Az eseményt ahhoz időzítették, hogy szeptember 26. egyben a nyelvek európai napja, és több európai intézményben tartanak olyan rendezvényeket, amelyeken a többnyelvűség, a minél szélesebb körű nyelvismeretek fontosságát hangsúlyozzák.

Kósa Ádám – aki az EP első siket képviselője, és egyben a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke, valamint a Siketek Világszövetsége (WFD) jogi bizottságának tagja – a könyvbemutatón kiemelte: mostani kötet jóval vastagabb az előző kiadásnál, ami részben annak a jele, hogy számos országban hoztak jogszabályokat az elmúlt időszakban a jelnyelv használatának előmozdítása érdekében.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A kötet – amely az EUD-t irányító Mark Wheatley, valamint Annika Pabsch közös munkája – áttekinti mind az Európai Unió, mind az egyes tagállamok által a jelnyelv használatával kapcsolatban született állásfoglalásokat, illetve előírásokat.

Ami az uniót illeti, az Európai Parlament már 1988-ban, majd tíz évvel később is – valamelyes módosított szöveggel – állásfoglalást fogadott el ebben a kérdésben. Nagyot lendített a jelnyelv ügyén Kósa Ádám EP-képviselői ténykedése: az EP tavaly ősszel elfogadta az általa kidolgozott állásfoglalást a fogyatékkal élők mobilitását és befogadását célzó európai stratégiáról. Ez az állásfoglalás külön hangsúlyt adott az EP által 2010-ben a jelnyelvről elfogadott brüsszeli nyilatkozatnak.

Az EU emellett ratifikálta a fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezményt, és tervbe vette az úgynevezett Európai Hozzáférési Törvény megalkotását. Diszkriminációellenes irányelvtervezetet is kidolgoztak emellett az EU-ban, ezt azonban mindeddig – néhány tagállam ellenállása miatt – nem sikerült elfogadtatni. A most bemutatott kötet megállapítja: a belga és a magyar soros EU-elnökség ugyan erőteljesen igyekezett előmozdítani az irányelv ügyét, ám az őket követő dán, illetve a mostani ciprusi elnökség kisebb hangsúlyt helyezett a diszkriminációellenesség és a fogyatékosügy kérdésére. Az EU-szintű jelnyelvi szabályozásról –olvasható a kötetben – megállapítható, hogy az jórészt „soft law” jellegű – nem annyira kötelező jogi előírásokat, hanem inkább meggyőző erejű ajánlásokat tartalmaz.

Az egyes tagállamokat áttekintve kiderül, hogy alkotmányos szinten mindössze négy uniós ország ismerte el a jelnyelvet: Finnország, Portugália, Ausztria, legutóbb pedig – 2011-ben – Magyarország. Valamilyen szintű jogvédelem ugyanakkor csaknem valamennyi uniós országban létezik a jelnyelv számára. A kivétel Bulgária, Luxemburg és Málta – valamint Olaszország, de ott már a szenátus előtt fekszik a törvénytervezet.