Piros ruhájáról, nagy fehér szakálláról mindenki felismeri, pedig nem is ez a lényeg. Ha jó voltál az elmúlt évben, megajándékoz, ha rosszul viselkedtél, a legjobb esetben csak virgácsot kapsz tőle. Ehhez a kedves és jóságos képzeletbeli figurához a világ különböző tájain különféle hagyományok kötődnek, és elnevezéseiben is különbözhet. Nekünk is van kettő belőle: Mikulás és Télapó.

Télapó és Mikulás
(Forrás: Wikipedia)

A Mikulás és Szent Miklós kapcsolata

A Mikulás egy kitalált személy, de szorosan kötődik Szent Miklós alakjához. Szent Miklós a Lycia nevű római provincia püspöke volt i.sz. 4. században (350 körül halt meg). Már fiatalon sokat segített a szegényeken, gazdag örökségét az éhezők megsegítésére fordította. Püspökként az egyház vagyonát is a nép étkeztetésére költötte a nagy éhínségek idején, amiért az őt követő egyházi méltóságok nehezteltek is rá, s egy időre kitagadták az egyházból. Jóságos tettei közül különösen ismert az az eset, amikor egyik szegény szomszédján segített. Volt ennek a szegény embernek három lánya. Nem tudta kiházasítani őket, mert nem tudta összekuporgatni a hozományukat, és bordélyházba kényszerült volna adni őket. Miklós három egymást követő éjjelen egy-egy aranyrögöt dobott be hozzá az ablakon, s így megmentette a lányokat a prostitúciótól. Azért sötétedés után tette ezt, hogy kilétét titokban tarthassa. A történet több változatban is elterjedt, de az éj leple alatt történő ajándékozás motívuma mindegyikben benne van. A modern Mikulás is általában éjjel tevékenykedik, nálunk december 5-ről 6-ra virradó éjszaka rakja az ajándékokat az ablakba vagy ajtó elé helyezett csizmákba, cipőkbe. Ábrázolásukban is fedezhetünk fel hasonlóságokat: hosszú, nagy szakáll; süveg vagy hosszú, piros sapka. A modern piros-fehér öltözék is kapcsolatban lehet a püspöki ruházattal, ahogy a fejfedő is. Bár egyes országokban a mai, kedves Mikulás megjelenése előtt is voltak már főként vizsgáztató vagy büntető figurák, ijesztgető rémek, a régi hagyományok előbb-utóbb egybemosódtak keresztény területeken a jóságos Szent Miklós alakjával.

Miklós, a jóságos
(Forrás: Wikimedia commons)

Miklós-napi hagyományok nálunk: a miklósolás

Miklós napjához országszerte kapcsolódott valamilyen népi hagyomány. A Dunántúlon például szokás volt, hogy a fiatal legények, férfiak félelmetes rémnek öltözve járták a házakat Miklós napjának előestéjén. Bekormozták az arcukat, kifordított bundát vettek, s láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a lányokat. A szokás eredetéről keveset tudunk, de az biztosnak tűnik, hogy nyugatról érkezett hozzánk. Különösebb feljegyzéseket nem találtak róla a 18. századig, de feltételezik, hogy már a 13-14. századtól ünnepeljük valamilyen módon Szent Miklós napját. A legkorábbi szöveg, amiben szó van a feljebb leírt szokásról, 1785-ből maradt ránk, és éppen megtiltja annak gyakorlását: se Szent Miklós előtti este, se Jézus születésnapján, azaz december 25-én éjszaka ne öltözzenek rémségnek, s ne járjanak csörömpölve házról-házra, mert azzal háborgatják a csendet és az emberek nyugalmát.

A Miklós-napi alakoskodás más változataiban, például a Csallóközben vagy az Ipolyságban, magának Szent Miklós püspököt személyesítették meg, akinek a kísérője gyakran a kormos arcú rémséghez hasonlító krampusz volt. Miklós tréfásan meggyóntatta a gyerekeket és lányokat, hogy jól viselkedtek-e. A kísérő, az ördögi figura sokszor a bűnöktől való elrettentést szolgálta: Miklós láncra verte, s megszégyenítette a közönség előtt. A Miklós-napi alakoskodás szokását általában miklósolásnak nevezték. A szót egyértelműen a Miklós névből képezték, utalva az alkalomra. A név köznevesült alakban egy összetételben is előfordult a Miklós-napi szokásokhoz köthető szókincsben: Halásziban és környékén nagymiklósnak nevezték az ijesztő álarcba, jelmezbe öltözött legényeket.

