Korábbi cikkeinkben szemléltettük, miért érdemes fokozott figyelemmel fordulni az iskolák falain megjelenő írásos és képi szimbólumok felé. Iskolákat bejáró sétánkat folytatva azt vizsgáljuk meg, mit árul el az osztályterem a benne élőkről.

Üres a terem: látszik, hogy nem használja egy osztály sem. Tartalékterem egy budapesti gimnáziumban
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

Képek és érmek

Az iskolák termeinek nagy része két funkciót tölthet be: vagy szaktanterem, vagy osztályterem, de gyakran e két funkció ötvöződik, ezért nemcsak a tantárgyakkal kapcsolatban találhatunk különböző anyagokat a falakon (erről később részletesebben fogunk szólni), hanem az egyes osztályok élete is megelevenedik.

A faliújság a termek fontos kelléke, általában több is van belőle. A diákok kedvenc témái (például híres sportolók, zenészek képei és a velük készült interjúk), vagy az osztályhoz köthető képek és szövegek kerülnek rájuk. Iskolajáró sétáink során külön faliújságműfajokat fedezhettünk fel: úgy tűnik, rögzültek annak a keretei, hogy hogyan érdemes egy-egy diákcsoport összetartozását szövegesen és vizuálisan is megjeleníteni. E tablók ugyanis, mint látni fogjuk, nem puszta dekorációk, hanem fontos szerepük van az osztály mint közösség, mint csoport arculatának megformálásában.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A falakon gyakran szerepelnek profi fotósok által készített osztályképek, de ezek mellett megjelennek a diákok által különböző rendezvényeken, például az iskolabálon vagy az osztálykiránduláson készített fotók is. Segítségükkel újramesélhető, újraélhető néhány olyan történet, amely az osztály közös életéhez kapcsolódik.

Hasonló szerepet töltenek be az osztály tagjai által elért sport- és tanulmányi sikereket bizonyító oklevelek, érmek is. Ezek azt jelzik, hogy az osztálynak vannak olyan kiemelkedő tagjai, akikre büszkének lehet lenni (gyakran a faliújság címe is ez: Akikre büszkék lehetünk), a versenyek pedig szintén az osztály életének az eseményeiként mesélhetők el, hiszen a versenyzők az osztályt képviselték.

Dicsőségfal egy budapesti gimnázium folyosóján: ők a legjobb sportolók
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

Érdemes megjegyezni, hogy ezek a faliújságok az iskolafolyosókon található dicsőségfalak „házi” változatai. Gyakori ugyanis, hogy az iskola tanulói vagy tanárai által elért sikereket oklevelekkel, serlegekkel, a díjazottak fotójával vagy a nevüket jelző táblácskával hirdetik a folyosón. Ezeknek a dicsőségfalaknak legalább két funkciójuk van: egyrészt kiemelik, követendőként jelenítik meg a közösség néhány tagját, másrészt, ezzel egyidőben pedig azokat az értékeket is folyamatosan propagálják, amelyek a sikerhez köthetők. Például ha valaki kiemelkedő sportteljesítményt nyújtott, azzal másokat is a rendszeres sportolásra ösztönözhet; az éltanulók jobb tanulásra sarkallhatják a középmezőnyt vagy a lemaradókat; a zongoraverseny győztesének példája pedig azt hirdetheti, hogy tényleg érdemes rendszeresen gyakorolni és elmélyülni a zenetanulásban; stb. Az oklevelek és serlegek tehát nemcsak az egyénnek szólnak, hanem a központilag fontosnak tartott értékrendet is újra- és újrateremtik. Éppen ezért fontos, hogy nemcsak a folyosókon, hanem a tantermekben is él ez a műfaj: az osztály megjelenítheti, hogy a központi helyen megjelenő dicsőségből – ha tetszik: értékkövetésből – milyen arányban veszi ki a részét.

„Pelenkázó” egy budapesti gimnáziumból
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

Szintén sajátos, egy budapesti középiskolában pedig egyenesen dömpingszerűen előforduló faliújságtípus az osztálytársak – és olykor a tanárok – gyermekkori képeiből ad válogatást. A gyermekkori vicces fotók azt emelik ki, hogy bár most az osztály mint szervezeti keret csatolja össze elsősorban a diákokat, már azelőtt is volt bennük sok közös, hogy az osztályba kerültek volna: például mindegyikük volt kisgyerek, és természetesen mindnyájan nagyon cukik voltak ebben az időszakban.

Együtt nevettek. Híressé vált beszólások gyűjteménye egy budapesti gimnáziumban
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

Az osztály közös életéről szólnak az aranyköpés-faliújságok is, amelyek az együtt átélt vicces élethelyzeteket örökítik meg. Az egyes idézetek persze azok számára a legviccesebbek, akik jelen voltak vagy legalább ismerik a szereplők személyiségét, hanghordozását, jellegzetes külsejét. Éppen ebben áll az ilyen faliújságok ereje: az eseményeken kívül kinagyítanak és szinte karikatúraszerűen állítanak elénk egyes jellemvonásokat, és az osztályközösség tagjainak pozícióját is megjelenítik, ezzel pedig mintegy újra is teremtik azt. Egy budapesti gimnázium faliújságján például egy bizonyos Gábor rengeteg aranyköpéssel szerepel. Két példa jelzi, hogy címzettként és megszólalóként is teret kap ez a diák:

Tanár: Ha az agyunk nem működik, jól elvagyunk, ugye, Gáborka?

