A jelenlegi Kongói Demokratikus Köztársaság mindig is egy kicsit fekete foltnak számított Európa számára. Itt játszódik például Joseph Conradnak, a lengyel születésű angol írónak A sötétség mélyén című regénye is. Az ország pedig Afrika harmadik legnagyobb területű országa, nagyjából 70 millió lakosa lehet, és ásványkincsekben rendkívül gazdag. A 12 nagyobb etnikai csoport 240 nyelvet beszél. Az ország egyetlen hivatalos nyelve a gyarmati időből megmaradt francia, de négy helyi nyelvnek is nemzeti státusza van, és ezeket fontos közvetítőnyelvekként működnek.

Kézcsonkítások II. Lipót uralma latt.

Mostoha történelem

Kongó nevének említése tragédiák egész sorát idézheti fel előttünk. A csak 130 évvel ezelőtt gyarmatosított ország sokáig fekete foltnak számított őserdői és vízeséses folyói miatt, de partvidékéről már évszázadok óta előszeretettel gyűjtötték a rabszolgákat az újvilág ültetvényei számára. A terület az angol Henry Morton Stanley felderítő utazása után lett II. Lipót belga király magángyarmata. A negyed évszázadon át tartó idő alatt különös kegyetlenséggel kényszerítették rá a helyieket minél nagyobb mennyiségű kaucsuk termesztésére az éppen fellendülőben lévő gumiipar igényeinek kielégítésére. A falvaknak kaucsukkvótája volt, és ha nem teljesítették, kézlevágással büntették őket a gyarmati behajtók. 25 év alatt a lakosság fele pusztulhatott el a brutális irányítás alatt, becslések szerint mintegy 10 millió fő.

Egy lelkes fiatal angol újságíró kutatásának köszönhetőn Európába is eljutott II. Lipót hihetetlen kegyetlenségének híre, és a belga állam vette át a gyarmat felügyeletét. A helyi lakosok életkörülményei azonban nem sokat javultak. Az 1960-as függetlenség se hozott gazdasági fellendülést. Mobutu, az ország elnöke és diktátora 1997-ig, az ország ásványkincseiből származó bevételeit jobbára elsikkasztotta, és hagyta az infrastruktúra teljes leamortizálódását, míg az a függetlenség előtti szint egy negyedét se érte el. Az elmúlt 15 évben két nagyobb háború is volt az országban, összesen több mint ötmillió áldozattal, és a keleti részeken a mai napig folyamatos a fegyveres konfliktus a különböző lázadó csoportok között.

A Kongói Demokratikus Köztársaság főbb nyelvei.
(Forrás: wikimedia commons / Denis Jacquerye)

Egy ország, öt lingua franca

A belga gyarmati időszak egyik ritka előnye volt Kongó számára, hogy már abban az időszakban elkezdték tanítani a négy helyi nemzeti nyelvet, és ezért Kongó azon kevés afrikai gyarmat közé tartozott, ahol viszonylag magas volt az írni-olvasni tudás. Ez a négy nyelv a kituba, a lingala, a szuahéli és a csiluba, és mind a négy bantu nyelv. A niger-kongó nyelvcsaládhoz több mint 250 bantu nyelv tartozik, de eddig még nem tisztázták ezek pontos rokonsági viszonyait. A négy nemzeti nyelv jó szolgálatot tesz az országban, mert a hivatalos francia nyelvet csak a lakosság 10 százaléka beszéli jól, míg további 30 százalék törve.

Kongó négy helyi közvetítőnyelve földrajzilag jól elkülönül. A szuahéli nyelvről és vele kapcsolatban a bantu nyelvekről korábban már részletesen írtunk. Kelet-Kongóban általános a szuahéli használata közvetítőnyelvként.

A lingala a Kongó folyásának mentén elterjedt nyelv. Egy kis helyi nyelvből, a bobangiból nőtte ki magát közvetítőnyelvvé, és ezzel együtt sokat egyszerűsödött nyelvtana és hangkészlete is. Legalább 10 millióan használják, és a fővárosban, Kinshasában is ez a leggyakoribb nyelv a francia mellett.

A kituba a kikongó alapon létrejött kreol nyelv, és az ország dél-nyugati részén beszélik, ahol 7 millió embernek az anyanyelve a kikongó valamelyik – nem feltétlenül kölcsönösen érthető – változata. A tipikus kreol nyelvekkel ellentétben a kituba esetében nem különül el egy szubsztrátum és egy szupersztrátum. A kreol nyelveknél ezek a fogalmak általában az őslakosok és a gyarmatosítók nyelveit jelölik, ahol a gazdaságilag hátrányos helyzetű lakosság átveszi egy egyszerűsített formában a felé helyezkedő kultúra nyelvét.

Az ország alkotmánya szerint a negyedik nemzeti nyelv a csiluba. A nyelvnek két változata van, egy keleti és egy nyugati, az alkotmány azonban nem nevezi meg, hogy közülük melyik a nemzeti nyelv, de a keleti változat a jobban elterjedt. A nyelvet az ország középső déli részén 10 millióan beszélik.

Pigmeusok és egy európai.
(Forrás: wikimedia commons)

Kisebbségben is a legkisebbek

Az ország 600 ezer pigmeus is él, akik különböző törzsekhez tartoznak, mint az akák és az efék. A pigmeus nem egy etnikai, hanem egy antropológiai megnevezés, a 150 cm-es átlagmagasságnál alacsonyabb népcsoportokat jelölik velük. A kongói pigmeusok egyébként nem közeli rokonai a Dél-Afrikában élő szintén alacsony növésű koi és szan népeknek, melyek a nyelvükben található csettintő hangoknak köszönhetően váltak ismertté. A koiszanokhoz hasonlóan a nyugati (mbenga) pigmeusok is nagyon ősi rassznak számítanak a genetikai kutatások szerint, de a koiszanokkal ellentétben a kongói pigmeusok átvették a közelükben élő bantu törzsek nyelvét, csak őserdei élet sajátosságaira vonatkozó szókincsük – ami az összesnek mintegy 30 százaléka – nem bantu eredetű.

A pigmeusok helyzete Kongóban kifejezettem hátrányosnak mondható, a legalapvetőbb állampolgári jogokat sem garantálja részükre az állam. Bantu szomszédaik lenézik, és gyakran rabszolgaként tartják őket. Nem volt jobb a helyzet a belga uralom alatt se, akkor európai és amerikai állatkerteknek szállítottak pigmeus gyerekeket.

Nemcsak hagyományos lakóhelyük, az őserdők területének folyamatos csökkenése lehetetleníti el életüket, de egy 2003-as jelentés szerint a Kongó keleti részén a háborúzó csapatok vadászták is őket, mert húsuknak mágikus erőt tulajdonítanak. Az ilyen hírek fényében Kongó még mindig egy fekete foltnak tűnik.

Források:

http://www.enotes.com/genocide-encyclopedia/king-leopold-ii-congo

http://www.timesonline.co.uk/tol/news/world/article402970.ece