A mikulás szó eredete

A mikulás szó a TESz. szerint 1856-tól adatolható, s egy „lény”, aki december 6-án, Miklós-napon megajándékozza a gyermekeket. 1901-ben olyan jelentésben is felbukkan, amikor a mikulás nem a jóságos ajándékhozót, hanem megjelenésének alkalmát jelöli. Ma is használjuk ebben a jelentésében is: pl. „Mit kaptál mikulásra?”

Liptószentmiklós (Liptovský Mikuláš) címere
(Forrás: Wikimedia commons)

Tipp

Egyes etimológusok szerint a Mikulás több ajándékot hoz, ha a Nike cipőnket tisztítjuk meg számára. Mások szerint, ha működik egyáltalán a módszer, az ilyen érzelmi zsarolás tisztességtelen, és hosszú távon vissza is üthet.

A szó szlovák eredetű, s azonos a Miklós név szlovák alakjával: Mikuláš. A szlovák nyelvben a kisbetűs mikuláš ’mikulási ajándék’ jelentésben is használatos. A Miklós és Mikuláš etimológiája azonos, a görög Nikolaosz névből származik. Az eredetileg összetett névalak a niké ’győzelem’ és a laosz ’nép’ szavakból áll.

Tréfás névátvitellel, a nagydarab (főleg nagy hasú), ősz hajú, hosszú szakállú korosodó férfiakat is sokszor nevezik mikulásnak.

A modern mikulásozás és a Télapó

A Miklós-napi ajándékozás ma ismert formája nem túl régi hagyomány, csak a 19. század végén és a 20. század elején kezdett elterjedni. A piros pozsgás, enyhén túlsúlyos, kedves öregként ábrázolt Mikulás-alak pedig még fiatalabb, az 1920-as, 1930-as években bukkant fel, s feltehetően nyugatról érkezett hozzánk. A gyerekeket ajándékozó és számonkérő kedves öregember figurája karrierjét a városi polgárságnál kezdte, s majd a falusi értelmiség közvetítésével jutott el a falvakba. Népszerűsítésében nagy szerepet az óvodák és iskolák játszottak. A Mikulás megszemélyesítői szavaltatták, énekeltették a gyerekeket, utána pedig megjutalmazták őket a szép produkcióért. Az ajándékok többnyire szerények voltak, de nagy örömet okoztak: krumpli, cukor, dió, piros alma, mogyoró. A rossz gyerekek természetesen virgácsot kaptak.

A Mikulás szót már mindenki megszokta, használta, de az első világháború után, a negatívként értékelt politikai történések miatt már rossz szájízzel mondták ki a szót, aminek az eredetével sokan tisztában voltak: szlovák. Már a két világháború között megszületett az igény egy helyettesítő kifejezésre – sajnálatos módon negatív diszkrimináció érte szókincsünk eme darabját, származása miatt. Az 1950-es években pedig a vallásellenesség miatt akarták teljesen leváltani a Mikulást, és helyette a télapó szót kívánták bevezetni, ami az orosz Дед Мороз [gyed maróz] ’fagy apó’ tükörfordítása.

Csodatévő Szent Miklós ikonja 1294-ből
(Forrás: Wikimedia commons)

A télapó rejtélye

A télapó története olyan izgalmas, hogy a mai napon még egy vezércikket megjelentetünk, melyben a magyar télapó nyomát fogjuk követni. Ebből kiderül, van-e köze az orosz gyed marózhoz, és ha igen, mi.