 

Tanár: Nekem még fel volt adva a Szigeti veszedelem kötelező olvasmányként.

Gábor: Tanárnő, az már régen volt...

Gábornak a faliújságon betöltött szerepe jelzi, hogy valószínűleg a figyelem középpontjában állhat és népszerű lehet. Egy újabb fontos információ, amit az osztály a „dekoráción” keresztül elárul magáról.

Dicsőségfal egy általános iskolában
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

A tanár is ügyel a falra

Az osztályteremben természetesen nem csupán a diákok által készített vagy szorgalmazott anyagok találhatók. Az osztályközösség először is egy nagyobb közösségen belül jelenik meg, aminek megjelenítését a fenntartó szorgalmazza. A tábla fölötti címer vagy a Himnusz és a Szózat jelzi, hogy ez az osztály is – döntően legalábbis – magyar állampolgárokból, leendő hazafiakból áll. De vannak olyan faliújságok is, amelyeket nem a diákok gondoznak, hanem a szaktanár vagy az osztályfőnök. Léteznek például értékelőtáblák, amelyek a tanár szemével mutatják be, ki milyen helyet foglal el az osztályban. Ez az általános iskolai tábla például számokkal jelöli a tanulókat, és különböző szempontok szerint, osztályzatszerűen értékeli őket:

Egy pillantás és megtudod, hol a helyed
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

De a tanár felügyelete máshogy is megjelenhet, például egy adminisztratív faliújság szerkesztése révén. Egy budapesti középiskolában például a későn érkezettek jegyzéke van kifüggesztve elrettentésül – ugyanis a késések számának növekedésével az igazgatói intő esélye is megnő, a kifüggesztett nevek viselői tehát tudhatják: ideje, hogy végre összeszedjék magukat. Ezzel a jegyzékkel a tanár a maga irányító, vezető szerepét teremti újjá egy kézzelfogható, vizuális jelzés formájában.

Aktuális információk és a késők szégyenlistája (balra lent) az osztályfőnök által szerkesztett faliújságon
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

Szózat és „Szopd le” – hogy fér össze?

Időnként a tanári és a diákértékrend összeütközik, az önkifejezés formái ellentétbe kerülnek egymással. Ennek érdekes példája egy budapesti gimnázium egyik osztályterme. A falon a tábla fölött egy címer található, a vele szembeni falon a Himnusz és a Szózat előző cikkünkben már megmutatott, sokszorosított szövege. Az előbb említett faliújságtípusok is megtalálhatók a teremben.

Szerelem és ugratás középiskolában
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

Vannak azonban olyan feliratok is, nevezetesen a Himnuszt és a Szózatot hordozó falon, amiket csak akkor veszünk észre, ha kicsit jobban figyelünk. A sötét lambérián filctollal egy diskurzus részleteit olvashatjuk el. A kibontakozó párbeszéd elindítója a „Szeretlek Robi örökké és még azután is!” felirat lehetett, erre különböző, a szöveg fölé helyezett utalások következnek: „Szopd le Robit!”, „Na ugye meglessz?”, „Na megvolt?”. Ezek a tizenévesek között megszokott ugratások, amelyek ezúttal írásos formát kaptak.

A firkák és a graffitik helyzete más szempontból is izgalmas. Az említett gimnáziumban a diákok festhették ki a saját termüket, így a maguk képére formálhatták azt. Amikor azonban az igazgató meglátta, hogy a falra a festés során dekorációs (és persze önkifejezési) célból graffitik kerültek, lemeszeltette az egész falat – mesélte az iskola egyik tanára. Egy másik középiskolában a graffitik okozta konfliktusokat úgy kezelik, hogy az egyik lépcsőház firkafalként üzemel: a falat minden ősszel lemeszelik, majd szeptembertől júniusig szabad a pálya, legálisan lehet graffitizni. Mióta ez a fal létezik, kevesebb firka található a termekben – tudtuk meg egy ott tanító pedagógustól.

Az efféle szövegeket nemcsak azért nem nézi jó szemmel az iskola, mert szexuális utalásokat és olykor trágár szavakat is tartalmaznak – tehát az iskolai viselkedési normákkal és az elvárt nyelvhasználattal ellentétesek –, hanem azért sem, mert tiltott felületre készültek. Az önkifejezésre kijelölt terület ugyanis a faliújság, ahol ki-ki az iskola által megszabott keretek között élheti ki a kreativitását. A lambériára firkálni (vagy esetleg graffitit készíteni) ezzel szemben rongálásnak minősül és büntetést von maga után. Az, hogy a szabályozás ellenére mégis létrejönnek ilyen szövegek, lázadásként értelmezhető: a diákok a megszabott kereteken kívül is szeretnék megjeleníteni a saját kultúrájukat, akár érzéseik szavakba öntésével és az ehhez tartozó ugratásokkal együtt is.

