Aha, az arabbal már óvatoskodtok összehasonlítani időnként, de a sokkal régebbi héberrel, amiből az arab csak 2000 évvel később fejlődött ki, azzal nem.

A héber gaszász = haldoklott. Ez a gyász.

A meghal pedig, bizony hogy a patravetett, dög-lött hallal van kapcsolatban. S hál szavunk is – alszik. A héber hál = vonaglik, hole = beteg, HALÁL = holttest, halul = üres (HELY).

A héberben a dag = hal. S aki halászik, a héberül: dug. Mivel halászik? a héber dugit = ladik. A magyarban, a halfogásra elrekeszetett dugá-ban (patakágban) „dugába dőltek” a halak. A döglött hal dagad, de az élő az „digidag”: ficánkol. Dég a Balatonhoz közeli halászfalu. A dagvány, dagonya is halfogó helyek voltak.

Az „eufé-misztikus” finnugor „elhúny” héber rokonszava pedig, naná, hogy az is megvan, a héber hunah = otthagyott, elnyugodott (aki lehet, hogy csak alszik).

@mederi: én meg azt hiszem, hogy a hely szavunk régiesen is hely volt, azaz /hɛʎ/, most tájszólásokban is az a könyelvi /hɛj/ mellett. A /ʎ/ mára már nagyon régóta egyenlő lett a /j/-vel a köznyelvben, de nyelvjárásokban még előfordul a /ʎ/ [ʎ]-ként vagy [l]-ként. Hasonlóan a zsemlye is /ʒëmʎɛ/, nem véletlenül fordul elő l-lel, j-vel, meg mindenhogy.

Azt hiszem, mivel "hely" szavunk régiesen "hell" volt, az "y"-t megjelenítő "hang" nem csak a megelőző mássalhangzó "lágyítója"-ként, hanem egy, a "j"-hez hasonló mássalhangzóként is előfordulhatott bizonyos nyelvjárásokban, ezért jöhetett létre teljes hasonulás..

Az alábbi szócsoport talán "hulló" kifejezésünkhöz kapcsolódik:

kül-ső/ hül-ő/ hül-ye/ hül-lő (magas magánhangzós)

*k(h)úl-só (k=t túl-só)/ / k(h)ull-og, *(k)hull-ong--, hull-ik.. (mély m. h.)

@Buxoro: "a század végén" - értsd 7. század, amikorra már elérték az északi és északkeleti határaikat a muszlim hódítók.

Bár nem akarok az arab nyelvből második spanyolt csinálni, azért az utolsó mondathoz érdekességképpen közlöm az arab szót: يــأس [ya's]. A Koránban már szerepel képzett alakja, szóval a 7. század elején használatban volt a Hidzsázban. :)

Érdekes lenne a török megfelelőket megnézni, ill. tudni, hogy milyen korai az ottani előfordulás. Nagyobb számú török népességgel csak a század végén kerültek kapcsolatba az arab ajkú népek, de még inkább a 8. században (a Kaukázuson keresztül és Közép-Ázsiában).