Lois Turner Williams 1890-ban született Észak-Carolina államban. Miután édesapja egy rasszista támadás elől váratlanul elmenekült otthonról, 6 éves korától édesanyja egyedül nevelte. Fiatal korában – tanulmányait pincéri fizetésből finanszírozva – nyelvészként szerzett diplomát a Harvardon, majd a Chicagói Egyetemen doktori címet egy olyan disszertációval, amely a rabszolga-ellenesség megjelenését vizsgálta az 1865 előtti amerikai irodalomban. A Roosevelt Collage (ma egyetem) munkatársaként ő volt az első fekete oktató, akit fehér oktatási intézmény alkalmazott az Egyesült Államokban.

Turner volt az első, aki tudományosan is alátámasztotta: a rabszolgák által Afrikából átmentett nyelvek és szokások ma is tovább élnek a modern afroamerikai kultúrában. Kutatásairól, életéről, utazásairól most – feleségének köszönhetően, aki a hagyatékot a múzeumnak adományozta – nagyszabású kiállítás nyílt a washingoni Anacostia Community Museumban. A Washington Post ennek apropóján szentel hosszú cikket a kutató életútjának.

Festmény a gullah rabszolgák táncáról
(Forrás: Wikimedia Commons)

„Szegényes angol”

Az egész életét meghatározó kutatási témával Turner korán és véletlenül találkozott 1936-ban. Egy iskolai koncerten véletlenül belehallgatott két fiatal beszélgetésébe, akik egy számára ismeretlen és érthetetlen dialektusban kommunikáltak egymással. Amikor megkérdezett néhány embert, vajon milyen nyelvet használnak, azt a választ kapta: „szegényes angolt”. Ő azonban másként gondolta. Kiderítette: a fiatalok a gullah közösségből, egy viszonylag elzárt népcsoportból származnak, amely a Dél-Carolina és Georgia államokhoz közel eső Sea Islands nevű szigeteken él. Odalátogatva az a gyanú ébredt benne, hogy az ott használt nyelv valójában egy régi afrikai elemeket is tartalmazó kreol nyelv. Tudni akarta, pontosan melyik, és ezzel kezdetét vette hosszú kutatói pályafutása.

Az akkori idők kezdetleges, hatalmas és súlyos felvevő masinájával elkezdett kijárni a gullah közösségbe, hogy rögzítse az ott élők beszédét. Rájött, a kutatás anélkül nem lehetséges, hogy közelebbről is tanulmányozza az afrikai nyelveket, ezért beiratkozott a Londoni Egyetemre, és megtanult közülük jó néhányat. Majd miután egy dokumentum rávezette, hogy a gullah közösségnek köze van a muszlim rabszolgákhoz, megtanult arabul is.

1951-ben Afrikába utazott, és hosszabb időt töltött Nigériában, Beninben, Togoban és Sierra Leonéban. Beszélgetett a helyiekkel, táncelőadásokra járt, zenét hallgatott, népviseleteket, illetve hagyományos zeneeszközöket gyűjtött, és mindeközben számos hangfelvételt készített.

Miután visszament Amerikába, haláláig tanított, és hatása tovább munkált diákjaiban. Kutatásainak összegzésére jó példa egy videofelvétel, amit a 90-es években egy Joseph Opala nevű antropológus készített (ez is látható a mostani kiállításon).

Opala Turner felvételeit tanulmányozva bukkant rá egy gullah asszony énekére 1932-ből, amiben felismert egy Sierra Leone-i temetési himnuszt. Felkutatta a felvételen éneklő asszony lányát, aki szintén ismerte a dalt, elvitte őt Afrikába, és megmutatta neki a Sierra Leonében élő mende népcsoport temetési szertartását. A szertatáson az amerikai nő és a mende siratóasszony együtt, egymást átölelve éneklik az ősi dallamot.