Korábbi cikkünkben megvizsgáltuk, hogy milyen feladatokra hozták létre a Magyar Nyelvstratégiai Intézetet. Láthattuk, hogy az új intézmény meglehetősen sok, egymással össze nem függő, megfelelően körül nem írt feladatot fog ellátni. Ebben a cikkünkben azokkal a feladatmeghatározásokkal foglalkozunk, melyek nem világosak, illetve azokkal, amelyek meg sem találhatóak a rendeletben, holott egy ilyen intézmény megalapításakor szerepelniük kellene. A cikk végén megjósoljuk, a rendelet alapján mit várhatunk a Magyar Nyelvstratégai Intézettől.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Érthetetlen feladatok

A megjelölt feladatok egy része esetében azt sem sikerült megfejtenünk, miféle feladatokra gondolnak.

4. az infotechnológia területén a  magyar nyelvű adatbázisok támogatási elveinek kidolgozásában és koordinálásában való részvétel,

Mit jelent az, hogy „az infotechnológia területén”? Bármilyen számítógépes adatbázisra gondolnak, vagy úgy értendő, hogy például az infotechnológiai szakszókincs adatbázisának létrehozásában vennének részt? Mit jelent az, hogy „támogatási elveinek kidolgozásában”? Miféle támogatásról van szó? Anyagi, szakmai? A támogatási elvek koordinálásában való részvételről már inkább nem is kérdezünk semmit.

8. a nyelvi gazdagság megőrzése, különös tekintettel a magyar nyelvjárásokra és a rétegnyelvekre,

A magyar nyelvjárások és rétegnyelvek akkor őrződnek meg, ha használják őket – a használatot pedig a társadalmi körülmények befolyásolják. Nem lehet az őrségi nyelvjárást úgy megőrizni, hogy egy kutató napi fél órát ebben a nyelvjárásban beszél – és úgy sem, hogy leutazik a faluba, és győzködi a fiatalokat, hogy úgy beszéljenek, mint a nagyszüleik. Persze lehet, hogy a nyelvjárási, rétegnyelvi szavak, alakok, szerkezetek gyűjtésére gondolnak – ám ezt szakszóval nem megőrzésnek, hanem leírásnak, dokumentálásnak mondják.

14. egyéb, a magyar nyelvi értékvesztés ellen ható feladatok megvalósítása

Ez a pont végképp érthetetlen. Az értékvesztés szó már korábban is felbukkan a szövegben a 11. pontban („a magyar nyelvi értékvesztéssel szemben irányelvek kidolgozása”) – ott sem világos, mire utal. Az, hogy mi az érték, attól függ, mit hogyan értékelünk. Korábban írtunk arról, hogy az ë használata sokak számára értéknek tűnik – azoknak azonban, akik egyáltalán nem használják, egyáltalán nem hiányzik. Semmilyen támpontunk nincs arra, hogy egy nyelvi változást értékesnek vagy értéktelennek nyilvánítsunk – olyan, hogy nyelvi értékvesztés, egyszerűen nincs!

Ami nincs benne

Furcsa módon a nyelvstratégiai feladatok közül nem esik szó egy sor olyanról sem, melynek itt lenne a helye. Ezek részben új feladatok, részben olyanok, melyeket ma ugyan ellát valamilyen intézmény, de helyesebb lenne átvenni tőle.

Talán a legmeglepőbb az a tény, hogy a tervezetben szó sem esik a jelnyelvről – miközben annak védelmét az Alaptörvény írja elő. Nyilvánvalóan szükség lenne arra, hogy a rászorulók számára biztosítsák a jelnyelvi ügyintézés lehetőségét, és a legcélszerűbb az lenne, ha ehhez nem tolmácsokat kellene alkalmazni. Meg kellene tehát vizsgálni a jelnyelv oktatásának lehetőségét, ki kellene fejleszteni a tanmenetet, tananyagot, hogy a jelnyelvet – játékosan akár már óvodás kortól kezdve – minél szélesebb körben lehessen oktatni. Ez a magyarországi nyelvpolitika egyik legnagyobb feladata, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet alapításakor azonban említést sem tesznek róla.

A megnevezett feladatok között szerepel a „szakértői állásfoglalások készítése nyelvpolitikai kérdésekben a közigazgatás [...] részére”. Kérdés azonban, hogy valóban állásfoglalásokra van-e szükség, vagy pedig felügyeletre, lektorálásra. Az utóbbi években a legszembetűnőbb események Schmitt Pál megnyilvánulásai voltak, köztük a botrányos helyesírású újévi köszöntő. Ez azonban nem elszigetelt jelenség, említhetünk olyan hibás helyesírású intézményneveket, mint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vagy a Magyar Ösztöndíj Bizottság. Bár a nyesten gyakran hangsúlyozzuk, hogy a helyesírást nem kell annyira komolyan venni, azt mi sem találnánk ördögtől való ötletnek, ha az állam a saját nyelvhasználatát, helyesírását ellenőriztetné. Ha nem is  kellene az ellenőrzést minden szintre kiterjeszteni, de például a közintézmények nevét vagy a törvények nyelvi megformálását felügyelhetnék ehhez értő szakemberek. Ilyesmiről azonban szó sincs.

