A magyarországi szociolingvisztika hőskorának legnagyobb szabású vállalkozása volt a Budapesti Szociolingvisztikai Interjú (röviden: BUSZI) elnevezésű vizsgálat. A hatalmas adatbázis pillanatfelvétel a rendszerváltás előtti Magyarország beszélt nyelvéről. Persze nemcsak a nyelvről, hanem a közgondolkodásról is sokat megtudhatunk belőle: társadalmi előítéletek, nyelvhelyességi nézetek, személyes élettörténetek egyaránt megismerhetők a felvételek alapján.

Élőnyelv-kutatásra fel!

Már évtizedek óta forogtak a nyelvjáráskutatók és a néprajzosok magnói, szinte mindent tudni lehetett idős falusi bácsik és tanyasi menyecskék hol nyíltabban, hol zártabban képzett magánhangzóiról, arról azonban szinte semmi hír nem volt, hogyan beszél egy átlagos nagyvárosi lakos a nyolcvanas évek végének Magyarországán. A nagyvárosi nyelv – az úttörő munkát végző G. Varga Györgyi kivételével – nem sokakat késztetett arra, hogy rendszerszerűen leírják a budapesti nyelvet. Ez talán nem is volt véletlen. Magyarországon egyszerűen nem volt hagyománya az effajta vizsgálatoknak. A nyelvjáráskutatókat elsősorban egy viszonylag szűk réteg érdekelte: azok, akikről úgy gondolták, hűen őrzik a tájnyelvi hagyományokat. Főként idős, a falut alig néhányszor elhagyó embereket, képzetlen, a helyi mezőgazdaságban dolgozó fiatalokat kérdeztek, mivel autentikus, ősi, a köznyelvi hatásoktól nem igazán érintett nyelvi anyagot szerettek volna gyűjteni, hogy jobban megismerjék egy-egy régió nyelvhasználatát.

A hagyományos nyelvjáráskutatás egyre precízebben képes volt leírni a nyelvjárásokat a szabad füllel alig meghallható ejtésváltozatoktól kezdve egészen a jellegzetes szövegszerkesztési megoldásokig, a kutatók azonban egyvalamiről megfeledkeztek: bár egy-egy régió vizsgálatát tűzték ki célul, valójában mégsem a régió nyelvét vizsgálták. Mivel nem vagy csak alig vizsgálták a gimnáziumot vagy magasabb iskolát végzett lakosok, illetve a városokból, nagyobb falvakból betelepültek nyelvét, egész tömegeket hagytak figyelmen kívül. Ráadásul olyan embereket hagytak ki, akiknek jelentős hatásuk lehetett a helyi művelődési viszonyokra: gondoljunk csak a papra vagy a tanítóra, akinek a beszédét százak hallgatták rendszeresen. A hagyományos nyelvjáráskutatás eredményei ezért elsősorban nem egy-egy régióra, hanem az adott régió legkevésbé mobilis rétegére vonatkoztak.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A beszélt nyelv kutatása persze nemcsak Magyarországon, hanem más országokban is sokáig elsősorban a nyelvjáráskutatást jelentette. A hatvanas évektől kezdve azonban nyugaton egyre inkább felmerült a nagyvárosok nyelvének a vizsgálata, és mivel a nagyvárosok társadalmilag rendkívül heterogének – sokféle származású, képzettségű, kulturális, vallási stb. hátterű lakosuk van –, a társadalmi tagozódás és a nyelvi változatosság között logikus volt összefüggést feltételezni. A nyolcvanas évek közepére már egész erősen jelen volt Magyarországon is a szociolingvisztika, így hát ideje volt belevágni egy profi vizsgálatba.

A nekifutás

Egy nagyszabású vizsgálat drága dolog, érdemes jól megtervezni – gondolták a korszak kutatói, ezért először is próbaelemzésre alkalmas anyagot kerestek. Egy gazdagréti lakossági fórumot vizsgáltak, igen részletesen, hogy megvitathassák, mit érdemes és mit nem érdemes lejegyezni a hangzó beszéd jellegzetességeiből. Úgy döntöttek például, hogy részletes, a beszéd dallammenetét minden részletében tükröző úgynevezett intonációs átiratot végül nem fognak készíteni, mert egy egyórás felvétel ilyenfajta átírása több tíz munkaórát igényel, ez pedig aránytalanul megnövelte volna a feldolgozás költségeit. A kutatók részletes interjúk készítése mellett döntöttek, és átfogó kívánságlistát szerkesztettek arról, hogy milyen jelenségeket szeretnének vizsgálni a majdani adathalmazon.

