Néhány korábbi cikkünkben hírt adtunk a Magyar Nyelvstratégiai Intézet létrejöttéről, illetve arról, hogy senki sem tudja, pontosan milyen feladatokat fog ellátni ez az intézmény. Van azonban egy nagyon érdekes vitaindító cikk és vita a magyar nyelvstratégiáról, amely jó pár vonatkozásában érinti az idén alakult Magyar Nyelvstratégiai Intézetet. Ám mielőtt részletesebben megismerkednénk a vitával, fontos, hogy tisztázzunk néhány idetartozó alapfogalmat, így a cikk elején ezekről lesz szó.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Nyelvpolitika, nyelvi tervezés vagy nyelvstratégia?

A szakirodalom egyik gyakori vitatémája a nyelvpolitika és a nyelvi tervezés terminológiája, viszonyuknak megkülönböztetése. Míg egyes nyelvészek úgy vélik, hogy a nyelvi tervezés az egyik legtágabb fogalom, és így magában foglalja a nyelvpolitikát is, addig mások szerint a két terminus között nincs alá- és fölérendeltségi viszony. Ez utóbbi fölfogás esetében a nyelvpolitika mint a nyelv és kultúra témakörébe tartozó nemzeti döntések összessége jelenik meg, a nyelvi tervezés pedig politikailag meghatározott célok megvalósításának módját jelöli. Ebben az értelemben tehát a nyelvpolitika azt határozza meg, hogy mit tegyünk, míg a nyelvi tervezés azt, hogy hogyan tegyük mindezt.

(Nyelv)politika, (nyelv)stratégia, (nyelv)tervezés?
(Forrás: flickr)

Más szakirodalmak e két fogalmat szinonimaként kezelik, így ebben a megközelítésben az előbbi két meghatározás összekapcsolódik. Vagyis a nyelvi tervezés vagy a nyelvpolitika egy ország nyelveinek és nyelvváltozatainak használatát szabályzó politika kialakítása és annak a gyakorlatba való átültetése. Cikkünkben és a cikksorozat további részeiben ezt az értelmezést vesszük alapul: a nyelvi tervezés és a nyelvpolitika fogalmát szinonimaként használjuk. De mi a nyelvstratégia?

A nyelvstratégia a hagyományos felfogás szerint nem különül el a nyelvpolitikától, ezáltal az ide sorolható tevékenységeket a nyelvpolitika részének tekinthetjük. Azonban a nyelvstratégia fogalma értelmezhető úgy is, hogy az a nyelvpolitikából következik és annak sajátos területeit (pl. oktatás) öleli fel.

A vita előzménye

„Nyelvművelésünk az 1990-es évek beköszöntével egy minden tekintetben viharos változásokat átélő társadalom része lett, természetes tehát, hogy a fő kérdéssé a »Hogyan tovább?« vált.” – írja a Magyar Nyelvőr 1996-os 3. száma. Erre a kérdésre próbált válaszolni több nyelvművelő és nem nyelvművelő konferencia a 90-es évektől kezdődően. Az egyik ezek közül – a Magyar Nyelvstratégiai Intézet megalakulása révén – igencsak aktuális témakört boncolgatott.

Hogyan tovább?
(Forrás: Wikimedia Commons)

A Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Bizottsága 1995. október 9-i ülésének két vitaindító tanulmány adta meg az alaphangját. Az egyik ezek közül Tolcsvai Nagy Gábor Lehetőségek és kötelességek a magyar nyelvi tervezésben, a másik Balázs Géza Egy lehetséges magyar nyelvstratégia körvonalai című vitaindító írása, melyeket a bizottsági tagoknak és a meghívott vendégeknek előzetesen juttattak el. Elsőként az előbbivel foglalkozunk, Balázs Géza tanulmányára a cikksorozat következő részében térünk ki.

Az első vitaindító

Tolcsvai Nagy Gábor Lehetőségek és kötelességek a magyar nyelvi tervezésben című vitaindítója a nyelvművelés és a nyelvi tervezés néhány kérdését járja körül. A szerző azt hangsúlyozza, hogy egyrészt a nyelvművelés már nem azonos a klasszikus értelemben vett laikus nyelvműveléssel (nem ír elő, nem stigmatizál stb. – elvileg), másrészt, hogy a határon túli magyarok helyzetével nyelvi szempontból mit lehet, mit kell kezdeni. A tanulmány elméleti áttekintést ad több, a nyelvi tervezéshez kapcsolódó lehetőségről, problémáról. És ami talán az egyik leglényegesebb: különböző feladatokat tűz ki célul a nyelvi tervezéssel kapcsolatban. Ám még ezelőtt egy kulcsfontosságú kijelentést olvashatunk a szerzőtől:

