Mikor éppen csak túltettük magunkat a csodán, hogy reggelre a csizmánkba került néhány szelet csokoládé vagy narancs, s ehhez valamiképpen Szent Miklósnak van köze, máris itt egy újabb, aktuális csodálatos történet. December 7-én Szent Ambrus emléknapja van: vele már csecsemőkorában csoda történt.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A mézajkú

340 körül a kis Ambrus bölcsője az udvaron ringott a mai Németország területén lévő Trierben. Az alvó csecsemőt hirtelen egy méhraj lepte el, és az állatok ki-be mászkáltak a szundikáló gyermek száján. Majd a raj elszállt anélkül, hogy megcsípték volna a kisfiút. Apja megdöbbent azon, hogy a rovarok nem bántották a gyermeket, és nagy jövőt jósolt fiának.

Hemzsegő méhek
(Forrás: Wikimedia Commons / Quartl / CC BY-SA 3.0)

Míg a mézajkú prédikátor kifejezésben a mézajkú szó feltehetőleg arra utal, hogy Ambrus ajkát olyan édes szavak hagyták el, mint a méz, a mézajak (latinul labellum) szónak van botanikai jelentése is. Így nevezik az orchideák jellegzetes, igen feltűnő, módosult sziromlevelét, mely élesen különbözik a többi sziromtól.

Valószínűleg nem gondolta, hogy a kis csecsemő valóban milyen nagy ember lesz: Milánóban kormányzó és püspök lesz belőle, halála után pedig egyháztanítóként és szentként emlékeznek rá. Azt pedig, hogy gyermekkorában sértetlenül átvészelte egy méhraj látogatását, azzal honorálta az utókor, hogy nem csupán a méhek, hanem a méhészek és gyertyakészítők védőszentjének is tekintik, s esetenként mézajkú prédikátornak titulálják.

Orchidea – a piros pöttyös a mézajak
(Forrás: Wikimedia Commons / Leon Brooks)

Itáliában

Hogy emelkedett Ambrus ilyen magasságokba? Apja halála után a család visszatért Rómába, ahol Ambrus kitűnő képzést kapott: főként retorikát, irodalmat és jogot tanult. A kiváló képességű ifjút a császár hamarosan a Milánó környéki vidék kormányzójává nevezte ki.

A városban éles ellentét feszült két vallási irányzat, a katolikusok és az ariánusok (azaz Arius püspök követői) között. Míg a katolikusok az Atya és a Fiú, azaz Jézus, egylényegűségét vallották, az ariánusok azt hirdették, hogy a Fiú az Atya teremtménye, csupán hasonló lényegű vele. Mikor 374-ben Milánó ariánus püspöke elhunyt, félő volt, hogy a püspökválasztáson rendbontás lesz. Így Ambrus kormányzó személyesen jelent meg az eseményen, hogy megakadályozza a komolyabb összecsapásokat. Nagyszerű szónoki képességével sikerült is lenyugtatni az embereket.

A legenda szerint ekkor a tömegben egy kisgyermek felkiáltott: „Ambrus a püspök!” Ambrus még csak meg sem volt keresztelve, csupán katekumen, azaz a keresztségre készülő személy volt. Ám a tömeg nyomására a gyermek javaslata győzött. Maga a császár sem gördített akadályt a püspökké szentelés elé. Így Ambrust gyorsan megkeresztelték, és csupán nyolc nap kellett hozzá, hogy a soha komolyabb vallási tanulmányokat nem folytató fiatalembert pappá szenteljék, és elfoglalhassa a püspöki széket.

Szent Ambrus eretnekeket korbácsol
(Forrás: Wikimedia Commons)

Szent Ambrus később szembeszállt magával a császárral is, erőteljesen kikelt az ariánusok ellen és a zsidókat sem szívelte (például semmi kivetnivalót nem talált egy zsinagóga felgyújtásában), ám nagy rugalmasságot mutatott a helyi liturgiai szokásokkal szemben. Az alkalmazkodásra szólít fel a közismert angol szólás is:

When in Rome, do as the Romans do.

’Ha Rómában jársz, tégy úgy, mint a rómaiak’ – azaz alkalmazkodjunk a helyi szokásokhoz. A szólás forrása az a Szent Ambrusnak tulajdonított mondás, miszerint

Si fueris Romae, Romano vivito more; si fueris alibi, vivito sicut ibi

’Ha Rómában vagy, élj római módra; ha másutt vagy, élj úgy, ahogy ott szoktak’

Az egyháztanító és himnuszszerző

Ambrus mellett a többi, 1298-ban egyháztanítóvá nyilvánított szent: Nagy Szent Gergely, Hippói Szent Ágoston és Szent Jeromos.

Annak ellenére, hogy Ambrus csak már mint gyakorló püspök kezdte meg teológiai tanulmányait, igen jelentős hatást gyakorolt a korai keresztény egyházra. Ma a négy korai egyházdoktor között tartják számon. Nagyon fontosnak tartotta Szűz Mária tiszteletét, és hangsúlyozta, hogy Mária szűzen fogant és szűzen szült. Írásaiban elsősorban az ember bűnösségére, az isteni kegyelemre és a keresztény életvitelre koncentrált.

Ambrusról nevezték el később a katolikus egyház ambroziánus rítusát, amely bizonyos pontokon eltér a római katolikusok által hazánkban is követett liturgiai szokásoktól, azaz a római rítustól. Példaként említhetjük, hogy az ambroziánus szokások szerint az advent időszaka hat hétig tart, a keresztelés során a fejet háromszor a víz alá merítik, a böjti időszakban pedig péntekenként nem miséznek. Az ambroziánus rítust főként Olaszország egyes részein, illetve a svájci Lugano környéki völgyekben követik, összesen mintegy ötmillióan.

Az ambroziánus szertartásokon énekelt, gregorián dallamokhoz hasonlító énekeket hagyományosan ambroziánus éneknek nevezik, holott Ambrus nem szerzett ilyeneket. A gregoriánhoz hasonlóan ezek a férfihangra írt dalok is egyszólamúak, és hangszeres kíséret nélkül adják elő őket. A dallamkincs változatosabb, mint a gregorián esetében. Jellemzőjük, hogy lépcsőzetes dallamvezetésűek, hullámzóak.

A széles körben ismert Te Deum himnusz, azaz az ambroziánus himnusz szerzősége vitatott. Angol kutatók szerint e himnusz szerzője Nicetas, míg a hagyomány Ágostonnak, Hilariusnak vagy Ambrusnak tulajdonítja a dalt.

Bár ezeket énekeket nem ő írta, azt valóban Ambrus kezdeményezte, hogy a miséken himnusz- és antifónaéneklés is legyen. Az általa írt himnuszokból több is fennmaradt, így például az Aeterne rerum conditor kezdetű, Ambrus által írott himnuszt, a Grand Chartreuse kartauzi szerzeteseinek előadásában.

Források

Magyar Katolikus Lexikon

Jacobus de Voraigne: Legenda aurea. Szent Ambrus

Szent Ambrusról szóló szócikkek a magyar és az angol Wikipédián

Babura László: Szent Ambrus élete

Brockhaus Riemann Zenei Lexikon

Ambroziánus ének az angol Wikipédián