Előző cikkünkből Sugata Mitra indiai oktatáskutató gondolatait ismerhettük meg egy olyan iskolával kapcsolatban, amelyben a diákok önszerveződően, számítógépek segítségével tanulnak. A közoktatás hagyományos elemeit, a tanárokat, a tantermeket és az órarendet azonban már a fejlett IT-eszközök megjelenése előtt, 1968-ban elkezdték  kisöpörni egy egyesült államokbeli kísérlet során. A teljes körű demokráciára és a tanulók önszerveződő tanulására épülő modellt jelenleg világszerte harmincöt intézményben követik.

Közel a természethez: a Sudbury Valley School épülete
(Forrás: Wikimedia Commons / John Phelan / CC BY 3.0)

Bátor kísérletezők

1968-ban a Massachusetts állambeli Framingham városában Sudbury Valley School néven új magániskolát nyitottak. Az alapítók arra alapozták az iskola programját, hogy a gyerekek elsősorban abban különböznek a felnőttektől, hogy kevesebb tapasztalattal rendelkeznek – abban azonban, hogy kíváncsiak, tanulékonyak és kreatívan tudják felhasználni a rendelkezésükre álló anyagokat és erőforrásokat, azonosak a felnőttekkel. Az alapítók a hagyományos, a tanár dominanciájára épülő modellel szemben a teljes körű demokrácia megalapozását tűzték ki célul, mivel úgy vélték, demokratikusan gondolkodó felnőttek azokból lesznek, akik kora gyermekkoruktól kezdve maguk is működtetik a demokráciát. Az iskolában ennek megfelelően a diákok rendszeresen és ténylegesen vesznek részt az iskola irányításában.

Iskolai demokrácia alatt nem a Magyarországon megszokott diákönkormányzatokat kell érteni, ahol a diákok rendszerint a tanári kar által meghozott – vagy legalábbis előkészített – döntések legitimálásában vesznek részt, hanem olyan fórumokat, ahol diákok és tanárok egyenlő szavazati joggal rendelkeznek, és nemcsak arról hoznak döntést, hogy ki szervezze a következő sulibulin a büfét, hanem személyzeti (akár elbocsátást is érintő) és szervezeti kérdésekről is. A szülőknek korlátozott a beleszólásuk az iskola ügyeibe, egyes kérdésekben pedig egyáltalán nincs szavuk: a diákok és a felnőtt személyzet autonóm módon hozza meg a döntéseit. A demokráciának ez a következetes alkalmazása és az oktatással kapcsolatos beidegződések felszámolása még napjainkban is különösnek számít: az Egyesült Államokban összesen 20, világszerte, más országokban pedig 15 intézmény követi a Sudbury-modellt. Ezek a teljesen önálló iskolák egyébként semmilyen szervezeti viszonyban nincsenek egymással, bár természetesen tudnak egymásról és kommunikálnak egymással.

Mindennapok a völgyben

A Sudbury-iskolákban 4 és 19 év közötti gyerekek, illetve fiatalok tanulnak. A kisebbek a nagyobbaktól tanulnak és viszont: nincsenek korosztályok alapján osztályba szervezve, maguk választják meg a társaságukat. Ahogy a fenti videóból kiderül, a diákok reggel fél 9 és délután fél 5 között tartózkodhatnak az épületben (de nem kötelező végig bent lenniük), de hogy ez alatt az idő alatt mit csinálnak, azt ők maguk döntik el. Van, aki úgy véli, a kártyázás fejleszti legjobban a logikai képességeit, más számára a videojátékozás az a tevékenység, ami kitartásra ösztönzi. Van olyan, aki a közeljövőben egy szép sálat fog kötni, de van, akit az irodalom érdekel és Shakespeare-műveket olvas vagy novellát ír. Az iskola számítógépeket, könyveket, közösségi tereket, gondozott parkot biztosít a diákoknak és egy 11-tagú személyzetet, amelynek tagjai rendszeresen bejárják a terepet és megfigyelik, hol mi történik. A diákok kérdezhetnek a felnőttektől, bevonhatják őket a tevékenységeikbe, de ez egyáltalán nem kötelező. Persze ha valaki profin szeretne megtanulni zenélni, az valószínűleg gyakran ellátogat a személyzet egyik hivatásos zenész tagjához, aki segít a gyakorlásban és szívesen játszik együtt a srácokkal.

Az iskola első hallásra talán meghökkentő pedagógiai programjának hatását legjobban a korábbi diákok visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg. Ezekből a beszámolókból kiderül, miért is olyan fontos, hogy a gyerekek nincsenek korosztályonként külön csoportokra bontva, és miért fontos az idő szabad beosztása:

Every day we had challenges to meet, and a group of us would be working on them at the same time. We picked hard things to do most of the time. At Sudbury Valley there were always older kids who had done things that the younger group was trying to get to. You automatically wanted to be one of the people who could do it too, so you kept trying until you could do it. Everything was always, 'You have to get one step further.’