Az adatgyűjtés Angelusz Róbert és Tardos Róbert „Kulturális-kommunikációs rétegződés” című projektjéhez csatlakozott. A BUSZI-kutatások szakmai irányítója 1985 és 2010 között Kontra Miklós volt. 2011-től Váradi Tamás látja el ezt a feladatot. A Budapesti Szociolingvisztikai Interjú felvételeinek elkészítésére egy nagyszabású szociológiai vizsgálat elemeként került sor. 1987 és 1989 között összesen 250 budapesti lakossal készítettek 2-3 órás interjút. Első menetben – mintegy próbaként – 50 interjút készítettek. Mivel a társadalmi rétegződést mindenképpen figyelembe szerették volna venni, öt – műveltségi hátterüket, életvitelüket, részben pedig életkorukat tekintve meglehetősen eltérő – csoport tagjaival készítettek interjúkat: 10 egyetemistával, 10 ötvenévesnél idősebb tanárral, 10 bolti eladóval, 10 gyári munkással és 10 szakmunkástanulóval (15-16 évesek). Ez az 50 interjús gyűjtemény a BUSZI-2 nevet viseli – ennek a tapasztalatai alapján folyt tovább a gyűjtés két nagy hullámban, 1988-ban és 1989-ben (így jött létre a BUSZI-3 és a BUSZI-4 jelű adatbázis).

A BUSZI-2 adatai szeptember 15-től már az interneten is elérhetőek. Bár a teljes gyűjteménynek ez csupán az ötöde – a BUSZI-3 és a BUSZI-4 feldolgozása még tart –, mégis nagy lehetőséget tartogat ez a többszázezer lejegyzett szót tartalmazó gyűjtemény, mivel a magyar beszélt nyelv kutatása igencsak szűkölködik jó minőségű, professzionálisan gyűjtött és feldolgozott szövegadatbázisokban.

Egy nem mindennapi beszélgetés

A BUSZI-adatbázis, mint a neve is mutatja, szociolingvisztikai interjúkat tartalmaz. A szociolingvisztikai interjú egy speciális interjútechnika, amely William Labov nyomán terjedt el. Különféle feladatokat tartalmaz, amelyek segítségével több szempontból megismerhető a válaszadók nyelvhasználata és nyelvi értékítélete.

A klasszikus szociolingvisztikai interjú tesztfeladatokkal kezdődik. Például egy ilyen kártyát kapunk:

A feladatunk az, hogy a jobb alsó sarokban szereplő szót beillesszük a mondatba – megfelelően toldalékolva. A fenti feladatot például legalább négyféleképpen lehet megoldani: Abban a farmerban / farmerba / farmerben / farmerbe nem mehetsz színházba. A válaszadók az efféle feladatok megoldása közben általában jobban odafigyelnek a nyelvhasználatukra, mint általában, mivel igyekeznek jól válaszolni. A BUSZI-2 tesztfeladataira adott válaszok statisztikai összesítése szerint például majdnem mindenki kiejtette a szóvégi n-t a famerban/farmerben végén, holott spontán beszédben ez ritka jelenség (30 farmerban, 19 farmerben és csak 1 farmerba válasz érkezett – volt azonban olyan is, aki a mondat élén álló abban n-jét hagyta el). Ez az eredmény két tényező összjátékának köszönhető: egyfelől a válaszadók vizsgahelyzetben érezhették magukat, ezért megpróbáltak olyan gondozottan beszélni, amennyire csak tudtak, másfelől pedig az is befolyásolhatta őket, hogy a kártyán egy banra végződő forma szerepelt. (Az íráskép egyébként nem mindig volt ilyen meghatározó szerepű: egy másik feladatban a kártyán a feltűnő íráskép szerepelt, amit az interjúalanyok több mint kétötöde föltűnőnek olvasott.)