Lelkesítő idézet a padon
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

A firkákkal díszített lambériától nem messze található egy pad is, amelyen – feltehetően egy lány tollából – egy angol nyelvű idézet olvasható:

So many people will tell you that you can’t, but all you gotta do is turn around, and say: WATCH ME!

Sokan mondják majd neked, hogy nem tudod megcsinálni, de ilyenkor semmi mást nem kell tenned, mint megfordulni és azt mondani: NÉZZETEK RÁM!

A szöveg Justin Biebertől származik, egy Layne Beachley-idézet parafrázisa. A padra tehát egy – a végzős diákokkal körülbelül egykorú – popzenésztől és színésztől származó idézet került, ami a tartalma mellett valószínűleg azért is érdekes lehetett a diák számára, mert könnyebb egy sikeres, jóképű énekes szövegével azonosulni – ami ráadásul egy hétszeres szörfvilágbajnok megfogalmazásában is elerjedt –, mint a falra kihelyezett patetikus sorokkal. A lambériás feliratok és a pad ugyanis alig néhány méterre találhatók Kölcsey és Vörösmarty kultikus soraitól.

Naptár
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

A felnőttek és a diákok világa és értékrendje szintén szimbolikusan találkozik egy másik osztályteremben. Az Oktatási Hivatal által kiadott, piros-fehér-zöld színekkel nyomott hivatalos naptár tartalmazza a tanév legfontosabb dátumait – a hivatalnok szemével: mikor milyen pályázatokat kell beadni, milyen nemzeti ünnepek lesznek stb. Ezen a felületen jelennek meg az osztály életében fontos évfordulók: az osztálytársak név- és születésnapjai. A kézzel beírt nevek a sokszorosított, sztenderdizált kellékeket kibocsátó államapparátus szempontjait a helyi sajátságokkal egészítik ki, miközben a saját ünnepek a központi menetrendbe illeszkednek (aki például nyáron született, annak nem tudnak pontosan a születésnapján ünnepelni). A képen azt láthatjuk, hogy az OKTV második fordulójával kapcsolatos határidőt szó szerint felülírja az osztálytárs, Gergő szülinapja.

Otthonosság: az osztályterem ajtaján a diákok képeiből összeállított montázs várja a látogatókat egy budapesti általános iskolában
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

Mindenhol ugyanaz, csak máshogy

A fenti példák azt szemléltették, hogy egy-egy rövid séta milyen sokmindent elárul azokról a közösségekről, amelyek megpróbálják otthonossá, minél kellemesebbé tenni az iskolájukat és benne az osztálytermüket. Egy általános iskola igazgatónője mintegy háromnegyed órán át kísért, miközben fotóztam a falakat, és közben magyarázatokat fűzött ahhoz, amit látunk, tehát egyfajta idegenvezetői szerepben mozgott. Sétánk vége felé így fogalmazott:

[…] minden osztály más egy picit, de azért ha figyeled, ha levonjuk a következtetést, akkor mindenhol ugyanaz az értékrend jelenik meg, hogy becsüljük, hogy tiszteljük az országunkat, a történelmünket, a kultúránkat, a múltunkat, legyünk büszkék arra, akikre lehet, tehát ez a közös mag ez mindenhol megjelenik, hol így, hol úgy. Az egyéni teljesítmény elismerése, de ugyanakkor a közösségépítés is nagyon fontos.

Nem sokkal később arra reflektált az igazgatónő, hogy az előbbi összegzés ebben a formában még nem fogalmazódott meg benne:

Egyébként számomra is érdekes, hogy most ilyen szempontból végignézem [a termeket], mert nyilván így sosem mentem végig, hogy na most akkor tényleg mit látok és a mögött mi vélhető, mi felismerhető, tehát ez így nagyon tanulságos nekem is.

A beszélgetés végén pedig már az előbb idézett gondolatok mentén magyarázta tovább a közösen megfigyelt képeket, szövegeket:

Itt például az osztályprogramok, látod? Hogy merre jártak. Ez is fontos ugye az osztályközösség építése szempontjából.

Az igazgatónő megjegyzései rávilágítanak arra, hogy léteznek bizonyos rutinok, megszokások az iskolák dekorálásában, amelyek kulturálisan öröklődnek, megszokottak, de nem minden esetben tudatosulnak. Nem okvetlenül a kifejezni kívánt koncepció van meg tehát először, hanem az inkább mintegy kibomlik a kihelyezett kellékek sajátos együtteséből.

A részlet arra is rávilágít, hogy egy kutató vagy egy kérdezősködő idegen jelenléte segíthet az „otthoniaknak” tudatosabbá tenni a saját térhasználatukat, aminek sajátosságai – talán éppen a megszokottságból eredően – szinte észrevétlenül ivódik beléjük, a hozzá tartozó üzenetekkel együtt. Következő cikkünkben azt fogjuk vizsgálni, mit üzennek nekünk az idegen nyelvi szaktermek az ott tanított nyelvekről és az ezekhez a nyelvekhez fűződő hozzáállásokról.