A magyar nyelvművelésnek át kell alakulnia nyelvi tervezéssé, vagyis olyan nyelvművelő tevékenységgé, amely szélesebb horizont figyelembevételével olyan szempont- és kategóriarendszert dolgoz ki vagy alkalmaz, amely figyelembe veszi a nyelvi és a társadalmi, ill. politikai, etnikai és kulturális folyamatok kölcsönhatását, s mindezt nem csupán egy pillanatnyi látószögből teszi, hanem történeti folyamatok részeként értelmezi.

Ha visszaemlékezünk a nyelvi tervezés fogalmára, akkor komoly aggodalomra ad okot Tolcsvai Nagy Gábor gondolata. Ha az ország nyelveinek és nyelvváltozatainak használatát szabályzó politika kialakítása a klasszikus értelemben vett, preskriptív nyelvművelői tevékenységgé válik, akkor igen nagy baj van. Ellenben, ha valóban szélesebb horizontot alkalmaz az adott nyelvpolitika, figyelembe veszi a nyelvi különbségeket és azok identitásjelölő szerepét, aggodalomra semmi ok.

A nyelvművelés horizontja kiszélesedett
(Forrás: Wikimedia Commons)

Hogy melyik álláspont érvényes jelen helyzetben, arra egyfelől Tolcsvai Nagy Gábor szemléletéből, illetve a tanulmány egészéből következtethetünk, kiváltképp egy-egy nyelvpolitikai feladat kapcsán:

... [a nyelvpolitikának] föl kell használnia és támogatnia kell a magyar nyelvvel kapcsolatos empirikus kutatásokat, természetesen elsősorban a szociolingvisztikai, antropolingvisztikai jellegűeket, hogy a fölmerülő kérdések megválaszolásához elegendő mennyiségű, a nyelvközösség tagolódását, plurális értékrendjét jól képviselő adat álljon rendelkezésére.

Az ilyen jellegű kutatások felhasználásának javaslata, valamint „a nyelvközösség tagolódását, plurális értékrendjét jól képviselő” adatokra való igény egyértelműen azt jelzi, hogy deskriptív nyelvészeti szemléletről van szó. A nyelvi különbségekhez való hozzáállás kontrasztív, amit egy másik, a magyar nyelvi tervezésre vonatkozó feladat még egyértelműbben kifejt:

...a stratégia eredményeként olyan nyelvi értékrendet alakít ki, amely otthonossá teszi a magyar nyelvet minden anyanyelvi beszélője számára.

Otthonossá tehető a nyelv minden anyanyelvi beszélője számára?
(Forrás: flickr)

Mindezek mellett még két fontos csomópontja van a megnevezett feladatoknak. Az egyik, hogy szükséges egy, a fenti nyelvtervezési feladatokhoz kapcsolódó stratégia. A másik pedig, hogy szükséges egy (vagy több) olyan intézmény létrehozása, amely képes ezt végrehajtani:

...olyan intézmény(eke)t hoz létre, amelyek e feladatokat képes(ek) végrehajtani, ill. a meglevőket alkalmassá teszi minderre.

Vagyis már a 90-es évek közepén körvonalazódik – nyilvánvalóan intézménynév nélkül – egy nyelvstratégiai intézményre való igény, amely „megalapozott és sikeres tevékenységével visszaadja a nyelvi tervezés s az azt végző intézmények tekintélyét” – ahogy Tolcsvai fogalmaz. Csak az kérdés, hogy lehet-e egyáltalán ilyen kontextusban (itthon, összetett nyelvi helyzet hiányában) „megalapozott és sikeres” tevékenységről beszélni. Lehet-e megalapozott a nyelvstratégia egy olyan országban, ahol erre nem igazán van szükség? Ha pedig az aktuális helyzetre vonatkoztatunk: szükségünk van-e a Magyar Nyelvstratégiai Intézetre?

Felhasznált irodalom

Balázs Géza (2001): Magyar nyelvstratégia, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest.

Crystal, David (2003): A nyelv enciklopédiája. Osiris Kiadó, Budapest.

Fábián Pál (1996): Nyelvi tervezés, nyelvpolitika, Magyar Nyelvőr 120, 237.

Tolcsvai Nagy Gábor (1996): Lehetőségek és kötelességek a magyar nyelvi tervezésben, Magyar Nyelvőr 120, 237–249.