A válaszadóknak viszonylag sok tesztfeladatot kellet megoldaniuk. Ezek közül az egyik legismertebb a kapocskiszedő-teszt. A 80-as évek végén kezdték forgalmazni azt a kis eszközt, amellyel az összetűzött papírok tűzőkapcsát a papír vagy az ujjunk megsértése nélkül el lehet távolítani. Íme egy korai modell, amely a vizsgálatban szerepelt:

Az interjúkészítő bemutatta az eszközt, az interjúalanyoknak pedig meg kellett azt nevezniük. Ezután láthatták használat közben is, ekkor is nevet kellett adniuk neki, végül pedig az interjúkészítő külön rákérdezett a kiszedett tárgy (kapocs), a tűzőgép és az újonnan megismert tárgy nevére. Kontra Miklós egyik tanulmányából kiderül, hogy első látásra sokan sörnyitónak vélték a fémtárgyat, majd miután látták, mire való, a többség a kapocskiszedő mellett döntött, bár a válaszok megoszlottak: előfordult tűzőkapocs-kiszedő, kapocs(ki)húzó és még néhány további variáns is. A válaszok azért érdekesek, mert azt mutatják, hogy egy még sosem látott eszköznek hasonló módon adnak nevet a beszélők, egymástól függetlenül.

Vizsga kontra csevej

A tesztfeladatok a szokásosnál nagyobb figyelmet követelnek a válaszadótól, hiszen mondatot kell kiegészítenie, szavak helyességéről nyilatkoznia, listán szereplő szavakat felolvasnia, egy még sosem látott tárgyat elneveznie stb. Más a helyzet az interjú második felében, ahol különböző témákról viszonylag kötetlen társalgás zajlik. A témák érdekesek, személyesen is érintik az interjúalanyt, ezért – a kutatók szándékai szerint – elvonják a figyelmét arról, hogy most egy vizsgálatban vesz részt. Az ilyen jellegű feladatok során a kutató célja az, hogy minél inkább csökkentse a megfigyelői paradoxonból származó hátrányokat – azt ugyanis, hogy ha valaki érzi, hogy megfigyelik, nem úgy fog viselkedni, mint a számára legtermészetesebb közegben. Az iskolás évekről, szabadidős tevékenységekről, udvarlási szokásokról és hasonlókról készített beszélgetések lehetővé teszik a beszélőre leginkább jellemző, fesztelen beszédmód megfigyelését. Ebben az oldottabb légkörben gyakran lekopnak a szóvégi mássalhangzók, megnyúlnak, összeolvadnak bizonyos hangok vagy hangkapcsolatok, átalakul a mondatszerkesztés. Az alábbi részletben egy tanárnő arról beszél, hogyan udvarolnak manapság – értsd: 1987-ben – a fiatalok. A csúcsos zárójelekben a köznyelvi norma szerint kiejtendő, aktuálisan azonban ki nem ejtett hangok, valamint az értelmezést segítő megjegyzések olvashatók:

Hát már amennyire belelátok a mostani udvarlásba, mer<t> inkább csak kívülről látja az ember, és talán a formák egy kicsit másak [...]

Ta<l>án egy kicsit ö lerohanósabb <ss> stílusban udvarolnak [...]

És én sem olyan rettenetesen régen voltam fiatal, de azért mégis régen viszonylag, (szünet) attó<l> függ, hogy a nagyszülőkhöz vagy a gyerekeimhez ö viszonyítok-e? (szünet) Háttt (szünet) mmm akkor is ugyanez volt a menetrend, megismerni egymást, ö kipróbálni, hogy tetszik-e (szünet) az izlése aaa mmm stílusa [...]

T <=hát> az ember rájön arra, hogy [...]

A részletben mer hallható mert helyett, taán talán helyett, attó attól helyett, a hátból pedig csak egy t marad. A szünetek, elnyújtott mmm-ek is azt jelzik, hogy nyelvileg valamelyest oldottabb a légkör, mint tesztmegoldás közben.

Bár az esetek többségében az érzelmileg telített, személyes témák növelték a fentiekhez hasonló lazább szóalakok számát, egyes esetekben ellenkező hatás volt megfigyelhető. A beszélgetés egy pontján a terepmunkás arról kérdezte az interjúalanyokat, hogy voltak-e már életveszélyben. Az interjúalanyok egy része ekkor nemhogy lazábban, hanem éppen feszesebben, tehát az irodalmi normához közelebb álló módon kezdett beszélni. Kutatók arra jutottak, hogy ez amiatt lehet így, mert a megkérdezettek valószínűleg már sokszor és sokaknak elbeszélték életük izgalmas jeleneteit: begyakorolták, hogyan kell ezeket hatásosan előadni. A szöveg felépítése, a megfelelő pontokon elsütendő poénok, de akár egész mondatok is előre kész lehettek, a beszélő pedig nem fesztelenül beszélgetett, hanem sztorit adott elő. Ez pedig egy másik műfaj, a kötetlen csevegéstől eltérő nyelvi jellemzőkkel.