A Wikipédia szerint már a két világháború közötti időszakban használták a télapó szót. Az 1950-es években pedig a vallásellenesség miatt akarták teljesen leváltani a Mikulást és a dec. 6-i hagyományait. Második lépésben pedig a Jézuskát cserélték le, és a helyébe a Télapó alakját léptették. Ő hozta az ajándékokat dec. 24-én. A télapó szó az orosz gyed Maróz ’fagy apó’ tükörfordításának tűnik, de szláv szomszédainknál is megtalálható Fagy Apó alakja, valamint a mellette megjelenő bábuska (’öregasszony’, Fagy Anyó) és az unokájuk, Sznyegurocska (Hópelyhecske) alakja is, tehát igazából több eredeztetés is szóba jöhet. Főleg, ha nem csak a szláv hagyományokat tekintjük, hanem az európai Mikulás-hagyományokat összességükben: a mesebeli, telet megszemélyesítő, fehér szakállú, bundás öregember sok népnél megvan, és többé-kevésbé összemosódik Szent Miklós alakjával.

A Kádár-korszakban jól jött a Télapó hagyománya, hiszen nem sok köze van a keresztény valláshoz; valószínűleg a kereszténység előtti Európa öröksége.

A Mikulás és a vallás

A reformátusoknál nem volt mindig népszerű a Mikulás: „Az ötödikesek odavoltak a gyönyörűségtől, köztudomású volt, hogy Torma Gedeon lelki beteg a kormányzó keresztneve miatt, aminek következtében december hatodikára iskolai szünetet kell adnia. Hívnák Horthyt akárhogy, Kajafásnak vagy Jebuzeusnak, de ne Miklósnak, hogy a gaz matulások közül egyes elvetemedettek arra a
gondolatra jöhessenek, hogy az intézet Mikulás napját üli meg az iskolai szünettel és rendkívüli ünnepi koszttal, Mikulás napját, ami kész pogányság, aminek nincs helye a Matula falai között.” (Szabó Magda: Abigél)

Ma a Mikulás és a Télapó egyaránt használatos, és szinte senkinek nem jut eszébe a történetük, az meg főleg nem, hogy valamelyiket negatívan megkülönböztessék a másikkal szemben. Talán a vallásosabb keresztények inkább használják a Mikulást, mert nevében tetten érhető, hogy a gyerekeket ajándékozó és számonkérő öregember alakja összemosódik Szent Miklós emlékével.

„Mikulásfogyasztó” társadalom vagyunk

Ma már nemcsak otthon jelentkezik be a Mikulás, vagy, szinonimájával, a Télapó, és nem is csak az óvodákban és az iskolákban lehet vele találkozni. A Mikulás megy a kórházba, néha a szülők munkahelyére is, ott van az utcákon, a benzinkúton, az orvosi rendelőben, a bevásárlóközpontban, az interneten… A különféle szolgáltatók, a játékgyártók, a csokoládéipar és sok más fogyasztásra ösztönző tényező gondoskodott arról, hogy a pénztárcánkon kívül szókincsünk se maradjon érintetlenül az ünnepi felhajtástól. Mikuláscsoki, mikuláscukor, mikuláskaspó, mikulássapka, mikulásszán, mikulásdísz, mikulásvirág, mikulásgyertya, mikulásruha, mikulásrendelés, télapó hasonmás verseny mikulásszolgálat, télapórendelés… Intézmény- és rendezvénynevek: Mikulás Központ, Mikulásgyár, Mikulásvonat. A mikulás-casting sem meglepő a mai világban: a mikulásszolgálat számára fontos, hogy a megfelelő helyetteseket találja meg és küldje ki terepre az évnek erre az egy napjára. Amióta pedig elleptek minket az amerikai mikulásos vígjátékok, már Télapunk is van 1-től 3-ig.

Aki viszont DVD helyett mikuláscsomagot kap, az nem mindig örül. Az összetett szó ma kétértelmű: vagy a sok finomsággal megtöltött, többnyire piros színű csomagot jelenti, vagy egy szintén piros, parkolási bírsággal megtömött zacskót. Ez utóbbival az év bármely napján meglephetik az ellenőrök a parkolójegyet elbliccelő gépjármű-tulajdonosokat.

A krampusz Ausztriából jött

Ha már a Mikulásról beszélünk, tegyünk egy kis kitérőt, s ne hagyjuk ki a fekete alakot, akit Krampusznak hívnak. A magyar szövegekben először 1842-ben szerepel a krampusz szó, akkor is a karácsonyi jelzővel ellátva. 1843-ból már Miklós-napi krampuszként is adatolható, s a két különböző jelzővel ellátott Schwarzer Teufel ’fekete ördög’ tulajdonképpen ugyanaz, azaz a gyermekek képzeletében élő, virgáccsal járó, fekete, ördöghöz hasonlatos lény, aki a Mikulást kíséri. A szó ausztriai német eredetű, hangalaki változtatás nélkül átvettük: Krampus ’krampusz’. A német szó etimológiája nincs tisztázva, a szomszédos szláv népeknél is így szerepel (pl. szlovén krampus), valószínűleg ők is az ausztriai németből vették át.