Ha már megszületett az intézmény, ésszerű lett volna, ha bizonyos tevékenységeket, melyeket az állam jobb híján máshova szervezett ki, az intézethez vont volna. Ilyen például a személynevek bejegyezhetőségéről való döntés, melynek feladata jelenleg egy akadémiai kutatóintézetre, pontosabban a Nyelvtudományi Intézet Utónévbizottságára hárul. Ennek a tevékenységnek azonban semmi köze a nyelvtudományhoz, a döntés csupán azon múlik, hogy a név a törvényi előírásoknak megfelel-e (pl. írásmódja a magyar hangjelölés szabályait követi-e) – azaz egyszerű jogi döntésről van szó (mely különösebb szaktudást sem igényel). Pillanatnyilag a visszautasított szülők az akadémiát és a Nyelvtudományi Intézetet támadják, ha kérvényüket visszautasítják, holott ezen intézmények keze kötött, a törvényi előírásokat nem bírálhatják felül. A döntések meghozatal sokkal inkább egy hivatal, mint egy kutatóintézet feladata lenne.

)

Ha már létrejön a Magyar Nyelvstratégiai Intézet, akkor ésszerűbb lenne, ha a helyesírás szabályozásával is ez foglalkozna. A jelenlegi szabályzat módosítgatása, pöckölgetése helyett átfogó reformra lenne szükség, mely inkább a szabályok áttekinthetőbbé, egyszerűbbé tételét, mint a jelenleg írásszokás radikális megváltoztatását jelentené. Célszerű lenne többszintű helyesírást kidolgozni, azaz bizonyos szabályok mindenkire vonatkoznának, mások viszont csak egy szűkebb szakmára (a „szövegiparosokra”: szerkesztőkre, nyomdászokra stb.). Egy ilyen átalakítás valódi nyelvstratégiai feladat.

Ha például a korábban említett Lengyel Nyelvi Tanács feladatköreit vizsgáljuk meg, láthatjuk, hogy hasonló feladatokat lát el – szorosabb értelemben vett kutatásokkal viszont nem foglalkozik! A szintén példaként emlegetett Észt Nyelvi Intézet egyik fő feladata a szótárírás – lehetséges, hogy például a magyar–angol szótárak írása és kiadása piaci alapon is működik (és az állam beavatkozására semmi szükség), de például A Magyar Narancsnak adott interjújában Kenesei István, az MTA Nyelvtudományi Intézetének igazgatója megállapítja, hogy az intézmény neve helyesen nem is Magyar Nyelvstratégiai Intézet, hanem Magyarnyelv-stratégiai Intézet lenne, hiszen a meghatározott feladatok kizárólag a magyar nyelvre vonatkoznak – nem a magyar nyelvstratégiáról, hanem a magyar nyelv stratégiájáról van szó. a kisebbségek, illetve a szomszédos országok nyelvei kétnyelvű (magyar–idegen, idegen–magyar) szótárainak fejlesztéséhez igencsak elkelne az állami támogatás. Hasonlóképpen feladata lehetne az intézetnek, hogy ezekhez a nyelvekhez tananyagot fejlesszen, vagy a tananyagfejlesztést elősegítse. Szintén észt példára a Magyar Nyelvstratégiai Intézet feladata lehetne egynyelvű, a nagyközönség számára készülő (pl. értelmező, helyesírási) szótárak kiadása is.

A születő szótárak rögtön lehetnének online elérhető, folyamatosan fejleszthető szótárak is. Az intézet megteremthetné az ehhez szükséges infrastruktúrát, részt vehetne korpuszok és az elemzésükhöz szükséges eszközök fejlesztésében, a meglevő eszközök fejlesztésében, vagy egyszerűen az ilyen irányú munkálatok összehangolásában, finanszírozásában. Fontos lenne például a magyar nyelvre készülő beszédfelismerő és -szintetizáló, illetve automatikus fordító programok fejlesztésének támogatása is. Ilyenekről a rendelet nem tesz említést.

Csak szöveg

Szembeötlő, hogy a törvény szövege mennyire rosszul van megfogalmazva. (Persze ez is jó érv lenne amellett, hogy egy külön intézmény ellenőrizze a törvények szövegezését, de mint láttuk, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet ilyen feladatot nem fog ellátni.) Ez általában is utal megalkotójának fogalmazási készségeire, de arra is, hogy nem sok ötlete, elképzelése van a magyar nyelvstratégiáról, fejében csupán kósza ötletek keringenek, melyek sehogy sem képesek összeállni valóban stratégiának nevezhető elképzeléssé.

Alapos okunk van feltételezni, hogy a szöveg nemhogy nem a miniszterelnök, de nem is egy hivatalnok kezéből került ki, hanem összeállításában legalábbis közreműködtek az intézet leendő munkatársai, kiszemelt igazgatója. Ebben az esetben tehát a magyar nyelvstratégiát olyan embere(ek)re bízzuk, akik saját feladatukról képtelenek egy összefüggő szöveget létrehozni. Nekik kellene felügyelniük mások nyelvhasználatát, fogalmazását!

Ebben a helyzetben nem tudjuk, minek drukkoljunk igazán. Lehet, hogy jobban járunk, ha a Magyar Nyelvstratégiai Intézet érdemben semmilyen tevékenységet nem fog végezni, csupán arra szolgál, hogy „kutatásokra” sok milliónyi közpénzt el lehessen tapsolni, az államkasszából magánzsebekbe (természetesen elsősorban nem az intézmény alkalmazottjainak zsebébe) kipumpálni. Talán még ez is szerencsésebb forgatókönyv annál, mint ha a rendelet szövegéből kirajzolódó „szakértelemmel” valaki a magyar nyelv használatát bármilyen módon befolyásolni próbálja.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése