Idén is megünnepeljük a költészet napját, itt a nyesten. Tavaly Kosztolányi Dezső és József Attila verseit állítottuk egymás mellé, tavalyelőtt pedig a nyelvtanról szóló verseket válogattunk. Idén arra kértük szerzőinket, hogy küldjék el nekünk kedvenc verseiket; ezekből közlünk ma válogatást – több részletben. Kellemes versolvasását kívánunk!

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Állandó szerzőnk ,„A nyelvész majd megmondja...” című rovatunk vezetője, Kálmán László egy Lermontov-verset küldött nekünk – ezzel a megjegyzéssel:

„Az a baj, hogy ez a vers oroszul jó igazán. Áprily Lajos fordította le (más magyar fordítást nem ismerek), de nem jön ki az a feszültség, ami az eredetiben benne van. A dagályos, tragikus romantikus életérzést olyan megdöbbentően ellensúlyozza a játékos nyelvi és gondolati ritmus és a hűvös, racionális meggondolások, hogy az már-már groteszk, és az utolsó két sorban elképesztő módon teljesedik ki ez az egészen végighúzódó baljós, de egyben groteszk előérzet.” E szerint oroszul tudó olvasóinknak más élményben lesz részük az orosz eredeti szöveget olvasva. Így hangzik:

И скучно и грустно...

И скучно и грустно, и некому руку подать
  В минуту душевной невзгоды...
Желанья!.. что пользы напрасно и вечно желать?..
  А годы проходят - все лучшие годы!

Любить... но кого же?.. на время - не стоит труда,
  А вечно любить невозможно.
В себя ли заглянешь? - там прошлого нет и следа:
  И радость, и муки, и всё там ничтожно...

Что страсти? - ведь рано иль поздно их сладкий недуг
  Исчезнет при слове рассудка;
И жизнь, как посмотришь с холодным вниманьем вокруг -
  Такая пустая и глупая шутка...

Forrás: Wikimedia Commons / Randen Pederson / CC BY 2.0

És így hangzik Áprily Lajos fordítása:

Bú nyom s unalom

 Bú nyom s unalom! – Soha senki se fogja kezed,
Ha lelkeden unt ködök ülnek…
Vágy, vágy… de mit ér, ha a szív csak eped, csak eped,
S elfutnak az évek, a leggyönyörűbbek!

 

Szeretni – de kit? Kis időre szeretni mit ér?
Örökre pedig lehetetlen…
Magadba tekints? – hol a múlt? Csak az álma kísér,
S a kín s az öröm szava kúsza, kietlen.

 

Lázadj, lobogásod előbb vagy utóbb elenyész,
Kihűti a józan ítélet.
S ha bölcs a szemed s hűvösen, hidegen belenéz:
Nem más, suta, ostoba tréfa az élet.