A krampusz előképe a kecske

Tréfás névátvitel eredménye, hogy sokszor a nem túl esztétikus, sőt, ijesztő arcú embereket is krampusznak nevezik. A Bükk hegység északi előterében, egy falucsoport református lakóinak is krampusz a gúnyneve egy 1968-as adat szerint.

Összeurópai Mikulás-körkép

Németországban a Weihnachtsmann (’karácsonyapó’) hozza az ajándékot a gyerekeknek, december 24-én. Ennek ellenére, főleg a dominánsan katolikus területeken felbukkan a Christkind, aki a mi Jézuskánk megfelelője. December elején is kaphatnak azonban ajándékot a német gyerekek, Ruprechttől, az adakozó lovagtól.

Angliában is Father Christmas, azaz Karácsonyapó hozza az ajándékokat, csak nem Szenteste, hanem 25-e reggel rakja tele a csizmákat, zoknikat, és a fa alját.

Az Amerikai Egyesült Államokban a november végi Hálaadás ünnepe kissé háttérbe szorítja a Karácsonyt, de a Mikulás azért az USÁ-ban is megjelenik. Angliához hasonlóan, a kéményen át érkezik a Szent Miklósnak megfelelő Santa Claus, és szintén karácsonykor ajándékoz. A New Yorkba érkező holland telepesek alapozták meg a karácsonyi Mikulás-hagyományt, ők vitték el Amerikába a Szent Miklós emlékével egybemosott Télapó alakját. Sokszor egyszerűen csak Santának nevezik a kedves figurát.

Svédországban egy Jultomtennek (gyakran csak Tomtennek) nevezett manó hozza hatalmas zsákokban a karácsonyi meglepiket.

Bár az amerikaiak úgy képzelik, hogy Santa Claus az Északi-sarkon lakik, a finnek szerint Lappföld az igazi otthona. A Joulupukkihoz (’karácsony+kecskebak’), a finn Télapóhoz kötődő hagyományok még a kereszténység előtti időkre vezetnek vissza.

A holland Mikulást Sint(er) Klaas-nak hívják, és fehér lovon jár. Szent Miklós képe itt is, ahogy Németország egyes részein, az ajándékokat osztogató jó lovagok (pl. Ruprecht) emlékével mosódott egybe. Ugyanakkor Hollandiának is van Karácsonyapója, ő a Kerstman.

Olaszországban és Spanyolországban a gyermekek Vízkeresztkor kapnak ajándékot. Az olasz gyerekek általában La Befana-tól, a ’Vízkereszt Szülöttétől’, a spanyol gyerekek a bibliai napkeleti bölcsektől, a Háromkirályoktól (Los Reyes Magos). Azonban azt is meg kell jegyezni, hogy a piros ruhás Mikulás hagyománya egyre jobban terjed ezekben az országokban is, s kezdi kiszorítani a régi hagyományokat. Olaszországban például Babbo Natale-nak, szintén Karácsonyapónak hívják, s az ajándékozás időpontja is előbbre tolódott ezzel.

Még Marokkóban is ismerik a Mikulást, bár ott nagyobb népszerűségre Black Peter ’Fekete Péter’ alakja tett szert, valószínűleg Szent Miklóshoz kötődik. Szent Miklós nem egy, kalózok által elrabolt gyermek és fiatal életét mentette meg. Black Peter ihletője is egy ilyen fekete fiú lehetett, akit Szent Miklós megmentett a biztos haláltól.

Források

Tészabó Júlia: Nagy karácsonyi képeskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1985.

Fercsik Erzsébet – Raátz Judit: Keresztnevek enciklopédiája. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2009. 181-185.

Dömötör Tekla (főszerk.): Magyar Néprajz VII. Népszokás – Néphit – Népi vallásosság. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990. 219-221.

TESz. II. kötet: 642, 921.