Számos esetben tapasztaljuk, hogy hasonló alakú, de látszólag nem összefüggő jelentésű szavak történetileg mégis kapcsolatban vannak egymással. Így például a tó : tavak, szó : szavak stb. alakokból gyanakodhatunk, arra, hogy a só (: sók) és a sav (: savak) is eredetileg só : savak lehetett – és nem is tévedünk. Hasonló módon nem csak a jó és a javak, hanem a jós és a javas, a jóslat és a javaslat is összefügg, habár – különösen ez utóbbiak – kapcsolata jelentés szempontjából nem nyilvánvaló. Még a fenti példák ismeretében is keveseknek juthat eszükbe, de tény, hogy az ó ’régi’ és az avas, illetve az (el)avul is kapcsolatban áll egymással.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az ilyen eseteknek köszönhető, hogy a nyelvhasználó olyankor is gyanakodni kezdhet bizonyos történeti kapcsolatokra, amikor a formai egyezés egészen egyértelműnek tűnik, de az esetleges jelentésbeli kapcsolat homályos. Irma nevű olvasónk kérdezi:

Van-e kapcsolat az ocsú főnév és az ocsúdik ige között?

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) szerint az ocsú ’a kicsépelt gabonának rostáláskor különváló szemetes, törmelékes része’, ’pelyva, a gabonaszemet borító, csépléskor leváló hártyás levélkék tömege’ ótörök eredetű, az ótörökben az uč- [ucs] ’repül’ igetőből képzett származék. Magyar fejlemény ’az emberi közösség legértéktelenebb része, alja’, illetve az ezzel összefüggő melléknévi ’értéktelen, silány’ jelentés. (Ez utóbbiak ma már az eredeti jelentésű főnévnél is ritkábban használatosak.)

Aratás-cséplés mellékterméke
(Forrás: Wikimedia Commons / Takkk / CC BY-SA 3.0)

A TESz. szerint az ocsul nyelvjárási szó, és az ocsúdik is csak „költők és írók – köztük kimutatottan Csokonai Vitéz Mihály – szóhasználata révén emelkedett fel a nyelvjárások szintjéről” (sic). 

Ezzel szemben a TESz. szerint az ocsúdik ’ébred, magához tér, eszméletre tér’, de ’gyógyul’, illetve a vele összefüggő, azonos jelentésekben használt ocsul ismeretlen eredetű. Csak annyit említ, hogy „török származtatásának kísérletei nem fogadhatóak el”.

Felmerül a kérdés, hogy ha az ocsúdik ~ ocsul eredetét nem ismerjük, akkor miért nem vetődik fel, hogy az ocsúból magyarázzuk? A válasz részben az, hogy a két szócsalád között semmiféle jelentésbeli kapcsolat nem mutatható ki. Emellett figyelembe kell vennünk a szóképzés tényeit is. Bár arra a TESz. is felhívja a figyelmet, hogy nem dönthető el, hogy a mai igék töve eredetileg igei vagy névszói volt-e, a -d, illetve -l képzők közvetlenül a névszói tövek közül csak melléknéviekhez szoktak kapcsolódni, főnéviekhez nem. Az ocsúnak viszont csak későn, jóval az ocsúdik és az ocsul adatolása után alakult ki melléknévi használata, az sem vált általánossá, és hamarosan vissza is szorult. Így aztán a jelentéstani érvek mellett az alaktani tények is valószínűtlenné teszik a kapcsolatot.