Szezám, tárulj...

Szeptember 15-től tudományos kutatás céljára immár nyilvánosan is hozzáférhető a BUSZI-2 kincsesbányája. A hozzáféréshez regisztrálni kell. A regisztráció birtokában boldogan halászhatunk az adattengerben, ehhez felhasználóbarát keresőprogramok állnak rendelkezésünkre. Nemcsak az interjúk átiratait tölthetjük le (a számunkra legszimpatikusabb formátumban), hanem a tesztfeladatok és a kötetlenebb beszélgetések anyagában is kereshetünk. Az adatbázis eleget tesz a legszigorúbb adatvédelmi előírásoknak is: az interjúk során szóba kerülő személyes adatok törölve – szakszóval: maszkolva – lettek, az interjúalanyok hangját pedig olyan mértékben torzították, hogy a személyazonosítás ne legyen lehetséges.

A fenti képen az interjúlekérdező – Sass Bálint munkája – látható működés közben. Próbaként arra voltunk kíváncsiak, mennyire gyakoriak a nem az állítmányhoz kapcsolódó -e kérdőszócskák. Összesen tíz találatot kaptunk, köztük a sokszor és sokak által üldözött meg-e és nem-e alakokat.

Az interjúk mellett a tesztfeladatokban is kereshetünk. Bár egy összesítés már megjelent ebben a témában, egy speciális keresővel – Blága Szabolcs munkája – egyéni szempontjainkat is érvényesíthetjük. A fenti ábra például azt mutatja, hogy ha felismerhetően egy hivatalos beszédről van szó, a válaszadók jelentős része a kissé archaikus ikes formát, a virágozzék-ot választotta a virágozzon helyett.

Aki kíváncsi a BUSZI-2-ben rejlő számtalan lehetőségre és szeretne elmélyülni a neten felkínált eszközök használatában, az látogasson el az oldal hivatalos bemutatójára, amelyre 2012. október 2-án, kedden 14 órakor kerül sor az MTA Nyelvtudományi Intézetben. Az előadások mellett Sass Bálint és Váradi Tamás átfogó adatbázis-használati bemutatót tart, és lehetőség lesz arra is, hogy találkozzunk néhány szakemberrel, akik a kezdetektől fogva részt vettek a BUSZI-2 gyűjtésében és feldolgozásában. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Aki nem szeretné átfogó tudományos projekthez használni a BUSZI adatait, annak is érdemes ellátogatnia a honlapra, amely a BUSZI történetéről és módszertanáról is részletesen tájékoztat, valamint a BUSZI felhasználásával megírt számos tanulmány adatait is közli. Csak remélni lehet, hogy a jövőben még többet fogunk tanulni a beszélt nyelvről ennek a gazdag adatgyűjteménynek a segítségével.

Felhasznált és ajánlott irodalom

A BUSZI honlapja, további olvasnivalókkal

Bartha Csilla–Hámori Ágnes: Stílus a szociolingvisztikában, stílus a diskurzusban. Nyelvi variabilitás és társas jelentések konstruálása a szociolingvisztika „harmadik hullámában”. Magyar Nyelvőr 2010.

Borbély Anna–Vargha András: Az l variabilitása öt foglalkozási csoportban. Kutatások a Budapesti Szociolingvisztikai Interjú beszélt nyelvi korpuszban. Magyar Nyelv, 2010.

Kontra Miklós–Borbély Anna (szerk.): A Budapesti Szociolingvisztikai Interjú (BUSZI-2) egydimenziós tesztadatai. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 2010.

Kontra Miklós: Szócsinálás (A motiváció szerepe egy ismeretlen tárgy megnevezésében). Magyar Terminológia 2010/3, 55–63.

Mátyus Kinga–Bokor Julianna–Takács Szabolcs: „Abban a farmerba nem mehetsz színházba”A (bVn) variabilitásának vizsgálata a BUSZI tesztfeladataiban. In: Váradi Tamás (szerk.), IV. Alkalmazott Nyelvészeti Doktorandusz Konferencia. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 2010. 85–99.

Váradi Tamás: A Budapesti Szociolingvisztikai Interjú. In: Kiefer Ferenc–Siptár Péter (szerk.), A magyar nyelv kézikönyve. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003. 339–359.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése