lógjon ki nagyon a barátai közül. A Bahtyin által is sugallt „szájról szájra” tanulás szempontjából azonban az a lényeg, hogy a diák alkalmazkodott az elváráshoz, és – ha karikaturisztikusan is, de – szankcionálta a finn nyelv használatát, méghozzá pontosan a tanár által megadott szavak átvételével.

Milyen nap van ma? Hogy tegyek fel kérdést a tanárnak? Minden ott a falon – természetesen angolul
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

Minden az angolról szól

Nyelvpolitikája nemcsak államoknak vagy nagy szervezeteknek, hanem helyi intézményeknek, sőt baráti közösségeknek, családoknak is van. Míg a magasabb szintű szabályozást gyakran írásban is rögzítik, a helyi, kisebb közösségek szintjén a mindennapi gyakorlatból következtethetők ki a szabályok. Ennek a tanórának a segítségével azt tudhattuk meg, hogyan működik a gyakorlatban a meglátogatott iskola két tannyelvű politikája. Mivel angol tannyelvű óráról volt szó, az angol használatára buzdító figyelmeztetések mellett minden egyéb tanári eszköz is ennek a nyelvnek az erősítését szolgálta. A diákok feladata eleve az volt, hogy angol szavakat rajzoljanak, majd a kész kártyák felkerültek a falra, ezzel tovább növelve az angol nyelv súlyát az osztályterem nyelvi tájképében. Azért fogalmazunk így, mert már eleve voltak angol transzparensek a falon: egy világtérkép, táblázatok, órarendek és egy plakát, amely a tanórán használatos mindennapi kifejezéseket (’hogy mondjuk ezt angolul?’, ’van-e még kérdés?’, ’hogy betűzöd ezt a szót?’ stb.) tartalmazta. A terem tehát a diákok munkája nyomán még inkább azt a benyomást keltette, hogy a helyiséget angolul beszélő közösség használja.

Volt egyébként olyan diák, aki nemhogy kerülte volna az angolozást, de még extra munkát is vállalt. A diákoknak ugyanis a tanórai kifejezéseket népszerűsítő kártyákra nem kellett semmit rajzolniuk, elég volt szépen kanyarítaniuk a betűket. Az a diák azonban, akinek a Say it in English, please! jutott, a szöveg mellé az Egyesült Királyság zászlaját is odarajzolta. A faliújság szimbolikus üzenete így vált teljessé: a kifejezések mellett az európai angolnyelv-oktatást legerőteljesebben befolyásoló ország jelképe is a falra került.

A nap mondata
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

Szabó Tamás Péter munkáját a Finn Akadémia 267880-as számú ösztöndíja támogatta.