Minden nap találkoztunk kihívásokkal, és néhányan csoportot alkotva, egyszerre dolgoztunk rajtuk. Legtöbbször nehéz dolgokat választottunk ki magunknak. Sudbury Valley-ben mindig voltak idősebb gyerekek, akik már meg tudtak csinálni olyan dolgokat, amiket a kisebbek még csak próbáltak. Automatikusan te is azok közé akartál tartozni, akik már meg tudják azt csinálni, úgyhogy addig gyakoroltad, amíg nem ment neked is. „Tovább kell lépned egyet előre”, mindig így volt.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A fenti részlet és az alábbi videó jól szemlélteti, hogy a társas együttléteknek, a játéknak nagy szerepe van a diákok önismeretének fejlődésében. Mit akarok? Mi érdekel? Mihez kezdjek magammal? Ezekre a kérdésekre rendszerint a játékok, a beszélgetések és a különböző felkínált lehetőségek – zenélés, festés, kézimunka, filmforgatás, olvasás stb. – kipróbálása során születnek meg a válaszok. Ha pedig már valaki tudja, mit szeretne, saját érdeklődését követve bontakoztathatja ki a tehetségét:

For ten years, I would practice progressively more and more hours a day. I would have a vision of wanting to be able to play certain pieces, and when I got to the point where I could play those pieces, I'd want to be able to play other pieces that were harder. Everything you do helps everything else you do, because if you're doing one hard thing, it's not that different from doing another one. It may take different physical skills, or maybe different mental habits, but it takes the same kind of concentration and requires the same kind of thinking.

Tíz éven át minden nap egyre több és több órát gyakoroltam. Mindig az lebegett előttem, hogy bizonyos darabokat el tudjak játszani, és amikor már eljutottam arra a pontra, hogy azok a darabok már mentek, nehezebb darabokat akartam játszani. Minden, amit csinálsz, minden egyéb dolgodban segít, mert ha valami nehezet csinálsz, az nem nagyon más, mintha egy másikat csinálnál. Lehet, hogy más fizikai képességeket, esetleg más hozzáállást igényel, de ugyanazt a fajta koncentrációt és gondolkodásmódot igényli.

Az idézetek jól jelzik, hogy a közoktatásban általában megszokott külső motiváció (jó érdemjegyek, kitűnő bizonyítvány, sikeres felvételi) helyett követett belső késztetések milyen jelentős szerepet játszanak a tanulásban. Ha a diákokat valóban érdekli valami, akkor kitartóan dolgoznak a probléma megoldásán, a kihíváson, és közben testileg-szellemileg megerősödnek.

A hagyományos oktatási formák hiánya nem jelenti azt, hogy a diákok, ha úgy döntenek, nem tudják máshol folytatni a tanulmányaikat. Aki legalább három évet járt az iskolába, azok számára az iskola érettségit szervez és bizonyítványt ad ki. Sok sudburys diák tanul tovább egyetemen és főiskolán.

Viták és döntések

A mindennapokban természetesen adódnak konfliktusok, vitás helyzetek. Az iskolának van egy szabálygyűjteménye, és ha felmerül, hogy valaki nem tartotta be a szabályokat, az iskola igazságügyi bizottságához lehet bejelentést tenni, amely aztán kivizsgálja az ügyet, majd a bizottság döntéseit a hetente esedékes iskolagyűléseken fogadják el vagy utasítják el. A bizottság és az iskolagyűlések munkájában a felnőtt személyzet és a diákok egyaránt fejenként egy szavazattal rendelkeznek, és minden szavazat egyenlő (a számarányokból kiindulva tehát a diákoknak jóval nagyobb beleszólásuk van az iskola irányításába, mint a felnőtteknek). Ugyancsak mindenkinek van hozzászólási joga is: ez különösen azért fontos, mert a különböző korú és más-más tapasztalatokkal rendelkező résztvevők a maguk nézőpontját is érvényesíthetik, sok szempont felmerül döntés előtt, így az sem lesz túl egyoldalú.

A legtöbb konfliktus abból születik, ha valaki egyedül szeretne lenni, mások pedig erőltetik, hogy csináljon velük valamit. Mivel senki nem kötelezhető erőszakkal olyasmire, amit nem szeretne, az ilyen eseteket gyakran jelentik az igazságügyi bizottságnak. Ugyancsak sok panasz érkezik mások nyugalmának megzavarása (ordibálás, túl hangos játék stb.) miatt. Annak megtanulása, hogy az egyéni szabadság megélése nem korlátozhat egy másik egyént a saját szabadságában, az iskola egyik fontos üzenete. A tárgyalásokon a sértett, a szabályokat megsértő személy (diák vagy felnőtt) és a tanúk is jelen vannak. A bizottság a szavazást követően állásfoglalást ír, megállapítja, hogy történt-e szabálysértés, de szankciót nem szab ki. Büntetés tehát nincsen az iskolában: a demokrácia tanulását nem a kellemetlen, unalmas tevékenységek, a szabadidő korlátozása vagy a megszégyenítés segíti, hanem maga a tárgyalási folyamat, amelynek során a résztvevők (a legkisebb gyerekektől a tapasztaltabb felnőttekig) számos oldalról körüljárják a kérdést.

A szabadság tanulása

A koncepció egyik kidolgozója, a Sugata Mitrával is élénk munkakapcsolatban álló Daniel Greenberg szerint a demokratikus elvek alkalmazása és a szabadság légköre nem jelent automatikus boldogságot: a diákok időről időre hibákat követnek el, csalódások érik őket, konfliktusba kerülnek másokkal – mint ez más iskolákban is előfordulna. Szerinte a legnagyobb különbség s Sudbury-modell és a hagyományos iskolák között az, hogy Sudburyben, mivel a napi beosztás és a tanmenet nincsen előre strukturálva, a diákoknak rendszeresen döntéseket kell hozniuk és meg kell tanulniuk, hogy saját maguk felelnek idejük beosztásáért, gondolataikért és tetteik következményeiért.

A szerző munkáját a Finn Akadémia 267880-as számú ösztöndíja támogatta.

Ajánlott videó és irodalom

Voices from the New American Schoolhouse: a Sudbury-modellt bemutató dokumentumfilm

A Sudbury Valley School honlapja